Nem mondunk újat azzal, hogy a Škoda az utóbbi évek egyik legnagyobb autóipari sikersztorija. Pedig nincs belőlük sok, emlékezzünk csak vissza a Daimler/Chrysler dicstelen menetelésére, vagy a Maybach feltámasztására, de a hírös VW-csoport is kis híján mellényúlt a Seattal, amelyet most próbálnak újra játékba hozni, ki tudja, hányadszor.
Na de a Škoda! Tör, zúz, mindent visz, és teljesen mindegy, melyik szegmensbe lépett be eddig, olyan hamar megtalálta a helyét, hogy a konkurenciának pislognia sem maradt ideje. A Volkswagen okosan és fokozatosan adta át a stafétát a Škodának ott, ahol annak idején saját hírnevét megalapozta, és ahonnan azóta kilépett, az átlagautós, nem-prémium szegmensben.
Olyan zökkenőmentesen, hogy sok vásárlónak fel sem tűnt, ugyanazt a VW-minőséget- és szintet látták a Škodában, mint az addigi Volkswagenekben, így el is kezdték szépen, sorban és kitartóan vásárolni a Superbeket, Octaviákat és Fabiákat, melyek bizony praktikumban, vagy hely- illetve csomagtér-méretben sokszor túltettek a VW-ken. Wolfsburgban nézték, és hagyták, hadd erősödjön egy darabig, aztán szépen-lassan elkezdték egymástól széthúzni a portfóliót. Ez üzlet, semmi személyes.
Mára a Škoda évi több mint egymillió autót eladó (ennyit tudott az Opel/Vauxhall is 2013-ben) betonbiztos márkává nőtte ki magát, így már nem kell a kezét fogni, mert a Škoda-vevő jó vevő, az már jó eséllyel a konszernen belül marad, maximum egy Volkswagenre lép, de ritkán pártol el. Ördögi terv. A bibi csak az, hogy a kelleténél kicsit látványosabban mezítlábas a Škoda, mint kéne. Amikor még csak ez a teszt-Fabia volt nálam, már akkor is erős volt a gyanúm, de azóta ültem az új Superbben a Genfi Autószalonon, és ott is egy előző Passat fogadott.
Ezzel persze vállalatvezetési szempontból semmi baj, csak az ember érzi úgy, hogy szegény Fabiának kell kiállni a pofonokat, csak hogy a Polo majd elvigye a pálmát.
Mert miért is ne lehetne kárpit az ajtókon? Miért kell az egybeöntött, borzalmas tapintású műanyagnak dörgölni a kezünket? Miért kell ebből a pocsék, igénytelen anyagból csinálni mindent? Oké, a díszbetét szép, alapjában véve kamu szálcsiszolt, sötét aludekornak tűnik, de minden másról süt az olcsóság. Csak azért nem fáj jobban, mert azóta már ültem az Opel Karlban, az valójában maga a sorjás borzalom, a Fabia csak olcsó anyagokból van, de az összeszerelés minősége példás. Az üléstámlával egybeépített fejtámla (ezt sportülésnek hívják) feláras extra, ezért még külön fizetni öntökönszúrás. Még jó, hogy az alap ülés nem ilyen, azon rendes, állítható fejtámasz van.
Kár, mert a Fabia a lelke mélyén jó autó. Olyan jó, mint az első generáció volt, és sokkal jobb, mint a második. Elsősorban kinéz valahogy, igaz, soha nem lesz már olyan menő dizájn-forradalmi szimbólum, mint az első (amit csak azért tartunk unalmas formának, mert sok van belőle), de szerencsére mentes a második széria bugyuta arcától, és gyógyszeres doboz sziluettjétől. Fiatalos, élesen metszett fényszórókkal, 2,47 méteres tengelytávval, aránylag lapos tetővel.
Szinte mint az első, amit Winkler is annyira imádott:
Valójában sem külső méreteiben, sem tengelytávban nem világelső (az aktuális Fiesta tengelytávja pl. nagyobb), viszont emberhez méltóan el lehet benne férni. Utóbbi nem triviális kérdés, hiszen a tengelytáv nem minden, egy rosszul megválasztott első üléspárral máris lőttek a centiknek, ellenben ha túl egyenes háttal kell ülni a második sorban, az a komfortot vágja haza. Szerencsére ez nem gond, bár az mindenképpen elgondolkodtató, hogy az 5,8 millió forintos kompaktban nem állítható a hátsó támlák dőlésszöge, és csak azért nem tűnt fel a teszthét végéig, mert alapból jól el volt találva. Na de attól még elvárná az ember.
Helyünk van, a formaterv rendben, az ergonómia szintúgy. Utóbbi esetében megcsapott a nosztalgia, hiszen ilyen szépen, magasra és kézügybe eső multimédia/központi rendszert utoljára apám kettes Golfjában használtam, igaz, ott a multimédia a választható Zaks/Biem kazetta és a csehkettő közötti kínálatra korlátozódott.
Ehhez képest persze egy mai kicsi Škodában is nézegethetünk képeket (nulla használati értékű fícsör no.1), kapcsolódhatunk a nethez, játszhatunk le zenét telefonról, és színes képernyőn követhetjük nyomon, hogyan parkolunk bele egy Demszky-karóba. Illetve nem, ami egy vicc, hogy sem tolatókamera, sem egy árva, rohadt csipogó nem fért a csaknem hatmilliós listaárba. Most akad nálunk egy másik Fabia tesztautó, abban már utóbbi van.
Vannak viszont ötletek, melyek miatt úgy szeretjük a Škodát. Először is a remekül pakolható (330 literes) csomagtartóban ott a kipattintható, flexibilis kis karám, amelynek segítségével akár kedvenc házinyulunkat is magunkkal vihetjük a nyaraláskor. Vagy az ajtózsebbe pattintott, kivehető szemeteskosár, melyet azon családosok tudnak igazán értékelni, akik találtak már szétolvadt csokoládémaradékot, vagy rohadt banánhéjat az ajtózsebben. Aztán ott a tankbetöltő ajtajába pattintott, már jól ismert jégkaparó is.
Amiben a Fabia hatalmasat fejlődött elődjéhez képest, az leginkább menet közben mutatkozik meg. Egyáltalán nem érezni rajta, hogy még a régi PQ, és nem az új MQB-platformra épül. Leginkább azért, mert bizonyos komponenseit már használja. A kormányszervó, a központi multimédia, a bajuszkapcsolók és a biztonsági asszisztensek, valamint a komfortelektronika is onnan jön. De teljesen áthangolták a futóművet, sokkal direktebb lett a kormányzás, és az egész Fabia végre úgy viselkedik, ahogy egy fiatalos, virgonc kompakthoz illik. Van benne némi daciás kelet-európai kátyúmentesítő puhaság, de a kormánnyal nagyon szépen megy, egyáltalán nem esik ki a szerepéből sűrű terhelésváltásokra sem és nem kezd ide-oda csapkodni a feneke, a biztonsági elektronikának alig van dolga. Ebben már-már az új Mini mellé merném állítani, ami egy meglehetősen magas fokozata az élményautózásnak.
Amiben partner is lenne az alig egytonnás Fabia a 110 lóerős 1.2 TSI-vel, de az az átkozott DSG, na annak köze nincs a történethez. Sajnos amennyire szerettük régen a DSG-váltót, úgy utáltatja meg magát velünk ez az olcsó, száraz kuplungos változat. Ez pedig ráadásul úgy viselkedik, mintha egy kétliteres turbódízelből érkezett volna egyenesen, az arra való váltóprogrammal. Teljesen megfeledkezik róla, hogy egy 160 Nm maximális nyomatékú egykettesben dolgozik, ami persze turbómotor, és a gyár szerint már 1400-tól megy, de a valóságban már elhagyja ezt a beosztást a fordulatszámmérő, mire megérezzük a törődést.
És akkor itt van Herr DSG, aki mindenek felett áll és egyszerűen nem hajlandó tudomást venni semmiről. Olyan álomvilágban él, mint a bemorfiumozott Hermann Göring, aki csak akkor hitte el, hogy az angolok bombázták Berlint, amikor odautazott, hogy megnézze a károkat. Na, hát ez a váltó is akkor hiszi el, hogy akarunk valamit, amikorra a parancs végre odautazik a csökött agyához. Képzeljünk el egy életszerűtlen helyzetet: mondjuk előzni akarunk, éppen átérni a zöldön a lámpán, vagy csak beugranánk egy helyre a többsávos úton. A történet ott kezdődik, hogy ötvenes tempónál már hatodik (!) fokozatban vagyunk a hétből, elképesztően alacsony a fordulatszám és a teljesítmény, majd rátiprunk a gázra.
Ilyenkor az autó hagy nekünk időt. Ez alatt kikáromkodjuk magunkat, oldjuk a stresszt, szóval tulajdonképpen jót tesz velünk, mert nem szeretteinkre zúdítjuk haragunkat.
Aztán visszavált harmadikba, meglódul, mint a barom, majd megijed a nagy menéstől és paff-paff, azonnal felvált kettőt. Őrület, tényleg. Hátracsapódunk, bólintunk, üvölt a motor, kilő az autó, kész bolondokháza. Könyörgöm, felejtsék el ezt a váltót és emlékezzenek csak a szépre és arra, hogy lelke mélyén ez egy remek futóművel és fékekkel megáldott kompakt, amely tágas, jól néz ki és valójában nem kerül 5 860 000 forintba, mint a tesztautónk.
Nem, az új Škoda Fabiával akkor vagyunk igazságosak, ha közepesen felszerelve (Ambition) ezen motor 90 lóerős változatával és kézi váltóval ítéljük meg, valamivel négymillió forint alatt. Versenykék metál elképesztő vastagon lelocsolt fehér tetővel 124 ezerért? Unalmas formájú, 16 colos felnik 105-ért? MP3 képes rádió ugyanennyiért? Köszönöm, nem.
A Fabia olcsó kisautónak jó, de drágának nagyon olcsó. Ne költsenek rá el többet, mint okvetlenül szükséges és imádni fogják.
