Négyujjas Frank már egy félórája idegesen harapdálja a szája szélét, de hiába feszeng itt az ülésben mellettem, ebben a kocsiban nem gyújt rá.
Nekem sem volt mindegy, igazából zsibbadt már a bal karom, amivel háromnegyed órája támasztottam a fejem, de meg sem mozdultam, ne gondolja ez a dagadék, hogy nem bírok már várni sem. Idegeskedjen csak a rohadt nikotinhiánya miatt, aztán stíröljön a szeme sarkából, ahogy eddig tette.
Frankkel szinte együtt kezdtük a szakmát. Valamikor a boldog nyolcvanas évek elején találkoztunk először, azt hiszem, Tednek, a hájas kaszinósnak intéztünk el egy-két madarat, akik azt hitték, meggazdagodnak Vegasban. Hát nem. Frank aztán egy időre eltűnt. Miután a hájast felnyomta a könyvelője, Frank lerendezte, de közben valahogy beleesett a farka Ted feleségébe, az pedig utánanyúlt a kaptárból. Ekkor kapta a Négyujjas becenevet.
Tudom, hogy mindig, minden melómról tud és figyel. Nem veszítjük egymást szem elől. Igaz, ma már nem megy minden olyan ruganyosan, mint régen, de ha akad, aki eleget fizet, azért megmozdulunk. Pedig nem kevés vaj van a fejünkön. Talán ezért is ülünk most is a sötétben, Magyarországon, Közép-Európában. Nem járhatunk a napon. Elmosolyodtam.
– Mit vigyorogsz már megint? Hogy a kurva életbe vagy képes vigyorogni? Negyvenévesen itt rohadunk egy mélygarázsban, ahelyett, hogy Portoricóban fetrengenénk a homokban, te meg vigyorogsz? – Csak úgy recsegett alatta a 884 ezer forintos Nappa bőrkárpit, miközben hevesen gesztikulált. Inkább nem néztem rá. Úgyis tudom, hogy néz ki ilyenkor: fehér nyál csapódik ki a szája szélén, nem szép látvány.
– Lazíts. Vagy gyújts rá. Odakint. – Tudtam, hogy ezzel még jobban felhúzom, pedig alapvetően kedvelem. Csupán két rossz tulajdonsága van: rengeteget dumál és javarészt az autókról okoskodik. Mint egy hülye kisgyerek. Sokszor unalmas, de ilyenkor legalább múlatja az időt. Különben is: tudom, nem bírja ki, hogy le ne szólja a verdámat, hiszen ehhez csak ő érthet, más nem.
– Rohadj meg. A kocsiddal együtt. Lassan már fingani sem merek ebben a romban.
Kinyúltam, megpöcköltem a kis gombot és hármas fokozatra állítottam a jobb oldal ülésszellőztetését (236 ezer).
– Tessék, szelelj kedvedre, ez a rom megoldja. – Kíváncsi voltam, erre mit lép.
– Ó, ne vakíts már az ülésszellőztetéseddel, contadino. Akkor is csak egy túlárazott, bajor pöcsköszörű.
Frank kezdett bekeményíteni, de talán annyi időnk van még, hogy belemenjek a vitába. Felé fordultam, kicsit tán meg is ijedt, mintha nem tudná eldönteni, hogy túllőtt-e a célon vagy sem.
– Figyelj, én elhiszem, hogy azt tartod magadról: értesz hozzá. Ehhez képest egy dízel S-Mercedessel jársz, mint a bolognai zsidó uzsorások, akik a gyűlésen is csak akkora hasznot mutatnak ki a családnak, amennyit az üzemanyagon megspórolnak. Beszólsz, mert ennyi pénzért nem hetest vettem? Harminc éve vagy a szakmában, de még mindig nem tudod kerülni a feltűnést?
Franknek felcsillant a szeme, témánál vagyunk. Éreztem, hogy mostantól kezdve nem is érdekli a meló, elfelejti, miért is vagyunk itt. Fél nyolc, késik. A mélygarázs szinte teljesen kihalt, két-három autó parkol csak a folyosónkon. A neonok fele kiégett, a másik felükben csak a légyhullák sütkéreznek a stroboszkópként villogó csövek fényében, a pisztolytáska pedig egyre kellemetlenebbül nyomta a hónaljamat. Mocskos egy környék, felül a pláza, alul a gané, így van ez.
– Feltűnés? Egy hetessel legalább komolyan vennének, így csak lejáratod magad, hogy ennyi év után nem telik rendes autóra.
– Frank, Frank, te tényleg szakértőnek mondod magad? Te vagy a nagy autóbuzi és annyit nem tudsz, hogy az 5 GT, a Touring, a 7er és az ötös limuzin ugyanazon modulokból állnak, egyazon a platformon? Hogy ez a 27 milliós autó, amit te itt a dízel Mercidből szarozol, 4899 milliméter hosszú és tengelytávja majd' 10 centivel több, mint az ótvar E-Klasse-é? – folytatni akartam.
– Na állj csak meg, állj csak meg egy kibaszott pillanatra… – Felemelte a hangját, de szerencsére a zajszigetelés remek, így sem kintről be, sem odabentről kifelé nem szűrődik ki abszolút semmi hang.
– …mennyivel is korábban jött ki az új E? Egy évvel? Kettővel? Szerinted ki kaszál ezen a bolton többet?
– Látod, látod, mindig okoskodsz, remélem, a kezed pontosabb, mint az adataid, Frankie, nézd csak meg, ki csinálja a számokat a szegmensben? Ha nem lenne az a sok sárga, a te duplalámpás, összefércelt Mercedesed sehol sem lenne. Elegancia, dupla fényszórók? Ugyan Frank, nézzél már szét, jön az új A6, egyedül az állíthatja falhoz a bajorokat. Ne röhögtess. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy a nevetséges, négyhengeres dízelekkel mennyi baj volt.
Azonnal visszakaptam a labdát, nem is vártam mást.
– Ha nem ismernélek, azt hinném, BMW-buzi lettél, de nem értelek. 27 millió helyi pénz… mi is ez? Ja, forint. Annyiért 740i-t kapsz, érted? A legnagyobbat. – Nem tágított ettől, sajnos legalább annyira megalomán volt, mint amennyire hallgatag. Tudtam, nem érti, nem is fogja soha, neki nőből is a legjobb kell, akkor is, ha ezt az ujja bánja. Rossz helyre dugta, de akkor is megcsinálta. Nekifutottam még egyszer, hátha…
– Próbálj meg lehűlni egy kicsit, szakikám, és mondd meg, minek? Vagy villogjak a fehér hetessel, mint a milánói bíboros, aki ötven euróért játszik a román gyerekekkel a hátsó ülésen? Mindenem megvan, amiről egy alapáras hetesben csak álmodhatsz és ha azt hiszed, hogy a sötétkék 535i nem mutat semmit, nagyon tévedsz, de erről nem tehetsz, te még mindig abban élsz, hogy csak a Mercedes a kényelmes. Ideje lenne váltanod, barátom, mert elszalad melletted a kor. – Nehéz vita lesz, de már belementem, ezeket a kapukat hiába döngetem.
– Túlzottan bízol te ezekben a kütyükben, az a bajod. – Látszólag feladta és idegesen elkezdett játszani a memóriás komfortülésekkel (659 ezer). Tudtam, hogy most fejben hibát keres, de biztos voltam benne, hogy hiába: az üléseket próbálgathatja, ennyire jókat sehol nem talál. Külön állíthatja a kétrészes támlát, a deréktámaszt akárhová, és felfújhatja az oldaltámaszt is egészen addig, hogy rákos tüdejéből kinyomja a szuszt, kacska lábát pedig támasztja a szintén motoros combtámasz. A belteret aztán lesheti: szép a bőr, a textúrája remek, a varrások párhuzamosak és mindenütt a puhaság, a vonalas német rend és szimmetria. Így kell ezt.
Jön a lift. Az ajtók közötti vékony sáv megtelt fénnyel, de a hátizsákos, pattanásos srác nem az volt, akire vártunk. Egy pillanatra csend lett, csak az i-Drive halk kattanásai hallatszottak (vannak még 2010-ben olyanok, akik használhatatlannak tartják?), ahogy unalomból böngésztem a menüben, megnyugtat a kis fémkarika súlya és hűvössége. Haladás? Technológia? Hogy kételkedhet ebben egy ilyen ember, aki gátlástalanul fingja tele a másik kocsiját úgy, hogy közben nem érzi a saját bűzét sem, miközben folyamatosan játszik az ülés gombjaival?
– A kütyük maguk a kor, Frankie – utálta, ha így szólítom. – Ha ellenük lázadsz, a kor ellen lázadsz, amelyikben élsz. Magadnál hordod még a Berettát? Látod, ahhoz az ócskavashoz még ragaszkodsz, ami szép tőled, legalább abban a tulok fejedben megőrzöl valami értéket, de mit érsz majd vele, ha öt lépésről nem találod el a vámházat? Megment téged a régi értékek őrizgetése, a szar feltámasztása? Tudod jól, hogy nem.
Abbahagytam az i-Drive birizgálását, háromnegyed nyolc, hol késik már? Ha ez egy csapda, akkor nagy bajban leszünk. A parkolóházban nincs merre menekülni, kijárat csak egy van. A szervómotorok halk zümmögése abbamaradt, biztosan eszébe jutott valami ennek a pojácának.
– Oké, rendben, Mr. Jövő, akkor meséld el, miért ragaszkodik a híres BMW-d annyira a hagyományokhoz? Soros, hathengeres motor? Mennyi előnye van egy véhattal szemben? He? Hokiütő? Vezető felé fordított középkonzol? És ez a forma? Bangle legalább egyéni volt.
Már-már úgy éreztem, megfogott, mikor ezt a motor témát felhozta, mert néha magam is elgondolkodom, tényleg, miért is? Aztán újra veszek egy soros, hathengeres BMW-t és rájövök. Ezt itt és most azonban hiába magyaráznám neki, így inkább finoman a forma felé fordítottam a beszélgetést.
– Lehet, sőt, hogy mai sikerélményed meglegyen, még igazat is adok neked. Bangle egyedi volt, így van. Csupán egy gond volt vele: két perccel a halála előtt érett be igazán. Az extravagancia tán nem éppen az a dolog, amivel ebben a szegmensben hódítani lehet, Frank. Mert attól, hogy tetováltatod a pöcsöd, még nem lesz több csajod. Ellenben ha valami úgy modern és 21. századi, hogy közben látod, tapinthatod benne a múltat – persze ha érdemes egyáltalán –, akkor jó esélyekkel indulsz. Nézd csak meg: a Mercedes elment egy sosemvolt formai irányba, az Audi viszont a high-tech-et nyomja. Szerinted kiben van meg mindkét hozzávaló leginkább? Segítek: nem a Lexusban, azt ne keverd ide…
Elgondolkodhatott, mert tán egy perc is eltelt, míg újra megszólalt. Úgy látszik, kielégítette válaszom, mert merőben új fronton támadt.
– De ha ennyire rejtőzködni akarsz, miért nem vettél hármast? Abban tényleg észre nem venne senki. Vagy azért az már nem jó, ha ennyire átnéznek rajtad? Egyedül élsz, bőven elfértél volna abban is.
Ez viszont igaz, mikor már nem tud felhozni semmit, akkor utolsó kártyájaként mindig kijátssza ezt. Jól tudja, hogy a válás óta ritkán találkozom a gyerekekkel, az anyjuk egyre ritkábban engedi őket hozzám. Szerinte egy ilyen alak ne neveljen senkit, a gyerekeit meg pláne ne. Csak azt felejti el az a hisztis tyúk, hogy ha én nem vagyok, akkor most ház sincs, amiben lakhatnak, nem beszélve a pénzről, amiből él. Tudom, hogy zavarta, ha Zoét kellett elvinnem jógára vagy bevásárolni, de megfizették, az volt a munkám.
Kizárt, hogy valaha is lett volna köztünk bármi is. Pedig tudtam, hogy kedvel és folyamatosan provokál. Amióta megvettem ezt a kocsit, még durvább lett. Szinte várja, mikor ülhet be hátra, mert tudja, hogy ilyenkor önkéntelenül is a tükörbe nézek. Először formás, ropogós fenekét tolja, szinte reped a kosztüm rajta, mikor beül, aztán kinyúl, behúzza az ajtót, közben tömött, sűrű melle közé esik a szem. Tudja, tudja. Utána már csak a végjáték: teátrális mozdulattal rakja keresztbe hosszú lábát, szemérmetlenül mutatva meg mindent. Aztán mosolyog, csak úgy magának.
Barna volt és gyönyörű. A főnökkel az alapítványunk által szervezett drogellenes koncerten találkozott. Ha rosszul ment az üzlet, akkor általában elég volt szervezni egy ilyet és minden rendbe jött. A sztárok sorban álltak a kokszért, kilóra vették, elvégre jó ügyet támogatnak. Így van ez.
– Nem, Frank, kell a hely, néha jönnek a gyerekek is – válaszoltam, de Négyujjas már nem rám figyelt.
A lift ajtajában feltűnt az ismerős, magas, vékony alak és határozottan elindult felénk. Nem láthatott be az autóba, de tudta, hogy mindig ugyanott várom. Mintegy 15–20 méterre járt, mikor az indítógombot megnyomva beindítottam motort. Mintha csak véletlenül felejtettem volna bekapcsolva, a bi-xenon adaptív kanyarfényszórók (271+131 ezer) felülről lefelé végigpásztázták a parkoló belsejét, majd az aktív fényelosztás nulla sebességet regisztrálva szétterítette a fénycsóvát, tökéletesen megvilágítva a repedezett betonpadló tócsáit és halvány felfestéseit. Az, akire vártunk, szeme elé kapta kezét.
– Kapcsold le, paraszt! – az ismerős hang élesen csattant.
Mintha csak a parancsnak engedelmeskednék, lekapcsoltam a világítást és kiszálltam, hogy a félig elvakított, bizonytalanul lépegető elé siessek. De Frankie már ott volt mellette, gondolom, nevén szólíthatta, mert felé fordult.
– Hé, te mit keresel itt, Frank? Elkísérted a bunkó haverodat? – nem vett észre semmit, nem gyanakodott, nem tudott. A főnök értett ehhez.
– Valahogy úgy – válaszolt, majd közelről egyenesen szíven lőtte.
Nem volt zaj, nem volt dráma, a hangtompító halk pukkanását teljesen elnyelte az ipari klíma duruzsolása. Egy nyögés, ez volt minden, amit Zoé a világra hagyott.
