Ezúttal megvan a két vastag, fekete csík Dexter mögött, amikor elindul a parkolóból. Huligánkodni nem szép dolog, de ebben a kihalt parkolóban aztán igazán nem bánt senkit a gumi halk sivítása a V6-os őslényszerű morajlása fölött. Jobbal maga felé húzza a váltókart, ballal kinyomja a menetstabilizálót. Ez a két gyors mozdulat arra emlékezteti, ahogy régen, amikor még motorozott, lecsapta a résre nyitott plexit a sisakon, mielőtt könyörtelenül odahúzta a Yamahának.
Ha ismernék a skizofrén 370Z mindkét énjét, nem röhögnének a haverok. D-ben tényleg hervasztó tud lenni, lustán váltogat, álmosan kúszik, mint egy fáradt hernyó. Pont jó arra, hogy Dexter fáradt testét hazavigye az irodából, de sokkal többre nem képes. Egy kövér gázra persze felken egy kis gumit az aszfaltra, a szívó V6-os minden élethelyzetben azonnal ébred, félresöpri a tötymörgőket, de a váltó gondolkodása kiöli az élvezetet az igazi autózásból. Araszolni a dugóban, autópályán utazni tökéletesen megfelel, csak hát nem sportkocsi. Kiérdemelt helye van a szánalmas pozőrautók dobogóján.
De a két jól begyakorolt, rituális mozdulatra felhördül a Z. Szó szerint, mivel minden visszaváltási parancsra ad egy tökéletesen méretezett gázfröccsöt, majd azonnal rövidre zárja a nyúlós automatát. Dexter az erdő felé vezető szerpentin felé diszkrét farkúszással kanyarodik le a főútról, majd a kietlen, szűk kétsávos úton tiltásig forgatja a Nissant. Felvillan a váltásjelző, húz egyet a kormány mögötti fülön, négyes. Oda kell figyelni, kézi vezérlésnél magától nem vált fel az automata, csak megállásnál pakolgatja vissza.
Dexter fészkelődik az ülésben, közelebb állítja a vastag, szinte függőlegesen álló kormányhoz, és szinte látja, ahogy adrenalinmirigyei felkészülnek a kemény munkára.
Pár hónap önfeledt együttlét után megtanulta, ütni kell a Z-t, meg kell dolgozni az élvezetért, de bőségesen megjutalmaz. Ahogy a hosszú egyenesen ötödikbe húzza, már fel sem tűnik neki, megszokta, hogy felváltásnál kicsit megszalad a fordulatszám, mintha csúszna a kuplung. Kegyetlenül törtet előre a Z így kétszázas tempó felé közeledve is, marcangolja az utat maga alatt. A négyezerig néma motor hangja közepes tartományban kinyílik, és valami túlvilági, brutális morgás jön hátulról, ami a hétezerötös tiltás előtt nem sokkal távoli, de törvénytelenül vad üvöltésbe megy át.
Ez a karakter már az első próbaúton megbabonázta Dextert. A lehívásra váró erőfölösleg, ami tempónál jön igazán jól, az aszfalttól alig egy araszra süllyesztett bőrülés, a hedonista szívómotor félreérthetetlenül kommunikálja, hogy ez egy komoly, régi vágású sportautó, ami valahogy itt maradt velünk 2012-ben, hogy emlékeztessen egy letűnt világra. A lábfejünk tőszomszédságában izzó kompakt pokolból semmiféle zaj nem szűrődik ki, a fül ingerei hátulról érkeznek. Mókásan hallani még a gumik által felvert aprókavicsot is, mint valami versenyautóban, meg a kipufogók visszafogott hörgését. Ilyenkor Dexter fele királyságát odaadná egy rendes sportkipufogóért, hogy teljes pompájában gyönyörködhessen a V6-os hangjában. De azzal nem bírná elviselni az ötszáz kilométeres utazást Emma szüleihez.
Most viszont beront az erdőbe minden józan sebességen túl, és a szerpentin első kanyarja előtt keményen megfékezi a Z-t. Ismeri a hidegen szinte túl harapós fékeket, tudja, ha bemelegszenek a betétek, jobban lehet majd adagolni. Egy billentés a bal oldali váltófülön, hadd segítsen a motorfék négyesben. Húzná vissza harmadikba is, az lesz jó a kigyorsításhoz, de nem hagyja a váltó. Pedig már négyezer alatt jár a mutató, nem pörgetné túl hármasban sem. Katt, katt, katt, húzogatja Dexter a váltófület, mire végre beveszi a fokozatot. A rossebbe, pedig mennyi terhet levesz ez az automata váltó a sofőrről, amikor jól működik. A manuális Z ínhüvelygyulladásos kulisszájához képest megváltás, és sokkal jobban lehet koncentrálni az ívekre.
Nincs párja egy rendesen megépített orrmotoros, hátsókerekes sportkocsinak, gondolja Dexter, amikor kigyorsításnál mocorgó farral kapaszkodnak a túl hamar elkoptatott Bridgestone-ok az aszfalt barázdáiba. Ez még csak a bemelegítés. Annyira őszinte, tiszta szavakkal beszél hozzá az autó, hogy nem fél feszegetni a határokat, sőt. Kettesben veszi a következő szűk kanyart, és itt már gázzal kiteszi a Z fenekét. A városban nehéznek tűnő, kemény kezet követelő kormány itt nyer értelmet. Nem sok a két és fél fordulat kopptól koppig – amikor igazítani kell egy kicsit az íven, pont jó, hogy van súlya, így nem fogja a kígyót kergetni, amikor összeszedi az autót az enyhe driftből.
Egyszerűen nem tudja megunni a Nissant, annyi ismeretlen területet lehet bejárni vele. Kell a háromszáz lóerő, hogy a másfél tonnás gép ilyen bódítóan meginduljon minden bokamozdulatra. Igen, ennyi pénzért vehetett volna egy új Boxstert is, ami még egy kicsit élesebb a Z-nél. De egyrészt a Porschéről neki valahogy mindig a kompenzálás jut eszébe, másrészt azzal, ahányszor próbálta, sosem mert ilyen bátran menni. Gyorsabb, de túl izgága a középmotoros Porsche, könnyű eldobni.
A hajtűkanyar előtt Dexter visszapakol egyesig, elteszi keresztbe a Z-t, és még a kanyar közepén egy pöccintéssel felhúzza az automatát kettesbe. Na, ezen röhögjetek, csírák, gondolja, ahogy megszakítás nélkül keni tovább az ívet. Még hogy puhányoknak való az automata. Olyanokat tud, amit meg se próbálnátok kuplungpedállal.
Ahogy a kanyargós hegyi úton drámai tempóban kapaszkodik felfelé a Z, Dexter szíve szerint aranykeretbe foglalná Jack nevét, hogy annak idején rábeszélte a próbaútra. A fene vigye el, tényleg más ez a futómű. Rossz úton sem üti össze a gerincoszlopot, sportkocsihoz képest rugózni is tud, kanyarban meg olyan kiszámíthatóan mozog, hogy menthetetlenül viszi bűnbe, aki erre fogékony.
Töredezett, kátyús az aszfalt itt az erdőben is, de nem kell elóvatoskodni egyetlen kanyart sem. Hopp, itt kicsit sok lett, de elég elvenni a gázt, és máris négy kerékkel kapaszkodik a Nissan vissza az ívre. Ennyire zseniális az 53/47-es súlyelosztás, az autó közepe felé összetolt tömegek, vagy azért érzem ilyen otthonosnak, mert orrmotoros, hátsókerekes autókon nevelkedtem? – filozofál Dexter. Minden idegszálával az útra koncentrál, fejében nem marad hely az elnöknek másnap reggelre beígért elemzésnek.
Hosszú az egyenes, rátolja a refit. Négyes, ötös, megint a megengedett dupláját látja a mellékszereplővé sorvadt, jobbra kitolt sebességmérőn. Közeledik a következő kanyar, igen, már meleg a fék, ilyenkor érzi jól magát ez a dög. Négyes, motorfék, jöhetne a hármas, de nem jön. Katt, katt, katt, csak nincs meg a hármas, Dexter ösztönösen lenéz a váltóbotra, és
***
- Hello Jack. Mi a helyzet?
- Hello Dexter. Csak azért mertelek megcsörgetni, mert Emma hívott, hogy már túl vagy az életveszélyen. Jól vagy?
- Voltam már jobban is, Jack. De azt mondják az orvosok, hogy pár nap múlva hazamehetek. Szerencsére itt van nálam a gépem, így nem unatkozom, e-maileket legalább tudok olvasni.
- Hozzánk szállították be a roncsot, Dexter. Kicsit megijedtem, amikor megláttam, de aztán mondták, hogy túlélted. Mit mondjak, nem szeretnék az ölembe kapni egy szarvast, hogy aztán egy fára tekeredjek a féléves sportkocsimmal.
- Hallgass, Jack, kérlek. Nem akarom tudni, mi történt az autóval. Meg tudjuk oldani, hogy ne kelljen látnom se? Ja, és a youtube-on se szeretnék találkozni vele, oké?
- Persze, persze. Figyelj, Dexter, beszélhetünk pénzügyekről?
- Mozog a szám, fülemen a telefon. Hallgatlak.
- Nem tudom, mik a terveid a ronccsal, de...
- Ne mondd ki még egyszer azt, hogy roncs, jó?
- Szóval el tudom intézni, hogy az önrészt se kelljen kifizetned, és mivel még ilyen hamvas volt az autó, megkapod az újkori árát.
- Hm, ez elég jól hangzik.
- Viszont ezt a fehéret már nem tudjuk úgy összerakni, hogy rendes autó legyen belőle.
- De megkapom az árát?
- Igen, ha miénk lehet a roncs, izé, akarom mondani, ami maradt belőle.
- Khm. Jack, az elmúlt napokban elég sokszor végiggondoltam a történetet, és már tudom is, mit szeretnék. Meg tudnál rendelni nekem egy ugyanilyen 370Z-t? GT Edition, automata váltó, gyöngyházfehér...
