Tankot loptam én is!
BTR-80 – 2014.
2018.08.09. 06:10
Módosítva: 2018.08.09. 08:11
Úgy gubbaszt a fűben, mint egy unott béka, de az biztos hogy ugrani nem fog, mert 14 tonna. A BTR velünk volt a Varsói Szerződésben, a NATO-ban, kiszolgálja a fél világ hadseregeit, 34 éve létezik, de sokkal jobb most sincs nála.
Két okom is van rá, hogy ne rajongjak az ilyen gépekért: egyrészt megrögzött pacifista vagyok, s minden riaszt, ami nem régen volt és amiben a Jackie Chan-filmeknél komolyabb csata zajlik. Másrészt katona voltam 86/87-ben, amikor még lehetetlen volt megúszni, mert 99,5 százalékban bevonultattak mindenkit, akinek nagyjából négy végtagja és egy feje volt. Igen, azon a legendás télen, amikor rekordhidegeket mértek és rekordmennyiségű havat regisztráltak, és igen, kiélveztem mindent, amit az a tél és a magyar honvédség adhatott az embernek. Mondjuk úgy, utáltam. Volt azonban néhány fénypont abban a pokoli évben is, például amikor a tatai híradó század (ahol szolgáltam) kapott egy rádiós BTR-80-at. Vadonatújat. Akkor állt hadrendbe a típus, bár a neve szerint az ember hét évvel korábbra saccolná - nyilván akkor kezdték tervezni. Az baromira tetszett, és nem is azért, mert a rádiós helyiség ajtajának plombáit letépve, azt feltárva az első dolgunk, amit megláttunk, egy ócska, szivaccsal kitömött, orosz melltartó volt, amit valamelyik munkásnő odahajított (majd szép utat járt be a 32-es épületben), hanem mert sose láttam annyira új, ennyire modern, ennyire vagány harcászati járművet addig. Tetszett, és sose gondoltam volna, hogy 31 évvel később nemcsak visznek majd olyanban, de vezetek is egyet. Azt meg Peti, aki hozzájuttatott a BTR-vezetés élményéhez, sem gondolta volna, hogy egyedül eltűnök majd vele a pusztában.
Nyolc, dagadt kereke van, alapból a hátsó négy hajt, az első négy kormányoz, de az első négyet is be lehet kapcsolni a mozgatásba, olyankor igazi pókként, nyolc lábbal, bocsánat, kerékkel viszi magát előre.
Panorámakilátó. Majdnem. Ezek nem csupán golyóálló üvegek, de periszkópok is, ezeken lehet kinézni, vezetni, tereptárgyakat véletlenül nem eltaposni bevetésen, amikor a két, nagyobbacska szélvédő előtt be kell csukni a lemezfedeleket. A BTR-80 tervezés szerint szemből 100 oldalról 750 méternyiről leadott könnyű tűzerő ellen garantáltan védett.
Még a távcső optikáját is golyóálló üveg védi.
Onnan is látszik, hogy ez már nem a Varsói Szerződés korából származik, hogy nem Szgyélano v SzSzSzR, hanem Szgyélano v Rossziji van az üvegen. De fura...
Ez a kerek, kis lövegtornyos BTR, ezekben a 14,5 mmes KPVT gépágyú van. A nagy, szögletes lövegtornyosokban 23-as kaliber is van már. A hat, hátrafelé néző bödön a füstvető - ezek a 81 mm-es készülékek szélcsendben 30 méter széles és 10 méter magas füstfüggönyt tudnak létrehozni a kocsi mögött.
Csapóajtó, polgári nevén vezetőajtó. Felülről mászik be az ember. Mivel a BTR alapvetően autó, ezért teljesen autószerű kezelőszervei vannak - kormány, váltó, kuplung-, gáz-, fékpedál.
Először lefotóztuk a BTR-t kívülről, aztán Peti ment vele néhány kört a mezőn, hogy legyenek mozgásban is fotók, utána magamra hagyott, hogy a belső képeket nyugodtan megcsinálhassam. A mező közepén. Negyed óra alatt megvoltam, vártam még negyed órát, de már nem volt több időm, ezért kitaláltam, hogyan indul be a gép.
Mint a katonai teherautókon - csak az izzítást kellett megkeresni, kireteszelni a rögzítőféket, aztán már röffent is, gombra. A kormány szörnyű pontatlan, de rá lehet érezni, a fék egész jó, kilátni valami egészen rémes, de például a rugózás szörnyű terepen is kiváló, a zaj elviselhető.
Egész vezetésem alatt nem jöttem rá a fokozatokra, mindig vagy túl rövid, vagy túl hosszú áttételen mentem, aztán kiderült, hogy nem a rá való váltógomb van a karon, és egész máshol vannak a sebességek. Mindegy, amikor elkapta a hosszú fokozatot, jót autóztam, a motor egészen erős, tényleg a lenagyobb probléma a kilátás. Az autót (vagy mi is ez) leállítottam a bázisnál, ahol Peti volt, nem mondom, kissé elcsodálkozott. És sikerült egy fát sem kidöntenem!
Ezt nevezik teljes műszerezettségnek. A feliratok legnagyobb hányada angolul van már, hiszen ezek a BTR-ek az ENSZ szolgálatában is állnak. A nagy körműszerek közül a középső a kerekek légnyomását mutatja. Normál használatban ki kell szállni, egyenként kinyitni a beengedőszelepet a kerekeknél, míg a vezető belülről csekkolja a nyomást annál a keréknél. De harcászati körülmények között az összes szelep nyitva van, s a műszer az átlagos össznyomást mutatja.
A nagy, kerek dob, rajta a karral a "BTR iDrive-ja", ahogy Peti találóan megjegyezte. Ebben a dobozban persze semmi elektronika nincs; ez egy pneumatikus vezérlődob, amelyen olyan dolgokat lehet aktiválni és alaphelyzetbe tenni, mint a jármű orrán a hullámtörő, a vizes hajtás, a légmentes lezárás. Kicsit előtte, lejjebb a sok vízcsapszerűség a kerekek felfújását vezérli.
Hivatalos adatai szerint országúton 80, nyugodt vízben 9 km/h-s sebességre képes. Ugyanis teljesen úszóképes is.
Olyan ajtó van rajta, mint a repülőgépeken, mert éles harcászati helyzetben túlnyomás alá helyezik a kabint. Nemcsak vízbetörés, hanem atomtámadás (persze az ellen nem, ha pont ráesik a bomba), egyéb sugárzás, biológiai fegyverek és gáztámadás ellen is védett a belső tér.
Hat főnek nem különösen kényelmetlen itt, bár az alatt, amíg a belső teret körbefotóztam, vagy négy kék zúzódást összegyűjtöttem benne. Nem vicc, hogy kell a tankos fejvédő. Ráadásul én egy teljesen nyugodt, álló autóban mászkáltam.
A legénység háromfős - parancsnok, vezető, lövész - s kiviteltől függően még hat-hét-nyolc főt vihet rajtuk kívül a BTR alapváltozata, azaz ez. Ezerféle egyéb kivitel is létezik belőle - rádiós (olyan volt nekünk, a tatai alakulatnál), mentő, úteltakarító, felderítő, darus-szervizes meg azokon belül is még mindenféle alkivitel.
Ez a sílift-szerű ülőke a lövész helye. Innen kezeli a 14,5-ös nehézgépfegyvert. A lövegcső a lövegtoronnyal 360 fokban körbe, 60 fokban felfelé és -4 fokban lefelé forgatható, ezért legfeljebb csak úgy van a lövései ellen védelem, ha közvetlenül rátapadunk a kocsira kívülről, vagy majdnem pontosan fölötte vagyunk.
Légkondi is van a BTR-ekben - na nem azért, hogy a bakák kigombolt zubbonyban, kellemes 23 fokra hűtsék a kinti 28 ellen a fülkét. Itt inkább a sivatagi hőség elleni névleges védelemre kell gondolni.
Ez itt a lövész célzóberendezése. Itt azért jórészt megmaradtak a cirillbetűs feliratok.
Komoly messzelátó jár a parancsnoknak. Mint a harckocsikon, itt is ki lehet állni a fülkéből, mert odabentről - forgatható távcső ide vagy oda - elég korlátozottan fogja az ember, mi történik odakint.
Elődjéből, a BTR-60-asból és a nálunk hadrendben nem állt 70-esből 30 ezer körüli példányt gyártottak, ebből a 80-asból is már több mint 5000-et. 35 országban rendszeresítették, vicces, hogy a dél- és az észak-koreai hadseregben egyaránt használják.
A motor a Kamaz 10 850 köbcentis, két turbóval feltöltött, V8-as dízele. Kéttárcsás, száraz kuplungon át tekeri a felezős, alapból 5+R fokozatú váltót. 260 lóerőt tud, a forgatónyomatéka pedig kamionnyi 785 newtonméter. Ja, naná, hiszen a motor éppen arra készült.
Jó étvágya van a kicsikének: műúton utazva 49,5 liter gázolajat kér száz kilométerre, terepen pedig a gyenge kezdet után nagyot romlik a helyzet: ott 60-130 l/100 km között alakul a fogyasztás.
Úgy tervezték, hogy akkor is simán folytatni tudja az útját, ha két kerekét kilövik. A gumik ugyan önfelfújóak, de csak azért ilyenek, hogy a különféle terepekhez hozzá lehessen passzintani őket - laza talajon akár 0,3 barra is leengedik őket. De ha kilövik a gumit, és nem csak apró lyuk keletkezik rajta, az ellen a BTR se tud mit tenni.
Minden kerék kettős keresztlengőkaros, torziós rugós, az elsőket és a hátsókat két-két lengéscsillapítóval szerelték.
Elődje, a két, sokkal gyengébb dízelmotorral szerelt BTR-70 is majdnem így nézett ki, a 80-ast az extrém magasra helyezett kipufogóról lehet megismerni. Lent, középtájt a hajócsavar fedele látszik.
