A Mercedes tabletje

Menetpróba: Mercedes-Benz A200 – 2018.

2018.10.10. 06:11

Ez az A osztály azt se tudja szegény, mi akar lenni, de azt azért elég jól csinálja. Ha nem hiszik, nézzék meg az eladási adatokat – mindhárom eddigi generáció szépen szipkázta át a vevőket más márkáktól a csillag mögé. Úgy látszik, olyan ez az embléma, mint a kiskutya a reklámban – bárhol megjelenik, vevők azonnal megveszik. Merthogy az A osztály volt már forradalmian szendvicspadlós, felborulós, majd rendbe téve rossz rugózású lakótorony először – vették. Aztán lett belőle kicsit bazilikásabb formájú, de még mindig elég hórihorgas második, amit már vezetni is jobb volt – vették. Majd jött a Golf-formájúvá püfölt, lapos harmadik, ami sportosra, zajosra, rázósra és a hátsó ülésein lehetetlenül szűkre sikerült (nesze neked, eredeti A-koncepció a „rövid autóban óriási hely” feliratú) – de azt is vették.

A Mercedes azt állítja, tanult az eddigiekből, s most kasszát robbant, mert ez a negyedik A osztály mindent tud majd. Az eredeti, 1997-es A osztály helykínálattal kapcsolatos kitűzéseit is teljesíti, az újkori modellek sportosságot is hozza, ráadásul még komfortos is lesz. Mindemellett a lehető legközelebb kerül a júzerekhez, szinte olvas majd a gondolataikban. Na, na, lassabban a testtel, mi lesz akkor az S osztályos Maybachhal, hol marad neki hely a palettán?

Nicht beszaren, mert annyira azért nem eszik forrón a kását még Mercedeséknél sem, 44-es lábat ők se tudnak 39-es cipőbe gyömöszölni. Az új A osztály 12 centivel hosszabb a réginél, ami nem sok, de a bútorokat is tologatták egy darabig odabent, így végül az előző autóéhoz hasonló sziluettbe jóval nagyobb emberek is beférnek már – vagy éppenséggel ugyanakkorák, csak kék-zöld foltok nélkül. Fontos autó hát ez a Mercedesnek, nem igazán értem, miért csak hónapok múlva kapjuk majd az első magyar tesztautót. Sebaj, megoldottuk.

Itt, a dániai Év Autója-tesztelésen is rivaldafényben táncolt a kocsi, ugyanis csak egy példány jutott el belőle a Tannistestre, az is csak napokkal a többi után. A Mercedes tavaly ugyanis kivonta magát az Év Autója cím támogatói közül, ami csak annyit jelent, hogy hivatalosan nem ad autót a társaságnak tesztelni – hiszen anyagiakat amúgy egyik autógyár sem juttat. Ettől még lehet az új A osztály is Év Autója-cím nyertes, mert a zsűri azokból a kocsikból ítél, amelyeket az adott szavazási év január elsején legalább öt európai országban meg lehet vásárolni a szalonokban – idén már darabszám-megkötés nélkül, amúgy. Nem függ semmi a gyártól, legfeljebb nem veszi át a díjat, egyben kiállít magáról egy rosszfejségi bizonyítványt.

Végül egy müncheni Sixt autókölcsönzőtől lett meg a tesztkocsi. Egy alapkivitelű A200-asról van szó, műbőr-szövet kombinációs belső térrel, még a vezetőnél is kézi állítású ülésekkel, s benne a típusszám dacára csak 1,3 literes, turbós benzinmotorral, amit amúgy a Renault szállít. A motor 156 lóerős, tehát gyengének nem mondható, és nem is az.

Ami úgy vezeti a szemet ebben az autóban, mint egy újságosnál véletlenül nagy zajjal kibomló Playboy-centerfold a kezünkben, az a műszeregység. Ez az egyetlen featúra annyira ordít az A osztályban, hogy lehetetlen immunisnak maradni rá – a gyúródeszkányi LCD-kijelző, ami kredencre tett digitális képkeretként hever keresztben az egyébként filigrán műszerfal tetején, dominálja a látványt, az ember egyszerűen nincs felkészülve egy ennyire nagy, kontrasztos, gazdag színvilágú szélesvásznú mozira egy ennyire kicsi autóban. Innentől fogva a luxusérzet alapjai meg vannak teremtve, kérem, a többi lehetne akár papírból vagy reciklált Fanta-kupakokból is. De azért nem így van.

Megmaradt az újkori Mercedes-védjegy, a középen három, kétoldalt egy-egy kerek rostélyos szellőzőrendszer – ezek a rostélyok pedig végre nem recsegnek, maximum az őket körülvevő díszburkolat, de az is csak erős nyomkodásra –, az okosgombokkal rogyásig megpakolt kormány, a információs rendszer pedig hasonló, kéztámasszal kombinált hanyattegérrel vezérelhető, ami az S osztálytól csorog lassan lefelé a modellpalettán. Most érte el az alját. Meghökkentő, egyedi, emlékezetes és szép belső tér ez, bár van benne egy adag hivalkodás, ami régebben még idegen volt a Mercedes autóitól. Változnak az idők.

Az utastér maradék része, ami innentől már nem is tűnik túl fontosnak, sok különlegességet nem hordoz. Jópofák az ajtóbehúzók, olyanok, mint a hajlított csövek, a kartámaszt finom szövet borítja elöl, és mint a nagyoké, kétfelé nyílik, hogy feltárja az alatta levő, nem túl tágas, csatlakozókat rejtő üreget. Maguk az ülések egyszerűek, de a legjobb VW-tradíciók szerint (direkt nem Mercedest írtam, mert a Mercedes tradíciója az epedarugó lenne) keményre tömött szivacs-alkalmatosságok, amelyek elsőre nem olyan pihe-puhán kényelmesek, mint a franciák, de ilyen székeken bizonyítottan komfortosabb ülés esik hosszú utazás során.

Bár állítási lehetőségből nincs sok, az eleve nagyjából jól álló, (hosszabb lábúak, figyelem!) kihúzható ülőlapú vezetőülésben hamar megtalálja az ember a helyét, pláne, mert a kormány is ügyes szögben áll, tehát azon sem kell sokat mozgatni a legtöbb fajta alkatú embernek. Meglepő viszont, hogy a pedálok és a kormány után következő, két leggyakrabban használt kezelőszerv – az indexkar, illetve a hasonló bajuszkapcsolóra tett előválasztó kar – kifejezetten filigrán kis pálcika, engem a Škoda 100-as megboldogult kapcsolóira emlékeztetnek. Azok pedig a szocialista ipar legigyekvőbb spórolásának szobrai lehettek volna, ha khm..., kicsit nagyobbak és masszívabbak. Akkor meg épp nem, na mindegy, volt itt egy közepes alá hasonlatunk.

Jut eszembe a pálcikáról – egy extra mindenképpen volt a sixtes autóban; a hétfokozatú, dupla kuplungos váltó, hiszen az A osztály alapból még kézivel és három pedállal készül. Ez a váltó istenien finom, meglehetősen gyors, a lagymatag észak-dán forgalomban tök magabiztosan tudta, mit csinál, bár ahhoz, hogy ki merjem mondani: igazán jó, ki kellene próbálnom egy hektikus budapesti reggelen is a Hungária körúti dugóban. Itt mindenesetre nagyon tetszett.

A motor se lenne rossz, ha nem kellene néha 4500 fölé pörgetni. Amíg kis fordulatokon teszi a dolgát, csendes és kellemesen tol, a használata közben az ember szinte elhiszi, hogy a Mercedes más anyagokból és más technikákkal készíti a motorjai beltartalmát, mint a többiek – még ha emlegetett blokk a Renault-tól származik, is. Az illúzió fontos része a XXI. századi létnek.

Csakhogy néha nagyobbat kell gyorsítani a megszokottnál, akkor meg kiderül, hogy a fordulatszám-skála felső egyharmadában egy egész más géppel van dolgunk: a zaj felesősödik, majd 5000 fölött kifejezetten nyers színezetet ölt, ráadásul belevegyül az egészbe egy enyhe fémes csörömpölés. Csak nekem rémlik úgy, hogy hasonlót már hallottam az előző A osztályban is? De aki nem őrültködik sokat, szeretni fogja, egyet nem szabad elfelejteni csupán – az A200 nem brahis autózásra való. Talán az A250, úgy hírlik, annak a motorja dögös, a váltója meg ugyanez, ami jó hír.

Elérkeztünk az A osztály neuralgikus pontjához, azaz az eddigi A osztály neuralgikus pontjához. Pontja-i-hoz. Rugózás, zaj, ugye. Ez az a két tétel, amiben a mostani tényleg rálépett a régi modell megfelelő szervére és hanyatt lökte. Ha valamit, akkor embert csendben vinni nagyon tud az új széria, mert ha valaki kibírja, hogy ne rugdalja a gázt és ébresztgesse a szamárköhögős oroszlánt ott a kocsi orrában, akkor szinte semmi panaszkodni való zaja nem marad. A kerekek gördülése alig hallatszik, kompakt autóhoz képest pedig szinte nullának mondható, ami, szélzaj szinte nincs, normál üzemmódban pedig a négyhengeres is elégedetten zümmög. Mondanám, a motorházfedél zajszigetelő dunnája alatt, csak aztán később, amikor belenéztem a gépészetbe, láttam, hogy itt nincs olyan.

Az általános csendesség-élményt egyvalami rontja csak el: sűrű útbordázaton valami fémes zajjal be tudott úgy rezegni a jobb A oszlopban, hogy teljesen elrontotta a minőségérzetet. Vajon az előszéria az oka? Egy alig pár hetesen már agyonhasznált példány lehet ez? Vagy a tesztautókat jobban fel szokták készíteni? Csak sejtéseim vannak, mindenesetre a jelenség ott van.

Rugózni is szépen tud az A, persze ezen a német bérautón kis felnik és húsos gumik voltak, amilyeneket a tesztkocsikon ritkán látunk, és az mindenhogy hoz az élményen. De akkor is – istenien siklik a kis Merci, az a fajta sprődség biztosan nem jellemző rá, mint a régire. Ha valami baj van vele és kákán akarjuk keresni a bizonyos csomót, akkor inkább épphogy alulcsillapított. Egyáltalán, az egész autó hihetően mercedeses. Érezhetően olcsóbb alkatrészekből készült, mint a nagyok, de minden elemét órák ezrein át odáig csiszolták, hogy hitelesen hozza a stuttgarti fílinget: a kormány kissé döglött, a futómű csillapítása simogat, a váltó siklik a fokozatok között, az ajtó döccen, az ülés kemény, sőt, még az elektromos rögzítőféket is a hagyományos módon és helyen, a 115-ös-ök, 123-asok, 124-esek stílusában, a műszerfal bal szélén, húzva lehet oldani. Az ilyen megoldások simogatják a lelkemet. Persze a rögzítés már nem pedállal megy, hanem ugyanannak a gombnak a befelé tolásával, de akkor is, kis illúzió is illúzió, kösz.

Elég sokan jajgattak és világvégét vizionáltak, amikor megtudták, hogy az előző széria, igényes, többlengőkaros futóműve után az újban hátul csatolt lengőkarok lesznek (legalábbis az olcsó változatban), de szeretném megvédeni a konstrukció becsületét. A csatolt lengőkar is inkább független, mint merev megoldás, a mai kohászati, sajtolási technikákkal, trükkös szilentblokkokkal pedig egészen komoly kerékvezetést lehet megvalósítani ezzel az egyszerű, karbantartást szinte egyáltalán nem igénylő, zajtalanul működő és helytakarékos kiépítéssel. Az, amit az ember esetleg, nagyon rossz úton, vadul kanyarogva elveszít ezzel úttartásban – és akkor is keveset – visszakapja csomagtartó-literekben, csökkentett karbantartási költségekben, és némi eséllyel még komfortban is.

Sokat nem próbálgathattam, mert fél hadseregnyi újságíró várt az autóra, de azért kicsit tudtam vele kanyarogni, és annyit mondhatok: ha az A osztálynak vannak hiányosságai kanyarvételi fronton, az inkább a sajátos, Mercedes-féle kormányhangolás számlájára írható, mint a hátsó futóműére. És alapvetően azért elég jót lehet ezzel is autózni, ha nem is annyira ficánkolós, mint az elődje volt.

Ha jól látom, a hahun körülbelül tízmillió forintos, akciós áron mérik már a kereskedések az új A200-at. Kemény gyomros ez a szám, tekintve, hogy egy hasonlóan felszerelt új Focus milliókkal lesz olcsóbb, pedig a családi kompaktok körében valóban egyedülálló, 10,3 colos, A osztály-féle műszerfalat és a tanulékony, hangvezérléses Hey Mercedes! rendszert leszámítva (amit ennyi tesztelés alatt végképp nem volt időm kipróbálni) azért az is tömve van 2019-nek szóló újdonságokkal. Tény, tény, csinos az új A osztály, komfortosabb, tágasabb is az elődjénél, sőt, tényleg mercedesebb az eddigieknél, de ennyivel? Ezt döntik majd el a vevők. Nem ígérem, hogy könnyű lesz.