Volkswagen Golf R32 (2004)

A kormány már szinte túl vastag, és nem csak az alját csapták le, de a két oldalát is. Nem véletlenül vastag, erő is kell, hogy eltekerjük. Az Audi TT rövidre áttételezett kormányművét is megkapta az R32, no meg a komplett futóművet. Ugyanaz a platform, nem kellett sokat variálni. A soklengőkaros hátsó felfüggesztés, ami a szimpla csatolt híd helyére került, csak később mutatja meg, mit tud, de az első kavicson megérzem, milyen keményre hangolták.

Nem is értem, hogy engedhette ki ezt a VW. Szokás dobálózni a pályafutómű szóval, de ez tényleg közelebb van ahhoz, mint az utcán megszokott rugóállandókhoz. Lassú tempónál olyan, mintha a rugók helyén fakockák lennének, olyan repedéseket találunk meg az aszfalton, amiket szabad szemmel nem vennénk észre. A váltó bumszli gombja feszesen, határozottan mozog, szó sincs golfos műanyagosságról, a gázpedálon pedig milliméterek választják el az alapjáratot a hátra csapódó fejektől.

És akkor még nem beszéltünk a hangról. A VR6-ost a kezdeti problémák okozta rossz hírnév miatt itt már V6-osnak hívták hivatalosan, de a hangja elárulja a szűk hengerszöget. Kétezerötszázig nehézbombázók repülnek el felettünk közepes magasságban, aztán kinyit egy csappantyú a kipufogóban, és átülünk egy modern, hangtompítós sportmotorra. Tényleg nem kell feszegetni a határait, a szaga, a tapintása, minden rezdülése azt suttogja: sportautó.

Ülünk a körülölelő kagylóülésekben, zötyögünk kifelé a Szentendrei úton, hallgatom a kék Golf sztoriját, amíg barátkozunk az autóval. Az előző tulajdonos, aki újonnan vette, állítólag a saját cége fogadótermében tartotta az R32-t, dísznek. Jutalom gyanánt egy-egy hétvégére megkaphatták a kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozók. Aztán jött a válság.

Fél évig hirdette a kereskedő a nyolcezret futott Golfot (még mindig nem térek magamhoz a futásteljesítménytől). Pedig állítólag nem volt drága, ahhoz képest, mennyiért mennek Németországban az R32-k. Ez az az autó, aminél újkorától fogva indokolt a Rarität, ritkaság kifejezés. Ez nem volt sosem olyan olcsó, hogy boyracerek kezeiben lelje meg a halált, most, nyolcévesen pedig már szinte klasszikusnak számít. Bő tizenötezer készült belőle, és bármilyen különleges státuszuk van a Golfok között, azért ezek is fogynak. Igaz, szebb halál a besokallás a Nürburgringen, mint egy diszkóbaleset, de azzal is kihúzhatunk egy IV-es R32-t a listából.

Amióta Máténál van, sosem alszik szabad ég alatt. A tulajdonost olyan dolgok zavarják, hogy nem lehet kipucolni a kipufogóvég belső oldaláról a lerakódást. A kormány gagyi bőrözése pedig kimondottan bosszantja, hiszen nem csak a tapintása rossz, de kopik is. Egy harmincezer kilométeres autóban. Sürgősen át kell húzatni. Ajánlom is, ez így szégyen.

Ahogy elfogy a város, és függőlegesbe lendül a kilométeróra, kisimul a futómű, mintha elérte volna az üzemi hőfokát. A zötyögés már nem zavaró - bámulatos, ahogy megeszi a kanyarokat. A lényegében foltokból összerakott, hézagos aszfalt sem hozza ki a sodrából, nincs elpattogás, és ami a legbámulatosabb: orrnehéznek sem érezni. Előbb jut eszembe, hogy a múzeumba való autót nem kéne ennyire ütni, minthogy kiderülne, az orrát vagy a fenekét teszi ki először. Audi-szagot érzek a levegőben, a futóműbalansz olyan szintjét, amit közúton nem illik felborítani. Hát persze, TT-futómű.

Nem kétséges, pályára való ez az autó. Oda viszont nem viszi Máté, ami minden csábítás ellenére érthető. Lehetetlen volna megőrizni ezt az állapotot, ha pályanapokon is megkapná a magáét az R32. Ilyenkor megbosszulja magát az egyedülálló futásteljesítmény - erre az autóra vigyázni kell, és ezt Máté tudja a legjobban.

Kóstolgatom a Golfba oltott Audi és a tulajdonos ingerküszöbét, de mindkettő rezzenéstelen arccal viseli a kikerülhetetlen kátyúkat, a piros mező előtt egy milliméterrel elváltott fokozatokat, a kemény fékezéseket. Az az érzésem, bírná a végtelenségig.

Aztán eszembe jut, hogy nem véletlenül érezni klasszikusnak az R32-t, hiszen ilyen autót valószínűleg már sosem építenek. Lesz persze Golf GTI, meg talán R is a VII-esből, de ilyen disznó nagy szívómotort már nem raknak bele, a jövő - egyelőre úgy tűnik - a turbóké. A szaksajtó megegyezik abban, hogy az V-ös R32 is sokat puhult ehhez képest, vagyis ezzel az egyre fogyó készlettel kell beérnünk.

Még szerencse, hogy van, aki nem üti szét. Máté autója kétségtelenül megérdemli a díszhelyet a jövő hétvégi Golf-találkozón a ringen. Összesen három darab IV-es R32-esről lehet tudni az országban, de azok jóval többet futottak, mint ez a kék.

Ugyanazzal az áhítattal adom vissza a kulcsát, ahogy megkaptam. Ésszel persze tudja az ember, hogy ez csak egy mezei 3,2-es Audi TT egy nagyobb bódéval, de az összhatás mégis más. Mindig nagyobb a bizsergés, ha egy hétköznapinak látszó autóba szorul a rettenetes menés, mint amikor egy eleve gyorsnak látszó tárgyba. Az R32 pedig annyival fölötte áll a GTI-nek, hogy bentről szinte el sem hisszük, hogy ez tényleg csak egy Golf. Miközben kintről a többség meg van győződve arról, hogy valami ízléses telepi tuning. Nem baj, aki ismeri, megbecsüli.