A 320d kétajtós változata még a szedánnál is kevesebbet változott a legutóbbi modellfrissítéssel, úgyhogy itt végképp csak az volt a cél, hogy az újságírók még egyszer rácsodálkozzanak, milyen jól is sikerült ez az egész 3-as széria, különös tekintettel a kupéra. Ha nagyon keményen próbálok hibákat keresni, csak olyasmiket találok, hogy kicsit furcsa a klíma, vagy az én hőérzékelésemmel vannak súlyos problémák. Tehát a külső hőmérséklet 30 fok, én a klímát 27-re állítom, és tök hideg lesz odabent. Hülye a bekapcsolt övre való figyelmeztetés: még akkor is bimbammol, amikor tolatunk, de ez azt hiszem, általános BMW-betegség, a Miniket is beleértve. És cserébe egy villanymotoros tolattyú a vállam mellé nyújtogatja az övet, ahogy beindítottam az autót.
De egy jobban felszerelt BMW-nél nem a lakberendezést nézegeti az ember – az teljesen természetes, hogy rendben van. A technika, az itt az érdekes. Például hogy sírni valóan jók a fékek. Csodálatos a hatékonyságuk, közúti viszonyok között nem is nagyon fáradnak, de az az igazán szép, hogy erős fékezés közben is mennyire nagyon kontrollált tud maradni az autó. Jött például a biciklis a járdán, egy keresztutcából, a ház mögül, ész nélkül elém, és hopp, már álltam is. Ő meg mondta, hogy bocs, és már ott se volt, szerencsére 150 ezres károkozás nélkül.
A futómű mindent visz. Egyszerűen hihetetlen, hogy 18 colos kerekekkel ennyire kényelmes maradjon egy autó, hogy így megegye az úthibákat. A mindennapos útvonalaimon kerülgetett szokásos kátyúknál például eszembe sem jut, hogy kerülgessem őket. Hogy kanyarban így tapad, az oké, azt elhiszem, úgy is kell – itt a kényelem az igazi extra. És persze hogy rossz úton folyamatosan érezni, valamennyi kerék fogja a talajt. Állat.
Ez egy jó dízel, nagyon jó. A néhány ló, amivel a modellfrissítéskor erősebb lett, nem is árulkodik arról, mennyivel vezethetőbb, mint az elődje, márpedig az is éppen elég jó volt. De ez egyszerűen stílus kérdése. Én persze azt is elfogadom, ha valaki azt mondja, leszarom ezt az autóbuzi rinyálást, nekem tetszik a kupé, megy, mint az állat és 6-7 literrel elvan. De a dízel vartyogása alapjáraton is elég kellemetlen, főleg, hogy alapvetően ez egy csöndes autó volna – ha nem adná lépten-nyomon a tudtunkra, hogy ő egy négyhengeres dízel.
És vajon mi kerül ezen a 184 lóerős autón 14 millióba? A kupé az egy luxusdolog. A BMW is egy luxusdolog. A luxust pedig nem kell megmagyarázni – árat magyarázni a középkategóriától lefelé kell. Szép is lenne, mi? A BMW elkezdené magyarázni, hogy az ActiveHybridnek nevezett 7-es miért is kerül 36 millióba, mikor a regadója végett simán adhatnák egy tízessel olcsóbban. Hát azért ennyi, mert inkább benyelik a pénzt. A luxus egy ilyen dolog, nincs ebben semmi felháborító. Felháborító az az, amikor egy Nissan Micrában félmillióért cserélnek klímakompresszort. Na, az tényleg felháborító, mert egy Micra klímakompresszora, az már bőven nem luxuscikk.
Na jó, igazából fogalmam sincs, honnan vettem azt a 14 milliót. 11,5 az alapára, ahhoz adtam kettő és felet az extrákra, sacc per kábé, de aztán megnéztem a konkrét tesztautó felszereltségét, és hát a komfortbejutás (201 500 Ft), a kormányfűtés (55 500 Ft), az üveg napfénytető (321 000 Ft), az első sportülések (183 800Ft), a két gerinctámasz (90 400 Ft), az automata felár 632 ezer, és így tovább, és így tovább, egészen a 17 millióig. Na igen, hát ez is a luxus lényegéhez tartozik, hogy nem is érdekel annyira, 14 vagy 17 millió.
