Menetpróba: Audi A8 55 TFSI – 2017.

517 centi hosszú, azaz három magasabb fajta, fekvő nő, lábtól fejig. Ilyen hosszú ez a hodály, és ez még csak a rövid változat, mert a másik, a Lang 530 centis. Tudják, az L, amit csak áhítatosan lehelve, sok levegővel illik kimondani.

Olyan friss autó, hogy még rajta vannak a csomagolás finom hungarocell-törmelékei, nem véletlen, hogy csak egyet hozott az Audi a Tannistestre, méghozzá egy szerényebb változatot. Szerintem ez az egyetlen, amelyik annyira elkészült, hogy rá merték engedni az újságírók vérszomjas falkáját. Volt is rá kereslet bőven, olyannyira, hogy a dániai teszt egyetlen ilyen autójaként előjegyzésbe vették az újságírókat, akik vezetni akarták, és mindenkinek maximum egy órát adtak a próbára. Nem másfelet, nem egy és negyedet, hanem 60 percet, azaz 3600 másodpercet. Egy olyan autóra, amelynek a világelső, már 3-as szintű önvezető rendszerének a kipróbálásához is kellene legalább egy fél nap, és van benne hasonló finomságból még vagy egy fél tucat. Aki kíváncsi ezekre, olvasgassa Papp kolléga idevágó, kiváló cikkét a témáról.

Mi, abban az első hűházás miatt máris csak 55 percre csökkent időben legfeljebb a meztelencsiga-szintű tesztelőt tudtuk eljátszani – beülünk, tapogatunk, kapcsolgatunk, amit érünk, nyomunk három kövéret, fetrengünk, élvezünk. Ja, és fotózunk, sajna azzal is elmegy egy fél óra. Hogy a Jehova mért nem rohasztja rá erre az egyórás határra az eget...

A Single Frame pusztító méretű lett, a kocsi elölről nézve egyenesen ijesztő, akkora rajta a maszk, bár ahogy a VW-konszernnél az emblémák és azon belül az Audinál a hűtőrácsok növekedési tendenciáját ismertük, ennek be kellett következnie. Már csak azt nem tudom – hova tovább? A következő generáción a maszk már vajh nagyobb lesz, mint az autó eleje? És akkor hogyan fér el? Egy talicskán tolja majd maga előtt? Esetleg a szélvédőből is díszrács lesz? Csupa-csupa izgalmas rejtélyt tartogat a jövő.

Amúgy – csinos, kissé jellegtelen, böhöm test, szélességre sem utolsó, mert egy kétméteres szélességű garázsajtón (lakótelepi sorgarázsok kizárva) áthatolva, oldalt két és fél-két és fél centi marad. Pokoli méretek.

Ilyen belül is. Elöl a tetszőleges méretű homo sapiens beállíthatja a kedvére való, legfetrengősebb pozíciót, majd mögé beülhet egy hasonlóan kényelemszerető, akármekkora egyed, és még egy óvodáscsoportot az ölébe vehet, hogy ne érezze magát apró, kiszáradt dióbélnek a szörnyű barlangban. Mondom, ez még csak a rövid verzió, amelyhez hasonló BMW 7-esben például hátul már nyomja a magasabbak térdét az első támla díszítése. Ezt a hely-dolgot jól csinálják a VW... bocsánat, Audinál.

A futómű légrugós, ezen túlmenően motorokkal mozgatja magát fel és le, s van kamerája (hozzá kapcsolódóan pedig futóműszabályzó-elektronikája) is ahhoz, hogy előre kompenzálni tudjon a kellemetlenebb úthullámokért – hol is láttunk ilyet? Jappperszeee, az S osztályban... A rendszer nyilván jól teszi a dolgát, hiszen lényegében a saját gravitációs mezőnkben lebegünk tova a nagy, ebben a szériában már megint egy csomó acélt tartalmazó testtel. Vajon az aranyhal érzi a földrengést az akváriumban? Hát, valahogy így voltunk mi is, teljes, narkotikus elszigeteltségben teleportálódtunk tova az autós Mindenható óvóan kiterjesztett tenyerén. Valószerűtlen érzés, ilyen lehet egy kábítószeres trip.

Nem mintha azokban a vezetési funkciókban nagy örömét lelné az ember, mert a vegytiszta hipóban kimosott és megmikrózott partedliben is több az élet, mint ennek az ingolstadti bálnának a kezelőszerveiben. Igen, van némi visszajelzés, még mintha, ott valahol elöl (Esetleg hátul? Oly mindegy.) lenne egy valamilyen motor (Benzines, dízel, villany?), de ezek az információk semmiféle relevanciával nem bírnak. Ez itten kérem, egy süketszobának berendezett, vákuumcsőben tovaszippantott közlekedőkapszula, egyszerűen tudomást sem vesz arról, hogy a héján túl van egy külvilág is – ilyen erővel moziba is mehetnénk autózás helyett. Amúgy – látták már a Baby Drivert? Kötelező...

Elárulom, ennek az A8-asnak az orrában egy hathengeres, háromliteres, 340 lóerős benzines volt, ami – akárcsak az ötvenes-hatvanas évek Vespa, Puch és NSU kisautói, dinastarteres – pontosabban genestarteres – nincs benne külön indítómotor, hanem a motor beröffentésének és az áram termelésének a feladatát egyetlen egység látja el, széles poly-V szíjon át. Ez a szerkezet elég nagy teljesítményű ahhoz, hogy sok-sok áramot vissza tudjon táplálni, például motorfék üzemmódban, illetve észrevehetően rá tudjon segíteni a gyorsításra.

Amit viszont megtapasztaltunk: a motor nemcsak start/stop üzemben állítja le magát, hanem akkor is, ha csak úgy kieresztve gurul valaki az autóval. Wartburg-féle szabadonfutó – kinek van meg? Tudják, ilyenkor kicsit olyan, mint amikor a síri csend még síribb lesz, ez már a süketszoba+ipari füldugó+Bose aktív zajcsillapításos fejhallgató-kombináció.

Hogy megy-e? Biztosan, mert a hosszú pedál nyomkorászására éreztem mindenféle mellkasomra nehezedő nyomásokat, de az is kicsit olyan volt ebben az autóban, mintha mással történne. E legkisebb benzinmotor 340 lóereje épp elég egy ekkora testnek, hogy már emelje az orrát, nem nagyon, de legalább hosszan. Meg egyébként is, az A8-ban süketek vagyunk, a kezünkkel se érzünk sokat, minek akkor száguldani? Hogy értelme legyen a Single Frame-felfallak-maszknak? A száguldás ebben a kocsiban csak annyit jelent, hogy két mutató máshol áll a műszerfalon, mint nyugisabb vezetés mellett lenne, egy harmadik meg folyamatosan vándorol lefele.

Elképesztőek az ülések. Óriásiak. Van egy rettentő masszív, nyekergés- és moccanásmentes vázuk, egy kemény tömésük és egy pihepuha legfelső rétegük, tehát egyszerre nagyon otthonosak és marasztalók, illetve megnyugtatóan tartósak. Az ülésbőrök valódiságához nem férhet kétség, minden vastag, darabos, ha közel tesszük a fülünket, még halljuk belőlük a tehénbőgést. Esküszöm, szinte tejszaguk van. Isteni a fa, még istenibb a sok, épp a vulgaritás határán egyensúlyozó, mattkróm dekorcsík, bár a zongoralakk (értsd, olcsó, nagyon fényes, fekete műanyag) betétek miatt ez a ma csuklást okozóan gyönyörű, ízléses és szobai poszterre való belső tér félő, hogy hamar kopottassá válik.

Miután az ember kiszórakozta magát a műszercsoport-opciók váltogatásával (és még mindig nem próbálta ki a már összetett mondatokat is értő beszédvezérlést), az ingerektől megfosztott száguldás közben újabb szórakozás után néz. Aha, a középkonzolon ott a hatalmas infotaiment-pult! És már nem joystickkel kell vezérelni, hanem gombok vannak rajta, igazi PSA-stílusban (oké, majdnem)! Csakhogy őőőőő... ezek a gombok se fizikaiak, hanem csupán felfestések a központi LCD szélén. Utálom, az olyat mindig nézni kell, hogy sikerült-e megnyomnom. De nem itt.

Mert itt azt hiszem hirtelen, hogy átvernek az érzékszerveim. Nyomom a navi gombot a sík üvegen, hiszen látom, hogy sík üveg, nem vagyok se vak, se hülye (ennyire), de az ujjam mást mond, ott bizony gomb van, állítja, itt kattan a bőröm alatt, érzem is, hallom is, ahogy klattyan. Nem, nem úgy, mint a mobilomé, ez itt valódi kattanás, de tényleg.

Aztán utánaolvas és áll lees. A kattanás hangja a hangszóróból jön (oké, a mobilomnál is), azt viszont, hogy úgy érzem, lenyomtam egy fizikai gombot, úgy idézik elő, hogy a teljes kijelzőt megrántják oldalra egy elektromágnessel. Nem sokat, hajszálnyit, ez úgy tűnik, elég ahhoz, hogy totál át legyek verve. Ezek után hogy essek hasra a hátulról is vezérelhető központi zártól, a körbe-rolórendszertől, a ledes-lézeres világítástól, meg attól, hogy ez az autó az első a világon, amelyiknek 60 km/h alatt engedélyezik, hogy magát vezesse – igen Németországban elfogadták a jogászok. Ez például dugóban araszoláskor kiváló funkció, olyankor semmit, de tényleg semmit se kell tennünk, az Audi mindent elvégez helyettünk, csak pisilni nem megy ki.

Mivel alapvetően sofőrös használatra kitalált jármű – és ennek ellenére nem BKV Ikarus 260-as, micsoda öröm -, ezért a jó hely ebben is hátul van, lehetőleg jobb hátul. Pedig, rövid verzió lévén itt az igazgató úrnak nem jut dönthető ülés, saját képernyő, lábzsámoly beépített fűtéssel és talpmasszázzsal. Nem, itt csak mezei ülések vannak, illetve a kartámaszban egy olyan, mobiltelefonnak látszó, gombnyomásra kivehető tárgy, ami elsőre mobiltelefonnak tűnik. Csakhogy ez olyan minőségű, hogy ezt a neves gyártók a csúcsmobiljaikkal sem tudják. E mobiljellegű izé szolgál az összes igazgatói állítgatási kedv kielégítésére: fűtésszabályzás, rolók fel-le, zenelejásztó-kezelés, egyebek.

Visszagomolyogtunk ezzel a külön kisbolygóval a tannisi központba, csak egy percet késtünk. Csak arra tudtam gondolni: mint jármű, semmiféle benyomást nem hagyott bennem az A8, annyira eltávolít mindentől, ami autó – ehhez képest egy Mercedes S500 igazi, lángot köpő, hülyegyerek-kipufogós hotheccs. De mint minőségi tárgy, mint lakószoba, utazókabin, kütyükirakat, egyáltalán, mint a kényelem víziója... hát nagyon. Most is sóhajtanom kell, ahogy eszembe jut. Döbbenet ez a tárgy, mondom.