Hyundai iX35 1.6i Style

A konszern hozzáállása amúgy nyilvánvaló, a Hyundait egyértelműen nagyobb értékű brand-nek tartják és ezt igyekeznek kihangsúlyozni egy-két olyan opcióval, ami a Kiánál nincs. Így lehet, hogy az iX35 kérhető a kétezres CRDi 184 lóerős változatával, míg a Kiánál 136 lóerő a dízelfront-csúcs. Ugyanúgy eggyel több felszereltségi szintet ismer a Hyundai (négyet), tesztauónk Style-fantázianevű szintje a harmadik lépcső volt ebben. Ráadásul az anyacégnek ott az iX55, aminek nincs Kia megfelelője, az már méretben Audi Q7-szint, nem embernek való.

A pontos, hatsebességes váltóval ha nem is élvezet kavarni, de a rövid első négy fokozatnak köszönhetően simán felvehető a forgalom ritmusa, a kis motor pedig lelkesen pörög, de ami igazán döbbenetes az az, hogy mindebből mennyire nem hallani semmit. A nagy dízelekhez méretezett zajszigetelés szinte nyom nélkül eltünteti a motorzajt, csak a téligumik surrogása hallatszik.

Kinn, az autópályán persze nem gond elérni azt a pontot, ahol érezhetően jól jönne még legalább egy-egy deci mindegyik hengerhez, de ilyen tempó mellett már úgy is a jogosítványunkkal játsszunk, 150-ig azonban egész meggyőzően szedi a lábát. Ott sem omlik feket lyukként magába, de a nagy felületű test érezteti hatását. A gyár által megadott végsebessége 178 km/óra.

Utazásra, akár hosszú távon is, tökéletesen alkalmas. A csendes, ingerszegény közegben kicsit tán el is révedezünk, mint nyugdíjasotthon a Barátok köztön, de a széles fotelekben jól esik terpeszkedni olykor és előbb-utóbb rájövünk, hogy nem kell mindig sietni. A lazításra ösztökélő milliőből egyedül a gyári audió-rendszer döngő basszusa zökkent ki. Kicsit reszelni kéne a hangzáson, mert valójában csak az old-school hip-hop szól jól rajta, de ehhez az autóhoz inkább valami jó kis nu-jazz kéne.

A beltér kialakításán érződik, hogy inkább a B-kategóriás prémium-márkák felé orientálódik. A Sportage rideg, karcos műanyagjai helyett puhább, szemnek-kéznek kellemesebb plasztik, félbőr ülések, tubusokba ágyazott, mélyen ülő óracsoport, egy kis króm itt-egy díszléc amott, ugyanolyan szép illesztések és a tartósság olyan sugallata, mely láttán nem egy Pony vagy korai Accent-tulajdonos szeme könnybelábadna. Épp csak egy lehelletnyi minőségérzettel több, de ahhoz elég, hogy érezhető legyen: ez nem az a fiataloknak készült SUV, mint a Sportage. A kéken derengő kijelzőkről azonban lezizzenhetnének már Szöulban is. (Bár a középső kijelző kikapcsolható.)

Az érintőképernyős navigációért 300 ezer forintos felárat kérnek, de ha mást nem, ezt biztosan érdemes megrendelni, egyrészt sokkal könnyebben kezelhető a hifi, másrészt a tolatókamera képét nem a visszapillantótüör sarkában kell figyelnünk, hanem szép, nagyban, szélesvásznon.

Tárolórekesz, rakodóhely is akad elég, egyedül a könyöklő fedelére férne rá egy kis hosszirányú mozgás, alacsonyabbaknak lecsúszik a könyöke róla. Az indítás kulcsnélküli, ennek tárolására itt alakítottak ki egy kis gumiírozott bölcsőt, de nem mertem ott tartani a kulcsot, sosem hiszem el, hogy egy idő után nem zárja magára az ajtót.

A helykínálat elöl-hátul bőséges, egy zokszó nem hangzott el még akkor sem, ha öten ültünk be ebédre menet, pedig tudjuk, hogy hátul, középen azért elég szűken mérik a centiket. A csomagtartó emberes, 591 literes, ez támladöntéssel 1436-ra növelhető, amivel már be lehet vállalni egy garzon költöztetését. Rögzítőfül, 12 voltos aljzat ugyanúgy akad itt is, ahogy teljesértékű pótkerék is. Bár a csomagtér ajtaja jókora és magasra nyílik, azért emelni nagyobbat kell, mint egy kombiban, ne küldjük el a feleséget egyedül mosógépért.

Vannak persze dolgok az extralistán, melyek kivételesen nem kerültek bele a tesztautóba, ennek ára így, ebben a Style-konfigurációban, ezzel a motorral 6 190 000 forint. Ez egy jól felszerelt alsóközép-kategóriás autó árát messze alulmúlja, de az erős kávé az az, hogy a manuális légkondival, az első bekezdésben említett alapfelszereltségen kívül még pár aprósággal megfejelt iX35 1.6i Life 4 990 000-ért elvihető.

És ez – azon felül, hogy a Kiával karöltve kategóriájának tán legjobb ár-érték arányú típusává teszi -, komoly veszélyt jelent ott is, ahol eddig nem számoltak a SUV-vésszel. Egy fapados Astra, 100 lóerős 1.4-essel , fekete kilincsekkel, lemezfelnivel 4 830 000 forint és akkor még az asszony sötétben rúzsozza magát este, mert nem világít a sminktükör. A 85 lóerős Golf Trendline 4 671 000-ről indul ötfokzatú kéziváltóval, kurblis hátsó ablakkal, a mezítlábas Focus pedig a száz lóerős 1.6-ossal, ötös váltóval 4 755 00 forintba kerül.

Ilyen alapállás mellett nem csodálkoznák, ha olyan is beugrana egy-egy ilyen iX35-be vagy Sportage-be, aki eddig messziről elkerülte ezt a kategóriát, hiszen egységnyi pénzért egy akkora autót kap, erősebb motorral, hatsebességes váltóval sőt megkockáztatom: jobban felszerelve, amely mellett nem kell kompromisszumot kötnie, hogy a babakocsi vagy a kisbringa marad-e otthon. Egyszerűen bedobja, lecsukja az ajtót és nem fél, hogy az első járdaszegélyen odaveri a lökhárító alját, ráadásul nem is lassabb és nem is kényelmetlenebb.

Úgyhogy ha legközelebb egy ilyen iX35 takarja el a kilátást ön előtt, gondoljon arra, hogy lehet, tulajdonosa nem a szomszéd kedvéért vette, csak pusztán leült számolni egy kicsit. Öt év garit adnak, kilométerkorlát nélkül. Kemények ezek a koreaiak, én mondom.