Az egész úgy kezdődött, hogy a VW-csoport kijöttt az DSG váltójával, és kiderült, hogy ez rohadt jó dolog. Nincs a kínlódás a hagyományos automatával meg a nagy fogyasztással, és közben nincs az a vonaglás, mint az úgynevezett automatizált (egykuplungos) váltókkal, lásd Smart és társai.
A duplakuplungos ötlet pofonegyszerű, nem is szeretnék túl mélyen belemenni, hisz volt róla egy cikkünk. Az ilyen váltó tud automataként is működni, és mivel két kuplungja van, úgy játszik a kuplungjaival, hogy váltáskor nem szakad meg a vonóerő. Ami nincs: rángatás, megtorpanás, bólintás satöbbi. Esik vagy ugrik egyet a fordulatszám, és kész. Tényleg nagyon-nagyon jó tud lenni, és ma már egy tök átlagos Renault Mégane-tól a jobb BMW-ken át a Bugatti Veyronig ezerféle autóban megtalálható.
Örültem, amikor kiderült, hogy az Alfa (=Fiat) is készít ilyet, hiszen a duplakulungos váltó az esetek 95 százalékában a jó váltó szinonimája. Persze volt már egy-két intő példa, hogy a kétkuplungos elv önmagában még nem garancia semmire. Meglepett minket a 200 lóerős Volvo S60, amelyben úgy működött a cucc szoftvere, mint valami álmos amerikai automatáé. Ugyanez a váltó ugyanennek a motornak a 240 lóerős változatával a Mondeóban szenzációs volt. Ahogy a dízel V50-esben is.
Bevallom, az Alfa Mitóban TCT néven megvehető duplakuplungos váltó nem tetszett, vagy ha nagyon pontosan akarok fogalmazni, a váltó, az 1.4 Turbo Multiair motor és a start-stop rendszer kombinációja nem jött be.
Egyrészt a 135 lóerős benzinmotor kis késéssel veszi a gázt, a váltó meg eleve kis gondolkodás után kapja el a fonalat, a motorleállító rendszer pedig egy hajszálnyit lassan indítja be a motort elinduláskor. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a gázadáshoz képest egy-másfél másodperc is eltelik, amíg az autó elindul. Rosszabb esetben mindeközben gurul hátrafelé, kivéve, ha már megtanultuk, hogy a fékpedált tökig lenyomva működésbe hozható a visszagurulás-gátló.
Az ember lelép a fékről, önindító zizeg, közben rá a gázra, kicsit. Nem megy. Ösztönösen jobban nyomja, de csak nem indul el. Még-még-még!!! És a padlón koppan a gáz. Na, ekkor hajlandó elindulni a Mito.
A motorelektronika észleli, hogy hoppá, padlógáz! A kis motor elkezd menni, mint a mérgezett egér, ettől meg az ember megriad, hogy igazából csak szeretett volna elindulni. Gázt vissza. Erre a komplett hajtáslánc vonaglásba kezd, a váltó elektronikája töri a fejét, hogy akkor most menés van-e vagy nem menés, és ehhez melyik fokozat lenne az igazi.
Persze a nehéz kezdetek után rá lehet érezni a normál közlekedésre is. Ott a DNA kapcsoló, ez felel normál állásban a tunya gázreakcióért. Eleinte érdemes D, azaz dinamikus üzemmódba átkapcsolni, ha másért nem, azért, mert nem kell állandóan padlózni.
A normál mód inkább haladóknak való, pár nap gyakorlás után jutottam el erre a szintre. Igaz, megtanultam együtt élni a TCT váltóval, de nem éreztem, amit mondjuk az Audi A1 DSG-jénél. Vagyis hogy hű, de jó, kéne. A Mitóval akkor volt jó közlekedni, amikor én váltottam. Egyik utunkon a feleségem meg is kérdezte, mi ez az állandó kattogás. A kormányon lévő kapcsolóleffentyűk hangja volt az – de el is múlt a bakkecskézés.
A titok nyitja: kifejlesztettem a megfelelő gázkezelést, egy picit mindig mélyebbre nyomtam, és utána rögtön vissza is veszem. Ezzel a technikával már egészen kevés alkalommal tartott elindulás közben kínos, egymásodperces gondolkodási szüneteket. Az a szerencse, hogy amikor menet közben nem jut jobb az eszébe, biztos, ami biztos alapon a motor nyom egy gázfröccsöt, ami jó dolog. Ja még egy apróság: miért hiszik, hogy egy kanyar kellős közepén jó, ha a váltó felkapcsol?!
