A forró ferdehátú idestova 34 éve az autógyártás egyik legjobb kompromisszuma. A nagy ősök leszármazottai mára csúnyán elhíztak, úgyhogy egy kategóriával lejjebb kell ugrani, hogy hot hatch kínálta élményben lehessen részünk.
Prága, 15 fok, borús idő. A reptér különtermében középkorú úr beszél, egy leginkább krumplira emlékeztető mikrofonba. A téma nem más, mint a Škoda új üdvöskéje. A Fabia RS második generációja Genfben debütált néhány hónapja, de kasztniközelből most májusban ismerhették meg az újságírók. A prágai sajtóbemutatónak kellően nagy feneket kerítettek, főleg az étkeztetés terén, de erről picit később.
A krumpliba beszélő úr, Evžen Krauskopf, a termék kommunikációs vezetője nem cifrázta túl a dolgot, röpke tíz perc alatt végigfutott a prezentációján. Kérdésekre nem is nyílt lehetőség, inkább hagyta, hogy azokat az RS maga válaszolja meg.
A parkolóban több tucat tesztautó várta, hogy az újságírók birtokba vegyék. A motorpressés Lővei kollégával elsőnek a nagyobbik durranásnak ígérkező kombit választottuk. Azon belül is egy rikítóan csibesárga példányt. Az élénk színű kocsik kavalkádjának köszönhetően a látvány erősen hasonlított egy zacskó kiborított gumicukorra. Annak ellenére, hogy egy svédasztalos etetésen már túl voltunk, az egyik példány különösen erős nassolási ingert váltott ki belőlem - fehér tetővel és felnivel, valamint almazöld fényezéssel megszólalásig hasonlított kedvenc békás gumicukromra.
Az igazi csemege egyértelműen a kedvesen bolond ötletnek tűnő kombi. Elődje igazából nincs. Az előző RS-nek nem volt puttonyos verziója, de mostanra úgy látszik, a Škoda megérett rá, hogy kicsit kockáztasson, és ilyen irányba bővítse a palettát. Az ötlet számomra nagyon szimpatikus, de bárhogy is erőlködtem, nem láttam lelki szemeim előtt a tipikus kombi RS tulajdonost.
Az alapmodellhez képest minimálisak a változtatások, mégis könnyen megkülönböztethető. Egy leheletnyi toldás az első kötényen, egy jelképes diffúzorutánzat hátul. Egy igen konzervatív dupla kipufogó, és hogy tudjuk, mi előzött le, néhány RS felirat. Piros féknyergek és állítólag funkcióval is rendelkező tetőspoiler. A koptató léceket színre fújták, de a tükrök szigorúan feketék maradtak. Belül RS felirat a kagylós ülésen és a bőrkormányon. Természetesen mindkettőt lehet állítani előre, hátra, fel és le. A kamualu belépő szintén felhívta RS-mivoltára a gyanútlan sofőr figyelmét. Néhány túlságosan élénk színkombinációt leszámítva kifejezetten ízléses, teljesen hihető a hot hatch hangulat. Sokkal jobban sikerült, mint elődje. Az első Fabia RS dízel mivoltát tetézte azzal, hogy úgy nézett ki, mint egy orrbagyűrt Octavia. Az új Fabia RS úgy tagozódik be az egységes arculatba, hogy közben egyéniség marad.
Ami a leginkább feldobja a formáját, az a felni. A némileg megtévesztő „Gigaro” művésznevű kerékkollekció kellemes külsőt kölcsönöz a kombinak. Meg természetesen az ötajtósnak. A választék szó szerint színes, hisz a 17 colos lábbelikből akad ezüst, fekete, ezüst+fekete és fehér. Némi ráfizetéssel ugyanezekkel a színekkel megkínálhatjuk a tetőt, a fényezéstől külön.
De ami a lényeg, az a motor. Mindkét modell ugyanazt az 1,4-es TSI benzinmotort kapta, amiről ezer és egyszer elregélte a sajtó, hogy mennyire jó. De csak a rend kedvéért: soros elrendezésű négyhengeres, dupla vezérműtengelyes, 1390 köbcentis blokk, kompresszorral, turbóval. Jelen esetben 177 lóerőt teljesít, ami hazánkban elég érdekes helyzetbe hozza. Kérem a kedves olvasót, mondja ki hangosan a következő mondatot, lassan ízlelgetve a szavakat: Škoda Fabia luxusautóm van. Ugye? 3 kilowatt a tulajdonost egyszerű emberből húszezresbe orrot fújó burzsoává teszi. Legalábbis az adóhatóság szemében. Nem tudom, ez mennyire fogja befolyásolni itthon az eladásokat, de egy biztos: nem ezzel fogják reklámozni. Ha már itt tartunk, mindenütt ugyanabba a szlogenbe botlottunk: automata váltó, manuális izgalom.
A Škoda Fabia RS és RS Kombi a VW ékkövének számító DSG váltóval rendelhető. Nem „is”, hanem „csak”! Mindössze annyi mozgástere akad a vevőnek, hogy megrendelheti a hetyke kis füleket a kormány mögé. Mindenki maga döntse el, ez most jó vagy sem. Én cseppet sem támogatom, ugyanis van pár megátalkodott benzinagyú, akinél a vezetés öröméhez tartozik a sebességváltás. Márpedig egy ilyen ígéretesnek tűnő autót kár elrontani a kéziváltó hiányával.
Ami még újdonság, az tagja a legújabb hárombetűs biztonsági klubnak. Az eddig meglévő ESP, ABS, MSR, ASR, EDL és HBA mellett most megjelent az XDS. A lényege, hogy kanyarban a belső íven futó kereket fékezi a rendszer, ha a szükség úgy kívánja. Így nagyobb nyomaték jut a külső kerekekre. A mára szinte kötelező vezető- és utasoldali légzsák és hátul az isofix-rögzítési pontok a szériafelszereltség részét képezik.
Hang tekintetében a Mladá Boleslav-i Filharmonikus Zenekar előadása egy erős közepes. Amit hallunk belül, az egy épp hogy serdülő korú egér morgolódása. Ha már mutált volna a kis rágcsáló, és öblösebben szitkozódna, sokkal élvezetesebb lenne a hangja. Kívülről viszont már halljuk, ahogy vinnyog a kompresszor és prüszköl a turbó. Na ne várjunk egy McLaren SLR-be oltott WRX STI-t, de azért kellemes.
Ahhoz, hogy megismerkedhessünk a különböző újdonságokkal, vendéglátóink nagyon kellemes útvonalat programoztak az opciós gyári navigációba, városokkal, autópályával és kanyargós erdei utakkal. Csak azt nem értettem, miért kaptunk mellé még egy itinert is. Mint kiderült, szükség volt rá, ugyanis rögtön az első három pont már úgy szólt, hogy „Ne hallgass a navigációra!”. Annak ellenére, hogy gyakran nem követtük a GPS utasításait, a selymesen búgó női hang nem kiáltozott újratervezést, hanem hagyta, hogy menjünk a dolgunkra.
Egyedül az volt zavaró, hogy az autópályán nem egyszer hangzott el a következő mondat: Készülj fel, hogy...(szünet)...egyenesen menjél tovább. Bosszúból minden balkanyarnál letérdeltem a képernyő sarkát, de szerintem nekem jobban fájt. Az élményt fokozta, hogy 110 felett erős a szélzaj. Egyszer el is tévedtünk, de végül megtaláltuk mind az ebédhez kijelölt pihenőt, mind a sosnovai versenypályát.
