Okos ember irracionális választása
Használtteszt: Škoda Superb 2.0 TSI 4x4 DSG L&K - 2015.
Élethelyzet: szeretnénk nagy, előítéletektől mentes, kényelmes autót, ami nem akar feleslegesen hasonlítani egy terepjáróra, de nem ordítja lépten-nyomon a járókelők arcába, hogy ha kell, elég gyorsan tud menni. Ebben a koordinátarendszerben elég hamar a kommersz felső-közepes dízel szedánok világába vezet az út, de mi van, ha ennél konzervatívabbak vagyunk?
Mióta 2-4 másodperc alatt gyorsulgatnak nulláról százra a Teslák, kezd megkopni a nagyobb teljesítményű, belső égésű motoros autók fénye. Legyintünk a 4-5-6 másodperces 0-100-akon, mintha a technológia fejlődésével megváltozott volna a gyorsuláshoz, mint fizikai érzethez fűződő viszonyunk. Elfelejtettük, hogy legtöbbünk gyomra már egy 8-10 másodperc körüli százra gyorsítástól is megrezdül. És tegyük hozzá, egy ilyen teljesítményű autót már egyáltalán nem nevezünk alulmotorizáltnak, sőt, a legtöbb hétköznapi szituációt szinte fölényesen oldhatjuk meg velük.
Most itt ez a közel 170 ezer kilométert futott Skoda Superb, ami több ismerősömet is megviccelte. Nem hibáztatom őket, semmilyen plecsni vagy morcosra húzott lökhárító nem árulkodott, hogy minden idők legerősebb utcai Škodájába ülnek be. Az 5,8-as gyorsulástól már azért meghajlik a tér, az átlagember egyáltalán nem ehhez van szokva.
A pedáltiprást néhány hét után megunja az ember, ami viszont végig az életünk része marad, az a magas fogyasztás. Ebből a szempontból jó hír, hogy a bődületes erő már a downsizing eredménye: kétliteres TSI turbómotor szolgáltatja a 280 lóerőt, így bár elbúcsúzhatunk az előd V6-os csúcsmotorjának hangjától, elfogadhatóbb fogyasztásért cserébe. A gyár szerint akár 7,1 literből is eljárhatunk a legerősebb Škodával, a valóság inkább a 9 liter körül van vegyesben, városban simán lenyeli a tizenegyet is, ráadásul a drágábbik benzinből.
Jó kérdés, hogy előző gazdája miért ezt a motort választotta a kétliteres dízel helyett, hiszen az is elég szépet lép a maga százkilencven lóerejével, viszont nagyjából feleannyit fogyaszt. Az sem érv, hogy bezzeg a benzinesnél nincs nagynyomású szivattyú, meg kettős tömegű lendkerék, mert sajnos ilyen modern motoron már ezek is vannak. Utóbbi még az automataként működő dupla kuplungos váltóban is. Ha tippelnem kéne, valószínűleg egyszerűen utálta a dízeleket.
Aki nem akar mindenáron száguldozni, az is válogathat magának elég sokféle motor közül. Az 1,4 TSI-ből valószínűleg az erősebb, 150 lóerős változat már megfelelő ekkora kasznihoz. Szerencsére annál a láncszakadástól sem kell tartani, mert ezen a generáción már szíjra cserélték, ellenben az 1,8-as és a kipróbált kétliteres benzinesnél, melyeken vezérműláncot találunk. A 120 lóerős, 1,6-os dízelt én valószínűleg nem is erőltetném egy ilyen nagy autóhoz, főként, hogy alig drágább a kétliteres.
Škoda Superb 2.0 TSI forgalomba helyezési és honosítási költségek [Ft] | |
Vagyonszerzési illeték | 154 400 |
Forgalmi | 6 000 |
Törzskönyv | 6 000 |
Eredetiségvizsgálat | 18 500 |
Regadó | 90 033 |
Rendszám | 8 500 |
Kötelező biztosítás (26 éves férfi, 3 éves jogsi) | 106 304 Ft-tól |
Már csak azért is furcsa döntés a csúcsmotor, mert a Superb ettől sem válik sportautóvá, inkább egy kényelmes kocsi, amibe nagyon erős motort raktak. Habár a kissé eldugott üzemmód-választót nyomkodva elég széles skálán váltogathatjuk az autó karakterét, és sport módban némi hangot is kapunk az utastérbe a szinte túl keménnyé vált a kormányzás mellé, de kanyarvadász így sem lesz a 4,8 méteres tepsiből. Sokkal jobban illik hozzá a komfort mód, amikor csendes, lágyan ringatózó hajó lesz a Škodából. A semleges érzethez jó nagy lapáttal hozzátesz a jól működő összkerékhajtás is, a durvább gyorsítások is teljes drámamentesek, nem kapkodja ki az erő a kezünkből a kormányt.
Aktuális modellekről ritkán szoktunk használttesztet készíteni, viszont ez a Škoda már négy éves és közel 170 ezer kilométerével azért már érezhető lenne rajta, ha valami komoly baja lenne. Kívül a kisebb felnisérüléseken kívül első pillantásra épnek tűnik a karosszéria, de közelebbről kémlelve azért látszik, hogy történt vele ez-az. Egyszer belementek hátulról, 2017 szilveszterén pedig, a kártörténet szerint, letért az útról. Valószínűleg ennek a maradványa a kissé furcsán álló oldalsó krómdíszítés az ajtókon, de összességében nagyon igényesen javított autónak tűnik és a hétköznapi használatban egyáltalán nem lehet észrevenni, hogy valaha sérült volt.
Mennyire biztonságos?
A 2015 óta gyártott harmadik generációs Škoda Superb hozza a kötelező öt csillagot az EuroNCAP töréstesztjén, akárcsak a többi MQB modulrendszerre épített autó. Bár már alapáron is hét légzsák járt az autóhoz, amiben benne van a térdlégzsák is, de abból még akkor sem kaphat az utasoldalon ülő, ha fizetünk érte. A kor szinte összes aktív menetbiztonsági elektronikája rendelhető a Škodába, van sávtartó asszisztens, adaptív fényszóró és automata vészfék is. Utóbbi sajnos durván megtréfált a teszt során. Kanyargós úton képes volt tökéletes felfestéseknél a szembejövőre besatuzni, még szerencse, hogy a mögöttem érkező résen volt és kikerült. Fontos megjegyezni, hogy ez a funkció szinte minden gyártónál elég rosszul működik.
Beülve is látszik, hogy elég igényes lehetett az előző tulaj. A világos tónusú beltérben sehol egy folt, minden kezelőszerv hibátlanul néz ki, felületes szemlélődő simán új autónak nézhetné. A Laurin&Klement felszereltségnek köszönhetően szinte minden jóval teletömték a legnagyobb Škodát: adaptív tempomat, fűthető és hűthető, elektromosan állítható ülések, indukciós töltő és négy tónusban állítható hangulatvilágítás is van benne.
Dizájnorgiára még így se számítsunk, de cserébe az ergonómia példás, mindent azonnal meg lehet találni. A Superb persze továbbra is azért maradt a kategória talán legütősebb ár/érték arányú autója, mert a legjobb extrák a fapados kivitelbe is járnak. A Simply clever okosságokon felül (jégkaparó, zseblámpa, esernyő, telefontartó, stb.) természetesen az óriási hely a leglényegesebb: magam mögött ülve felkarnyi lábterem maradt, de még teljesen hátratolt vezetőülésnél is maradt egy kis arasznyi távolság a térdem és az ülőtámla között. A két üléssor utasai szinte külön dimenzióban tartózkodnak, ráadásul a hátul ülőknek is jutott 220 voltos és USB-csatlakozó. A csomagtartó alapból is hangár nagyságú (625 liter), az üléseket lehajtva 1760 liternél járunk. Mivel a Superb csomagtérajtaja üveggel együtt nyílik, két bringa könnyedén befért az ülések lehajtásával. Ha ez kevés lenne, létezik kombi is, 660/1950 literes csomagtérrel.
Menet közben, ha nem is túl zavaró módon, de azért megmutatkoznak a használat jelei. Alapjárat környékén, különösen a váltó irányváltását követően kicsit rángat a DSG-váltó. Anti cikkéből tudjuk, hogy ezeknek a problémáknak jobb mihamarabb utánanézni, mert a hiba idővel akár félmilliós javítási költséget is generálhat. Elindulásnál néha kicsit későn reagált a start-stop rendszer, sőt néha olyasmi hangokat hallatott, mintha az első indításra még egyszer ráindítózott volna. Ki tudja, talán szerencsés lesz a következő tulajdonos, és megússza egy akkumulátorcserével, de azért nem túl biztató jelenség.
Alkatrész megnevezése | Alkatrész márkája | Bárdi Autó bruttó kisker ár (egységár) |
Akkumulátor | Exide | 49 996 Ft |
Levegőszűrő | VAG | 2 130 Ft |
Pollenszűrő | Bárdi Autó | 2 630 Ft |
Olajszűrő | Bosch | 4 858 Ft |
Kettőstömegű lendkerék | LUK | 285 445 Ft |
Lengéscsillapító (hátsó) | Bilstein | 27 624 Ft |
Első fékbetét garnitúra | Juratek | 16 989 Ft |
Turbófeltöltő | Borgwarner-Schwitzer | 303 975 Ft |
Nagynyomású szivattyú | Hitachi | 173 357 Ft |
Aztán ott van minden túlnyújtott MQB-padlólemezes autó átka, a menet közbeni ropogás. Egy ismerősöm új Passatja is szenved ettől, Csikós is írt már hasonlóról és e példány alapján sajnos a Superb sem kivétel. Csak azért tűnik fel egy-egy bukkanón a furcsa, műszerfal vagy tető felől érkező mocorgás, mert az autó amúgy elég csendes. Durvábban vett padkáknál a futómű felől is jön egy kis nyöszörgés, de ezt talán a lengéscsillapítók cseréje orvosolhatja.
A szerviztörténetet nézve nem látni különösebben vészes dolgokat, de azért azt sem mondanám, hogy tejben-vajban fürösztötték volna a Superbet. Például előfordult, hogy csak 30 ezer kilométer után kapott új motorolajat az autó. Gyújtógyertya-cserére már 58 ezernél szükség volt, és ismét akadt belőle cserés 115 ezer kilométernél, amikor a váltóolajat is kicserélték. Nem sokkal később kapott új motortató bakokat és szükség volt egy vezérlőegység-programozásra is. Ezen kívül kizárólag a kopó-fogyó alkatrészeket cserélték rajta, a motort sem kellett megbontani még.
Népítélkezőink átlagosan 8,22 pontra értékelték a harmadik generációs Skoda Superbet, ami igen magas értéknek számít. A ropogáson kívül kisebb elektronikai hibákról (adaptív fényszóró, navigáció, automata ablaktörlő) számolnak be legtöbbször, illetve egyes példányoknál párásodó lámpaburákra panaszkodnak. Visszahívási akcióból egyelőre (2019 áprilisáig) csak négy darab volt:
- Rosszul rögzített csatlakozók miatt bizonyos elektromos fogyasztók (légzsák és tompított fényszóró) nem működhetnek – 2015-ös gyártás
- A napfénytető megrepedhet ha kulccsal zárják – 2016-os gyártás
- Övelőfeszítő hibája – 2016.08.03-30. közötti gyártás
- Hátsó kerékcsapágy házának hibája – 2017.08.24-29. közötti gyártás
A fentiekkel nagyjából párhuzamba állítható a kipróbált autó 8 millió forintos ára, hiszen újonnan 13,5 körül hirdetik a csúcs-Superbeket, de már a konfigurátorban is adnak egymillió forintos kedvezményt. A használtpiacon elég nehéz hasonlóan erős példányba belefutni, a kétliteres benzines eleve elég ritka motor, ráadásul ilyen sokat futott példány sem nagyon van még. Ha a dízeleket is bevonjuk a keresésbe, már 4 millió forintért is lehet hasonló korú Superbünk, bár ennyiért sokat futott példányokat találunk, igaz, akár egy kombi is horogra akadhat, nem igazán van köztük árkülönbség.
Ha hirtelen szükségem lenne egy olyan használt felső-középkategóriás autóra, amit jelenleg is gyártanak, elég jó esélyekkel pályázna a Škoda Superb, de végül a hibák ellenére is majdnem biztos, hogy inkább egy Volkswagen Passatra lőnék. Egyrészt az utóbbi kívül-belül jobban tetszik, abban is el lehet férni hátul és használtan nagyjából ugyanannyiért kapható, mint a legnagyobb Skoda.
A szívem húzna egy Mazda 6 felé is, de túl sok sztorit hallottam a Mazdák rozsdásodási hajlamáról. A Mondeo nekem túlságosan idejétmúlt konstrukció hatását keltette, az Insignia nem tudott megmozgatni, a Peugeot 508-as második generációja viszont állat, de még túl új. Ha biztos nem kell a bivalyerős motor, akkor a Kia Optima jöhetne szóba a Skoda konkurenseként.
Škoda Superb 2.0 TSI 4x4 DSG L&K - 2015. | |
Üzemanyag | benzin |
Lökettérfogat (cm3) | 1984 |
Hengerek száma/elrendezése | 4/soros |
Teljesítmény kW (LE)/1/perc | 206 (280)/3750 |
Nyomaték Nm/1/perc | 350 Nm/1700-5600 |
Könyezetvédelmi besorolás | Euro 6 |
Váltó | 6 fokozatú, duplakuplungos automata |
Végsebesség km/óra | 250 (elektronikusan korlátozott) |
Gyorsulás 0-100 km/órára mp | 5,8 |
Kombinált fogyasztás l/100 km | 7,1 |
Saját tömeg kg | 1540 |
Hosszúság mm | 4861 |
Szélesség mm | 1864 |
Magasság mm | 1468 |
Tengelytáv mm | 2841 |
Csomagtartó l | 625 |
Tank mérete (l) | 66 |
Újkori ár | 13 686 370 Ft |
A cikkben szereplő autót a CarNext by Leaseplan kínálatából választottuk.
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.