Mini Countryman Cooper S ALL4

A beltér jól összerakott, de a műanyagok minőségétől nem estem hasra. Igaz, a műszerfal kopogtatása tipikus újságírónyavalya, de szemre is találni nem odavaló felületeket. Persze nem tragikus, a Dacia Duster-esek a bokájukat csapnák össze az ilyen plasztikért, de egy, a BMW által birtokolt és árazott divatmárkába azért szebbet kívánnék.

A beépített, csillagkapunak álcázott központi műszer azoknak szól, akik csak úgy belebambulnak a kocsiba: jól néz ki, ötletes a sebességmérő peremen futó mutatója és a közepébe ágyazott navigáció. Én jobban örülök, ha a többi vezető nem a kocsi közepét, hanem az utat nézi – ugyan a kormány mögé is szereltek egy fordulatszámmérőt, alá meg egy apró digitális sebességkijelzőt, de azon elveszik az információ. Okosabb és trendibb lett volna kiváltani a BMW-nél rendszeresített Head Up Displayjel.

A belső tükörhöz és a jól kapcsolható, hatfokozatú váltó karja elé épített kapcsolósort a repülőgépekéhez hasonló karima védi; semmire sem jó, de vagány. Az ilyen ötletes apróságokban jók a cég tervezői – a kézifék is az utasszállítók gázkarját idézi. A kardánalagút tetejére sínrendszert szereltek, amin különböző kellékeket mozgathatunk: napszemüvegtartó, telefondokkoló, pohártartó vándorolhat a két üléssor között.

Az S ALL4-hoz alapból jár a sportülés. Az oldaltartás remek, az ülőlap kényelmes, ha nincs a zsebünkben tömött brifkó; a fesztelen vezetéshez nekem ki kellett raknom. A testtartás kicsit hokedlis, aránylag magasan ülünk, ami a crossover koncepció velejárója.

A dinamikus ifjúság délibábjához tartozik az iPhone-mánia is. Naná, hogy minden tesztautóhoz járt egy, amit a könyöklő alatti dokkoló fogadott be. Akár kedvenc webrádiómhoz is csatlakozhattam volna – a Harman/Kardon rendszer nem szól rosszul, de az alapértelmezett beállítással bizony szöszölni kell, hogy a mesterségesen felturbózott basszus finomodjon.

Nem csak a mély hangok tartománya turbózott: az 1,6-os négyhengeres is jól ismert a kettős megfúvású, twinscroll feltöltővel. A 184 lovas, direkt befecskendezéses motor ugyanaz, amit a sima Cooper S-ben megismertünk, egy kivétellel: ez már változó, Valvetronic szelepvezérlést kapott, ami ebben a kombinációban (turbómotor, direktbefecskendezés) igazi újdonság a piacon. Így az EURO V-ös norma teljesítése sem okoz gondot neki. Az abban imádott virgoncság sajnos itt tompább: a plusztömeg és az állandó négykerék-hajtás lefölözi a motorerőt, pedig a MacPherson rugóstagok, a kovácsolt nyomtávrudak, a többlengőkaros futómű, valamint az elektromechanikus kormányzás többet is bírnának.

A legnagyobb Mini kormányzása direkt, kisautószerű. Kiszámítható viselkedésével jó pajti a Countryman, viszont ha a menetstabilizálót kikapcsoljuk, a személyautó életteli crossoverré változik. Közúton inkább alulkormányozott, de az aszfaltot elhagyva megcsillan a remény: az elektromágneses központi differenciálmű, ha kell, akár az erő száz százalékát hátraküldi. Nem is lehet idegen a Mininek a murva, 2011-től WRC versenyváltozatot készítenek belőle.

Három benzinmotorral – 98, 122 és 184 lóerő – és két dízellel – 90 és 112 lóerő – indul be a forgalmazás. A sima kétkerék-hajtáshoz a gyengébbek is megfelelnek majd, de az ALL4-nak a legerősebb S motor jár. Alul egy kicsit ez is élettelen, meg kell pörgetni, hogy igazán meginduljon. Az autó még kétszáz körül is kifejezetten stabil, nem érezni a magasabb súlypont miatti támolygást.

A legolcsóbb Countryman 98 lovas, a nem összkerekes verzió 6,129 millióba kerül, míg a tesztelt Cooper S ALL4 ájfónokosság nélkül 8,468-ba. Egy hasonlóan kistafírozott 4x4-es Skoda Yetit 1,8-as benzinessel odaadnak 6,539 millióért, de teszkógazdaságosban utazóknak ott a filléres Dacia Duster is; annak a legdrágább verziójáért csak négy és felet kérnek.

Persze a cseh vagy a román autó presztízse nem hasonlítható össze a BMW ágyasaként ismert Miniével. Akárcsak a kistesók, a Countryman is divatcikk, amelynek vásárlásakor nem a forma kedvéért belegyömöszölt praktikum vagy a valós képességek a döntőek. Ezt a cukiság faktorért kell megvenni. Lesz, akinek megéri.