Hé emberek! Vigyázzatok kóbor macskáitokra, mert a kis vörös kakas lesben áll. A kis vörös kakas kötözködik, nyegle, és nekimegy bárminek, mert ő a király az udvarban. Izgága utcagyerek, mint amilyen Howlin' Wolf is volt annak idején, tán ezért is vitte sikerre Willie Dixon blues-sztenderdjét, pedig ő aztán minden volt, csak nem kicsi.
Az Audi S1 ellenben az. Két és fél centi híján négy méter, ami manapság már kisautónak számít, pedig alatta még ott vannak az alig 3,5 méteres, Toyota Aygo-féle mikrotörpék. Vannak, akik szerint egy csaknem négyméteres autó nem kicsi, mert régen elfért benne a család, és még élünk. Egy mai négyméteres autó bizony az. Kipróbáltuk. Két gyerekkel, kutyával, csomagokkal passzentos, bár kétségkívül mindenki élvezte. Egyszer ki lehet bírni, de hiába is volt ötajtós (azaz Sportback) ez az S1, világos az elejétől kezdve, hogy hátra Tóth Verát nem, maximum Kylie Minogue-ot rakjuk be. Egy próbát azonban megért, végül is túléltük.
Ezzel nyugodtan le is tudtuk a családi felhasználás firtatását, a célcsoport amúgy is a tehetős yuppie-kapuzárási pánikbeteg korosztályból áll majd össze. Több ismerősöm is az újkori vállalkozófeleség autójaként jelölte meg, de ahhoz túl kicsi, és feleslegesen erős, valamint drága. Ezt az aranyifjak akasztják kulcstartójukra, akiknek mindennél többet jelent a minőségi brand és a látványos megjelenés, valamint a tény, hogy gyors, hangos és jól néz ki.
Mélyre van ültetve, nagy – 18 colos – kerekeken, négy kipufogóvéggel, látványos szpoilerezéssel, és a létező legprosztóbb színben, ami ehhez a típushoz rendelhető. Ha egy kis kurázsijuk van, akkor elfelejtik a pirost, hiszen csodás az S1 színskálája, Winklert is levette a lábairól a kis Audi a viperazöld metállal. A remek kinézetű, nagyon high-technek tűnő felnik alatt átsütő piros féknyergek is rátesznek egy lapáttal.
Eleinte kicsit furcsálltam, hogy elöl csak egydugattyús a fék, de pár nap alatt kiderült, hogy bőven elég erőt fejt ki, és a fadinget hírből sem ismeri. Legalábbis közúton nem. Versenypályára pedig nem vittem, már csak azért sem, mert a mai, összkerekes, erős Audik valahogy nem nyomják meg bennem a hejdevidámvagyok-gombot. Sőt, a Mitsubishi EVO-n kívül tulajdonképpen egyik összkerékhajtású autó sem.
De ez korántsem jelenti, hogy az S1 unalmas lenne. Erős, mint a barom, és úgy oda lehet neki durrantani, hogy a hétköznapi forgalomban egyik lyukból a másikba ugrik. Persze nem a világ legerősebb autója, de a kis autó-erős motor kombináció általában képes a jóllakott óvodás vigyorát csalni mindenki arcára. És ebben az Audiban ez a legjobb. Hogy ilyen kicsi. Mert ezt leszámítva ugyanolyan, mint a nagyobb quattro-Audik. Nehezen provokálható és végtelenül stabil, minimális vezetési tudás sem szükséges, hogy a hétköznapokban riogatni lehessen vele a többi közlekedőt, mert hiba nélkül teszi a dolgát.
Az S1-es a kicsi Audira vágyók S8-asa: becélozzuk a helyet, nagyjából arra fordítjuk a kormányt és lenyomjuk a gázt. A többit megoldja a fejlett hajtáslánc, és a lassan tökéletesre csiszolt kétliteres TFSI.
Nem laza vagy mókás, mint egy GT86, teljesen más iskola. Valószínűleg sportautóként hatékonyabb és gyorsabb így, de egyáltalán nem didaktikus. Egy kezdő sofőrt nem tanít meg semmire, sőt, inkább a rossz berögződéseket erősíti, melyek szerint a kanyartempó végtelen lehet, a fék mindig megállít, a sebesség pedig csak egy szám. Nem tartom szerencsésnek, és nem csak azért, mert versenypálya híján nem ismertem meg igazán az autót (hiszen a határai nem közútra valók), hanem azért sem, mert a hétköznapi sofőrrel elhiteti, hogy a képességeinek határai sokkal messzebb vannak, mint gondolta.
Pedig nem. Csak az S1 tud sokat. Szárazon-vízen, akár kikapcsolt menetstabilizátorral is kitúrja maga alól az utat, és a rugalmas motornak hála a világ összes sebességtartományából képes instant gyorsulni. Nem játék, bármennyire is annak tűnik, mert ha netán elveszíti a tapadást, az akkora tempónál történik, amelynél már nagy lehet a baj. Valahol ez a hátulütője a hatalmas technológiai know-how-nak, ami már egy ilyen autóban is megtalálható. Túl jól csiszolták minden oldalról, nincs benne imádnivaló bénaság, csak a rideg céltudatosság. Audi.
A beltérre kár a karaktert pazarolni, mert valahogy mindenkinek jól feküdt. Amit utálunk egy mai prémiumtermékben, azt itt mellőzték, amit szeretünk, azt a tőlük megszokott minőségben hozták. Gyűlöletes és gagyi az új Mercedesek fix tabletje a műszerfal tetején? Tessék, itt le lehet csukni a kijelzőt. Utálatos a túl vaskos és pici kormány? Ez itt éppen jó. Nem szereti az automatát egy sportautóban? Kézi váltós. Utálja a túlformázott és látványos, de valójában kényelmetlen és kemény sportüléseket? Ez a félbőr üléspár pont meg fog felelni mindenkinek. Plusz ott vannak a jópofa, finom gumiágyban forgó, kerek szellőzőrostélyok, melyek röccenését csak az ujjbegyeinkben érezzük... aki manapság bele tud kötni egy új Audi belterének minőségébe, zsigeri rosszmájúságban szenved.
Egyetlen dolog zavart csupán: a váltókar lehetett volna 10 centiméterrel hosszabb. Jobban kézre esett volna, így az 1-3-5-ös síkja kijjebb került, a komfortzónám szélére. De ez legyen a legnagyobb baj, másnak talán éppen ez a tuti.
A motor már régi ismerős, a kétliteres TFSI már lassan tucatnyi teljesítményszinttel elérhető, a Golf GTI-ben 220 lóerős, itt 231, és nyomatékosabb is (370 Nm). Remek darab, a négyhengeres turbómotorok közül talán ezt kedvelem leginkább, mert van akkora, hogy az alsó fordulatszám-tartományban (1500 alatt) észrevehető turbólyukat köbcentivel elmaszatolja, fölötte viszont képes durván elindulni és a kicsit könnyen mozduló, ellenben pontosan megvezetett kézi váltóval gyerekjáték az örömzónán belül tartani, mert az első négy fokozat kiosztása elég szoros, ötödikben-hatodikban viszont már akkora a tempó, hogy nem kell rommá forgatni, anélkül is haladós. Utóbbi tulajdonsága jótékonyan hat az étvágyára, mert amíg városban szemrebbenés nélkül beverte a 10,4 litert, addig autópályán 6,7-7,6 liter között mozgott a fogyasztás. Ezen őszintén meglepődtem. Vagy csak öregszem.
És hogy miért kapta a legendás raliautó típusjelét? Őszintén: nem tudom. Volt, aki megkérdezte tőlem, hogy van-e benne bármi az eredeti S1-ből, amire annyit válaszoltam, hogy szerencsére nincs. Jól is néznénk ki, ha most az utcára kerülne egy olyan Audi, amely a nyolcvanas évek elején a világ legjobb versenyzői is életveszélyes őrületnek neveztek. Ez az S1 egy civilizált, modern dolog, a túlélés jó esélyével a kesztyűtartójában és biztonsági őrangyalok garmadájával.
Nem tudom, mennyire lenne álszent ilyenkor nosztalgikusan felsóhajtani és régenmindenjobbvoltamozni egyet, de az biztos, hogy ez az autó sokkal-sokkal kezesebb, ügyesebb és precízebben vezethető, mint elődje. Említettem már, hogy bár nem játékos, ellenben nagyon direkt, gyorsan és jól leköveti a kormánymozdulatokat, a futóműve – ezzel a hajtással pláne – pedig betonstabil alapokat ad. Remekül veszi fel úgy a kereszt- mint a hosszirányú erőket, durva flik-flak és belóbálás mellett is elég egy villanásnyi ellenkormányzás, szőnyegbe tiport gázpedál, hogy hörögve-csattogva lője ki magát a horizont felé. Szégyen vagy sem, jó vele izgága gyökérnek lenni a mindennapokban. Ahogy minden kicsi, erős autóval az.
Jó kis cucc, de ezzel a teljesítménnyel és összkerékhajtásával egyedül ácsorog piciny kategóriája közepén, mert nincs még egy gyártó, aki piacra merne dobni egy hasonló típust. Jó eséllyel az Audi S1 önmagában lefedi a szegmenst. Az 5,9 alatt százra gyorsuló, 250-nél elektronikusan limitált tempójú zseb-huligán kategóriát. Alapáron 9 055 000 forintért, vagy 11 460 000-ért így, ahogy a képeken látják.
Nem olcsó játék.
