A már említett 177 lóerő 7,3 másodperc alatt gyorsítja az autót százra, ami igen dicséretes. Viszont akárhányszor ezt az adatot láttam, rögtön mellette ott volt, hogy a kombinált fogyasztása 6,2 liter száz kilométeren. Marketing szempontból ezzel nincs is baj, vagy ez, vagy az. Maga az autó viszont kisebb identitászavarral küzd, ugyanis egyszerre akarja teljesíteni mindkettőt. Változatlan gázállásnál, egyenletes sebességnél, ha például jött egy emelkedő, gondolt egyet és visszaváltott, elvégre kell a plusz erő. Aztán rögtön eszébe jutott, hogy az viszont megnöveli a a fogyasztást, úgyhogy mégis inkább felváltott. Csak nem jó ez, visszaváltott. Hangsúlyozom, a gázpedál állása változatlan volt végig.
Biztos tanulni és szokni kell, de engem akkor is az őrületbe kergetett. Pláne hogy a hét fokozat temérdek lehetőséget kínált a váltónak, hogy ír-szteppeljen az idegeimen. A fülecskék sem voltak sokkal jobbak. Ha nem volt elégedett az általam választott fokozattal, szemrebbenés nélkül elváltott. Motorfékről ne is álmodjunk!
Ez a váltó szerintem nem való bele. Lehet, hogy ügyesebb kezekben aranyat ér egy versenypályán, oda viszont meg maga az autó nem való. Volt lehetőségünk ugyanis kipróbálni a sosnovai pályán. Az RS valódi képességeit szemléltetendő ott volt Jan Kopecky, Juho Hänninen, Guy Wilks és Pavel Valousek a Škoda Motorsporttól. Közülük a finn pilóta vitt pár kört. Tényleg kellemeset lehet a legújabb forró ferdehátúval autózni, de versenypályán szigorúan először és utoljára. Amúgy halkan jegyzem meg, Juho sem használta a fülecskéket.
A futómű a hétköznapi örömautózáshoz pont elég feszes, de a pálya szűk kanyarjain már kellemetlenül imbolyog a bódé. Az odavezető, kanyargós erdei utat sokkal jobban élveztem. Városi ökörködésre, szerpentines bohóckodásra isteni, de számomra manuális váltóval. A végsebességet nem próbáltam, de a sajtóanyag szerint az ötajtósé 223 km/h. Viszont a kombiban büszkébben feszítettem, ugyanis kiderült, az 3 km/h-val gyorsabb. Ez a többlet a kombi-marketing egyik alapkövének tűnt, ugyanis úton-útfélen belebotlottam a bemutató alatt.
Richard
Csehországban láthatóan nagy becsben tartják a Škodát, igazi nemzeti kincs lehet. Történt ugyanis, hogy megálltunk kombit fotózni, és egy ránézésre bányász úriember, cseppet sem zavartatva magát odasétált a kocsihoz és elkezdte nézegetni. Majd kérdezés nélkül kinyitotta az ajtót, félig beült és csak mosolygott. Nagy nehezen kiszedtük belőle, hogy Richard névre hallgat, de a nyelvi szakadék túl mély volt ahhoz, hogy további információra szert tegyünk. Még egy darabig ücsörgött, majd felmutatta a hüvelykujját, kiszállt és elsétált.
Miután végeztünk a versenypályán, lőttünk magunknak egy ötajtóst a visszaútra. Addig-addig sikerült könyörögnünk, míg kaptunk egy pirosat, fehér tetővel és a hozzá passzoló kerekekkel.
A Mini óta ez a kombináció már közhely, de akkor is nagyon jól állt neki. Főleg, amikor a megadott útról letérve megálltunk Mladá Boleslavban, a Škoda múzeumnál. Mivel már zártak, nem tudtunk körülnézni, de a parkolóban állt egy piros, alap Fabia. A két autót egymással szembeállítva látszik csak igazán, milyen jót tett neki az RS-optika. Ráadásul ezzel a színkombinációval kiköpött Nohab.
Érezhető különbség amúgy nincs az ötajtós és a kombi között. Leszámítva az előbbi 300 literű csomagtartóját 180 literrel túlszárnyaló kombiputtonyt. Az utóbbi csomagtartójában egy érdekességet találtam, nevezetesen egy félkör alakú rácsot a jobb kerékdobnál. Állítólag az is egy tárólórekesz, de engem inkább egy alacsony költségvetésű kandallóra emlékeztetett. Az egyik pihenőpontnál talált tűzifával sikerült is bizonyítanom az elméletem.
A kombi RS létezése amúgy csak nem hagyott nyugodni. A 24 órán belüli hatodik svédasztalos étkezésnél, nevezetesen a másnapi reggelinél sikerült elcsípnem Evžen Krauskopfot. Krumpli-mikrofon már nem volt a szájánál, ennek ellenére nagyon kellemeset beszélgettünk az omlettes tálnál. Leginkább arról faggattam, pontosan hogy néz ki a kombi célcsoportja. Némi gondolkodás után rávágta, hogy azok az apukák, akik miután letámasztották csemetéjüket az ovinál és feleségüket az irodánál, munkába menet szeretnek örömautózni. Az ötajtóst pedig kifejezetten városi fiataloknak ajánlják. Bevallom, plusz-mínusz 180 liternyi csomagtartó nem feltétlen jelent ugrást generációk között.
Így utólag a kombiba én leginkább olyan fiatal dobost tudok elképzelni, aki szeret időben odaérni a koncertjére, de annyira nem benzinagyú, hogy még egy kéziváltóval is hadakozzon. Mindemellett pedig van még nagyjából 6,5 millió forintja, ugyanis jelen állás szerint körülbelül ennyibe fog kerülni. A jó hír az, hogy nagyjából júliustól itthon is szerepelni fog az árlistában, nem kell egyedileg rendelni. Én csak abban reménykedem, hogy az esedékes „arcemelésnél” felkerül a listára a kéziváltó is.
