Mivel még mindig világos volt, nekivágtunk a Boros patak völgyének, kifelé a faluból, felfelé a murvás úton, el a legelőkig, ahol Bopat egyszer csak eltűnt az autóval, mi meg ott maradtunk kitéve a veszélynek, hogy vagy megmarcangol pár farkasölő szelindek, vagy lelegelnek a birkák. Szerencsére barátunk hamarabb visszaért, mint az imént felsorolt állatok, így Sanyának is alkalma nyílt, hogy gyerekfejnyi köveket és a talajban hagyott szürke tuskókat kerülgessen.
A Duster
Az általunk tesztelt Duster a jól eleresztett változatok közé tartozik. 110 lóerős, 1,5-ös, dCI dízelmotor hajtja (Euro 5), hatfokozatú manuális váltón keresztül akár mind a négy kereket. Felszereltsége: elektromos ablakok elöl, elektromos tükrök, légkondicionáló, aux-bemenetes CD-rádió, fedélzeti számítógép, hűthető kesztyűtartó, osztottan előredönthető hátsó ülések, ködlámpák, magasságban állítható szervokormány, szervofék, ABS fékrásegítővel, négy légzsák (a jobb első természetesen kikapcsolható), Isofix rögzítési pontok, nyitott ajtóra figyelmeztető jelzés, biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető jelzés, távirányítós központi zár, immobiliser, bőrborítású kormány és sebváltógomb, metálfény.
A kétkerék-hajtású Duster alapkiviteléért (1.6, 16V, 105 LE) 2 490 000 Ft-ot, az összkerékhajtású alapkivitelért (1.6, 16V, 105 LE) 2 990 000 Ft-ot kérnek. Ezek az árak a listaárnál 300 ezer forinttal kedvezőbbek, és a bevezetési akció visszavonásáig érvényesek.
Visszaúton diszkrét morgással darálták a kerekek a kavicsokat, belassult tehenek bámultak a kései naplemente földöntúli fényében, miközben a Ghymes együttes muzsikált nekünk – már tényleg csak egy medve hiányzott a fokozhatatlan tökéletességhez. Vitya állította, hogy látott is egyet, kár, hogy nem tudta megmutatni, hol. A hangulatot hosszas vacsorával tartottuk szinten, a teraszról bámulva a csillagokat, és ezúttal az autó esti elemzése is elmaradt, mert Bopat készletéből előkerült pár érdekes italféleség.
A sziklaomlás fogságában
Hajnalban arra ébredtem, hogy a három ember és egy szamár tanulmányozza a Duster motorterét, amelyben szintén otthagyta a névjegyét Herr Mátyás, sok-sok dzsuva formájában. Miután a fiúk kicsodálkozták magukat, hogy ennyi pénzért még burkolat is került a motorra, a szamarat pedig elterelték a pulik, nekivágtunk a nagy útnak a Fogarasi-havasokhoz. Már természetesnek vettük, hogy a futómű rossz utakon is jól teljesít, hogy a motor halk, és beletörődtünk, hogy a beltér műanyagjai három nap után sem lettek szebbek.
Vadregényes tájakon vágtunk át, és már mindenkit a ránk váró kaland izgatott, a transzfogarasi átkelés. A Déli-Kárpátok impozáns hegységét középen egy szerpentin vágja át. Még Ceausescu elvtárs, a Kárpátok Géniusza építtette a hetvenes években, drága pénzen, rengeteg erőfeszítés és számos halálos munkabaleset árán, állítólag hadiútnak, ha netán lerohannák Romániát az oroszok. Nem vagyok egy nagy stratéga, így nem látom át, hogy miért kell egy hadiutat a környék legmagasabb hegyének közepén átvezetni, amikor a hegyláncot mindkét oldalról jól járható főutak kerülik meg. Mindenesetre a kondukátor jó kis játszóteret alkotott autósoknak és motorosoknak, még ha nem is ez volt a célja. A 7C jelű transzfogarasi szerpentin nem köt össze forgalmas helyeket, elindul egy kis faluból, és a hegy másik oldalán elvezet egy víztározóig. Persze, ha akarunk, elmehetünk rajta akár a Vidraru-tótól kilencven kilométerre fekvő Pitestiig is, ahol a Daciákat gyártják. Volt is egy olyan kaján gondolatom még indulás előtt, hogy ha nem válik be a Duster, bekopogunk a gyárba, és visszaadjuk a kulcsot – de ez az opció szóba sem került útközben.
Visszatérve az útra, annak használhatóságát tovább korlátozza, hogy több mint fél éven át zárva tartják a hó és a fagy miatt. Zárva volt még június közepén is, amikor mi rámerészkedtünk. Bopatot azonban, aki éveket várt erre a pillanatra, egy Kalasnyikovokkal és gránátvetőkkel gazdagon felszerelt harcoló alakulat sem tudta volna visszatartani, nemhogy egy piros felirat. A türelmetlenségtől remegő kézzel szerelte fel a GoPro kamerát a kocsi tetejére, majd rendesen odalépett a gáznak.
Egyetlen lendületből futottunk fel a hágó tetejére, percek alatt átkelve a magashegységi éghajlati öveken, a nyári kánikulából eljutva a dermesztő széllel támadó télbe. Az utolsó kilométereket magas hófalak között tettük meg, a 2040 méter magasan húzódó alagút túlsó kijáratánál pedig a jéghideg semmibe meredtünk bele: borzongató köd rejtette el a lenti tájat.
Lefelé Sanya vezetett, a völgyalapot elérve az út szelídebb lejtésűvé, de egyúttal pocsék minőségűvé változott. A víztározó mentén hullámozva jutottunk el a völgyzáró gátig, amit, akárcsak magát a transzfogarasi szerpentint, a TopGear legénysége tett világhírűvé. Jeremy, James és Richard a 166 méter magas, irdatlan betonfal tövében ébredtek egy hűvös reggelen szupersportkocsijaikban, a történet szerint véletlenül keveredve oda az éjszakában, ami természetesen a valóságban lehetetlen lett volna, a szervizút ugyanis értelemszerűen le van zárva. Szédítő érzés a mélybe tekinteni – de akinek ez kevés, némi szervezéssel bandzsidzsampingolhat is.
Visszaúton elkapott bennünket a soros vihar, és amikor a jég ismét kopogni kezdett a metálfényű karosszérián, már meg se lepődtünk. Bemanővereztem a Dustert egy út fölé nyúló fa lombkoronája alá, és erősen reménykedtem, hogy nem dől ránk. Amikor a tomboló vihar elvonult, továbbindultunk, de pár kilométer után komoly akadályba ütköztünk: hegyomlás zárta el a teljes útpályát, a cuppogós iszappal fedett szikladarabokon gyalog is kalandos volt az átkelés, autóval pedig lehetetlen – még a környéken kóborló lovak is visszafordultak inkább.
Több mint két órába telt, mire megérkezett a sárga angyal, egy dögnagy markoló, ami kábé másfél perc alatt megnyitotta az utat, a törmeléket szalagkorlátostul betolva a szakadékba. Addigra már jelentős társasági élet alakult ki az út két oldalán. Ausztrál és angol túramotorosokkal ismerkedtünk össze, meg bolgár rendszámú kisteherautón utazó románokkal. Kitalálták? Romániában van regadó, Bulgáriában meg nincs…
Felvittem a hágó tetejéig a Dustert, ami a hajtűkanyarokkal gazdagon tűzdelt úton megint bebizonyította jó úttartását és kezességét. Lefelé Vitya vezetett, aki szintén megküzdött egy kénköves villámlással és öblös mennydörgésekkel kísért, nagy viharral. Szerencsére ezúttal csak özönvíz volt, jég nem, de így is megszavaztuk a rendületlenül előrehaladó Vityának a Nap Hőse címet.
Epilóg
A fogarasi átkelést úgysem tudtuk volna már űberelni semmivel, úgyhogy másnap egy nagy lendülettel hazajöttünk. Egyetlen megállót iktattunk csak be: meglátogattuk Vajdahunyad várát, amit végre elkezdtek restaurálni, a környező, kiöregedett gyárakat meg lebontani. Így még az is lehet, hogy tíz év múlva a románok és magyarok által egyaránt nemzeti emlékhelynek tartott középkori komplexum látványos kirándulóhellyé válik. Míg a többiek kedves csecsebecséket vásároltak a családnak, én két perc negyven másodperc alatt szerelmet vallottam az egyik áruslánynak, hogy ha már hős nem lettem ezen az úton, legalább a nősülésre legyen esélyem. Újdonsült kedvesem fokozott hevességgel integetett utánam, amikor a Dusterrel elhajtottunk a bazárja előtt. A Dacia, mint puncimágnes? Na, itt hagyjuk abba!
Értékelnek az útitársak
Bopat
Plusz:
– nagyon merev karosszéria, nem recseg-ropog terepen sem
– nagy helykínálat, simán elfértem hátul is a 195 centimmel
– nagyon jól összerakott autó, nincsenek illesztési hibák
– kedvező ár/érték arány
Mínusz:
– az ülések hosszú távon nem kényelmesek
– gyenge ergonómia: bizonyos kezelőszervek rossz helyen vannak (a rádióvezérlés a kormány alatt, ablakemelő gombok a középkonzolon)
– a hátsó öv felső felfogatási pontja rossz helyen van
– a középső műszerfalbetét színe rémes
– a motor épp megfelelő, de azért lehetne erősebb, olyan 140 LE
Sanya
Mielőtt találkoztunk, alapvető fenntartásaim voltak az autóval szemben, a Dacia név anno egyet jelentett a hanyag összeszereléssel és a megbízhatatlansággal. Mikor megláttam a Renault Hungária parkolójában a Dustert, első benyomásom az volt, hogy hmmm, nem is olyan vészes. Arányos, újszerű, nem lemásolt formák, jó kiállású lemezfelni, harmonikus orr, a sok agyondizájnolt távol-keleti csodához képest kimondottam megnyugtató volt a szemnek.
Az első behatolás viszont hervasztó volt. Az utastér minőségével nem is lett volna gond, de a nagy felületű, az autó színére fényezett műszerfali és ajtóbelső műanyag elemek rettentő gagyi hatást keltettek.
Elinduláskor nagyon meglepő volt a rettentő rövid első-második sebességfokozat.Ötvennél vígan autózunk ötödikben, de 100 km/h körül már nagyon kéri a hatodikat. Valahogy mindig eggyel magasabb sebességfokozatban jártunk, mint egy átlagos autónál. Automataváltóval lenne igazán komfortos a Duster, de gondolom, nem lesz ilyen opció az extrapalettán. Az úton nagyon kulturáltan viselkedett, a nagy kerék és futómű jól tompította a román és magyar utak hibáit, a fék kiegyensúlyozott és hatásos volt. A magas építés ellenére sem volt az autó instabil, élvezetes volt kanyarodni vele, a gumik nagyon jól fogták az utat – egyszóval – a rövid váltót leszámítva – igazi öröm volt a suhanás a hegyi szerpentineken.
Alapvetően egy nagyon jól összerakott, takarékos, szemrevaló „igáslóval” ismerkedtünk meg utunk során. Persze lehetne kicsit több kényelmi extrával felszerelve, de úgy gondolom, hogy saját kategóriájában így is nagy sikerre számíthat.
A végére hagytam néhány bosszantó hibát, amely tényleg csak tervezési hanyagság, és nem a költségvetésen múlott: a hátsó biztonsági övek dörzsölik az utas nyakát, a lemezfelni belső peremében megáll a víz és sár, az üzemanyagszint-jelző működése hektikus, hol üres, hol teli tankot jelez – ami a valóságban mondjuk éppen félig van. Az ablakmosó folyadékból fél litert is elfröcsköl az ember, mire megindulnak a lapátok, a hátsó-középső fejtámla helyett jobban esett volna egy könyöklő az ülésen. Mindezek ellenére azt mondom, hogy ha szükségem lenne egy terepjáró képességekkel bíró autóra, és nem az angol királynőt kellene fuvaroznom, akkor bizony, ciki, nem ciki, bevállalnám „napira".
Vitya
Indulás előtt erős perverziónak tűnt, hogy négy autórajongó napokra kalandozni induljon egy Daciával. Az élmény azonban minden dimenziójában tanulságos volt, konklúzióként annyit jegyeznék meg: ne tegyék be az előítéleteiket a reggeli mellé a táskájukba, mielőtt a Dusterrel találkoznak.
Először arra gondoltam, olyan lesz az autó, mint a Chokito, ronda, de finom, azonban közel sem volt így. Némely szögből kifejezetten sármosnak találtam, a nők talán ilyennek látják Belmondót. Ahogy olvadtak az előítéleteim és tisztult a köd, úgy körvonalazódott bennem a felismerés, ez a Duster igazából kellene nekem. A formája remekül eltalált, még az elnagyolt részleteivel együtt is tetszik úgy, ahogy van. Szemből inkább vaddisznó, mint Hello Kitty, markáns domborulatok, kellemes övvonal, ígéretes kerékívek, eltalált fenékarányok. A mi dízel Dusterünk kulturált járásával, emelkedőn mutatott tartalékaival meglepett, annak ellenére, hogy inkább a benzines autókat kedvelem.
A belső térbe jutva kell egy nagy levegővétel, hogy ne torpanjunk meg a vásári metálfényes műanyagok láttán. Ezeket az idomokat nehéz befogadni, akinek a szeme jobb a +5-ösnél, az magában elmorzsol egy csöndes feljajdulást. Ugyanakkor a műszeregyüttes informatív és ízléses, a kormány jó fogású, a középkonzol az ötlettelensége mellett is tökéletesen használható, van pár pohártartó, a kapcsolók masszívak, nem az jut róluk az eszünkbe, hogy egy terepezés után vigyázni kell, nehogy felporszívózzuk őket.
Pár hiba: az indexelés hangja akár a lehalkított tévéfoci, az ablakmosó folyadékot csak sokára követi a lapát megmozdulása, ami viszont a folyadékot letekert anyósablaknál akár az utastérbe is besöpörheti. Nincs a hátul ülőknek lámpája, és a hátsó biztonsági öv bekapcsolása az első napokban csak Hudini rokonainak sikerül egy perc alatti szintidővel.
De ezek eltörpülnek amellett, hogy meglepően jó áron kaphatunk egy szélsőséges körülmények között is jól használható, csinos, tágas, masszív, jó futóművel, utazási komforttal és fékekkel rendelkező autót. A gyárilag szerelt Michelin gumi tapad, mint a radír a selyempapíron, a hifi egyszerű, de tűrhetően muzsikál és van aux is. Ennyi pénzért újautó-vonalon nem is kellene talán más, akármennyire is furcsa ezt leírni egy Daciáról. Masszív szerkezet, akár egy üllő, reméljük, annyira tartós is lesz.
Jani
Az én véleményem itt olvasható, és a hosszú menetpróba alatt sem változott. Annyival egészíteném ki, hogy a közel kétezer-ötszáz kilométer alatt 7 literes átlagfogyasztást produkált az autó, változatos domborzati és útviszonyok közepette, ötszáz kiló súlyt cipelve. Ha olyan megbízható lesz később, amilyen megnyerő most, akkor tényleg jó vétel lehet. Mindenesetre mi megegyeztünk abban, hogy a Dusternek egyetlen komoly hibája van: hogy nem a miénk. Kéne, na.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján!
