Nagy segge van. Nem csak lazán és ringón a vékony derék után, hanem amúgy igazából. Melles, vastag, combja dundin gömbölyödő, menet közben sem tűnik pengevékony rúdtáncosnőnek: a VW Beetle harmadik generációját pont olyan vezetni, ahogy kinéz.
21,5 millió Bogár után mit várhatunk? Az előző, 1998-as, már retróban nyomuló verziót ismerjük: megjelenésekor szenzáció volt, mára a műkörmöskisasszonyok kedvence. A négyesgolf technológiáján alapuló autó aranyos volt, de nem igazán agilis – korabeli tesztünkben mozgó hangárajtónak nevezte kollégánk, amellyel nem volt öröm a körutas szlalom. Ezen most sem sokat változtattak, ennek ellenére sokkal jobb lett: úgy tűnik, a Beetle páratlan szériái a menők.
Az első, 73 évvel ezelőtt megtervezett KdF még vacak volt, de imádnivalóan bájos. Esetlensége ellenére kultuszautóvá vált – ezt a kilencvenes évekbeli utódja nem tudta megismételni. Legtöbben csak a melegek játékautójának tartották; ez feltűnt a gyáriaknak is, hiszen a 2011-es verzió bevezető kampányának a maszkulinitás az egyik kulcsszava. Voltak kétségeink, de a bemutató tesztvezetés többé-kevésbé meggyőző volt: nem fognak senkit reflexből megbélyegezni, ha befizet a legújabb bogárra.
Pedig mindent megpróbáltunk, komolyan. A keret nélküli ajtókban teljesen leejtettük az üveget, a tetőablakot hátratoltuk és fájdalomhatárig feltekertük a hifit. Hogy legyen benne csapda, az ABBA langyihimnuszát, a Dancing Queent bömböltettük. A városi dugóban araszolva vidám mosolyunk ellenére meredten figyeltük az emberek arcát és lám, nem volt ott a szemükben a felkiáltójel, nem sütött billogot tekintetük és nem formázta ajkuk azt a bizonyos szócskát – a Walter da Silva és Klaus Bischoff által megrajzolt forma sikeres lehet, hisz a karosszéria tényleg jól néz ki.
Nem is kell nagyon meglódítani a fantáziát, hogy a Beetle-be lássuk a 911-es Porschét. Már az ősben is ott volt a közös nevező, a gének most is átöröklődtek – pláne, hogy a 200 lóerős TSI motorral ismerkedhettünk meg. Mielőtt utóbbi mondat bárkiből is kihozná a trollt, megjegyezném, hogy a közös dezoxiribonukleinsavak ugyan megvannak, de nem lett sportkocsi a VW. Padlógázra persze meglódul, de melyik túlmotorizált jószág nem képes erre?
Nagyobb, szélesebb, laposabb és élhetőbb lett a harmadik generáció. Hátul már van fejtér, bár a lábaknak még most sem jut túl sok placc – ha duzzogva is, de kiadja négy felnőttnek. A karosszéria külső méretei árulkodóak: bele sem kell ülni, sejteni lehet, hogyan viselkedik az utakon a gömböc.
A hatfokozatú DSG váltóval szerelt négyhengeres 280 Nm nyomatékot ad le. Ha nem pumpáljuk a pedált, kellemesen gurulhatunk, a váltó sem dolgozza magát halálra. A kickdown gázadást viszont azonnali visszakapcsolásokkal nyugtázza: kicsit késlekedve, de tisztességesen indul meg az 1364 kilós autó. Ilyenkor hirtelen a hangja is megjön, de valahogy nem élvezetes vele a sprint. A kanyart jó tanulóként beveszi, de érezni, hogy csak bemagolta a fizikát, nem az erőssége.
Orrnehéznek érezni, feltehetőleg sokkal jobb lenne az alap 1,2-es turbómotorral; az lényegesen könnyebb, kisebb váltó is kell hozzá. A másfél mázsa pluszhoz a tudományosabb, független hátsó felfüggesztés is hozzátesz, de a plusztömeg zöme elöl terhel. Nem kell nagyon keresni a határokat, hogy feltűnjön a jelentős alulkormányozottság.
Menet közben nem érezni kicsinek, megvan benne a faros Ikarus nagyseggűsége. Hiányzik viszont belőle a panoráma – amikor a körbeépített német tóparton tolatgattam a zuhogó esőben, örültem volna, ha nem csak emlékezetből vannak meg a járdát szegélyező sziklák és korlátok.
A beltér szemre kellemes, bár lehetne sokkal jellegzetesebb is. Hamarabb jut eszembe róla egy Sharan, mint életstílust szimbolizáló retróautó – az anyagválasztás sem luxus. De jól össze van rakva, nincs nyiszogás, pedig a peres gumin bőven átjön minden felületi egyenetlenség. A 19-es kerék sem jó választás. Kétségkívül jól mutatnak az ötletesen megrajzolt felnik, de a kisebb átmérőjűek között is vannak csinos darabok; aki idehaza használná a Beetle-t, ne dőljön be a malomkerekek parasztvakításának.
Kellemes meglepetés, de van csomagtartó: a 310 liter nem ér fel egy fekete lyuk befogadóképességével, de nem rossz – ha csomagolás közben rácsapunk a csajunk kezére, simán elnyeli a tengerparti nyaralás összes kellékét. A belső rekeszek is ötletesek, különösen tetszett az ajtó gumiszalagja: pont annyira feszes, hogy a félliteres palackot már megfogja, nem csapdos jobbra-balra a kanyarokban.
Tudják, mi az igazán izgalmas? Lapozzanak, elárulom!
