Kerek tizenegy éve van a piacon a Nissan szabadidő-autója és mind a mai napig kitartó gerillaharcot folytat a modernnek gondolt formatervezéssel, az uniszex gömbölyűséggel.
Sokaknak talán éppen ezért szimpatikus, mint Nakamura zászlós, aki egészen 1974-ig kitartott Morotai szigetén, ő volt az utolsó japán katona, aki megadta magát a második világháború után (nem Onada hadnagy, bár utóbbi kétségkívül ismertebb). Nekem is nagy kedvencem, de sokkal praktikusabb okok miatt.
Rendben, hazudnék, ha azt mondanám, hogy hidegen hagy a forma, mert nem: az utóbbi másfél-két évben a piacon létező szinte összes SUV-hoz volt szerencsém és egyként utáltam velük parkolni, utáltam a nullához közeli kilátást valamint a folyamatos, nyomasztó érzést, hogy egy gigantikus hősugárzóval rám melegített tankot vezetek és ha nem figyelek oda, akkor átgázolok valakin. Hopp, hazudok:a Pathfindert meg tudtam volna szokni. Ja, az is Nissan volt. És ez nem véletlen.
Nincs ideje olvasni? Ott áll a főnök a háta mögött? Hallgassa meg!
Nissan X-Trail 2.0 dCi LE
Mert éppen ez a kicsit maradi ragaszkodás a formához az, ami 2012-ben már csak emlékeztet mindarra, ami miatt kedveltük a jó SUV-okat (ha kedveltük egyáltalán): magas üléspozíció, jó kilátás, tágas beltér, puha futómű és minimális aggodalom az utak kifejezetten pocsék állapota miatt.
Hogy manapság milyenek a kategória autói, ahhoz elég, ha szétnézünk az utcán: agresszív dizájngombák, csupa ív oldalakkal, olyan lőrésszerű ablakokkal, hogy tolatókamera/radar nélkül már egyiket sem lehet megvenni, rázós, személyautókat utánozni akaró futóművel, nagyzoló arccal, ami egyértelmű ellenszenvet vált ki a nem ilyenekkel közlekedők között és általában sötét, szűk beltérrel, ahová csak néha téved egy-egy foton. Igen, nagyon jól néz ki egy Range Evoque, aki éveket töltött egy pincébe zárva vagy a páncélosoknál szolgált a seregben, az meg is szokja hamar, a többieknek marad a tudat, hogy megnézik őket. Van, akinek erre nem áll fel. Az X-Trail az ő autójuk.
Mit tud jobban a többiekhez képest a Nissan? Semmit. Jobban semmit nem tud, sőt: a kétliteres, 170 lóerős dCi motor hangosabb, mint egy Q5-ben vagy Tiguanban, a beltér maga a tőrőlmetszett unalom, egyáltalán nincs olyan részlete, amelyiken megakadna a szemünk, hogy ejha. Ráadásul a Nissan feltalálta a keménynek látszó, puha műanyagot, valójában nagyon kellemes a tapintása és szerencsére mindenütt ez van, így csak a szemünket bántja. A hatsebességes kéziváltó hidegen kicsit nehezebben mozdul, a csomagtér álpadlójának egyik takarója gyakran zörren egyet, egy VW-fanatikus ezen a ponton csukja be unottan a böngésző-ablakot.
Hiba, ön ne legyen elvakult, lapozzon!
