Volkswagen Golf BlueMotion 1.2 TSI

Egy pillanatig sem kell gondolkodnunk, egyszerűen beülünk, és az ülésállító kallantyú ott van, ahol gondoljuk, a racsnis tekerő azt csinálja, amit gondolunk, és a váltó is a helyén van, nem a középkonzolon, az audiorendszer kezelőszerveivel pedig egy nyolcvanéves bajor rakodómunkás is elboldogul. Indítunk és megyünk, oszoljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló.

A külső formaterv ecsetelésétől megkímélném önöket, a kép úgyis többet mond száz szónál, nézzenek ki az ablakon. Állni fog ott egy Golf. Forduljanak hirtelen körben az utcán, biztosan meglátnak egyet. Az sem baj, ha nem ez a hatodik generációs, hanem egy-kettővel régebbi, nem veszítenek semmit, külsőre alig változott. Egyedül két apró huncutságot sikerült felfedeznem rajta egy hét alatt: a fényszórókba integrált VW-logót és a jópofa, vágott kipufogóvéget, ami a szinte alapmotorhoz is jár már. (A 85 lóerős 1.2 TSI a belépőmotor.)

A beltér fekete-szürke, ez nem egy feldíszített tesztautó, ez a napi használatú autó, itt-ott egy két krómozott, világos keret és díszléc ad némi presztízst. A Golf-érzet (már ha ezt a léha, nyugtató melankóliát nevezhetjük annak) ott kezdődik, ahol tompa puffanással becsukódik az ajtó. A minőségérzetről kár szónokolni, maradjunk annyiban, hogy intenzív és jelentős. Irgalmatlan átgondoltság és tökéletes ergonómia fogad, ezt akár riasztóan hűvösnek is gondolhatnánk, de nem gondolkodunk, helyet változtatunk, gondolkodtak helyettünk a gyárban.

A műszerfal puha, ahol a könyök pihen, ott is puhaság, minden kapcsoló-tekerő, de a pedálok és a váltó-kormány is dunyha alatt, zsírban mozognak, csak ne zavarják a sofőr szendergését. Ha koppanásig szundikálna, akkor ott az ABS-ASR-EBD-kombó, végső mentsvárként a kilenc légzsák (a sofőrnek térdlégzsák is jár) és az ötcsillagos NCAP-törésteszteredmény.

Régen lejárt lemez már, hogy a Golfban nem lehet hátul elférni, két felnőttnek bőven van helye, háromnak már medencében szűk lehet, de ez a kategóriára jellemző, ezen sem kell csodálkozni. A csomagtér 350 literes, az üléstámlákat ledöntve (síkban nem lehet) 1305 literig bővíthető. Átlag, elég.

A vezetési élményt esetemben a BlueMotion-változatban is dolgozó 1.2 TSI motorjának nyüstölése jelentette. Ilyen környezetkímélő változathoz választható a jó kis 1.6 TDI is, de valójában teljesen mindegy, nem részesíteném előnyben, ha arról lenne szó. A kormány ugyan pontos, de visszajelzésektől mentes, a váltó precíz, mind a hat fokozatot pontosan megvezetett, közepesen hosszú úton kapcsolhatjuk, az érzet teljesen audis, tönkretehetetlen, örök. Ugyanilyen panaszmentesek a fékek is, a megszokott harapós, a lassítást intenzíven előadó német fajta.

Mindezt kötelességem elmondani ahhoz, hogy megértsék, miért a kis motornál éltem ki magam. Bár annak idején próbáltam már egy elsőkerekes Yetiben, most mégis kíváncsi voltam, mit alakít, bár a Superb 1.4 TSI óta nem vagyok szkeptikus ezekkel a kis turbómotorokkal. A BlueMotion-truvájt leginkább a start-stop rendszer adta, ami addig nem működik, míg nem üzemmeleg a motor, utána viszont hibátlanul teszi a dolgát. Ahogy rálehelünk a kuplungpedálra, azonnal indít, esélyünk sincs megelőzni. Tán ez volt az első tesztautó, amelyikben nem kapcsoltam ki a fenébe az egészet. Tán azért is, mert a motornak 4000-ig hangja nincs, így jóformán azt sem hallani, jár-e egyáltalán.

Nem utolsósorban pedig nagyon-nagyon kíváncsi voltam, vajon sikerül-e legalább megközelíteni a gyár által oly szépen felmatricázott átlagfogyasztást. Erről később.

Először hadd dicsérjem a kis négyhengerest és azt, amilyen könnyedén elbánik az 1159 kilós kocsitesttel. Mérföldekkel jobb, mint az eddig használt ős 1,6-osok, bár azt az idő mondja majd meg, bírnak-e annyit. Kétségeim nincsenek, eddig nem tűnik úgy, hogy üzemszerű használat mellett sok gond lenne a TSI-kkel. (Ha netán van titkos infójuk, akkor ide vele!)

Játékmotor, varrógép és hasonló jelzőkkel illette mindenki, illetve mosolygott, mikor kérdésükre elmondtam, hogy egyliteres flakontól alig több űrtartalom van a hengerekben (1192 köbcentiméter). Sokakban tán felsejlik az ezres VW-motor kínlódása, de megnyugtatok mindenkit: legalább annyira lefagy a gúny az arcukról egy próbakör után, mint az én ismerőseimnek. A kicsi motor karakterisztikája ugyanis becsapósan kellemes.

Főleg azért, mert teljesen úgy viselkedik, mint egy tisztességes, erős nyolcszelepes. A 105 lóerő elfogadható, a 175 newtonméter pedig mindenképpen dicséretes, de a legjobb, hogy utóbbit 1550–4100-as tartományban adja le, amitől meglepően fürgének érződik. Négyezertől ötezerig kicsit lanyhul, aztán megjön a csúcsteljesítmény, de ötezer után nem sokkal vége a dalnak. Szerencsére a jól kiosztott fokozatoknak köszönhetően nem gond fenntartani a lendületet, a hatodik egyértelműen a botrányosan hosszú, spór-fokozat.

A 10,5 másodperces 0–100-as sprint nem hat meg manapság senkit, de a 0–80-hoz mindössze 6,9 másodpercre van szükség, ebből könnyen leszűrhetik, hogy városban igazán virgonc módon mozog. Tapasztalatom szerint sztrádán sem veszik el, két felnőttel, kutyával-gyerekkel, háromnegyedig pakolt csomagtartóval is kielégítően lépeget. Alig 1,2 literes motorral… mi ez, ha nem haladás? A motorzaj csak felsőbb tartományokban szűrődik be a példásan zajszigetelt utastérbe, az egyenesfutás példás és nem is szélérzékeny. Maga a futómű a jól ismert feszes, puhán dübbenő-alig bólintó, jóindulatúan alulkormányzott, amit már megszoktunk.

Oké, egész elfogadhatóan megy, rendben, de a turbó biztosan kiköveteli magának a benzint, úgy gondoltam, itt majd elkapom.

De nem, a Golf BlueMotion egy angolna, ami kicsusszan a kézből, mikor már-már megszorongatnánk. Először felnevettem, hahá, 7,3 liter, hol az a híres 5,2 na, na, NA?! Azt nem vettem figyelembe, hogy lenulláztam és innen indul. Teltek a kilométerek, a tizedesek egyre fogytak, aztán hirtelen 6,5 lett, majd 6,2 és 5,8. Mi van? Lassan megyek? Hülye vagyok? Mik ezek a sosem látott számok itt? Nem hittem el. Soha nem figyelem a fogyasztást, tőlem távol áll az Excel-táblázat, de ilyet még nem tapasztaltam. Mennyi lehet valójában? Kíváncsivá tett.

Pénteken aztán lenulláztam az átlagfogyasztás-mérőt (5,8-on állt), és hétfőig úgy autóztam, hogy figyeltem a váltósegédletet és úgy gangoltam, ahogy mondta. Eddig kevés ilyen – jól működő – rendszert láttam, általában ellehetetlenítik az embert az utakon, olyan bólogatós csigatempót diktál, de ez ügyesen összejátszott az alacsony fordulaton ébredő nyomatékkal.

Hétfő reggel, Budapestre visszatérve 4,7 literes átlagfogyasztást mutatott a fedélzeti számítógép. Így ezzel a Golf BlueMotion 1.2 TSI lett az első tesztautóm, ami kevesebbet fogyasztott a gyártó által megadott átlagnál (5,2 liter). Kisvárosban hétvégén, rövid (max. 50 kilométeres) távokkal, majd országúton, sztrádán és Budapesten hétfő reggeli dugóban. Ilyen nincs, és mégis…

Vitaindító lehet az is, mennyiért teszi ezt. Az alapfelszereltségen kívül a következő extrafelszereltség volt tesztautónkban: mélyfekete gyöngyházfényezés (120 000 Ft), helytakarékos acél pótkerék (13 750 Ft), Climatronic kétzónás, automata klíma hűthető kesztyűtartóval (53 750 Ft), multifunkciós kijelző Plus (13 750 Ft), RCD310 rádió 8 hangszóróval (12 500 Ft, USB-t nem ismer, pedig be jó lenne), tempomat (55 000 Ft) és Secure csomag (könyöktámasz elöl, ködfényszóró kanyarodási fénnyel) (66 230 Ft).

Ezzel együtt 5 099 370 forintba került az autó, a jelenleg futó ECO-bónusszal viszont 4 562 600-ba, ami már elgondolkodtató lehet. Alkudni persze a konkurenciánál is illő, sőt, kötelező, csak ne lepődjünk meg, ha kiderül: a Golf sokat kritizált magas ára már egyáltalán nem kirívó.

Sosem kéne, nem az én autóm, de az elismerés mindenképpen kijár neki. Az egyre erősödő ellenfelek ellenére is még mindig Golf-kategóriáról beszélünk. Okkal.