Chevrolet Spark LS 1.0 MT

Nyugodt voltam, mert az erő az én oldalamon volt. A 16 szelep finoman vibrált, ahogy picit rugdostam a gázt. 4800 körül tartottam a fordulatszámot, ott jön meg a nyomaték, hadd füstöljenek a gumik, lásson egy kis showt a bunkója.

Az utcai harcnak két szabálya van: 1. sárgára indulunk, 2. mindenki a saját sávjában marad. Tudtam, hogy át akar jönni az enyémbe, hiszen a felüljáró ott volt. Nem fogom beengedi, meg kell vernem. Erősebb a verdám, modernebb, jobb vagyok.

Sárga. Most! Bőg a motor, egy röpke pillanatra még a kerék is nyikkan egyet, húzom a kettest. Látom, a szemét már megugrott, hiába, rövidebb a váltója, de mindjárt meglesz. Basszus, érzem, hogy tépi a nyomaték a kerekeket, zubog az erő a gépben, de...

Négyszáz méteren két hosszt vert rám a 800-as Maruti. Festékes vödrökkel, szakadt kipufogóval, matricával, hellószia! Eltalálták: minden idők legtetvebb Chevyjében ültem.

Nem, a neve nem Spark, az csak valami tévedés lehetett, hogy véletlenül a big-block 1.2-es nevét kapta. Arra még hunyorítva ráillik a Szikra-típusnév, de ez az egyliteres egyértelműen Moonwalker.

Pedig papíron az ezres motor nem rossz: 68 lóerőt ad le 6800-as, illetve 93 newtonmétert 4800-as fordulatszám mellett. A gond csupán az, hogy brutálisan kelletlen és lusta, a motoros-forma jópofa kis műszeregységre tüsszentett zöld göböcske (allergiások ismerik) gyorsabban ér el a széléig, mint ahogy a digitális skálán elérjük az ötezres, mágikus határt.

Ekkor még – mint halvány, gyermekkori, soha be nem teljesült vágy – felsejlik a gyorsulás emléke, de azonnal el is múlik. Nem akartam elhinni, átültem a feleségem 10 éves, 54 lóerős Lanciájába. Barátom, vadászgép. Az ezres Swift maga a Shinkansen. Mit ér az erő, ha elérhetetlen távolságban tanyázik, olyan fordulatszám-tartományban, ahová nincs szívünk elmerészkedni, mert érezzük: ez a motor ezt nem szereti? Csúnya a hangja, kínlódós a karaktere, köze nincs ez ezres Matiz izgága kis mivoltához. Kölcsönadtam, körbeadtam a szerkesztőségben, vigyétek, próbáljátok gyerekek, mondjatok már valamit. Mondtak, mindannyian ugyanazt: jó kis autó, meglepően jó helykínálattal, minimális csomagtartóval, meglepően virgonc futóművel, nincs vele baj, csak egy: nagyon-nagyon rossz ez a motor.

És akkor még be sem kapcsolták a klímát, ami nélkül ebben a csupa üveg kis virágházban egyszerűen meghalunk. A gyors – ellenben elég drabális – klíma pedig kézifék helyett használható, teljes nyugalommal. A sztráda maga a halál, előzés előtt klíma ki, hármas vissza, padlógáz, majd a szélárnyékból kibújva jöhet a Miatyánk. Általában a Szabadíts meg minket a gonosztól-ig befejezünk egy A8-as Audi méretű autót.

És ekkor még nem vettünk fel stoppost, nincsenek szatyrok a csomagtartóban és egyáltalán - optimálisak a körülmények. Pedig tudjuk, a Chevy Spark lehet jó is, kellemesen felszerelve, hat légzsákkal, klímával. Az ezerkettes motor élénkebb, 81 lóereje sztrádán kényelmessé teszi a százharmincat is, ráadásul jobban passzol hozzá a váltófokozatok kiosztása is. Az ezresnek túl hosszú az első három, hogy mérhetően megugorjon. A lendület a legjobb barátunk. Hat litert fogyaszt vegyes ciklusban.

Ha ezen túltesszük magunkat (nehéz, mert folyamatosan át kell értékelnünk a táplálékláncban elfoglalt helyünket), egész élhető kisautónk lehet. Az LS felszereltséghez már jár hat légzsák, ISOFIX ülésrögzítők, négy elektromos ablak, elektromos tükrök, kormányról vezérelhető audiórendszer (a mini USB csatlakozót még ma sem értem), de a Chevy van annyira szabadlelkű, hogy az LS, LS+ és LT szintek között bátran variálhatunk az extrákkal. Tetszés szerint, olcsón.

Ez az autó legnagyobb előnye. Olcsó. Jól fékez, mert alig egy tonna, egész viccesen kanyarodik, puha a rugózása, és - bár a váltórúd a magasabbaknak már valahová a farpofájuk mellé esik, na meg, nem is egy élmény maga a váltás - azért még bőven elfogadható. Lenne. A nagyobbik motorral. Az ár képlékeny: kettőtől-hárommillióig bárhová belőhető. Nyugdíjasoknak, kezdő sofőröknek elmegy, de összeszorított fogakkal sem mondanám azt soha, hogy vegyél ezres Sparkot.