Vissza a bázisra, elő az újjal. Nini, szinte ugyanaz az autó! Az óriási (477 literes) csomagtartóban maradt a kétféle magasságban rögzíthető padló s a legnagyobb öröm: megtartották a zseniális, ezerféleképpen alakítható hátsó üléssort is, cserébe csak a csomagtér rakodópereme lett magasabb. Félig-meddig leszámoltak a régi Civic egyik nagy hibájával is: a korábban tyúkólbejáratnyi hátsó ajtó nyílását kissé nagyobbra vágták a bódén, ezért most már nem kell karikába tekeredni, elég csak erősebben fejet hajtani a beszálláshoz. Ja, az ajtók továbbra is közel derékszögben nyílnak – mondom, apró részleteiben is zseniális.
Persze, a műszeregyüttes butább lett, s ugyan maradt itt a kétszintes kialakítás meg a digitális sebességmérő, de nincs már kocsányon a fordulatszámmérő előtt lógó piktogramgyűjtemény, a kormány küllőjében sincs tésztaszűrő (a vezetésen velem tartó, origós Gulyás Peti hasonlata), lehetne ez a volán bármiből. És a legnagyobb szívfájdalom: a golyóból kinövő pálcaváltó a múlté – az új kar ugyan közelebb esik a vezető kezéhez, de a tövét bőrzsák borítja a legunalmasabb stílusban. Ezt azért bevésem a „hősi halottaink" listájára, lépjünk.
Ez az 1,8-as motor már 142 lóerős, masszív kettővel több, mint a régi. Lol. Mondjuk ki: igazából nincs fejlődés, maximum emisszióban. De azért ez az autó nagyon más. Nem kettő, hanem inkább három generációnyival csendesebb, bár ebben szerepet játszhat, hogy a régin Vredestein téli gumik voltak, ezen meg jóval drágább Pirellik. De fejben kivonva-hozzáadva is meglepő a változás. Persze, hiszen a szélvédő zajszigetelő fóliát kapott, vastagabbak az oldalüvegek, megváltozott az ajtószigetelés-rendszer is. És az ülés is sokkal jobban tart, finomabb a rugózás, mégsem mozog ügyetlenebbül az autó. Ehhez azért kellettek hosszabb hátsó rugóutak, a folyadéktöltésű hátsó szilentek, a masszívabb összekötőrúd is a csatolt hátsó lengőkarok között. Tény, hogy az új Civic nem mozog ügyetlenül, már amennyire ez egy efféle, rendkívül egyszerű tesztúton kiderült.
Sajnos sportosságról nehezen tudnék beszámolni. A motort a most érvényben levő, Euro5-ös emissziós normákhoz igazították, s a váltóáttétel is némileg hosszabb lett. Erősebben kell húzatni, lent kifejezetten erőtlennek tűnik. Jogos a kérdés: vajon milyen lehet az 1,4-es?
Díjazzuk inkább az új tételeket. Ehhez a Civichez már olyan tételek is rendelhetők, mint a levegővel töltött párnákkal működő derék- és oldaltámasz a vezetőülésben. Alapáras a tolatókamera (csak az 1,4-es verziónál nem). Kapható hozzá beépített navi, kivehető navi, radaros tempomat, bi-xenon fényszóró, széria a start-stop rendszer. Van most már a motort középtartományban bunkósbottal fejbe verő Eco gomb, valamint a sebességmérő digitális szegmensei mellett kétoldalt színes autópályacsíkokkal figyelmeztető, enyhén térbeli hatású figyelmeztető fény is. Ha zöld – jól csinálod Bélám, takarékos vagy, megint megmenekült egy bébifóka –, ha kék – te barom, ne nyomjad már, 400 fölött van a benzin literje.
Csendes, komfortos, de eléggé kelletlen, s minden helybősége ellenére a fejem a tetőt súrolja. Nem rossz az összkép, csak a libabőrök maradnak el. Néhány dolog azért fáj: lepusztítottak róla mindent, ami zseniális volt – a háromszöglyukakban levő kilincseket, a világító műanyag panelt az első maszkról, a kardéllámpákat, a tésztaszűrős kormányt, a golyóból kinövő váltógombot, a háromdimenziós műszereket. Lett helyette egy kissé amorf karosszéria gyanús lámpákkal, némiképp jobb kilátással hátrafelé. Ha valakinek ez kell…
Itt értük el a bemutató csúcspontját.
Átültem a négyajtósba. Ez az a verzió, amit csak nekünk, kelet-európaiaknak, illetve az északiaknak szállítanak, mert másutt nincs rá igény a kontinensen. Emez nem Angliában, hanem Törökországban készül, de ne legyünk előítéletesek, hiszen tudjuk: sokszor a legjobb minőségű kocsik a legelmaradottabb országokban látnak napvilágot, mert a cégek oda viszik a legbolondbiztosabb gyártási kultúrát. Annyira rétegmodell a szedán, hogy a nemzetközi bemutatón nem is szerepelt. Üdvözöljék hát e képeket, mert rajtuk kívül eddig nem sokat lehetett tudni a családi Civicről, ezt a kocsit most látja először emberi szem.
A szedán minden pozitív és negatív sejtelmünket igazolja. Silányabbak benne a burkolati műanyagok, büdösebbek is, egyszerűbb a műszerfal teste, szimplábbak az órák. Nincs itt szuperül variálható hátsó ülés sem, igaz, a lábtér 25 centivel még az ötajtósénál is nagyobb. Menet közben az is kiderül, hogy a zajcsillapítás jelentős része áldozatul esett a szedánosításnak – a sistergés-surrogás már-már az előző generáció szintjén zavaró.
Viszont.
Ez a szimpatikusabbik autó. A motorja ugyan csak 1,6 literes és 125 lóerős – ez a méret nincs az ötajtósban –, de nem érezni jelentősen gyengébbnek az 1,8-asnál, inkább csak zajosabb. A formája ezerszer harmonikusabb: emez szép, ízléses, amaz bizonyos szögekből rémálom, máshonnan is legfeljebb csak jópofán kretén. Mivel a szedánnál nem kellett sokoldalú hátsó ülés kialakításával bajlódni, ezért ez a verzió hátra többlengőkaros, rendes, független kerékfelfüggesztést kapott, s ezt érezni is a viselkedésén.
Jóval könnyebb, kezesebb, ficánkolósabb, ügyesebb autónak tűnik a vezetőülésből. Abban a néhány kanyarban, ami alánk csusszant, sikerült rámutatnia, hogy biztosabban üli az utat, és a váltója is pontosabb. Pedig ez az az alkatrész, amire nem hittem volna, hogy az ötajtós után még lehet tovább.
Ehhez már nem lehet annyi extrát kérni (nincs bi-xenon, radaros tempomat, start-stop), viszont a menetstabilizáló a kormányra is kifejti hatását: ha a kocsi megcsúszik, ilyenkor könnyebb abban az irányban kormányozni, amerre korrigálnunk kell a hibát; érdekes, ezt a funkciót kihagyták az ötajtósból. Ez az 1,6-os szedán 5,2 millió forintba kerül. Alig egy százassal feljebb indul az 1,8-as, gazdagabban felszerelt ferdehátú, s még 200 ezer rápakolásával ugyanezzel a motorral már szedán is vehető. Rövidesen jön még 1,6-os, saját fejlesztésű dízel is az új Civic-kínálatba, de hibrid már nem lesz, arra ne készüljünk.
Ez a kilencedik generációs Civic az egyik legtisztességesebb kompakt alsó-középkategóriás kocsi ma a piacon. Levetette a boyracer-kinézetet, s meglepő, de azért vállalható, konzervatívabb ruhát öltött. Pontosan az, aminek látszik, és ez így van jól.
Lássuk be, nem kell minden sarokra S2000, jó családi ferdehátúra nagyobb szükség van a kínálatban.
Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!
