Fröccsöntött öröklét

Toyota Yaris 1.0 MMT – 2005.

2015.01.05. 06:17 Módosítva: 2015.01.05. 08:01

A tét: egymillió forint. A remény: nyugodt autóhasználat egy évtized jobbik felére, no meg férjenek be a gyerekek, és ne legyen fárasztó városban vezetni. Nyúljunk hát a használtautó-keresők receptmárkájához, vegyük elő a Toyotát. Milyen a Yaris tízévesen?

Trixi családanya, irtózik a műszaki dolgoktól, de autó kell neki. Mi a legfontosabb neki? 1) menjen az a dög, még talán akkor is, ha elfelejt bele tankolni; 2) könnyű legyen vezetni; 3) jól nézzen ki – értsd, legyen neki pléhből és plasztikból csecsemőfeje, viszont ne legyenek sarkai, de tényleg, egyáltalán, sehol. Ha sántít, vagy egyszerűsítő is egyik-másik feltételezés, a statisztika alapján mégis ez az a tételsor, ami megfogja az anyukákat, amikor a pasijaik áldásos távollétében kocsit választanak.

Függöny fel, forogjon hát előttünk a színpadon a tökéletes megoldás! Dzsárááám, egy uszkve tízéves, használt... szürke...

Yaris.

Mi az, nem hallom a rajongók sikítását, nem látom repülni a blúzgombokat a reflektorfényben, a könnyes arcokat önkívületben karmolászó, lerágott tinikörmök látványa is elmarad? Na ja, nincs itt min őrjöngeni. A realitás nem a kockás tetős, metálnarancs fényezésű, nagyfelnis, krómbajszos, vadiúj Fiat 500, mert abba nem lehet betenni hátra a gyereket, annak különösen rosszul áll a Dob utcai parkoláskor szerezett húzás az ajtón. S az nagyjából ötször ennyibe kerül. Nem beszéltünk még az értékvesztésről, pláne egy olyan, feltűnő szín esetén, ami nem okvetlenül találkozik a következő gazdi ízlésével.

Sajnos a rikítóan gyönyörű 500-as csak egy álom, Trixinek az a tíz évvel korábbi felelősségtudatába, viszont a tíz évvel későbbi anyagi lehetőségeibe fért volna bele. Most viszont ki kell hoznia a legtöbbet abból, ami a spájzban van. A spájzban levő összetevőkből pedig egy szürke, tízéves Yarist tud főzni, öt ajtóval, apró kerekekkel, alig egy misiért. Megvan ebben is, ami fontos: a kuplungot feleslegessé tevő bohócváltó (MMT), a gömbölyű babakinézet, a használható hátsó ülés, a mechanikai örökkévalóság ígérete, a minimális értékvesztés – már csak a halálközeli szín miatt is, amit valamiért mindenki szeret Magyarországon.

Talán nem véletlen, hogy a cikkben szereplő konkrét autó is már elkelt addigra, mire kijutottam a gödöllői tesztelésre, szelídített, házi Becsületesnepperünkhöz. Alku nélkül ment el, 1,1 millióért. Ha az a vevő nem teszi ki addigra érte a pénzt, másnap jött volna újabb, mert ezek a kocsik tetszőleges mennyiségben eladhatók, nem skalpvadászat a velük való kereskedés. Ha egyszer autógyáros leszek, kizárólag tízéves Yarisok gördülnek majd le az üzemem futószalagjairól.

Arra még várni kell, mert gyáros nem vagyok, tesztelő viszont igen, ezért most itt áll előttem ez a korábbi életét láthatóan becsben tartva eltöltött példány a placcon. 118 ezer kilométer van benne, hibája nem sok – egy apró nyomás itt, kissé kifényesedett bőrös kormány ott, valaki, valamikor felszerelt egy pótféklámpát a kalaptartó élére, amit eladáskor eltávolított (kellett vajon a következő autóba, mert hitelkárosult volt az eladó, és egy Ladát vett utána?).

Látszik, hogy a motorblokk látott már bőven sópárát, a ködlámpák valami gagyi utángyártottak (törték az elejét? Kavicskár? Kilopták?), no meg egy apró szakadást is találtam a vezetőülés támlájának belső részén. Különben mint az új, a gumik is jók, minden vonalban áll, csillog, villan, szépen illeszkedik, kattan, pöccen, patent. Guszta példány.

Nem voltam oda ezekért a Yarisokért újkorukban. Szörnyű üléshelyzet, alul döglött motorok, totál érzéketlen kormányzás, Toyota-mércével akadós váltók, a japán vegyipar történeték legsilányabb műanyagjai a beltérben, a fékrendszer pedig acél apuka és szivacs anyuka házasságából született – volt baj elég. És egyáltalán nem voltam meggyőződve arról sem, hogy a sebességmérő ideális helye egy cső mélyén lenne a műszerfal közepén, ahol csak a vezető látja, ráadásul digitálisan, hogy gondolkodni is kelljen a leolvasásához.

E fura elhelyezésnek volt annak idején magyarázata: maga a kijelző mélyen lakott a műszerfalban, onnan tükörrel vetítették a képét az eleve kissé messze levő megjelenítő felületre. A számok keletkezési helye tehát messze esett a vezető szemétől, erre mondta annak idején a Toyota, hogy így kevésbé kell a vezetőnek átfókuszálnia a forgalom nézéséről. Hm, én akkor már inkább fokuszálgatok valamire, amit azonnal értelmezni tudok, köszönöm, úgy látszik, az agyam gyengébb, mint a szemem, pedig utóbbi sem igazán tökéletes, szomorú a diagnózis. Akkora áttörésnek tehát ezt sem éreztem, ráadásul bosszantott, hogy az utasaim állandóan a vállam fölött átkukucskálva akarták látni, mennyivel megyünk, s amikor kudarcot vallottak, kérdezgetni kezdtek.

Ráadásul a Yaris nemcsak olcsó és kőkemény műanyagokkal volt kibélelve, hanem zörgött is. Már újonnan. És azt sem szerettem, hogy a sok beltéri ív miatt egyszerűen nem találtam a helyem a kocsiban – az egyszerű férfiagyamnak kell legalább egy-két egyenes vonal, hogy betájoljam magam a térben, itt meg mindig úgy éreztem magam, mint aki épp szakadékba esik.

De az idő kegyes volt a kis Toyotához. Az a babyface szépen belesimult az utca lekvárjába, már se nem csúnya, se nem szép, nagyon elavultnak sem tűnik, a legrosszabb benne talán, hogy észrevehetetlen. A kretén sebességmérő? Egész jól látszik, pedig szemernyit nem javult a szemem, nem hinném, hogy bárki emiatt fut majd traffipaxba.

Persze, a műanyagok – pláne, hogy a Škoda kivételével mindenki felfelé lépdelt azóta a minőségskálán – ma még borzalmasabbak, az ülés sem vesztett a kínpad-jellegéből. Ha normálisan ülsz, a kormányt nem éred el, ha eléred a kormányt, a térded a nyakadban – olyan, mint a Zsiguli-póz, csak magasabban. És kanyarban erről is lecsúszol oldalra. Nem sokat segít a legszebb Polux-hagyományokat idéző, hártyavékony műanyagból odahebrákolt, utólagos könyöklő sem a helyben maradásnál, mert minimális tehénkedésre is azonnal elhajlik, szörnyű recsegések közepette. Van, amihez képest a Yaris műanyagjai szuper igényesek – nem is kellett messze mennem érte.

Van viszont, ami sokkal kellemesebb, mint ahogy az az emlékeimben szerepelt. Például a motor, ami nem annyira reménytelenül nyomatékszegény, mint amiként emlékeztem rá – persze minden relatív, itt most arról beszélünk, hogy párolt répától vagy sült brokkolitól lehet-e inkább jóllakni. Nem akarja a kis fordulaton erőltetést, ez tény, mert 90 newtonméter, pláne 4100-as fordulaton a lepkét nem fújja odébb, de teljesen legalább nem hal meg, mint manapság az ennyire apró szívómotorok szoktak.

Ha pedig rendesen kipörgeti az ember, de tényleg, jól alaposan kitekeri a nyakát – na, ez az, amit háromgyermekes anyukák ritkán fognak –, akkor a méretét meghazudtoló lelkesedéssel teszi a dolgát. Nem csodálkoznék, ha akár egy ilyen egyliteres Yarissal sikerülne meglepni komolyabb autókat a zöld lámpánál.

Persze, nem valami életteli a kormány, de legalább pontos, a váltó ebben az autóban robotizált, amit új korában utáltam, de mostanra elfogadtam, hogy az ilyen szerkezetet olyan embereknek szánják, akik sosem azzal vannak elfoglalva vezetés közben, hogy minél gyorsabban és finomabban kapcsolgassanak, nekik a bal pedál és a kar ott, középen, nyűg. Akkor meg – nem mindegy, hogy a szerkezet lassú és mindig bukik egyet felfelé, néha pedig nem tudja eldönteni, merre kapcsoljon? Jó-közepesen azért teszi a dolgát. Ennek a régebbi iskola szerinti robotizált váltónak ráadásul van még egy jó oldala: tovább húzatja a fokozatokat, mint a maiak, ezért a motor és a fül számára sokkal kellemesebb fordulaton tartja a motort. Lehet, hogy kicsit nagyobb így a fogyasztás, de a tesztelés végén 7,2 l/100 km-t mutatott a számítógép, reálisan tehát hatfél körül el lehet járni.

Sportautóságot a pörgős motor ellenére sem szabad várni ettől az első szériás Yaristól, mert a bódéja nagyon megbillen kanyarban, s az orrát is hamar elkezdi letolni az ívről. De legalább mindvégig kiszámítható, ezért aki megijed a váratlan csúszástól, és elveszi a gázt, annak jutalmul a Yaris-nózi szépen visszatalál az ívre. Ez így biztonságos, családanya ne drifteljen az autópályalehajtón.

A bódé ugyan rövid, de a fura ülés-kormány viszony miatt a vezető önkéntelenül eléggé előre húzza magát, így hátul marad hely, még akár felnőtt méretű állampolgárok szállítására is – hát még gyerekekére. Csomagtartó annyi van, amennyi – 204 liter – ami azért jócskán több, mint az ezredfordulós Swifté volt, ráadásul itt a hátsó ülés egyben, sínen is tologatható. Mi több, e tologatás az utastérből és a csomagtartó felől is kivitelezhető, tehát minimális logikai érzékkel sok minden elhurcolható egy ilyen Yarisban.

1999-ben, a típus bemutatásakor még egész mást vártam. A hangolt leömlők láttán sportosságot, a 855 kilós saját tömeg ismeretében ügyes mozgást. Ezeket nem kaptam meg, sőt, mire a cikkben szereplő, első szériás Yarist legyártották 2005-ben, már valahogy a hangolt leömlő is eltűnt a motorról, legalábbis én sehol nem találtam. Biztosan volt egy modellfrissítés, ami kiesett a látókörömből.

Ma, 2014-ben, talán valamivel empatikusabban már másként látom. Jó kis ütni-vágni való kocsi ez, nem látszik meg rajta a használat, a maga módján igen praktikus is, vezetni pedig tényleg nem kell több negyed figyelemnél és verébnyi izmoknál. Tudja, amit kell, s ha muszáj, kis csillogásra is képes.

A tulajdonosok is szeretik, legalábbis ez derül ki a Népítéletből, amelybe 228-an írtak a típusról. Nagyon kevés a negatív vélemény, azok között is sok a D4-D- motoros dízeleket szidó írás – hengerfejproblémákról, vízvesztésről, meleg üzemről panaszkodnak bennük. Az egyhármasokat viszont szinte egyöntetűen kedvelik, s az egylitereseknél is csak néha fordul elő hiba, elsősorban a váltóval veszik elő csupán. A 7,73 pontos végeredmény nagyjából azonos a vele egyidős, eggyel nagyobb Corolláéval, igaz, elődjét, a Starletet még magasabb polcra tették a tulajdonosok – pedig az tényleg egy unalmas és szűk kis gyösz volt, igaz, egyben a régi-régi Toyota-minőség is. Vigasz, hogy a Corolla még nagyobbat esett az azonos generációváltások során, mint a Yaris.

Jól járt-e Trixi az autóval? Egészen biztosan. Ha az MMT-váltó miatt készülhet is a gyakoribb kuplungcserékre, ezt leszámítva az újonnan vett Yarisában benne van még legalább 10 év és 150 ezer kilométer boldog használat. Mondom, örök élet meg egy nap, s ez feltétlenül pozitív üzenet – még akkor is, ha kicsit szürke lesz az az elkövetkező tízévnyi örök élet.