Gyorsan elintézhetnénk az egészet. Van egy viszonylag kicsi japán autógyár Hirosimában, amely elmulasztott beleolvadni valamelyik autóipari monstrumba. Mondjuk a Fordba. De a Fordnak nem kellett a Mazda, pedig kis túlzással ami jó van ma a Fordokban, az a japánoktól jön.
Szeretem a japán autókat, mégis azt kell mondanom, hogy ma a Mazda 3 az egyetlen japán kompakt, amelyik tényleg kívánatos. Ötajtós Lancer? Jézusom, milyenek az arányai? Civic...hát, azt hiszem, a Honda a saját útját járja, de ez az út eléggé alternatív. Auris? Éppenséggel nem annyira riasztó a külseje, mint a belseje, ez tény.
Biztos meg lehet magyarázni, miért veszi meg az ember ezeket, ezer szempont létezik, de a Mazdánál egyszerűen nem kell magyarázkodni. Ez egy jó forma, és kész. Kívánatos, szinte mint egy Alfa. Még a rendszámot sem nagyon van hová tenni az orrán, mintha tényleg olaszok tervezték volna. Igaz, lehet, hogy csak bemagyarázom magamnak, mindenesetre annyira magával ragadott az Alfa-érzés, hogy egyszer a rejtett kilincset kerestem a hátsó ajtón, pedig a Mazdán rendes van.
Bent sem bízták a véletlenre a dolgokat, hatalmas autót készítettek, amiben van hely a hátsó utasoknak is. Zavaró eleinte, hogy az első tetőoszlopok nagyon vastagok, erősen dőlnek, emiatt hatalmas holt teret generálnak, amiben nemcsak gyalogosok, hanem autók is lazán megbújnak. Nagyon kell figyelni. Ez igaz tolatáskor is, mert a parkradar csak közepes szinttől felfelé (Attraction) elérhető. Az is tény, hogy a 364 literes csomagtartó az átlag alsó sávjában egyensúlyoz, egy Astráé vagy egy Golfé picivel nagyobb, 370-380 liter, de például a Škoda Rapid Spacebacké 415 literes.
Ami a belső kivitelt illeti, egész jó. Nagy, világmegváltó ötletek, agyament különcségek nincsenek, de ezt a végtelenül semleges valamit szépen, aprólékosan megtervezték, jó anyagokból megcsinálták, és tisztességesen összerakták. Az ajtózsebek ugyan kicsik, de akad tárolóhely a könyöklőben. Legyünk őszinték, a Mazdának igaza van. Attól még, hogy a motor, a váltó, a futómű és a teljes kaszni új, még nem vennék meg az emberek – az újdonságnak hihetőnek kell lennie. Ennek elhitetése az előző Mazda 3-asnál nem sikerült, most igen.
Az ember már azt hinné, hogy manapság már nincsenek ökörségek az autókban, ami a szigorúan vett mechanikára igaz is. Viszont a régi vicces dolgok helyett akadnak újak, mint például a multimédia-rendszerek. A Mazdánál is csak be kell kapcsolni a cuccot a gondtalan szórakozásért, és az ájdrájv-szerű tekerőgombbal, avagy a képernyő böködésével szétnézni benne.
Az első meglepetés akkor ért, amikor a hangszínszabályzót használtam. Olyan nem volt, hogy mély hang, bár a magas felett lévő „USB-lecsatlak.” feliratú skála gyanús volt. Megpróbáltam. Igen, kicsit elcsúszott a fordítás. Aztán jött a többi, például a sejtelmes „Biztosan ki akarja kapcsolni az olajcserét?” kérdés, amire az egyik válasz az, hogy „Hátsó”, a másik a „Kikapcsolás”. Ebből is látszik, hogy kikapcsolnánk, de nem lehet.
Így például Bluetooth-on keresztül nem vezérelte a 4.1-es Androidomról a zenelejátszást, de kiírta, milyen számot hallgatok. Előkapartam egy 2.3-as androidos készüléket a fiókomból, azt vezérelte még a kormányról is, csak épp a zeneszámot nem sikerült kiírni. Igaz, az albumok között már nem tudott váltani. USB-dróton keresztül egyik androidos mobilt sem látta, csak az iPhone-nal van jóban, de róla a zenelejátszás így is vakrepülés: annyit tud az ember, hogy a 827. számot hallgatja az 1200-ból.
Vicces látni, ahogy a tömeggyártók ma pontosan ugyanazt a szívást csinálják végig, amit a BMW az iDrive-tekerőgombos kezelés bevezetésekor, úgy tizenegy-két éve. Tény, hogy a mobilok évente generációs ugrást hajtanak végre, ami az autóiparban tarthatatlan. Ettől függetlenül legalább egy alap kínai mobil szintjét kéne tudni, zenelejátszásban, névjegyzékkezelésben (pár érdekes képernyőt beválogattam a galériába). Különben mi lesz öt év múlva? A félrecsúszott fordításokat a teszt óta már kifrissítették a Mazdából, de ez önmagában kevés. A nagyképernyős rendszerben tényleg csak egy igazán jó dolog van, a navigáció, egyszerűen azért, mert Igo-alapú.
Még szerencse, hogy a Mazda 3 egy igazán remek jármű. Igen, így 120 lóerővel, kézi váltóval, minden fakszni nélkül. És ez a motor kétliteres. Ha a tesztautó specifikációját megnézem a Carfinderen (Mazda 3 Sport G120 Challenge), feldob egy csomó konkurenst. A legkisebb közülük a Focus ezres turbómotorja, a legnagyobb meg 1,6-os. Régen biztos az lenne az első kérdésem, hogy mi van, a Mazda elfelejtett motort gyártani? De ma már tudom, hogy a motorbutítás bevett módszer, egy csomó fejlesztési pénz spórolható meg vele. A 3-asban a 165 lóerős motor is ugyanez. Annyira egyformák, hogy még a maximális nyomatékuk is azonos, ráadásul elég tisztességes érték (210 Nm), a különbség annyi, hogy 4000 fölött máshogy konyul le a nyomatékgörbéjük.
A motor a mai euró 6-os világban felfoghatatlanul rugalmas, nem kell turbólyuk végét kivárni, ha gázt adunk, keveset kell váltani. A 14-es sűrítésű motor valójában könnyen elboldogult 7 l/100 km alatt, csinálhattam bármit. A gyakorlatban egyik kis turbós benzines sem fogyaszt ennél kevesebbet, sőt. Akkor meg mi ez a duma a downsizingról? A Mazda pechje, hogy ma már mindenki csak az első tulajdonost szolgálja ki, nem szempont, hogy az autó hosszú életű legyen, de meggyőződésem, hogy ezek a kétliteres Mazda 3-asok keresett autók lesznek hat-hét év múlva is a használtpiacon.
Véletlenül úgy jött ki a lépés, hogy Karottánál pont volt egy 165 lóerős 3-as, amikor ez a 120 lovas nálam járt. Gyorsan megcsináltuk a keresztpróbát, és azt állapítottuk meg, hogy nincs sok értelme a 165 lóerőnek, hacsak az ember nem a német autópályán akar vívni a TDI-kkel. A két verzió között valójában az tesz különbséget, hogy az erősebbiknek rövidebb a váltóáttételezése – ha ez nem lenne, végképp tök egyformának éreznénk őket. Így viszont az erősebbik jobban gyorsul, de már 90-nél elfogy a kettes fokozata, míg a 120 lovas lazán száz fölé gyorsít. A hosszabb áttételek révén pár decivel jobb is a gyengébb változat átlagfogyasztása – ennyi. Vezethetőségben, zajban nincs gyakorlati különbség.
Ha csupán egy 3-ast láttam volna, nem mondanám azt, hogy csalódtam egy kicsit a váltóban. Tény, hogy egészen rövid utakon kapcsol, viszont eléggé akadozott mindkét példány – talán a 165 lóerősé volt rosszabb, mert abban még csak pár száz kilométer volt. Ha ez nem lenne, a hajtáslánc tényleg tökéletes lenne.
Nézzük a rugózást, hátha elcseszték. De nem. Kifejezetten komfortos, finom mozgású, sima futású gép a 3-as, a kormány pedig a mai villanyszervo-érában egész jó visszajelzést ad, még a kisebb, 16-os kerekeken is. A Tannistesten vezettünk egy dízelt, annak borzalmas volt a gördülési zaja, ezeken a tesztautókon nem volt ilyen gond. A motor alapvetően halk, csupán autópálya-tempónál emelte meg a hangját a kocsi, itt már a menetzaj az uralkodó. A fékje, a mai nívónak megfelelően jó, és persze a 3-as alaphangon kap az ESP-től kezdve mindent, még stop-start rendszert is.
Ettől függetlenül nem tartok tőle, hogy mostantól a Mazda 3 letarol mindent, ami eddig a Golfé, Astráé, 308-asé, Focusé volt, mert a mazdaságnak vannak hátrányai. Az alapmodell, 1,5-ös motorral (G100) 4,4 millióba kerül, a 120 lóerős motort felszereltségbeli különbségek miatt 5,3 milliótól lehet elérni, a próbált Challenge kivitelben. Ez ugyan jól felszerelt, de ha az ember csupán egyetlen olyan extrára vágyna, amit nem tartalmaz – mint például a tolatóradar, sávelhagyás-figyelmeztető, satöbbi – azt csak egy-két felszereltségi csomaggal feljebb kaphatja meg, mivel nincsenek egyenként összemazsolázható extrák.
Már rég éreztem, hogy egy Mazda ennyire harmonikus legyen, még a szappan-626-os idejében dobtak piacra egy gyenge 1,8-as modellt, talán abban. A Mazda 3-as százhúsz kis étvágyú lóval, kellemes karakterrel és tágas utastérrel tényleg végre egy olyan autó, ami igazolja, hogy nem feltétlenül kell ugyanazt csinálni, mint a többiek.
