43,8 millió forint. Ez egy 65 négyzetméteres lakás Újlipótvárosban, egy telek és egy ház Ürömön, két telek nyugat-Magyarországon, egy csárda Kazincbarcika mellett, lakóházzal. Ennyiből kijön 102 darab iPhone X, több mint két év thaiföldi nyaralás, és ennyiért Kis Grófo 75 órán át csak nekünk húzza. Viszont aki a fentiknek ellen tud állni, és mégis egy A8-as Audira pattintja ki a lét, az megkapja az Audi tudásának csúcsát. Illetve majd nyáron, mert most még ez-az hiányzik.
Amikor hazavittem az A8-ast, az autók iránt az átlagnál jobban érdeklődő szomszédom pont kint cigizett, és megkérdezte, hogy ez az új A6-os? Akkor csak legyintettem, hogy dehogy, ez az új A8, nem is tulajdonítottam nagyobb jelentőséget a dolognak. Néhány nap elteltével az Audi a saját képére formált, felvettem a pózt, pórusaimból a hibátlan minőségű bőr illata áradt, életemet katonás német rend szerint szerveztem, felsőbb szintről szemléltem a világot. Egyelőre ruhr-vidéki iparmágnás voltam, távolinak tűnt a kelet-európai gengszter-imidzs, azt meghagyom annak, aki megveszi használtan.
És akkor belém nyilalt, egy álmatlan éjszakán esett le: A6-OS? MI VAN?! KIFIZETTEM TÖBB MINT 40 MISIT ÉS PROLI A6-OSNAK NÉZIK?!?!?!? Megsemmisítő érzés, senkinek sem kívánom, na nem mintha bármelyik német bálnával jobb lenne, Lexusszal meg mégsem járhatok, ugyan. Az A8-as birtoklás már csak így relativizálja a problémákat, persze ennél is megáll, hogy az A6 is bőven többet tud, mint amire bárkinek szüksége lehet egy autóban. Az A8-as létjogosultságát az adja, hogy például rólam sem terjedhet el, hogy valamiből nincs pénz a legjobbra, még azt hinnék, nem megy a bolt. De akkor csinálják már meg úgy, hogy ne csak egy méterrúddal lehessen eldönteni, miben is ülök.
Odabent nem hagy kétséget, ez a német luxus csúcsa. Már a valódi németé, hiszen az Audinak nem kell felkennie a modoros brit mázat, mint egy Bentleynek, a Lamborghini vadászrepülős gegjeiről nem is beszélve. Itt rend van, hideg, érzelemmentes formák, a legnagyobb show az az, hogy a középső és a két oldalsó légbefúvó eltűnik a fabetét mögé, amikor leállítom a kocsit. Mégis mindenkiből kiszalad egy halk basszameg, amikor beül. Ez az A8 beltér annyira más mint bármi, hogy egy benne töltött hét, videózás, fotózás után is úgy szálltam be, hogy egyszer végigjárattam rajta a szemem. Egyszerűen csúcs.
Hiába gyűlölt zongoralakk, hiába kell minden használat után takarítani, amikor a fényes fekete felületek alól elővilágítanak a hatalmas kijelzők, kilóra vesznek meg minden fanyalgót. Egy ennyire átgondolt, ízléses belteret nem erőszakolhattak meg egy odacsavarozott tablettel, az felért volna egy Dávid szoborra rajzolt hitlerbajusszal. Volt persze indok a dash-re rakott képernyőre is, hiszen minél magasabban van a deszka, annál kevésbé kell levenni a tekintetet az útról. Nyilván ez a HUD-ok megjelenése óta egy kevésbé létező probléma, de igazából akkor vált teljesen feleslegessé, amikor az Audi megcsinálta a mindenféle analóg órát nélkülöző, digitális műszerfalat: erre a telefonszámoktól kezdve a térképig minden megjeleníthető, és a kormány elengedése nélkül vezérelhető.
Ezt persze a TT is tudta, az igazi gurítás az alsó, második kijelző, amelyet főleg a Citroën C3 után lehet értékelni, ugyanis ez főleg a fűtéskapcsolók miatt van itt. Nyilván lehetne azon hőbörögni, hogy miért nincsenek analóg szabályzók, de azt a technokrata audis gyomor nem venné be. A nagy dolog a visszajelzés, vagyis, hogy a kijelző rezeg, amikor egy virtuális gombot lenyomok. Ha már mindenképp érintőképernyőkkel kell töketlenkedni a hagyományos megoldás helyett, ez a vibrálós a legjobb megoldás. Kérdés, hogy ezen a fronton mit hoz a jövő, vagyis lesznek-e analóg kapcsolók, amik valahogy kitüremkednek a kijelzőből, esetleg folyékony fém vezérlő lesz, mint a Terminátor 2-ben, de egy biztos: nehéz olyan megoldással előállni, ami kellően kütyü, de még használható akkor is, ha az ember arra vetemedik, hogy vezetés közben az utat nézi inkább.
Van egy elméletem, miszerint az autóipar kicsit olyan lett, mint a mobiltelefonoké: ami valóban szükséges és valóban hasznos, az már évek óta megvan, már csak a vergődés megy, hogy valami olyat villantson a gyártó, ami a konkurenciának nincs. Az iPhone ujjlenyomatolvasója például már három éve is tök jó volt, csak a nyirkos bőrrel nem tudott mit kezdeni, de a legutolsó iPadben már ez sem gond. Mit csináltak erre Cupertinóban? Bevezették az arcfelismerést, ami a vonások szkennelése után oldja a telefont, de például két kínai nő simán feloldotta egymás készülékét, ami az Apple szakemberei szerint lehetetlen. Nyilván minden szempontból kényelmesebb és jobb az ujjlenyomatolvasó, de az már van a Samsungnak, meg a Xiaominak is, valamit tehát tenni kellet. Ez a fajta gyártói szorongás szüli a BMW-féle gesztusvezérlést, mert mennyivel is jobb egy poti csavargatása helyett hadonászni – végső soron az érintőképernyős klíma-vezérlő is innen ered.
Az előző A8-ashozképest tényleg alig maradtak gombok, ami a léleknek jó, és többnyire az ergonómiának is. Például az ülés oldalán csak két gomb van, egy az ülőlapnak, egy háttámlának, minden további ülésállítás a klíma kijelzőjéről valósul meg. Ugyanez igaz a hátsó ülésen is, az előző szériás A8 hátsó padjai közé egy Commodore 64-est építettek, ez már inkább egy iPad, és szó szerint is. Annyi funkció jut hátra, annyi rengeteg vezérelni való roló, szórakoztató-elektronika, masszázs és hasonló van itt, hogy nincs értelme mindegyiknek egy külön kapcsolót áldozni, különben nem kéne a remek bőr, mert nyomógombokkal lehetne kárpitozni, inkább hátra is került egy apró tablet, olyan mobil-méretű. Ez ráadásul kipattintható a helyéről, amikor a sokadik barátom nem tudta beindítani a masszázst a hátsó ülésen, tényleg egyszerűbb volt vele elölről operálni.
Ígérem, most már az autóról is lesz szó, de az A8-asban annyi LCD panel van, hogy egy kisebb polgári lakást simán le lehetne vele parkettázni. A hátsó utasoknak jut egy-egy teljes értékű androidos tablet, audis minőségű, mart aluházba dolgozva. Ezeken az autó aktuális állapota követhető a sebességtől kezdve a szervizperiódus állásán át egészen a légrugós futómű magasságáig. Valószínűleg ez is csak az audis lélek felé tett gesztus, viszont magára a tabletre bármilyen androidos alkalmazás elérhető, és az ágyszerűen ledöntött fotelból dolgozni igazából király. Konzervatívabbaknak meg ott a 220 voltos aljzat, abba bátran lehet laptopot dugni, az internethozzáférés pedig ebben a ligában egyértelmű.
Amikor gyerekként lelkesedtem az egyre okosabb telefonokért, sokat látott nagyapám mindig csak annyit kérdezett, hogy jó, de telefonálni lehet vele? És mindegyikkel lehetett, csak épp senkit nem érdekelt, nagyon hasonló a helyzet az A8-as és az autózás kapcsán. Vannak benne dolgok, amiket megszoktunk, kormány, két pedál, de akkor sem lenne elidegenedőbb az élmény, ha valaki a nappalimra szerelne kereket. A dupla üveg és a levegős futómű olyan hatékonyan szigeteli el a világot, hogy a mozgás első gyanúja úgy 170 környékén merül fel, és 200-nál még mindig hiányzik a rohanó táj.
Van benne valami motor is, háromliteres turbódízel, elektromos rásegítéssel-visszatermeléssel, amolyan nagyon szelíd hibrid. Már 50 TDI-nek hívják, valószínűleg tudat alatt vágykeltőbb gombot nyom meg az 50-es felirat, mint a 3.0. A 290 dízel lóerő már úgy viszi ezt a két tonna feletti bódét, hogy még nem érezni letaglózónak, de annyira fölényes, hogy akinek több kell, az festi magát. És ez a legprosztóbb motor, de tényleg olyan finom harmóniában van a kocsival, hogy 460 lóerős turbódízel, vagy az 590 lóerős W12-es már értelmezhetetlen baromságnak tűnik.
Gázra van egy minimális spét, a nyolcgangos automata kitalálja, mit is akarunk a lenyomott pedál alapján, és a meglódulásnál nem bicsaklik hátra a fej, hanem előtte a hatalmas test alig érezhetően megvonaglik. Higgyék el, egy hat másodperc környéki 0-100 sokkal vérfagyasztóbb egy ekkora dögben, mint egy Audi TT-ben. És közben mindent ural a lélekölő csend, annyira halk az autó minden működési zaj-mellékterméke, hogy egyszer 90-nél rám előzött egy Niva, és jobban hallottam a terepgumijait, mint az autóét, amiben ültem. Tudom, tudom, de a sas sem vadászik legyekre.
Erre rájátszik, amikor bizonyos üzemállapotokban hosszú másodpercekre lekapcsol a dízelmotor, a bálna meg csak vitorlázik. Már csak azért sem vennék nagyobb motort, mert a kulturáltnál valamivel gyorsabb közlekedéssel 7,8 liter esett bele, aminek nem is a gazdasági értéke komoly, hanem az, hogy a 85 literes tankkal ez 1100 megtehető kilométer, és én megelőlegezem az Audinak, hogy ezekben az ülésekben megcsinálom egy seggel.
Egy olyan kanyarra emlékszem, ahol kipróbáltam, mennyire fordul, és hát nem is az volt a meglepő, hogy szembeköpi a fizikát, hanem hogy ezt mennyire szenvtelenül teszi. Abban a a kanyarban a Mazdám hátulja 50-nél már eléggé elveszti kapcsolatát a talajjal, az A8-as meg 60-nal úgy elfordult, hogy tulajdonképpen meg sem billent. Nem tudom, min csodálkozom, a Quattro sosem volt rossz, itt meg van aktív futómű, a világ talán legfejlettebb biztonsági elektronikái, amerre fordítom a kormányt, arra megy, amennyire lenyomom a pedált, olyan sebességgel. Dráma egyáltalán nincs, és ez így van jól.
Egyedül azt sajnálom, hogy az Audi által legfejlettebbnek tartott önvezetőt nem tudtam kipróbálni, hiszen csak a nyáron kezdődő forgalmazás után lesz elérhető. Értsd: még veszettül dolgoznak rajta. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nálunk akkor sem lesz elérhető, a törvényi szabályozás ugyanis csak az ilyen rendszerek tesztelését engedi, hétköznapi használatát nem.
Az A8-ban egészen másfajta vezetési élmény taglóz le: az, hogy mennyire nem rémálom vele egy parkolóház. Öt méternél nagyobb hosszal, tükrökkel, kétméteres szélességgel ez egyáltalán nem magától értetődő tulajdonság, de a hátsókerék-kormányzás és a vékony A oszlopok miatt két nap után úgy közlekedtem az Audival, mint egy Yarisszal. Meglepő, hogy pont ezt mennyire tudja, ugyanis amúgy semmi autószerű nincs benne, az A8-ast nem vezeti az ember, az A8 terjed a térben, mint egy ködfolt, mindenen átlebeg, a futómű elszigetelő hatása még a mezőnyben is kiemelkedik. Pedig ebben még benne sincs az elektromotorokkal emelgetett, minden akadályt kimozgató futómű.
A megingathatatlanságot egyedül az előficergő zörejek törik meg, a tetőablak is zörög, nagyobb buckákon pedig műszerfal is meg-megszólal. Szintén furcsa parajelenség a jobb hátsó ajtó, amelynek az ajtóbehúzója elég hektikusan működött: belendítettem, direkt szelíden, hiszen úgyis behúzza az automatika, majd bezártam a kocsit. Aztán három dudaszóval jelezte, hogy nem, nem csuktam be az ajtót (illetve az automatika), leszek szíves újra próbálkozni. Mindezt negyed tízkor a közös udvaron. Lehet, hogy a zármechanikával lesz valami, mert a kilincs is állandóan kint maradt, nem húzta vissza a rugó.
Akkor is kétségbe estem, amikor az amúgy ritka dögös hátsó lámpa egyik oldalsó szegmense égve maradt. Átvillant az agyamon, hogy mennyire lesz para egy új A8-ast bikázni, de három hard-reset után végül kialudt. A bugok nagy része az első szoftverfissítéssel vélhetően megszűnik, a többinél pedig erős a gyanú, hogy az előszéria sajátjai, mindenesetre a 40 milliós tartományban sokkal jobban fájnak, mint egy Daciában. A 600 méterre világító lézerledek, motoros futómű, mesterséges intelligencia alapú vezetéssegédlet még a jövő zenéje, mind csak a forgalmazás megkezdése után lesz elérhető, így ezekről nehéz nyilatkozni.
A német über-bálna kategóriájában az S Merci a léc, nálam az Audinak a beltérrel sikerül túlugrania rajta. Furcsa ezt így két tonna és 20 milliónyi extra végigpróbálása után kimondani, de az S Merci az Audinál lényegesen autószerűbb, szinte virgonc, már úgy, ahogy a gyapjas mamutokhoz képest játékos lehet egy őselefánt. Ennyire megnyugtató, finom és okos autóbelső még nem volt az iparban, persze az erős konkurencia mellett nem is hagyhatta volna az Audi, hogy ne a legnagyobbat gurítsa. A beltérben ez sikerült, az meg, hogy autóként milyen, az a sofőr dolga, de úgy is remek. Már csak azon gondolkodom, hogy mekkora meló lesz az A8-ast nyolc-tíz év múlva életben tartani.
