Teszt: Hyundai i30 Fastback - 2018.

Nem tudom, a csalódottság szólt-e az érdeklődőből vagy a meglepődés. Ha utóbbi, vágja, hogy a Hyundai nem kezdő kupéságban. Háromajtósból már példásan hosszú a névsor a Coupétól a Genesis Coupéig; ha előbbi, akkor nem értem. Nekem ebben a papagájkékben szinte sportautós a Fastback öt ajtóval is. Nekem csak szinte, de soha nem fordult még utánam annyi fej ültetett Civicből vagy matricatuningos Swiftből, mint ebben. Pedig ha tudnák a suhancok, hogy a tesztautóban annyi lóerő sincs, hogy kívánjam vele a Pilist. 140, azt is az orrára kapja.

A látszat ellene szól, de ez családi kompakt kupé, a Hyundai méretben a csapott hátú és a kombi közé dobja. Dizájnérzékenységben meg kicsit azok fölé. Tizenegy a bűvös szám. Ennyi centivel ad többet hosszban a csapotthoz képest, cserébe viszont elvesz a fejtérből szépen: a tetővonal csúcsa 2,5 centivel került lejjebb, plusz van még egy 0,5-ös ültetés a komplett kasznin. Ez lett a megoldókulcs a kicsit sportos, nagyon kupés családihoz - még nem embertelenül kevés fejtérrel, rendes csomagtérrel.

A kacsafarok a végén jó húzás. Szemből ugye legfeljebb annak tűnik fel, hogy ez már a harmadik típusváltozat az i30-ból, aki szemre belövi azt a három centi mínuszt. A B-oszlopig sok érdemit nem változtattak rajta, onnan indul a lejtés a tetőn, a farok alatti lapos lámpákkal viszont már volt melója a Peter Schreyer-féle brigádnak. Nem egy fantáziátlan forma, a sziluettjén még átérződik, hogy rövid seggű autó volt az alapja – akármennyit nézem, ezt így főleg a színe teszi emlékezetessé. Imádtam látni az ablak alatt, de onnan, hogy magamra csuktam az ajtaját, képtelen volt kiváltani bármilyen érzelmet.

Egy időben le voltunk tiltva a Hyundai-tesztautókról, új Hyundaiban sokáig csak az autószalonokon ültem. Amikor végigseggelsz napi 20-30 autót, összefolynak a dolgok, főleg hogy a szalonokra mindenki csúcsfelszerelt belteret visz csúcs bőrhuzattal, félhomályos standokon kiállítva. Szóval mostanáig nem volt meg, milyen lehet a hétköznapokban. És milyen? Hát, egy igazi, száz százalékos semmi extra. Nincsenek nagyon elborult, bátor kreténségek, mint amit mondjuk a Toyota mer, de nem is a középkategória ízlésbajnoka.

Itt van mindjárt a kormány. A vastag kerék egész jó, az elnagyolt műanyag gombok az otrombaság határán vannak, bár az is igaz, hogy el vagyunk kényeztetve prémium tesztautóval: ebben a kategóriában a legtöbben ezt tudják. Én mondjuk nem színeztem volna meg a telefonos gombokat. Kábé öt hívás, és rááll a hüvelykujj, akkor meg minek a roncstelepig nézni, hogy zölddel veszed, pirossal lerakod?

Van még pár kellemetlen műanyag, a könyöklő alatti ijesztően kemény, az ajtós rekeszeket sem a legfinomabból csinálták, de szemmagasságban már semmi barbárság ilyen magas felszereltségnél. A hétcolos tablet még ezzel az indokolatlanul vastag kerettel sem tolakodó, még ha a józan logika szerint egyszerűbbnek tűnik levágni egy centit a zongoralakk keretből, mintsem a szellőző keretével lekövetni a kijelző ívét.

Elöl még nem érződik, hogy lent van a teteje, hátul viszont ne akarjon senki tartósan 180+ centis haverokat cipelni. A tizenegy centi nyújtásból a tengelytáv nem kapott, így a lábtér maradt, a csomagtér viszont itt már 450 liter. Tizennégy százalékkal nagyobb, mint a csapott hátúnál, viszont sokkal kisebb, mint a nagy konkurensnek mondott Octaviánál, ami 590 litert tud, igaz, van huszonkét centi előnye. Nem lehet síkba dönteni az üléseket, de döntött ülésekkel azért összejön 1351 liter.    

Még korábban lejátszhatták házon belül a Kiával, ki mit vigyen, és az erős-dögös ötajtósnál ők dobták a kisebbet. V6 biturbó, össszkerékhajtás – a Stingerrel komolyan gondolják, hogy leállnak meccselni a műfaj nagyjaival, a Hyundainak maradt, hogy egy kategóriával lejjebb söprögesse össze a wannabe sportkupésokat. Ennek megfelelően az igazi sportautós értékeket a Fastbacknél kár keresni. Ezzel az 1,4-es turbós benzinessel végképp.

140 lóerőt és 242 Nm-t tud a Hyundai 1,4 T-GDi-je, amivel nem is lenne baj, ha tudná turbó nélkül. A hétfokozatú duplakuplungossal eleve nem ígérnek űridőt, még a 0-100 km/h-s spirntre is kell neki 9,5 másodperc, nagyobb baj, hogy ezt klasszikus turbólyukkal teszi. Akkorával, hogy ne akarj vele a szerpentin felé kerülni. Annyit tett a szótári vezetési élmény ügyében a Hyundai, hogy tizenöt százalékkal keményítette a futóművet. Ezt kiérezni kéne egy Michelisz Norbi, lényegesebb hozadék, hogy a hátrafelé nyúlt kasznival a hátsó tengely kapott plusz kilókat. Hetvenet az alap ötajtóshoz képest, talán ezért is a keményítés. 

Ha az a kérdés, ki vesz i30 Fastbacket, a legegyszerűbb válasz: aki nem akar Octaviát. A Hyundai jól odalőtte a Skodának az i30 kombit is, itt én nem érzem annyira direktnek az átfedést ízlésvilágban, mint amennyire hangoztatják, de ha valakinek nem minden a csomagtér, nincsenek magas gyerekei, akár még boldog is lehet vele Octavia nélkül. Bár én ezt az 1,4 turbót passzolnám. 5,85 millióról indul vele a Fastback, de a tesztautót még felextrázták 7,7-ig.