Talbot–Matra Rancho – 1981.

Az Oldtimer & Youngtimer magazin 2013/2-es számában megjelent cikk. Fogadják szeretettel.

Nissan Qashqai, Mini Countryman, az új Fiat 500L, Subaru Forester, sőt a Range Rover Evoque is: testesek, magasak, terepre mégsem valók, mert jellemzően csak két kerékkel hajtanak. A vevők mégis habzsolják őket, mert karakteresek. Isten hozta önt, a maradit a XXI. században, íme, ez az új módi. Nem a zsírzófej és a síkba fektethető háttámla az, hanem a crossover.

De néha zavar támad a térben. Vegyük a Talbot–Matra Ranchót. A nagyon veteránosok, akik az éjjeliszekrényre is bekészítenek egy 1918-ban készült olajozót, a szóban forgó autón egy Simca 1100-orrot látnak, amely Izs furgon beütésű, de gazdagon üvegezett hátsó részben folytatódik. A név alapján tájékozódók csak kapkodják a fejüket – mi ez? Simca? Talbot? Matra? Legkönnyebb helyzetben az autókat kulturális irányból közelítők lesznek: számukra ez a Házibuli alapfilm egyik főszereplője.

Kemény Attila ma 46 éves, a Házibuli első vetítésének idején, 1982-ben 15 volt. Akárcsak én. Mindketten szerelmesek voltunk Sophie Marceau-ba, ahogy az összes haverunk is. És mindketten őrületesen vágytunk egy Ranchóra. Akárcsak a többiek. Sophie ugyan még Attilának sem jött össze, de neki legalább megvan a Rancho. Fényévekkel közelebb áll hát a kamaszkori álom megvalósításához, mint mi, sok millióan, egykor pattanásos tinik, ma kopaszodó urak, akinek elérhetetlen maradt mindkettő.

Sophie-val kegyesen bánt az idő, a róla készült fotót ma is kitenné hálószobája falára bármilyen férfi, mindegy, hogy 14 avagy 94 éves. Vele szemben a Rancho annyira megvénült, hogy egyenesen kipusztult. Mint a dinoszaurusz vagy a mamut. Pedig megérdemelné az elismerést, mert korszakot alkotott. Nélküle talán soha nem jön létre a később szintén a Matra által gyártott Espace. Az első crossovert is tisztelhetjük benne: magasított, mokány külsejű, enyhe terepezésre talán alkalmas, de csak látszatra elpusztíthatatlan autó, amelynek erénye a szellős, hatalmas belső tér, a személyautós vezethetőség és a szuperdivatos megjelenés. Ha tudunk is mechanikai gyarlóságairól, szemet hunyunk fölöttük. Igazi crossover hát.

Nincs az a kombi, amelyikbe így beférne egy art déco akasztós szekrény. Nincs az az art déco akasztós szekrényt elszállítani képes furgon, amely ennyire vagányul nézne ki. Tíz liter alatt el lehet vele járkálni, ami egy bő harmincéves, benzinmotoros áruszállítóról ritkán mondható el. És ha valakinek nem számít sem a praktikusság, sem a takarékosság, az tegyen egy kört ezzel az 1981-es Ranchóval, és essen le az álla. Egyenesen imádja majd az utca népe.

Attila mentegeti a bizonyítványát, észérvekkel igazolja a vásárlást: „A kedvesem nehezen tűri a bezártságot. Olyan autóba be sem ül hátra, amelyiknek nincs hátsó ajtaja, a Ranchóban viszont még élvezi is a hosszú túrákat hátul, annyira tágas, levegős, világos. Az sem mindegy, hogy ebbe nemhogy egy nagy hűtőszekrény, de a nagyi tálalója is befér. A csomagtartó ajtaját lehajtva csodásan lehet piknikezésre használni, és horgászni is kiváló, mert nemcsak ülést ad, hanem tetőt is” – mesél.

Attila, átlátok rajtad, furcsa fény csillog a szemedben… Szerelmes vagy ebbe az autóba! Tudod a hibáit, sorolod is őket – „a váltója gyenge konstrukció, nézd, mekkorák a kapcsolási utak, milyen pontatlan, ráadásul érzékeny is, a karosszéria pedig úgy rozsdásodik, ahogy talán semmilyen más autóé nem” –, mégis szinte elvakultan büszke vagy rá. És ahogy állok az ágas-bogas doboz mellett, amely végtelen lazasággal ötvözi egy kamion jelenlétét a kisautók bájával, a lelkemben én is érzem a furcsa, finom remegést. Sophie? Sokra lennék képes érted, megküzdenék én a rozsdával, beléd borítanám az űrtechnikás korrózióvédelmet. A Rancho vonzereje letaglózó.

Nem véletlen, hogy húzós ára és közismert terepképtelensége ellenére a Matra történetének legsikeresebb modellje lett. Pedig csak almodell volt. Alapja a fronthajtásos 1100-as Simca, amelynek padlólemezét megnyújtották, majd hatalmas, eltolható ablakos, üvegszálas bódét heftöltek rá, a kerékjáratok széleit ellátták terepjárós látszatot keltő, fekete védőívekkel, az oldalfalakat széles betétekkel.

Ha van autó, amely minden erejével el akarja rejteni a testén felbukkanó korróziós nyomokat, akkor ez az. És ha olyat keresünk, amely extrém módon hajlamos a korrózióra, kár továbbmennünk. A Simcák, pláne az 1100-asok a maguk idejében sem álltak időjárásálló autók hírében, és a Ranchót abból a kocsiból… khm… tákolták össze, helyenként találomra alkalmazott megoldásokkal.

Az ötlet két irányból jött. Egyfelől a Matra megirigyelte a britek Range Roverének sikerét, és elhatározta: szerényebb technikai háttérrel, de meglovagolja ezt a szabadidőautó-hullámot. Másfelől egy spanyol Simca-kereskedő kis szériában, a már létező Simca 1100 VF3 emelt tetős furgon alapjaira készített dobozos, ablakos, üléses változatot Simca 1200 Campero néven. Egyet a gyár hazavitt Franciaországba, elemezni a nagyszériás előállítás lehetőségét. A projekt zöld lámpát kapott, a végső formatervezést rábízták a már a Simcával egy csoportba tartozó Matra dizájnerére, Antonis Volanisra (már a neve alapján született autótervező), és 1977-re előállt a P12-es kódú autó.

A megnövelt tömeget ellensúlyozandó, a Rancho a Simca 1307 motorját kapta meg, amely 1,4 literből 80 lóerőt tudott – nem volt ez kevés akkoriban. A fékek a Simca 1100 TI verzióból származtak, a szélvédő a platós, a műszerfal a polgári 1100-asból. A mozihatás érdekében a hátsó üléssort tíz centiméterrel megemelték, a vaskos kinézethez pedig nagy ködlámpákkal, gallytörő ráccsal, csak kikapcsolt gyújtás mellett működő keresőlámpákkal, masszív tetőcsomagtartóval szerelték. A kerekek egyediek voltak, s rendelhető lett harmadik, hátrafelé néző üléssor, hogy ma is érezzük: a tökéletes crossover már 1977-ben létezett.