Nem tudom, ki hogy van vele, én eddig alig vettem észre, hogy létezik a Chevrolet Captiva. Halványan emlékeztem ugyan, hogy aki próbálta a szerkesztőségben, az pozitívan nyilatkozott, de az utcán valahogy nem tűnt fel. Pedig amikor néhány napja elkezdtem figyelni, kiderült, hogy jó sok van belőle. Egyszerűen átkúszik az ingerküszöb alatt – azaz így volt egészen mostanáig.
A Chevrolet márka nem volt könnyű helyzetben, amikor 2005-ben megjelent Európában. Korábban a feltűnőbb amerikai modellek kapcsán ismerték errefelé, amilyen a Corvette, a Camaro vagy épp a 60-as évek cirkálói, viszont ezúttal a Daewootól örökölt modellekkel kellett kihúzni addig, amíg el nem készülnek az új típusok. Így maradtak a koreai előd bevált taktikájánál: feltűnésmentes autókat árultak, gombokért. Ebbe a környezetbe érkezett a Captiva bő négy éve, és szépen bele is simult, azóta viszont sok minden változott. A régi modellek szép lassan kikoptak a kínálatból, az új Chevyk pedig, bár továbbra is Koreából jönnek, jóval karakteresebbek lettek, hiszen erre van szükség a márka megerősítéséhez. Most már a Captiva kezdett kilógni a sorból, így hozzá kellett igazítani az új arculathoz, hogy kihúzza a következő két-három évet, míg megérkezik az utód.
A tervezők láthatóan megtették mindazt, ami egy modellfrissítés kereteibe még belefér. Teljesen új orr-részt rajzoltak a típusra, amitől a Captiva észlelhető lett. Hatalmas, vízszintesen kettéosztott hűtőmaszkja halványan ugyan emlékeztet az Audi-féle üvöltő szájra, de legalább némi agresszivitást sugall, ami eddig teljesen hiányzott a típus karakteréből. A szélesebb, szögletesebb fényszórók is ezt a hatást erősítik, ahogy a ködlámpákat keretező íves betétek formája is. Még az első sárvédők lemezeit is átszabták, hogy teljes legyen a kép, ami már-már szokatlan pazarlás egy ilyen közbenső frissítés esetében. A karosszéria többi lemezéhez viszont nem nyúltak. Ez egyfelől érthető, hiszen az autó teljes átalakítása nemigen érte volna meg, másrészt viszont a hátulnézet így épp olyan semmitmondó, mint volt.
A másik lényeges változtatás, hogy a teljes motorválasztékot kicserélték. A Captivát korábban 2,4 literes, 136 lóerős vagy 3,2 literes, 230 lovas, V6-os benzinmotorral, illetve 120 vagy 150 lóerős, 2 literes turbódízelekkel kínálták. Ezek közül egyedül a kisebbik benzines blokk maradt, de ez is 167 lóerős lett, a hathengerest egy kisebb, 3 literes, 258 lovas motor váltja, a dízelmotorok viszont nagyobbak és erősebbek lettek: mindkettő 2,2 literes, a teljesítményük 163 és 184 lóerő.
A beígért lóerőparádé ellenére nagy meglepetéseket senki nem várt a sajtóúttól, bár a tiroli Alpok már a repülőgépről is csodálatosan festett. Kollektíven el is bambult a magyar különítmény, így már csak a négyhengeres benzines változatok maradtak nekünk, de nem éreztük, hogy ez problémát jelent – egészen az indulásig. Az új forma egyébként élőben sem rossz, és az autó minőségérzetre is hozza, amit elvár az ember egy megfizethető SUV-tól: talán valamivel több az igényes, puha műanyag, mint a kisebb Chevy modelleken, és a kidolgozás is egész kulturált, csak olyan helyeken látszik, hogy a költségek is számítottak, ahol normális ember nemigen vizsgálódik, mint az ajtók keretei vagy a csomagtérnyílás szélén a hátsó lámpák környéke.
