Szeretem a pickupokat. Talán mert gyermek- és ifjúkorom sok-sok kellemes és vidám napja kapcsolódik a gépekhez, pedig hol voltak még akkoriban a pick-upok!?
A szutykos Zetor után zötykölődő pótkocsi, netán esős napokon maga az olajszagú kabin, a magas kilátás, a környékbeli kis falvakba a terményt szétvivő 706-os Škoda gépíze-sziszegése, már-már kamionérzete örökre megmaradt. Jó gazdasszonyok persze mindenhol óntálcára sorakoztatott felesekkel várták a legényeket, aztán az utolsó házaknál már a zsákok szórtak minket a magtárba, nem fordítva.
Persze manapság – főleg a nagyvárosban – a vidéki jelzőt a flaszterlakók sokszor a paraszt pejoratív felhangú olvasatával helyettesítik, pedig ha tudnák, hogy ott is vannak iskolák, műveltség és kultúra, talán felhagynának ezzel az ostoba szokással. Végül is mindegy, maradjunk a témánál, és legyünk büszkék, hogy meg tudjuk különböztetni a lapulevelet a csalántól (seggtörlés szempontjából nem mindegy).
Rengeteget melóztunk annak idején, főleg nyáron, napszámban, hogy aztán az izzasztóan összegürizett pénzünket 100-as, 105-ös Skodákba, ripityára tört Kadett kabrióra vagy lányokra és sörre költsük (sosem felejtem el, 15-ös Renault-m új kuplungszerkezete egyhavi bérembe került). Megkedveltük a nagy gépeket, a célszerszámokat, melyek ugyan közúton lassan, bénán, de közlekedtek, ott azonban, ahol igazán szükség volt rájuk, mesterien teljesítettek.
Tán innen eredeztethető az a hazaértem érzés, amit egy pick-up kabinjában érzek. Mondjuk a férfiak jelentős hányadában megvan ez, hiszen – ha figyelmesen szétnézünk – temérdek Navarát, Rangert, Hilux-ot vagy L200-ast látunk a forgalomban. Persze ne feszegessük most a kérdést, hogy tényleges szükségből vagy csupán nagyzolásból. Vagy mert ragályos.
Az bizony, hiszen alapvetően praktikus jószágnak találták ki: a duplakabinosban elfér a család, erős turbódízeleikkel bőven képesek tartani a forgalom ritmusát, egy dobozzal a platón pedig csomagtérben is bővelkedünk. Persze a hátsó merevhíd miatt mindegyik ráz, az úttartásukat is inkább súlyuknak, mintsem szofisztikált futóművüknek köszönhetik, ellenben lehet velük sarat dagasztani, na meg: milyen jó ez telekre, kertbe és ha kell, feldobjuk a betonkeverőt a platóra, aztán csá.
Csupán egy gond van: sem betonkeverőnk, sem személyautóval megközelíthetetlen telkünk vagy lovaink – javarészt - nincsenek. Szóval érzi a férfiember, hogy na, anyukám, ez milyen jó lesz majd ha... csak az a ha nem akar soha eljönni. Azt pedig, hogy tisztán csak azért költöttünk egy valag pénzt a kisteherautónkra, mert jólesik karlógatva krúzolni az úton, miközben Ike és Tina nyomják a Nutbush City-t, na ezt bevallani kevesen fogják. Pedig jó.
Mert valójában szívnak a kisteherautósok, nem is kicsit. A városokban parkolni lehetetlen, java részük haszongépjármű, nevetséges korlátokkal, menetlevéllel, ráadásul pár igazi, tőről fakadt barom miatt, akik a kisteherrel együtt jó adag pofátlanságot is vásároltak maguknak, még a közlekedés többi részvevője is utálja őket. Általában épp azokat, akik ténylegesen is hasznát veszik egy ilyesfajta járműnek. Mert vannak olyanok, igaz, kevesen. Leginkább onnan ismerni meg őket, hogy a gép helyenként rozsdás, sáros. Lemezfelni van rajta vékony terepgumival és a lökhárító sarka vagy a plató ajtaja horpadt.
Jellemzően nem új. Mert bizony, akiknek a leginkább szüksége lenne rá, azoknak egyszerűen nincs rá 8–8,5 millió forintjuk, amennyibe kb. a tesztautó került, nettó. De javarészt 5,5 sem, amennyit a King Cab alapverzióért kérnek, mert bár a Nissan honlapján legalább 3-4 különböző árat láttam, a hivatalos, letölthető árlistát vettem alapul. Egyszerűen mifelénk a pick-up leginkább úri huncutság. Amerikában a Navara ottani megfelelője, a Frontier alapverziója 17 540 dollár, ami jelenlegi árfolyamon 3 932 000 forint. Ha ennyibe kerülne, vajon mennyi lenne belőlük?
Élvezem a pick-upozást, de a városban nem akarnék vele élni. Még akkor sem, ha kéjes örömmel zúgok át az összes létező kátyún és úthibán. Mondjuk a merev hídnak hála, meg is számolom őket, de tudom, hogy a mázsás vasaknak ott alul nem ártanak. 1:0 ide, Demszky.
Nem a kisteherautó-szegmens az, ahol egymást érik az innovatív technikai megoldások, merész formatervek és észveszejtő menetteljesítmény. Legutóbb akkor kaptuk fel a fejünket, mikor a Mitsubishi előjött a pajorszerű L200-assal, de a formán kívül az sem mutatott semmit. Mert nem is lehet. Olyan szinten behatárolt a követelményrendszer, hogy aki picit is eltér a megszokottól, kibukott. Nincs nagyon mit variálni. A nagy teherbíráshoz és olcsó, strapabíró alaphoz merevtengely kell nagy dobfékekkel, és erős, nyomatékos dízel, ha éppen kedvünk szottyan 3 tonnát vontatni. Tágas-kényelmes, picit teherautós, olcsó beltér elöl, fapad hátul, plató és kész. Ezen a körön belül lehet játszani.
Éppen ezért minden ilyen pick-up egyforma valamiképpen. A puha első – kettős keresztlengőkaros – felfüggesztés és a ballonos gumik miatt az autó eleje hintázik, a csillió kilós merevtengely-laprugó kombó miatt a hátulja pattog, mi pedig ott ülünk, magasan, a kettő között. Így egyik szemünk sír, a másik nevet, hátul pedig kínlódnak. Ez fixen egyforma mindegyiknél, legyen a neve Ford Ranger, Toyota Hilux vagy Nissan Navara, mindegy.
Az apróságok azok, amik döntenek, na és főleg az ár. Menjünk sorban. Tesztautónk, az új Navara természetesen bokától tokáig felextrázott LE/Premium felszereltségű volt. Az agrármérnök-dinnyetermesztő-erdész jellemzően nem ezt veszi majd szürke bőrrel, dupla digitklímával, motoros tetőablakkal, csomagtartóval 8,2 millióért (bruttó 10,2), de az alapok ugyanazok mindegyiknél.
Tesztautónk a létező legfrissebb darab volt, 12 kilométerrel az órájában vettük át. Ezt igyekeztem ugyan figyelembe venni, de akárhogy is szépítem, a 2,5-ös, négyhengeres turbódízel kulturálatlan és zajos. Lehet, valójában csak a zajszigetelésen kellene dolgozni egy picit, de pl. a Toyota 3 literes, szintén négyhengeres motorja határozottan halkabbnak tűnt, sőt, a Ranger TDCi-je is. Ja, még valami: a Navara és a Hilux jelenleg a két legnagyobb pick-up a hazai piacon, méretükkel 20 centit rávernek a Ranger-BT50 duóra, minimum tízet az L200-ra. Valamivel több, mint 5,2 méter hosszúak.
