Hazai bemutató: Range Rover Sport

A Range Rover Sportról nem túlzás azt állítani, hogy terepjáró, ezt elárulom elöljáróban. Attól, hogy jól szabott, elegáns öltönye van és meglehetősen jól táplált, még mozoghat jól terepen. A Defendert lassan, de biztosan sírba taszító márkánál pedig van hagyománya a dzsindzsázásnak, és nem engedhetik meg maguknak, hogy szégyenben maradjanak.

Márpedig a Defi mellett a Sport talán a legterepképesebb - a nagy Range akkora drabális batár, hogy már a kiterjedése is akadályozhatja az előrehaladásban, az Evoque-ot meg nem erre találták ki. Aki esetleg nem mozogna otthonosan a Rover-szalonban, ebből már kitalálhatja, hogy a Sport e kettő közé ékelődik, még élhető méretekkel, de ugyanolyan komoly technikával, mint a telefonfülkék sokszorosában mérhető térfogatú nagy Range.

Ezt a technikát 2013-ra egy teljesen alumínium dobozba csomagolták, hogy óriási erőfeszítések árán mintegy 2,1 tonnára szorítsák le az alapmodell súlyát. Kerek négyszáz kilós a súlycsökkentés, amire csettinthetnénk egy nagyot, de ismerve a végösszeget inkább csak hümmögünk, hogy miért volt ilyen nehéz az előd? Az alukasztnis Sport versenysúlya mindenesetre már a konkurensek környékére esik - az új X5 pár kilóval könnyebb ugyan, de kit érdekel? Ezen igazán nem múlik semmi.

Fontosabb, mi mindent csomagoltak a szegecselt, ragasztott bódéba. Újdonságként van már elektromosan nyitható-csukható harmadik üléssor, leginkább gyerekeknek, de olyan extrák is vannak, mint az elektromosan elrejthető vonóhorog. A légrugózás alap, összesen 546 mm rugóúttal, ami testvérek között is több, mint fél méter. Az alapszinthez képest négy fokozatban 13,5 centit lehet emelni a normál álláshoz képest, ami elég jó kiindulópont a terepezéshez, de elegáns az 5 centis süllyesztési lehetőség is, ami megkönnyíti a beszállást.

Alap a 258 lóerős V6-os motor és az összkerékhajtás is, innen lehet felfelé lépkedni, egészen a kompresszoros V8-as benzinesig, a maga 510 lóerejével és 625 Nm nyomatékával. A méretcsökkentés oltárán annyi áldozatot hoztak a britek, hogy a szívó, ötliteres V8-asukat egy kompresszoros, háromliteres V6-osra cserélték. Azt kell mondanom, szimpatikus ez a motorválaszték.

Az összkerékhajtásnál válik ketté a kínálat, de talán túlzás lenne májról és egyebekről beszélni. Az egyszerűbb rendszer ugyanis egy Torsen-típusú osztóművet kapott, amely 58%-ot küld alapesetben a hátsó tengelyre, de önzárással még kábé 20%-ot tud előre vagy hátra juttatni. A komolyabb, Steyrtől származó osztómű kétfokozatú, vagyis felezőváltós, ami azt jelenti, hogy a nyolcgangos ZF-féle automatát megduplázza, így matematikailag 16 fokozatot kapunk előrefelé, és kettőt hátramenetben. Ez az osztómű alapból 50-50 arányban oszt, de ha kell, a nyomaték 100%-át tudja küldeni bármelyik tengelyhez. A gyengébb dízel kivételével minden Sporthoz rendelhető, a V8-asnál pedig széria - a bemutatón ezt a hajtásláncot próbáltuk ki az erősebb, 300 lovas dízellel.

A zsámbéki tanpályán ugyan általában keveset tud meg az ember arról, hogy viselkedik egy autó természetes közegében, az utcán, de a felázott off-road pálya mindenütt megindította a vérkeringésemet. Tannisby-i különítményünk megemlékezett már a modell közúti képességeiről, így nekem ezzel foglalkoznom sem kellett, elmerülhettem a differenciálzárak és a terepszögek mocsarában.

A Range Rover Sport piszok jó terepjáró. Legalábbis amit itt mutatott, az tiszteletre méltó volt, nem csak ahhoz képest, hogy egy SUV-ról van szó. Lehet, hogy egy kelet-szibériai folyómederben inkább egy Defenderrel dagasztanám a sarat, de ahová egy harmincmilliós autóval be szoktak tévedni, onnan a Sport kacagva ki fog mászni. Az elektronika vigyáz ránk, vízmélységtől hasmagasságig mindent figyel, és ha nincsenek különleges kéréseink, magától kitalálja a tutit. Lehet, hogy ez kicsit uncsi a keményvonalas off-roadosoknak, de a tulajdonos minden bizonnyal így lesz a legboldogabb.

Mert így az akadályokat elsőre leküzdi a Sport. Harmincfokos oldaldőlésnél magától kapcsolgatja a diffizárakat, attól függően, hogy éppen melyik keréknél jobb a tapadás. A közel 45 fokos kaptatón csak arra kell figyelni, hogy le ne lépjünk a gázról. Lefelé pedig csak kormányozni kell - a lejtmenetvezérlő megcsinál helyettünk mindent, lépésben leengedi a 2,1 tonnás dobozt, ha kell, hátrafelé is.

Amikor az első, bemutató kört tettük meg az instruktorral, kicsit szuszogtam a hátsó ülésen, a lejtő felé eső jobb oldalon. Néhány kivételtől eltekintve általában jobb a kormányba kapaszkodni. Amikor aztán megkaparintottam, szó szerint felemelő érzés volt felkaptatni a siratófalon, nem is a hajtáslánc, hanem talán a felemelt légrugózásnak köszönhető, megnyugtató terepszögek miatt. Szépen neki lehet futni, a felezőváltóval és a 600 Nm-es nyomatékkal finoman lehet adagolni a gázt, de ha falábúak vagyunk, akkor is megoldja az elektronika. Ásítva megyünk fel az eső áztatta 90%-os emelkedőn, csak arra kell figyelni, hogy ne ugrassunk a dombtetőn.

Ehhez képest a játszótérnek becézett területen felállított szlalompályán, második feladatunknál, olyan vehemensen törtetett végig a Sport, hogy az becsületére vált volna egy Porschének is. Mondjuk egy Cayenne-nek. A kormányzás ugyan nem túl közvetlen, de a túl rövid áttétel talán nem is illene egy ekkora téglához. Az aktív stabilizátorok viszont, amelyek terepen szabadon engedik mozogni a futóművet, itt bekeményítenek, és alig engedik dőlni a kasznit. Méreteihez, súlyához, magasságához képest alig billeg, alig bólogat, főleg, ha a régihez hasonlítjuk.

Ellenpróbaként ugyanis a régi Sportot is kipróbálhattuk egy kis csúszkálás erejéig a rántópadon, amiből az elődmodell nem jött ki túl jól. Ha csak úgy beleültünk volna, talán azt mondjuk, egész kellemes, de az újban melengetett fenekünket kihűlés nélkül áthelyezve kicsit nehézkesnek, bizonytalannak, tétovának tűnik. A rántópados beforgásoknál ráadásul többször le is állt a motor valamilyen zavar miatt.

Az elektronikus zavarok nem kímélték a bemutatóra kihozott kakukktojást, a Jaguar XJ-t sem, amely a rántópados vegzálásra sztrájkkal reagált: váltóhiba jelzéssel és kigyújtott motorhiba lámpával ellenállt a sorozatos beforgásoknak - a sárga lámpa az újraindítás után sem aludt el, bár látszatra az autó hibátlanul működött.

De még a nagy Range-et is - amelyet szintén kipróbálhattunk - megszégyenítette a nap sztárja, a fekete Sport: lazán, lépésben, erőből felment azon a siratófalon, ahol a homokszínű debella félúton elkaparva megállt, és csak másodjára, nagyobb lendülettel ment fel, de akkor legalább délcegen. Ezen nem csodálkoztunk, miután megnéztük a gumikat: szegény nagy Rover sárral megtelt mintázatú, kopott nyári abroncsokon erőlködött, míg a Sportnak harcosabb és mélyebb barázdák jutottak. Hiába, terepen a hasmagasság mellett a gumi a legfontosabb.

A fekete tesztautó listaára mintegy 29 millió forint, csak úgy mondom, ha valaki megkívánta volna. Esetleg azért érdemes várni még a vásárlással, mert nemsokára érkezik egy dízel hibrid változat; azt ígérik, olyan erős lesz, mint a csúcs-benzines, de kevesebbet fogyaszt, mint a kis dízel. Ha hedonizmusról van szó, én azért inkább maradnék a kompresszoros V8-asnál, ki tudja, meddig lehet még egyáltalán kapni ilyen kihalófélben lévő konstrukciót.