Mercedes-Benz C220d T modell (kombi) – 2018.

Az ezernyi változtatás java alkalmasint abból fakad, hogy bár a vasakhoz nem nyúltak, a drótokat kicserélték, és a C-be került az új S osztály számos elektronikai kiegészítője, holttérfigyelő, táblafelismerő, ilyesmik. Ha az összes sarut, madzagot és érintkezőt külön alkatrésznek számítod, gyorsan jönnek az ezrek, és ha a tesztautóba a létező összes extrát belerakod, nem is lódítottál nagyot.

Hogy a külseje mennyit változott, elég könnyű lemérni, hiszen négy éve ugyanilyen kék volt a kombi tesztautó, hasonló extramennyiséggel (21 millióért). Felőlem akár új autó is lehetne; sem a vonalai, sem a részletei nem fáradtak el. Jók az oldalán ezek a lejtősen futó domborítások – melyik gyártó is mondta, hogy olyan yachtot akarnak ábrázolni, aminek éppen odatekerték a nyélgázt? Na ez tényleg olyan. A hátulját úgy csippentették össze, hogy a lehető legkevésbé hasonlítson minden idők egyik legjobb kombijához, a Halottas Accordhoz, mert annál jöttek rá a gyártók, hogy bár nagy kufferbe jó pakolni, pénzt inkább jó seggért adnak a vevők.

A tetővonal inkább csak optikailag lejt hátrafelé, de az oldalablakok síkja tényleg egymás felé tart, hogy a hátsó kerekek felett meglehessen a széles váll, fejtámla-magasságba meg már amúgy se nagyon pakolunk. Új? Az ötküllős felnik, a ledes menetfény, kicsit mások a lökhárítók – a fényszórók alatti kamubeömlők keskenyebbek lettek. Nem tudom, ez a forma hogyan bír majd nyolc évet, de négy nem kottyant meg neki.

Belül sem változott, én legalábbis hiába néztem a képeket. A Mercedes-specifikus részleteken sopánkodni kár: igaz, hogy először a váltókarral töröltem ablakot, aztán a kormányfűtéssel, mármint próbáltam ablakot törölni. De az ilyesmi csak kölcsönzői autóknál zavaró, ott is csak két percig. Viszont az indexkar olyan mámorító kattanással zuhan be, amikor lenyomom, hogy már csak ezért is érdemes sávot váltani. Ez az elég jó belső, amit nagyon határozottan választanak el a lenyűgözőtől, ami az E osztályban, meg a CLS-ben van.

Azért senki ne pánikoljon: már a C osztályban is elérhető a 64 árnyalatban állítható belső hangulatfény, amit a B osztályban is olyan nagyra értékeltem (nem), és a valamilyen touch-kapcsoló a kormányon. Tablet? Van. Kiáll a műszerfalból? Persze. Utálom? Nem! Gondolkoztam is, mi bajom, és valószínűleg azért nem hisztizek ebben az autóban a barbár műszerfal-megoldás miatt, mert szeretem. Mármint az autót, nem a külön rászögelt, kairói taxis-jellegű plusz kijelzőt.

Ha bele akarsz szeretni egy négyhengeres dízel Mercedesbe, semmiképp ne egy parkológázban, hideg motorral történjen az első randi. Elég egyértelműen adja tudtodra, hogy négyhengeres, és azt is, hogy a bársonyos dízel szókapcsolat nagyjából a teljes globális autógyártási spektrumot leszámítva a Mercedesre jellemző a legkevésbé. Még akkor is, ha a fülembe forró ólmot öntsetek-korszakukon már túl vannak. Van nekik olyan amúgy, mármint sokhengeres dízel, de a C osztályba már a V hatos sem érhető el, nemhogy a nyolchengeres. Aztán kicsit bemelegedett, én pedig igen megkedveltem. 

A 9 fokozatú váltó is biztos jó, de a legjobb az egész így együtt. Ennek a váltó-motor egységnek egy normális közlekedés során leginkább észrevétlennek kéne lennie. Ha feltűnik, hogy van az autóban motor meg váltó, az általában rosszat jelent. Az első dinamikusabb gyorsításig nem is tűnt fel, akkor viszont rögtön bele is szerettem. Annyira mesterien csinálja a váratlan gyorsítást, hogy ilyet még nem láttam. A 194 lovas teljesítmény fajlagosan nem sok két literből, de annyira jól megy vele az autó, hogy simán megnézném a gyengébbik dízellel, mert az alapján kevesebb is elég lehet neki. Komolyan: úgy indul meg, mint egy nem is tudom, 260 lóerős valami. A 7 másodperces 0-100 is valahogy kevés nekem ennyi erőtől – nem kéne ennek így mennie. :DD A 233 km/h-s végsebesség már normálisabban hangzik egy másfél tonnás kombitól, kétliteres dízellel.

Szeretem ezt a futóművet, mert még a /45-ös gumimérettel is kényelmes – be kell mutatni az új 18-as felniket, nincs apelláta. Szeretem, még úgy is, hogy nyilvánvaló: a kerékdobok hangszigetelésével próbálja megkülönböztetni magát az E-től. Tesztelésre, úgy értem, a C osztály futóművének tesztelésére persze nem biztos, hogy a legalkalmasabb, mert ez a légrugós kivitel.

Nem jó sportosan vezetni. Válóok? Egy kombinál?! Nálam aztán nem. Persze a sportos futómű biztonságos is annyiban, hogy könnyebben megoldjuk vele azokat a vészhelyzeteket, melyekbe azért kerültünk, mert a sportos futómű miatt gyorsabban mentünk. Mióta egyszer összehasonlítottuk a kényelmes tehén Volvo S90-es a konkurens BMW-vel és Jaguarral, és a Volvo ugyanannyival csinálta meg a nagy sebességű elkerülő manővert, csak ő ESP-ből, nem vasból, azóta még kevésbé kedvelem a sportos nagy autókat.

Nem mondom, nagyra becsülöm, ha egy középkategóriás tepsi úgy bír szerpentinezni, mint az 530d xDrive, de nem várom el tőlük. Ráadásul a C220d amúgy nem ügyetlen; a kamerával megtámogatott szenzorokkal elég kis helyekre lehet beparkolni, saccra úgy az autó hossza plusz fél méter. És valahogy a száguldozást is megoldja, mert ha hirtelen mozdítunk a kormányon, igen frissen és fickósan vált irányt, csak egyszerűen olyan a karaktere, hogy a rosseb akarja a kormányt ráncigálni. Ellenben Hamburgba is bármikor elindulnék vele.

A C osztály 9 millióról indul, ha szedán, 10,7-ről, ha kombi, 122 lovas dízel és kézi váltós. A 129 lovas benzines is majdnem forintra ennyi. A 194 lovas C 220d T alapára már 13 millió, ebben már a 9 fokozatú automata is benne van. Az összkerékhajtás még nincs, úgyhogy korrigálnék, ami a tesztautót illeti: a C 220d 4MATC T-modell 13,6 millióról indul, és 22 a vége. Sokszor károgtam már nevetségesen árazott fullextrás autókon, de ez a C műszakilag van olyan jó, hogy elbírja a 22-t: abszolút elhiszem neki, hogy luxusautó, csak nem nagy.

Sajnos, vagy szerencsére az a szubkultúra nekem nincs meg, ahol az emberek katalógusadatokból gyártanak táblázatokat, és alaposan összehasonlítják az egyes felszereltségek árait. Önszopatás a köbön, én már csak tudom, hiszen foglalkozásszerűen csinálom. Megnézik a törésteszteket, melyiken éri kicsit nagyobb erőhatás a mellkast, melyiknek nagyobb a csomagtartója öt literrel, és melyikre olcsóbb a casco, ha az adott biztosítónál van már egy lakásbiztosításod. Plusz ott vannak még a meghibásodási statisztikák, az ADAC, meg a JD Power, nem beszélve a különböző finanszírozási ajánlatok finom különbségeiről.

Amúgy ismerek olyan embert, aki ezt csinálja; egyet. És szerintem hülye. Szerinte meg biztos én vagyok a hülye, hogy tíz éve úgy vettem egy új Yamaha XJR-t, hogy nem néztem meg a Honda CB Akármennyi nyomatékgörbéjét, meg az értékvesztését, és hogy hajlamos-e az injektormeghibásodásra. Idén is úgy ugrottam a Harleyvásárlásba, hogy nem csak a hasonló Harleykat, de a japán cruisereket se nézegettem végig. Agnosztikus filozófus vagyok: a világ megismerhetetlen, vagy legalábbis sosem mehetünk tutira. Akkor legalább vegyük azt, amelyik tetszik. És ezt a C 220d-t simán megvenném.