Már amikor elfordítom a kulcsot, elkezdi építeni a bizalmat a Checker. Nem kell hosszú nyenyerészés, elég lazán megpöccinteni az indítómotort, már szól is a hathengeres visszafogott baritonja. Fel se merül, hogy megrázná a kasztnit – hiába, a sorhatosnál kevés egyenletesebb járású hengerelrendezés létezik. A kormány mögötti váltókart D-be húzom, és a Marathon leteríti a perzsaszőnyeget a lábunk elé, csak finoman végig kell lépkedni rajta.
Határozottan indul meg, bársonyos automata váltója alig engedi alapjárat fölé a Chevrolet-motort, észrevétlenül kapcsolja a kettest, vagy talán már a hármast is, és innentől nyomni se kell a gázt, elégedett morgással viszi a tekintélyes kasztnit negyven-ötven körül. Végtelen nyugalommal, mint egy bölcs öreg, nyammog a karburátoron át beszürcsölt benzinen; közben lassan odébbhúzzák a város díszletét az ablak mellett – elemében van a Checker.
Én pedig ösztönösen hátradőlök, kormányra támasztott kézzel kissé az utas felé fordulok, és azonnal sofőrnek érzem magam. Madison Square? Elnézést, félrehallottam, máris megyünk a Batthyány térre. Pár perc múlva, amikor már nem az ismerkedés az autóval köti le a figyelmemet, észreveszem, milyen kényelmes az ülés. Nem émelyítően imbolygós epeda, hanem rendes, keményre tömött szivacspad. A kormány ronda, de kézre áll, a pedálokat sem kell keresni, minden a helyén van. Nem egy nappaliba állított fotel, de kezdem megérteni, miért sírták vissza a sofőrök.
A hangulatát kicsit teherautósnak érzem, de amikor beállunk a pirosnál egy BMW X5-ös mellé, és le kell nézni a szomszéd autóra, rájövök, hogy leginkább egy magas pick-uphoz lehetne hasonlítani. És nem csak az üléspozíciót, hanem a mozgását, a kormányzást, a néha kicsit dörömbölő merev tengelyt és az egész gépészetből sugárzó masszivitást. Ez nem egy törékeny veteránautó, ez egy atomháborút is túlélő vastömb.
Van egy kis lógás a kormányban, néha koppan valami a futóműben, de annak a tétova kószálásnak, rémisztő féknek, hatvan fölött rettegést kiváltó úttartásnak, ami a hatvanas évek autóinak zömére jellemző, nyoma sincs. A jenkisen túlszervózott kormánnyal ráhúzzuk az ívre az autót, megtámaszt és bekanyarodik. Az úthibákat kissé sarkosan kezeli le, de nem libeg jobbra-balra, nem kell küzdeni, hogy a sávban maradjunk. Egyre jobban kezd emészteni belülről a sóvárgás. Rákívántam.
Rendben, nem egy sprintbajnok a 110 lovával, de a félelmetesen jól hangolt automatájával jól halad a városban. Nyolcvan fölé ugyan nem kergettem, de ilyen tempóban még nagyon nem erőlködött. Szlalomversenyen persze nem ezzel indulnék, de a vele egykorú autókhoz és főleg magas építéséhez képest jól tartja magát a kanyarokban, rugózási komfortja nem rosszabb egy mai pickupnál – lenyűgözően jó konstrukció, gondolatban kalapot emelek a kalamazoo-i mérnökök előtt.
És nem is egy különösen megkímélt példányról van szó. Látszik rajta a tíz év taxizás nyoma, bár a 89 és 2011 között eltelt évek történetéről nem sokat tudunk. Laci idén tavasszal vette egy német cégtől, amely reklámautónak használta. Eddig csak a legsürgősebb lakatosmunkákat csináltatta meg rajta, hogy az általa szervezett Balaton Classic veteránversenyre kölcsön tudja adni. Valószínűleg a szeptember végi Mister Classic-on is fel fog tűnni az autó, de utána folytatódik a felújítás – van még mit igazítani a részleteken.
Viszont ahogy krúzoltunk vele a városban, ez egyáltalán nem fájt. A néhol ütött-kopott, nagyítóval kötekedve, rosszindulattal lelakottnak mondható taxi így sármos, ahogy van. Hiszen így hiteles, éjszakai műszakban átfényezett elemekkel, fényesre kopott kormánnyal, karcos lökhárítóval, kissé csálé kárpittal. Erre találták ki, ütni-vágni, napi több tucat fuvarban helytállni, egymást váltó utasok feneke alatt szívósan ledarálni a mérföldeket.
De el tudnám képzelni napi nyüstölős autónak is, ha nem lenne kicsit túlméretes az európai forgalomban. Meg persze ha nem lenne ilyen torkos, mert bár pontos értéket nem tudunk, 15 liter alatt biztos nem adja. Ezektől az apróságoktól eltekintve egy viszonylag jó alkatrészellátású, könnyen karbantartható, végletesen megbízható klasszikus autó lenne.
Ha nem lenne ilyen borzasztó ritka. Mert a Marathon nem csak nálunk mozog ufóként, még Amerikában is nagy feltűnést kelt. És amiből kevés van, annak mindig felmegy az ára. Tízezer dollár alatt használható állapotú Checkerből nemigen van, az itthoni muzeális minősítés szintjét megütő példányok Európában jellemzően ennek a duplájáért cserélnek gazdát, de mivel alig bukkan fel évente néhány eladó autó, nehéz pontosan beárazni.
Vagyis a Checker-taxik manapság súlyos identitászavarral küzdhetnek. Mérföldek százezrei után, heti hét napos, több műszakon át teljesített szolgálattal a csapágyaikban, egyszer csak egy sötét garázs mélyén találják magukat, ahonnan havonta egyszer-kétszer engedik ki őket, parádézni. Nem lennék a helyükben, de ha meg akarunk őrizni néhányat ezekből a gépekből, amelyek többet mesélnek Amerikáról, mint a juharszirup meg a szabadságszobor, nincs más választás. Azért akinek van egy a garázsában, vállaljon néha egy-egy fuvart, hadd nosztalgiázzon a Marathon.
Taxi a képernyőn
A Checker Marathon kicsit olyan mint Brian Dennehy. Egy szerepre jó, de arra nagyon. Névről kevesen ismerik, képről viszont annál többen. Még úgy is, hogy a több tucat filmből amiben szerepeltek, egynek a címe sem ugrik be a legtöbb embernek. Mindezek tetejébe az A-listás címszerepek mindkettejüket elkerülték. Ennek fényében különösen érdekes, hogy a Trükkös halál 2-ben Dennehy, mint államiból vált magánnyomozó pont egy Checker Marathont vezetett.
New York legendás taxijának főszerep leginkább egy emlékezetes tévésorozatban jutott. Néhányan talán emlékeznek rá, hisz a királyin is ment egy időben a „Taxi” vígjáték. Az 1978-ban indult sorozat öt évadot és 114 epizódot élt meg, nem éppen blasz négyes szereposztással.
A Sunshine Cab Company taxi-vállalat diszpécserét például Danny de Vito játszotta. Az egyik sofőrt, a lecsúszott hippi lelkészt a Vissza a jövőbe Emmett Brown professzora, Christopher Lloyd alakította. Ugyanúgy említésre méltó még a lecsúszott bokszolóból lett taxis, a nyolcvanas évek sitcom-sztárja, Tony Danza is. Az egyetlen , a fuvarvállalásra utaló magatartást hivatásszerűen űző szereplőt a később Oscar-jelölést is besöprő Judd Hirsch alakította.
A sorozat viszont a Checker Marathont is a főszereplők között tudhatta, főleg az „Emlékek a 804-es taxi” epizódban:
Az IMCDB persze többoldalnyi kisebb-nagyobb szerepben feltünteti a legendás taxit, TV- és mozifilmektől a rajzfilmekig. Az igazi főszerep viszont akkor is a 804-esé volt.
Rézmányi Balázs
