Használtteszt: Infiniti FX 45 2004

Az FX belső világa egyébként a tipikusan amerikai és Nissan-elemek elegye. Pedálos rögzítőfék, 350Z-stílusú kormány, a műszeregység a kormányoszloppal együtt mozog, amikor állítjuk. Viszont tárolóhely, pohártartó jó sok és jó nagy van. Az első ülések közt két keskeny könyöklő van, ezek külön mozognak előre-hátra. Na, ezekben is van egy-egy tárolóhely, de az egész hóbelebanc egyben is felnyitható, és alatta ott a Hatalmas Könyöklő Alatti Rekesz, az amerikai autósok által vallásosan tisztelt fícsör.

Az viszont biztos, hogy humoruk nincs a japánoknak, mert a hifi Bose. Bár, lehet, hogy Infinityt azért nem tesznek az autóikba, mert azt hinnék a vevők: valami elírás van a hangszórón. Igaz, a Bose is szól, mint az állat, nemcsak hangerő van, hanem hangminőség is.

A rádió-klíma képernyőn és az alatta levő gombokkal ezer dolog beállítható a menürendszerben: csippantson-e a duda a központi zár nyitásakor, vagy sem, elhúzza-e a kormányt, ha levesszük a gyújtást, mennyire legyen érzékeny az automata világításkapcsolás szenzora(!!!), és hasonló nélkülözhetetlen dolgok. Ez azért jó, mert tényleg szinte minden ilyen dolog ízlés kérdése – ennyiért már mindenki maga döntheti el az ilyesmit.

Ja, és még egy hasznos fejlesztés: az angolszász és a metrikus mértékegységek között is lehet választani, egy gombnyomás a váltás a mérföld/gallon, a Fahrenheit és egyéb kőkori mértékegységek között. Igazi szürkeimportra termett autó, nem kell hackereket keresni ahhoz, hogy a klímát az ember be tudja állítani Celsiusban, szemben mondjuk néhány tengeren  túli  Lexusszal, ahol ez megoldhatatlan.

Az Infiniti-varázslat, miután az ember már kihüledezte magát a bőrön, a motor beindításával folytatódik. Tudom, ez Európa, és nem annyiba kerül a benzin, mint nálunk, de azért nem rossz egy kicsit azt hinni, hogy megtehetem. Elvégre a tank csak 23,8 gallon – olyan kis szám. Na, ez 90 liter, amit egy amerikai húszezer alatt megtankol, mi gyakorlatilag a duplájáért.

De ott egye meg a fene, mert ez a V8-as maga az ördög. Igaz, normál cirkálás közben szinte semmi hangja, de ha az ember odalép, előjön belőle az ami V8-as gurgulázás, amin meg is lepődtem egy kicsit. Nem számítottam ennyire szép hangra – igaz, a hangerő ilyenkor sem nagy, de az egész valahogy nagyon lelkesítő.

Meg persze a menés is, ami a hanghoz jár. Az FX45 cirka 6,3 alatt futja meg a 60 mérföld per órát, azaz a 96 km/órát. Csak hogy érezzük, mit jelent ez: saccperkábé a vele egyidős Porsche  Cayenne  S  (erősebbik szívó) és a Cayenne Turbo közé lőtte be magát. Mindez ilyen magasról, egy ekkora tömeggel és mérettel szinte ijesztő – mindegy, hogy kívülről vagy belülről nézzük. Egyébként a váltó csak ötfokozatú, de ahogy szoktam mondani, a gyenge motorhoz kell a sok fokozat. Itt viszont bő 440 Nm van, amihez szinte még az öt gang is sok.

Szerencsére az Infiniti nem szolgálta ki az amerikaiakat gatya futóművel, úgy áll a lábán, mint a cövek. Kanyarban nem billeg ostobán, mint egy amerikai SUV, jól kormányozható, fékezéskor nem bólogat, hanem betámaszt és lassul. Jó ez, nagyon jó. Hiába, na, a 350Z/Skyline vonulat úgy tűnik, SUV-ban is beválik.

Eláruljam, mennyi egy ilyen?

Picivel ötmillió alatt, és a piacon fellelhető példányokat is figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy ennek a típusnak ennyi az ára. Ugyanebben a kereskedésben akkoriban alig kevesebbért adtak el egy nem bőrös, de amúgy fullos Nissan Qashqai-t, kétliteres benzinmotorral. Igaz, nem véletlenül ennyi az annyi: elég egy pillantás a számítógépre, és látom: 18 literrel járkáltunk az FX-szel. Lehet, hogy jobb lett volna nem megtalálni a gombot, amivel a mérföld/gallon átváltható l/100 km-re. Talán sokkal reálisabb összehasonlítás, ha azt mondom: Porsche Cayenne-ből csak a legkitaposottabb belű darabokat lehet megkapni ennyiért.

Gondolom, ha az ember úgy jár vele, mint egy nagypapa az ezres Swiftjével, akkor talán a 15 l/100 km sem álom. Az embernek legyenek céljai, nem? Mindenesetre egy gumicserénél sem számíthatunk olcsó kínai méretekre. Az picit megrázott, hogy Amerikában a Nissan 6000 kilométerenként vagy háromhavonta (!) írja elő az olajcserét, ami szimplán vicc. Sajnos Európában nincs összevethető modell, de a 3,5 literes motornál azért képet alkothatunk arról, hogy mennyire szolgálja ez a szervizek érdekeit. Az FX35-re 6000, a Nissan Muranóra 7500 km-t írnak elő, ugyanez az európai Murano esetében 15 ezer km. Persze nem kizárt, hogy picit módosítottak a motoron, de egy biztos, én tízezer km alatt nem engedném le azt a közel hétliternyi olajat a motorból.

Gondolom, még ezzel együtt sem lehet kis gazdasági csoda az FX fenntartása, bár amióta van itthon márkaképviselet, reménykedhet az ember abban, hogy ha nagyon kell, az alkatrész beszerezhető. Hogy kéne-e? Ha tehetném, biztos. Az olcsó luxus paradoxon, vannak dolgok, amelyek azért izgalmasak, mert drágák. Az FX is ilyen.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!