Passat light
Megvolt: Volkswagen Jetta 1.2 TSI Comfortline
Tudjuk, hogy a mindenkori Passat régiónk so gennante álomautója, a mindenkori menedzserszedán és flottaautó, a Walhallában lobogó örök láng. Tegyük hozzá – tetszik vagy sem –, hosszú évek kitartó munkájával érte el ezt a státust, ám közben szépen-lassan egyre drágább és elérhetetlenebb lett. Ahogy a márka felértékelődött, úgy nőtt a Passat és a nép közötti szakadék.
A Volkswagen persze időben kapcsolt, és a Golf–Passat duóba beékelte az eleinte csak lépcsős hátú Golfként ismert Jettát–Ventót–Borát, ami mára teljesen önálló modellé nőtte ki magát. A flexibilis platformnak köszönhetően könnyedén belőhették tengelytávját (2651 milliméter), pontosan a Golf (2578) és a Passat (2712) közé. A családon belüli nagy konkurens, az Octavia természetesen megtartotta a Golf tengelytávját, de amióta abban is el lehet férni hátul, azóta az a plusz hét centiméter csak a katalógusokban mutatja magát többnek.
Elsőre talán azt gondolnánk, a Jettát alulról a kisebb, fölülről a nagyobb testvér fojtogatja, idehaza minden bizonnyal így is van, de tudjuk, a magyar piac marginális csupán, a nagy boltok máshol köttetnek. Ennek ellenére a hatodik generációs, lépcsőshátú szedán itthon is megtalálhatja a helyét, pláne flottaautóként.
Először is azért, mert jól néz ki. A Golf VI-orr és a hozzáadott értékként tálalt csomagtér végre egymásra találtak. A Bora bumfordi hasábteste és az előző Jetta ad-hoc feneke nem okvetlenül merítették ki az elegancia fogalmát, ám most, ebben a formában hibátlanul egységes és kellemes minden nézetből. A C oszlop finoman ível át a csomagtartóba, a fényszórók sarkaiból induló övvonal pedig céltudatosan tör a hátsó lámpatestek felső vonaláig. Dinamikus, finom, egy csipetnyi bunkóság nélkül.
Külön örömmel üdvözölhetjük a már említett, idétlen formák és tekervények nélküli fényszórókat, csapkodja meg húgyos seprűvel Nuccio Bertone azt, aki kitalálta, hogy csak az A oszlopig felmászó csillár mutat – és világít – jól. Fenéket, ezúttal a kevesebb sokkal több, és így van jól.
A simulékony külső sosem okozott gondot a Volkswagennek, de a fapados verziók belterei miatt állandó kritika éri őket. Tény, hogy a tesztautónk (Jetta Comfortline) fekete betétes sötétszürke-fekete bele nem egy atomvillanás, a műszeregység és a középkonzol pedig kevésbé felemelő, mint egy másodikos kifestő, ellenben így az is könnyedén eligazodik a kezelőszervek között, aki eddig csak Polóban ült. Kis eltérésekkel ugyan, de szinte minden ugyanolyan: katonás és sötét, ám könnyen kiismerhető, egyszerű. Lassan körvonalazódik a célcsoport, menjünk csak tovább…
A helykínálat, ha nem is hedonista módon, de elég. Csak azért nem írtam bőségest, mert a hátsó traktus széltében egyszerűen szűk három embernek. Általában ebédre menet szuszakolódunk be a tesztautókba, hogy kipróbáljuk, de a Jettában nem volt jó háromnak hátul. Bár igaz, valójában egy A8-as Audiban sem jó. Négyen azonban bőven, kényelmesen elférnek az autóban: az első ülések iszonyúan hosszú úton mozognak előre-hátra, a kormányt szinte a hátsó ülésről is foghatjuk, ám a könyöklő elég hátra került ahhoz, hogy kényelmesen használhatnánk fekve tespedés nélkül. A megszokott precíz illesztésekről és csendes beltérről nem is érdemes említést tenni, egy Volkswagennek ezt ma már tudnia kell. Bár az ajtókárpit felső, ablakperem felőli borítása lehetne puha, ott azért néha megpihen a könyök.
Amilyen könnyen megszokjuk, olyan könnyen be is lakjuk a helyet, a csomagtartót megpakolni azonban emberes feladat lesz, hiszen a maga barlangszerű mivoltában tekintélyes: 510 literes. A tisztesség azonban megkívánja, hogy ideírjuk az Octavia 585 literjét, még ha ötajtós is.
A kormány a mára abszolút megszokott, villanyszervós, visszajelzés nélküli (huh, majdnem azt írtam, kramanc), cserébe legalább az áttételezése jó, nem kell sokat tekerni rajta, és ellenállása kellemesen kiegyensúlyozott a középpont körül is. A sportos vezetéshez köze nincs, a lendületes kormánymozdulatokat képtelen azonnal lekövetni, de az elektromos szervók többsége ilyen, ráadásul ez nem az az autó.
A Comfortline szint amolyan fapad+ (a Trendline és a Highline közötti), tesztautónk nem is volt túlextrázva, aminek mindig örülünk (vakkapcsolókból van elég), így nem kell a kevesek által választott extrákra pazarolni a karaktert, csak a lényegre szorítkozunk. Különösebb komfortnövelő tényezőként leginkább a kétzónás klímát, a háromfokozatú ülésfűtést és magukat a komfortüléseket tudnám felhozni, bár odáig már eljuthatna a VW, hogy a dupla olvasólámpát, a könyöklőt és a rakodózsebet az ülések támláján nem teszi extralistára, ez egyszerűen ciki 2011-ben.
A visszagurulás-gátlót és a fűthető visszapillantó tükröket kötelezővé tenném minden autóban, ahogy a négy automata elektromos ablakemelőt is.
