Végre egy olcsó, kis Volkswagen a népnek

Fárasztó lehet, ha az emberen folyton számon kérik, vitéz Dessewffy Arisztid létére miért dolgozik esztergapad mellett, és gyárt tucatárukat. Ugyanilyen fárasztó lehet, hogy a Volkswagenen minduntalan számon kérik, miért nem gyárt már igazi népautókat, amik egyszerűek, olcsók, a maguk módján divatosak és mindenekelőtt széles rétegek számára elérhetők.

Maguknak keresték a bajt, kellett a konkrét jelentéssel bíró Volkswagen, azaz Népautó nevet adni az egyetlen típust készítő gyárnak, amely fantáziadúsan csak Typ1-nek nevezte az autóját. Jó, az eredeti KdF Wagen nem hangzott már olyan jól, mint anno a propagandafilmeken, meg aztán a típus atyjaként emlegetett Ferdinand Porsche családnevét sem lett volna okos dolog felvenni, az öreg a gyár újraindításakor mégiscsak egy francia börtönben csücsült, amiért Adolfnak olyan sokat segített. Később persze lett Porsche nevű autógyártó – rajtuk nem is kéri senki számon, miért nem gyártanak mindenki számára elérhető autót.

A VW ma a nép puccos szürke autója, a megfizethető polgári presztízs megtestesítője. Ha olcsó, egyszerű járművet gyártanak, általában Skoda néven árulják. A legolcsóbb a Volkswagen árlistájában a Polo, de az is durván három és fél millió forint. Nem az a tipikus pályakezdő-, vagy kismama-transzporter ár. Nem csoda, ha az embereknek nem a VW jut legelőször eszébe, ha olcsó kisautót akarnak venni.

Ha elnézegetem a modellpalettát, a képek látványától nem kapok szívdobogást. A VW modelljei már régóta nem azért készülnek, hogy felkavarják az embert. Egy Polo, Golf, Jetta, Passat nem arról szól, hogy a kedves polgár a parkolóban álló autójától bizsergő érzést kapjon. A VW vásárló általában szolid és szelíd autót akar a pénzéért. Van persze kivétel, hiszen a Beetle, vagy a Scirocco nem illeszkedik maradéktalanul a vonulatba, nem csak a Volkswagen szalonokban tűnnek ki, de az utcán is kiemelkednek a tömegből. De nem fenyeget a veszély, hogy a soppingszenter parkolójában véletlenül más Beetle-jét akarnánk kinyitni, mert a sok hasonló kocsi közt a fene sem találja a sajátját. Az áruk nem engedi, hogy tömegcikké váljanak – legalábbis nálunk.

A dolgok jelenlegi állása szerint eljöhet az idő, amikor nem lepődünk meg, ha egyszer csak szembe jön velünk egy pont ugyanolyan VW, mint a miénk. Egymás után három is. Már nyáron felröppentek a hírek, hogy lesz egy új kisautó, ami méltó a gyár régi, nagy híréhez. Kevés konkrétum, meg néhány fotó volt csak a kiadott közleményben. Elvileg szeptember óta forgalmazzák már Németországban, de a hivatalos nemzetközi bemutató csak múlt héten volt.

Nagyon furcsa, hogy korábban nem tapasztaltam különösebben nagy felhajtást az autó körül, pedig Rómában aztán kiderült, ettől a modelltől nagyon sokat vár a VW. Teljesen új, háromhengeres motort fejlesztettek hozzá és a váltó sem egy régi, polcról levett darab. Gyorsan kiderült, nem csak a képek alapján tűnik életmód-autónak: egy kisebb boltot meg lehetne tölteni trendi, hasznos és haszontalan holmikkal, amiket kifejezetten az up!-hoz kínálnak. Különleges, szét- és összepatentolható boxok, amikben a gyereknek, kiránduláshoz, vagy éppen bevásárláshoz való kiegészítők vannak, pólók, bögrék, só- és borstartó. Annak is van egyfajta üzenete, hogy Róma egyik legpuccosabb bevásárló objektumában, a White Galleryben rendezték be a főhadiszállást, innen indulhatott mindenki a rövidebb és hosszabb tesztútvonalakra.

Az up! nagyon jól átgondolt koncepció alapján elkészített autó. Adott egy karosszéria, amit a legmodernebb anyagokból raktak össze, így merev és könnyű. Aztán egy kompakt, könnyű, háromhengeres motor és a hozzá való ötgangos, szintén könnyű váltó. Bár a karosszéria csak pár milliméterrel több, mint három és fél méter, a tengelytávja majd két és fél méteres, ezért nem pattog, jó az egyenesfutása, még randa huppanókon, útegyenetlenségeken sem kellemetlen. 185 centi magas vagyok, a szálkás jelzőt nem használták még rám, de beülve egy pillanatig sem fészkelődtem, sőt fotózáskor kiderült, még három kattanásnyit hátrébb lehetett volna tolni az ülésemet. Az egész autó hangulata a klasszikus Bogarat idézi, de úgy, hogy nincs közben izzadságszagú retro-erőlködés.

Hogy mennyire működnek a trükkök, amikkel visszautalnak korábbi modellekre, illetve manipulálják a szemlélő érzelmeit, csak este jöttem rá, amikor a hotelben egy csinos up! táskában megkaptam a tesztvezetéshez nyomtatott anyagot. Ránéz az embert a kis kocsira, és azonnal elkezd párhuzamokat vonni. Nem is olyan rég még volt a VW-nek kisautója, a Lupo. Megosztotta az embereket, mert drága volt, mint a méreg, a külsejéért sem mindenki rajong annyira, mint mondjuk én. Aztán ott a Golf legendás első és második szériája, meg a Bogár. Mindegyik képe felvillan az ember agyában, pedig egy átkozott csavar sincs a kocsin, ami direktben utalna akár egyikre, akár másikra.

A sziluettje, bár teljesen más a forma, az arányok miatt mégis emlékeztet a Lupóra (egyik újságíró meg is jegyezte, ez az az autó, amiről egy „L”, meg egy „o” hiányzik). A fényezett műszerfalbetét, a kárpitozatlan ajtólemezek, a minimális csomagtérburkolat, a fényezett dísztárcsás kerékre emlékeztető alufelnik mind a Bogarat idézik. Aztán a tengerparti fényképezkedés közben a szemébe néztem az up!-nak, és a hátamon felállt a szőr. Mint ha kísértetet láttam volna: ennek kerek lámpái vannak, mint egy Golfnak! Tessék csak megnézni, a költséghatékony, mindenféle LED-es világítást nélkülöző lámpatestekben egy kerek foncsor van.

Aztán kezembe fogtam a sajtóanyagot, és minden, amit előtte feljegyeztem a koponyám belső falára, ott állt nyomtatásban: „egyszerűen szimpatikus-szimpatikusan egyszerű”, meg hogy a fényszóró kerek formájával is egy elődre utalnak – igaz, nem a Golfra, hanem a Bogárra, de üsse kő, így sem rossz. Aztán arról is beszélnek, hogy ez az autó nem hasonlítható a Bogárhoz, amelyik az ötvenes-hatvanas években egészen különleges szerepet játszott a tömegek mobilizálásában. De természetesen számítanak rá, hogy az up! elődeihez hasonló sikereket ér majd el Ázsiában, egy még nagyon kiaknázatlan piacon.