Gondtalan élet egymillióért

Állj, ennyire ne rohanjunk előre, először is, nézzük meg, hová megyünk. Úgy gondoltuk, hogy egymillió virtuális forinttal a zsebünkben már megkockáztathatunk egy kecsegtető, jó nevű kereskedést, illetve A kereskedést sokak számára. Maximális elővigyázatossággal felvértezve elmentük a Weltautóhoz.

Ennyiért már talán joggal elvárhatjuk, hogy kilépjünk a poros-kavicsos-pléhbódés neppertelepek vonzásából és találjunk három, tisztességes fospisztolyt. Ej, dehogy fospisztolyt, hiszen ennyiért már tökéletesen, olajozottan működő revolvereket kell kapnunk, mélyrepülésben a piac, örüljenek, ha ennyi pénzt akarunk otthagyni valahol. (Bár kétségtelen, hogy a kereskedők élete sem móka és kacagás, ugye olvasták?)

A Weltauto legerősebb mágnese a garancia, ez van annyira vonzó, hogy évi 6000 embert húzzon be a 46 kereskedés valamelyikébe, pedig azért itt sincs kolbászból a kerítés. A Weltauto-gari remek dolog, egy év vagy 30 ezer kilométer alatt jó eséllyel minden kiderül egy használt autóról. De! Azt sokan nem tudják így sem, hogy nem vonatkozik minden árult autóra. W-autó (Weltauto-autó) akkor lehet egy használt járműből, ha nem öregebb hat évesnél, vagy kevesebbet futott 100 ezer kilométernél.

Ekkor átvizsgálják, megjavítják rajta, amit meg kell és kész, kaphat egy kenet Weltauto-garanciát. Az egyéb kínált autókra csak a törvényben előírt hat hónapos jár. Kinn, a Bécsi úti telepen mesélték mindezt el nekünk, míg vártunk a három autó kulcsára. Nem mondom, ha mi potenciális vásárlóként érkeztünk volna, semmi kivetnivalót nem találunk a közegben. Tisztaság van és rend, az autók kitakarítva, szilikon, új szőnyegek, sehol egy leeresztett gumi, pormentes mind, az iroda is takaros. Kultúrkörnyezet.

Persze nem dőlünk be ennek, így hát kikértük a három autó állapotlapját, amit minden potenciális érdeklődőnek megmutatnak. Kíváncsiak voltunk, mennyire egyeznek azzal, amit mi láttunk odakint a kavicson. Itt dőlt el, hogy mégsem a 2001-es Mitsubishi Carismát viszi el Pista. Már odakint is csak hosszas győzködés után volt hajlandó belemenni, mondván, japán autó így nem rozsdálhat, ez nem éppen bizalomgerjesztő tényező még akkor sem, ha tudjuk, ez a Mitsubishi sosem látta Nippont, hiszen Hollandiában a DAF-utódként ismert NedCar-nál készült.

Nem is baj, hiszen az állapotlapon külön felhívják a figyelmet arra a típushibára, hogy a Renault-váltó első fokozatán már mutatóban van csak szinkron. A Csikós által azonnal zsebrevágott A-Mercedes lapjára nem volt szükség, azon látszott minden, a Bandi Ibizája bizományis volt, ahhoz nincs felmérés, a Pista által kiszemelt Renault Thaliáé azonban korrekt volt, a tapasztaltak egyeztek a lapra felvezetett infókkal. Később persze derültek még ki dolgok, de lassan kezdtük elhinni, hogy egymillió környékén lehet gondmentes használtautót venni.

Családnak, kicsinek-nagynak, de legyen csomagtartója, fogyasszon keveset, vagy egyszerűen csak legyen jó állapotban, hogy használni lehessen gyomorgörcs nélkül? Mi a fontos? Érdekes módon ezúttal nem szaladt el velünk a ló, igyekeztünk egymillió alatt maradni, hogy az üzemanyagárak jelenlegi alakulása miatt inkább tartalékoljunk némi pénzt, bár Csikós Mercedese kicsit drágább volt. De nem bírt magával, milyen egy használt A osztály?

Pista nem bízza a véletlenre
Renault Thalia 1.4 16V (2005)

Ha én ezt a klubban elmesélem... Esküszöm, soha nem gondoltam volna, hogy önszántamból valaha is a Thaliát választom akár bármilyen két autó közül is. Iszonyatosan rondának, esetlennek és férceltnek tűnt már akkor is, amikor megjelent és ma is ugyanilyen aránytalan törpe-ogre, mint volt. A Clio bájos kisautósága egy csapásra belefullad az idomtalan puttony feneketlen mélységébe, és a magas rugók tántorgásába. Szegény, torz tanulsága a szükség szülte szedánnak.

Megsajnáltam, esküszöm, egy pillanatig megpróbáltam maximálisan racionális lenni, úgy pedig tényleg nem sok baj van a Thaliával. Még ezzel a konkrét példánnyal sem. 940 ezer forintért hirdetik, talán egy kicsit alkuképes is, de az ára nem rossz, a garancia fényében végképp nem. 2005-ös évjárat, 94 379 ezer kilométer, szépen végigpecsételt szervizkönyv. Ha beletúrunk a jelenlegi használtautó-kínálatba, rájövünk, hogy az ehhez hasonló állapotú, erősebb (98 lóerős) motorral szerelt példányokért is legalább 8-900 ezer forintot elkérnek.

Formaterve ugyan lényegében nincs, de talán ez a legnagyobb baja. Ha túltesszük magunkat azon, hogy soha senki nem vesz észre minket a forgalomban, vígan ellavírozhatunk vele hosszú évekig. Ez a megkímélt példány is pár percen belül igazi Richelieu bíborossá vedlett át, hármas összehasonlítónk szürke eminenciása messze a legjobb választása lett minden autót nem kedvelőnek.

Hibátlan fényezés - tán csak egy oszlopra rányitás horpadása tűnt fel a bal hátsó ajtón -, tiszta és kulturált beltér, a legendás, 510 literes csomagtartó, a gyári dísztárcsák, a be nem repedt ködfényszórók... Minden jel arra utal, hogy ezt az autót megbecsülték, aki ilyet vett, az jó eséllyel minden megtakarított pénzén tette ezt, és törődött is vele.

Valószínűleg testesebb illető lehetett, mert a vezetőülés lapjának hátsó része már megereszkedett, a bal külső sarkánál szakadt is, ezen kívül odabent csak a szélső fejtámlák hiánya tűnik fel a hátsó sorban, no meg a törött háttámlaledöntőgomb-keretek. Fentieken túl semmi, de tényleg semmi: hibátlan a rádiós-kazettás fejegység, a kormány mellé/alá helyezett kis kezelőkonzolon is tökéletesen működik minden, bár dohányoztak benne (használt a szivargyújtó), de nem büdös. Recés a kormány és nem zörög semmi.

Klíma van, működik is, továbbá két légzsák, ABS, elektromos ablakok elöl. A motor csendben surrog, a régi, tizenhat szelepes 1,4-es Renault-négyhengeres kiforrott konstrukció. Nem luxuskocsi, de biztonságos családi autó – ezt találjuk a legtöbb Népítéletben, amt mellesleg érdemes laposan végigböngészni. Abból kitűnik, hogy a 16 szelepes benzines jobban bírja a légkondi miatti többletterhelést. Néha elmegy egy-egy gyújtótrafó, de 7 liter körül fogyaszt vegyesben, és még mai kisautó-szinten is szedi a lábát, ha kell. Más baja nincs.

Ez a konkrét - százezren inneni futású – Thalia is csak első féktárcsákat kérne, de azokat nagyon (ez a hiba rajta volt a csodalapon is), a két hátsó fejtámlát pótolhatjuk bontóból, a jobb elejében koppan néha valami, talán egy toronycsapágy, de ez nem annyira akut probléma. Amúgy ugyanolyan pihepuha, kicsit tán bizonytalan a futómű, mint újkorában, de a kormány pontos, a váltó csalinkázik – mindig is ilyen volt, vállalható.

Míg a kis Mercedesben nem bíztunk egy percig sem, az Ibiza pedig borzalmas lelakottságával tüntetett a szeretet ellen, addig az autószámba nem vett Renault kicsit bádoghangon, kicsit mezítláb, de tette a dolgát. Bandi meg is jegyezte, mennyire igénytelen egy autó. Bizonyos szempontból igaza van, de én inkább csak olcsónak nevezném.

A kismerci bele kétségkívül hívogatóbb, az Ibiza fogyasztása szrényebb, de ár/érték arányban a Renault angyalszárnyon emelkedik föléjük, gyémántpor szálldos nyomában, és borítékolható, hogy fenntartási költségein behozza mindazt a jövőben, amit a benzinkúton vagy a presztízsharcban elveszített.

Egymillió körül lehet venni nagy autót, régi luxusautót és kabriót is, de ha valaki nem élvezi a parttalan szívást a technikával, érdemes lehet ilyen keveset futott, nem túl öreg kisautók körül kotorászni. Csak vegyen mellé legalább egy RC-autót, hogy a szívének is jusson valami, ne csak az eszének.