Teljesen új érv van születőben a Chevrolet-k vásárlása ellen, és erre a Malibu bemutatóján jöttem rá. Ez az autó ugyanis már nemcsak szép, de dögös is. Kényelmes, nagyon csendes. Benne van, ami kell. Egész jól megy, garancia is van rá, dögivel. Gond egy szál se. De tudják, mi a nagy baja? Elmondom.
Az eddigi Epicát leváltó Malibu kapcsán fájdalmasan hasított belém, miért lehet olyan jó amerikainak lenni. Nem, ne higgyék, hogy vágyom a munkavállalói zöld kártyára, jártam ott éppen eleget, nekem rettenetesen idegen, furcsa ízű világ az. Tudják, Amerikában már az év eleje óta tesztelgetik ezt az új Malibut. Náluk ez egy kicsi, olcsón megvehető tömegcikk, s még a tömegcikkek között is kissé alulmotorizáltnak tartják a helyi firkászok.
Amerika ráadásul a Malibu szoft-hibrid változatát kapja, ami közel kétszáz lóerős. Nálunk 2,4-es, 169-es benzines, illetve kétliteres, 160 lóerős dízel kivitelei lesznek. És feltehetőleg ezeket a gyengébb változatokat sem fogja venni senki, mert ilyen nagy autót magánember nem vesz ma Magyarországon – ahhoz túl szegények vagyunk. A Chevrolet viszont nem vetette még meg a lábát a flottapiacon, és azon keveseknek, akiknek van mit aprítaniuk a tejbe, nem Chevrolet-t vesznek, hanem Audit. BMW-t. Lexust. Tudomisén mit. Nálunk a Malibu csupán koronaékszer lesz a Chevy-kereskedők - nyakán. Kár, mert a Malibu jó.
Az európai ember rosszban van az amerikai kocsikkal úgy nagyjából a második világháború vége óta. Talán az áthajózás lett túlságosan drága, esetleg a védővámokat kell okolni, én a fenti okfejtés folytatásaként belevenném a különböző életszínvonalakat is. Nálunk, az öreg kontinensen leginkább gengszterek és wannabe gengszterek vettek ilyen autókat jó sokáig – nézzék csak meg a régi Angyalokat, James Bondokat, túrjanak elő képeket a rendszerváltás környékéről. Időközben a Cadillac visszatérése sem lett egy sikersztori, mert hiába voltak jók, mutatósak azok az autók, bennragadtak a szalonokban.
A Chevrolet európai története ezért is olyan különleges. A név, ugye, errefelé leginkább a Corvette-tel kapcsolatban merült fel évtizedek óta, illetve mindenféle Unique-Trade-es, zűrös, kissé börtönszagú szürkeimportokkal összefüggésbe hozhatóan. Aztán a GM-nél gondoltak egyet, és zsipsz-zsupsz, a Daewoo akkori nem túl jó, ám erősen feledhető kinézetű termékeire rábiggyesztették az arany csokornyakkendőt. A szakíró számára ezzel előállt a végtelen autóipari ciki pléhbe kalapált szobra, de hogy a szakírónak mennyire nincs igaza, bizonyítja, hogy a Chevy-ként futó Daewook egy csapásra jobban fogytak, mint korábban a lánykori nevüket hordóak.
Létezett ugyanis egy, a sznobizmusra mit sem adó, autókban járatlan, egyszerű, olcsó, megbízható kocsira vágyó új réteg hazánkban, amelyik rákapott a márka termékeire. Amelyiknek a Chevrolet név nem a rettenetesen gáz, nyolcvanas-kilencvenes évekbeli trágyadombokkal fonódott össze, hanem (talán) az ötvenes-hatvanas évek csodás cirkálóival. A csokornyakkendő láttán még lelkesebben fogyasztották a terméket.
Mint látjuk, Amerika végül dél-koreai protekcióval szerettette meg magát újra az öreg kontinensen. Hihetetlen. És tíz év elteltével a Chevrolet név, illetve a csokornyakkendős logó már annyira beépült a köztudatba, hogy a GM elkezdhette végre az igazi munkát. Az új Malibu ugyanis – hunyorított szemmel – egy ízig-vérig amcsi verda. És szeretni fogják, higgyék el.
A hátsó lámpák lehetnének akár a Camaróéi is, ilyen szögletes műszerkereteket, bennük a döntött plexikkel pedig elsősorban amerikai kocsikban lehetett látni. No meg egy időben, japánokban is, de a japánok akkor épp Amerikát másolták. Az egész Malibu nagyon amerikaias a maga széles, bimbammoló, finoman túlzó stílusában.
A másik horvátországi újdonság – a Cruze SW
Maga az autó nem új, csak a fara és egyik-másik motorja az. Ettől még sokkal izgalmasabb számunkra, mint a Malibu, két okból kifolyólag is. Egyrészt olcsóbb, másrészt Astra-méretű kompakt kombikra még mindig van kereslet. A Cruze SW a B oszloptól hátrafelé más, mint a négyajtós. Farában egy 500, lehajtott ülésekkel 1478, tehát ebben a műfajban átlagos méretű csomagtartót hord.
A kombihasználatot tovább édesíti a padlóban elhelyezett néhány rögzítőgyűrű, a csomagtér talaja alá tett, háromrekeszes tárolódoboz, valamint a roló, amely nem csupán becsúsztatható, hanem egy másik sín mentén a tető felé is felcsusszantható, ferdén. A tetősín is szériatartozék – 100 kilogrammot bír.
Ezzel a kombi fenékkel együtt kapott egy frissítést és két motort is a Cruze-széria. Kicsit szögletesebb a maszk, a műszerfal közepét is áttervezték, lett kulcsnélküli nyitás és indítás, és a Malibuval együtt ez is hozzájutott a MyLink nevű, LG-vel fejlesztésű, hétcollos, érintőképernyős, Bluetooth-tal és USB-n át az okostelefonokkal szinkronizálható infotainment rendszerhez.
Az eddigi 1,6-os és 1,8-as benzinesekhez, valamint a kétliteres dízelhez felzárkózik egy új, 1,4-es, benzines turbó 140 lóerővel (nini, nem ismerős ez az Opelekből?), valamint egy 1,7-es dízel 130 lóerővel. Utóbbi kivitel szerepelt a bemutatón.
A Cruze lassan öregedni kezd, de még mindig nem rossz autó. Kicsit gatya a futóműve, a váltója sem az a hűdehúha, az elektromosan szervósított kormánya is hajlamos gyors tekerésnél hirtelen felkeményedni, de általában véve rendkívül használható csomag. Jól rugózik, lehet vele kanyarodni, és ez az új dízel igen finom, kellően erős is. Szinte fölösleges fölé az a kétliteres, másik dízel, de ezt azért csak halkan súgom. A legmeglepőbb azonban, hogy milyen csendes – hozza a rendes kultúrszintet, ezzel a kocsival bármennyit együtt lehet élni, ráadásul praktikus is.
Árak 3,6 milliótól 6,2-ig, ez az 1,7-es dízel már 5,2-től a tiéd. Megéri? Hogy a fenébe ne.
