A Dacia, amire vágyni lehet

Bemutató: Dacia Duster - 2013.

2013.11.16. 08:09 Módosítva: 2013-11-16 08:40:08
Rendes bíróságos-tárgyalásos filmben már rég elfogultságot jelentettek volna be ellenem, és a Duster bemutatónak a közelébe sem engedtek volna. Bárki joggal kételkedhet egy olyan alak pártatlanságában, aki egy rakomány Dacia Dustert szállító trélert meglátva felhorkan, hogy de elfogadna egyet. Sőt ha lehetne válogatni, nem egy metál fényezésűt, alufelnikkel, mint amik a kamionon tartanak Németország felé, hanem mondjuk egy fehéret, acél keréktárcsákkal, fényezetlen lökhárítókkal, fekete, műanyag sárvédő-szélesítésekkel.

Komolyan mondom, az utóbbi években nem sok új autóra kívántam rá, de a Duster abszolút benne van a top háromban. Egyszerűen tetszik. És nem zavar, hogy Dacia felirat van rajta. Sosem zavart, apámnak három Daciája volt, amik persze nem hibátlanul, de elég jól kiszolgálták. A legelsőt, az 1975-ös Dacia 1300-at vissza is vásároltam a nagybátyámtól, hogy restauráljam - egyszer talán megint gurulni fog. De megértettem, amikor emberekben kellemetlen emlékeket idézett fel márkanév. Ez a viszolygás azonban egyre inkább a múlté. Nem vagyunk abban a gazdasági helyzetben, hogy fene nagy büszkeségünkben megengedhessük magunknak, hogy pusztán az autóra ragasztott embléma miatt kihagyjuk a Daciákat a számításból.

A bemutató másnapján jött át az egyik szomszédom, hogy tanácsot kérjen. Mert, hogy a lánya megválni kényszerül a szép, nagy, duplafülkés, ezüstmetál Toyota Hiluxtól, és a veje egy hát, hogy is mondja – itt egy kis kéztördelés következett – egy összkerekes…(picit szégyenkezve ugyan, de kimondta) Dacia Dustert venne neki. És hogy mégis, én mit gondolok? Pedig nem tudhatta, hogy előző nap pont a Duster hazai bemutatóján jártam. Sajnos sietnem kellett, nem tudtam mélyen belemenni a témába, ezért most igyekszem a szomszéd úr lányához hasonló cipőben járóknak pár mondatban összefoglalni a legfontosabb tapasztalatokat a ráncfelvarrott Dusterrel kapcsolatban.

Ha az ember összenézi az első Dusterrel az aktuális modellt, nagy különbségeket nem talál. Szokásos finom, olcsón kivitelezhető sminkelés, igazából nem is fészlift, csak egy jól sikerült botox-kúra. Elöl átrajzolták a fényszórókat, a hűtőrácsot, kicsit maszatoltak a ködlámpák körül. Hátul is a világítótesteket fazonírozták, meg a rendszámtábla-világítás fekete műanyagjára tettek dombornyomott cikk-cakkokat. Ó, és az újragondolt tetősínt se felejtsük ki, felírták rá: DUSTER. Meg lett krómozott kipufogóvég. Lemezekhez nem nyúltak, de így is sokkal frissebbé vált a dizájn, egyértelműen jót tettek a változások.

Míg a külső változtatások tényleg csak kozmetikainak mondhatók, a kocsi belsejében a mindennapos használatot is befolyásoló újdonságok vannak. Teljesen új a műszerfal, bár szinte minden elem ugyanott van, mint korábban. Nem kell keresgélni a légbeömlőket, a szellőzés kapcsolóit, maradtak, ahol voltak. Utóbbiakat lecserélték, most ugyanazok a tekerők vannak a Dusterben, mint a Lodgyban, a Dokkerben, a Loganben, vagy a Sanderóban. Csak az elektromos ablak kapcsolójáért nyúló kéz matat feleslegesen a középkonzolon – a régi Dusterből átülőknek meg kell szokniuk, hogy mostantól nem csak az első, de a hátsó villanyablakokat is az ajtókról működtetjük. Persze, van, akiknek ez nem okozhat gondot, hiszen létezik elöl-hátul kurblis Duster is.

Úgy tűnik, tényleg a visszajelzések vezérelték a daciásokat, mert nemcsak a sokat kifogásolt ablakemelő kapcsolóit tették át normális helyre, hanem most már rendelhető pár olyan extra is, ami Dusterben korábban nem volt. Kérhetünk tolatóradart, tempomat/sebességlimitert, fedélzeti számítógépet külsőhőmérséklet-kijelzővel. A (nem túl jelentős mértékben) megnőtt csomagtartót már nem egy darab műbőr terítő, hanem rendes, merev kalaptartó takarja. Ha az utasülést ledöntjük, 2,7 méter hosszú tárgyakat is szállíthatunk. Alapfelszerelésként jár a menetstabilizáló, a blokkolásgátló, a vészfékrásegítő rendszer.

Valamivel lágyabbra hangolták a futóművet, ami egyesek szerint korábban pattogós volt – de volt olyan is, aki szerint finoman rugózott. Viszont biztosan olvashatták Pitestiben Bende Tibby tesztjét, aki megadta nekik a receptet a Toyota RAV4-gyé váláshoz: „ha beletennék azt a plusz háromszáz eurót, rohadt jó kis kocsi lehetne. Pár kéder, némi zajszigetelés, ilyesmi.” Ha háromszáz euróba nem is, de harmincba biztos belekerült az a pár kéder és hangszigetelés, amivel valóban csendesebbé tették a belteret. Az ajtókra feltett gumi szigetelőelemek a szélzajt hivatottak csökkenteni, a motortér felől érkező hangokat pedig zajcsillapító anyagok tompítják. Ha már így benne voltak a jobbításban, elkölthettek volna pár eurót arra is, hogy a kézimunka-szakkörök fekete filc anyagánál vastagabb és strapabíróbb szőnyeggel borítsák a padlót, illetve hogy az ajtókéderek illesztését a küszöböknél egy műanyag takaróval elrejtsék, mert iszonyúan néz ki, ahogy eláll egymástól a két vég. Ez utóbbi két dolog azért zavaró, mert az általános robusztusság-érzetet rontják az ilyen részletek.

A Dustert a formája adja el. Nemcsak azért, mert jól néz ki, hanem azért, mert úgy néz ki jól, hogy közben menő dolgokra emlékeztet. Sokáig nem esett le, miért tűnik annyira dögösnek a Duster. Tagadhatatlan, van neki valami katonai járműves kisugárzása – jól is állna neki a matt olajzöld festés, de nem ez a megfejtés. A Duster eleje olyan, mint egy Amerikában manapság divatos off-road versenyautóé. Mint ha csak egy short-course truckot látnánk. Az meg azért elég vagány dolog, ha az ember egy bitang erős, bármilyen terepen bődületes tempóval száguldani képes, tíz métereket ugrató autóval kapcsolja össze tudat alatt a formát. A lapos, sárvédőknél széles orr-rész, a hátsó sárvédőknél határozottan domborodó lemezek mind azt az érzést keltik az emberben, hogy ez tényleg egy kemény gép.

Persze Amerikában a Dustert kiröhögnék a motorjaival, hiszen a legnagyobb is csak 1,6-os, a szívó benzines (vagy benzin-gázos) 105 lóereje ráadásul nem is túl meggyőző, ha 4x4-es Dusterbe szerelik. A 125 lovas, 1,2-es, turbós háromhengeres benzinest még nem árulják, de azt, még ha akarnánk, sem kérhetnénk összkerekes Dusterbe, csak elöl hajtósként forgalmazzák majd. Az 1,5-ös, 90 lovas dCi motorok csak elsőkerekes bódéba kerülhetnek, a 109 lóerősöket már bármilyen hajtással lehet rendelni. Az eddigi tapasztalatok szerint ez a legjobb választás, ha ragaszkodunk a négykerék-hajtáshoz, ráadásul jól is fogyaszt – négy emberrel, Erdély oda-vissza vonalon a hét liter alatti érték egész jónak mondható.

Ilyen 1.5 dCi motoros Dustereket lehetett kipróbálni a kamaraerdei rendőrségi gyakorló bázison. Aszfaltozott úton egy métert nem mentünk a tesztkörökön, és jellemző, hogy vagy instruktorok vezettek, vagy jobb egyből figyeltek ránk - a terepen egyáltalán nem volt egyszerű. No, és akkor most értünk el oda, hogy valamit érdemben mondhassak azoknak, akik egy összkerekes pickup vagy terepjáró helyett ülnének Dusterbe. Ha a terepképességek miatt aggódnak, nyugodtan menjenek be a szalonba, és írják alá a megrendelést. Ahol ezzel a Daciával elakad az ember, ott egész biztos, semmi keresnivalója nem volt.

Van bőven hasmagasság, bakhátas földúton is elég durva tempóval lehet veretni, a terepszögek pedig komoly mászókázást engednek. És a meredek dombra nem csak előrefelé lehet feljutni, de a dombon megállva, hátramenetben is gond nélkül elindul a Duster. Nemcsak egy olyan kis dombocskán, mint az első SUV tesztünkön, hanem egy igazán meredek lejtőn is (vagy ez, ha hátramenetben indulunk el, akkor már emelkedő, egy úgynevezett ellenlejtő?). Tehát terepképességeknek nincs híján, ez nem lehet indok a vásárlás ellen.

Ha valakit a Dacia név rossz csengése aggaszt, talán kicsit megnyugtatja, hogy az utóbbi években nemcsak a Dacia eladásai nőttek hazánkban (durván annyi Daciát adnak el itthon, mint Renault-t), de a használtpiacon is érezhetően többet adnak ma egy használt Daciáért, mint korábban. Ha minőségi beltérre vágyik, akkor bizony kompromisszumkésznek kell lennie, mert bár belül nem csúnya, de nem nehéz fogást találni a kivitelezés minőségén. Azért van enyhítő körülmény: a Duster a meglehetősen jó ár-érték arányáról híres, hiszen az igazi fapados, elsőkerekes verziót 2 790 000 Ft-ért mérik, és egy über-Duster is megáll öt millió körül. Ha igazi használós autó lesz a Dusterből, a kemény műanyagokat könnyű lesz tisztítani, az ovi-sulijárat utasai kárt sem nagyon tudnak tenni a beltérben, hiszen nem is nagyon van miben.

A Duster továbbra is egy őszinte, multifunkciós szerszám, egy igazi túrabakancs, amiben bárhová el lehet jutni.  Én pedig egy olyan ember vagyok, aki inkább fizet egy jó bakancsért, mint egy színes tornacsukáért, vagy kígyóbőr cipőért. Nem vagyok ezzel egyedül, barátaim közül többen mondták is, a tesztautót majd mutassam meg nekik. Ez tényleg egy olyan Dacia, amire már vágynak az emberek.