Lakossági Mazda 6

Kikönyököltem a szivacsot a bőr alól. Már a levélben, amelyet lakossági tesztfelhívásunkra írt, megemlítette Kálmán a beltérre vonatkozó kifogásait, így aztán nem lehetett kihagyni a lehetőséget, hogy egyik kedvenc nagykombinkat megnézzünk a való életben. Nem extráktól roskadozó, kiglancolt, netán preparált tesztautóként, hanem úgy, ahogy bárki megveheti a szalonban.

Sokszor rám borul a gyanú árnyéka az újautó-teszteknél, hogy a valóságban ugyanez egészen másképp festhet. Misztikus, megoldhatatlan hibákkal jár szegény tulajdonos hetente a szervizbe, esőben vezethetetlen az autó, ezer kilométer után szörnyecskék bújnak elő a kesztyűtartóból, mittudomén. Miközben mi hosszú bekezdéseken át mennybe menesztettük.

Bármennyire igyekszünk, egy nem lehet mindent kideríteni, az újautó-teszt csak egy pillanatfelvétel, egy olyan autóval, amit az importőr szeretne megmutatni az újságban. Nagy kerékkel, teletömve extrákkal, nagy motorral, nagy mindennel, és ki tudja, hányszor nézték át, nehogy valami gikszer miatt elromoljon az újságíró szájíze. Van, aki egyenesen plusz zajszigetelésről, chiptuningról meg még miről nem beszél az úgynevezett preparált tesztautók kapcsán.

Ezért kérünk el mostanában újszerű autókat is olvasóinktól, mint a használtteszteknél, meg ugye a tulajdonos, aki kiköhögte azokat a milliókat, sokszor másképp látja saját gépét, mint mi, akik jó esetben egy hétig járunk vele. Ő azt is tudja, mit kell gondolni a listaárról, az ígéretek hogyan viszonyulnak a rideg valósághoz.

Beülök Kálmán Mazdájába, és az első méterek után rájövök, itt nem lesz nagy leleplezés. Hatvanháromezerrel az órájában pont ugyanazt adja a 6-os, amit újonnan, tesztautóként, vagyis egy kissé sprőd rugózású, de amúgy eszeveszetten összeszedett, tip-top nagykombi. Legfeljebb szőrszálakat keresgélhetünk, hogy kettéhasítsuk őket, de egy közel tízmilliós autónál talán nem túlzott elvárás, hogy másfél év után ne legyen csalódott a tulajdonos.

A könyöklő-sztori az egyetlen igazi fekete pont, bár ha lelkünk mélyére nézünk, belátjuk, boldog világ lenne, amelyben minden autónak ennyi baja van. Az történt, hogy az életét túlnyomórészt autópályán élő 6-osban kikopott a szivacs az ajtókárpitnak azon a pár négyzetcentiméterén, ahol az ember szívesen pihenteti a könyökét. A bőrön nem látszik, feszes, szép, csak éppen hiányzik alóla a tömés, ezért nyom, ha odakönyökölünk. Javítani a komplett ajtópanel cseréjével lehetne.

A megértő márkaszerviz a kétszázezer forintos alkatrészár felét hajlandó volna elengedni, de garanciában nem tudják cserélni, mert nem fotózható hibáról van szó. Tényleg nem könnyű, aki nem tapizza meg, nehezen érti, mi a baj, de valós probléma, engem is bosszantana. Százezer forint egy ilyen semmiségért nem kis pénz, ahhoz viszont túl értékes az autó, hogy az ember a sarki kárpitossal kitömesse. Amíg meglesz a megoldás, Kálmán fakírokat megszégyenítő önuralommal hajlandó együtt élni a jelenséggel.

Jó ideje megfogalmaztam már magamban a tézist, miszerint a mai használtautóknak a belterét érdemes figyelni, azon látszik leginkább az elhasználódás. Régen egy kis rozsda itt-ott, lemattult fényezés, karcos krómok árulták el az autók valódi állapotát, ma az ülés, a könyöklő, a padlókárpit. Másképp öregszenek a modern gépek, egy félmilliót futott, lógó belű, lyukas padlólemezű roncsot is közel szalonállapotra fel tud hozni egy jó kozmetika. Kívülről.

Ennél a Mazdánál persze még kezdeti stádiumról beszélni is végzetes túlzás lenne, de ami bajt fel lehet fedezni, az a kabinban van. A kikönyöklés mellett a jobb oldali ajtókárpit hajlamos a zörgésre, néha meg kell mocorgatni, hogy elhallgasson. A középső könyöklő nem hibás, de gyárilag elég gyatra benyomást kelt, lengedezik jobbra-balra, ha rátehénkedünk. A váltókar melletti zongoralakk díszítés pedig vagy koszos, vagy karcos, hogy a tulajdonost idézzem. Ezen kívül még a szőnyegrögzítő patentet említi, amely púpja pont útban van a lábnak, amikor hosszú tempomatos sztrádázásnál kicsit visszahúzná az ember. Ennyi volna a panaszlista.

  

Műszakilag az egyetlen izgalmat egy külföldi úton produkálta a 6-os, amikor lenyomta a turbócsövét. Jött az assistance, majd a helyi szervizben megállapították, hogy azért történt a malőr, mert nem zsírtalanították le a csonkot egy korábbi javításnál. A nehezen hozzáférhető gumitömlőt bő két óra alatt sikerült visszatenni a helyére, amit valószínűleg el lehetett volna kerülni, ha egy korábbi nyestkár után körültekintően rakják össze az autót.

Nem sokkal előtte ugyanis a kisragadozó elrágcsált egy vékonyabb gumicsövet a környéken, amit szintén az assistance segítségével cseréltek, és mivel se előtte, se utána nem nyúltak a 6-oshoz, Kálmán szerint egyértelműen ott történt a szakszerűtlen beavatkozás. Azóta még inkább csak a kakasdi kereskedéshez jár vissza szervizre, ahol az autót is vette. Velük elégedett, úgy kezelik az ügyfelet, ahogy azt illik.

A vásárlásnál egyébként nem volt nagy alku, a Hahun meghirdetett áron lehetett elvinni az autót, ami kb. tíz százalékkal a listaár alatt van. Úgy tűnik, mostanában nem nehéz Mazdát eladni. Kálmán tudta, hogy 6-ost akar, és nem utolsó szempont volt, hogy raktárról tudtak adni olyat, amilyet szeretett volna. Csak a kíváncsiság kedvéért kért ajánlatot egy hasonlóan felszerelt Superbre, de ha ugyanazokat az extrákat belepakolta, mint a Mazda fullos Revolution top csomagjába, drágábbra jött ki. Egy Škoda. Ez azért még úgy is erős, hogy a Superbben jóval több hely van a sofőrüléstől hátrafelé.

Automata váltót és a radaros tempomatot szeretett volna mindenképpen, ez a Mazdánál már nagyjából meg is határozza a csomagot, míg a Superbnél egyesével gombolnak le százezreket az extrákért. Ebből én azt szűröm le, hogy sok extrával már jó ára van a Mazdáknak, még ha elsőre nem is tűnnek olcsónak.

Kálmán elégedett a termékkel, bátran ajánlaná másnak is. Ha azt vesszük, a beltéri apróságokon kívül nincs is más baja az autónak.