Feltűnő, de használat közben szinte észrevétlen lesz az elektromos Citroën C4. Az együttélés kényelmes vele, de nem felhőtlen.
Évek óta mindig ugyanaz a játék megy, ha Citroënről van szó. Az első pillanatban valahogy grimaszokkal próbálom rekonstruálni, mit is látok és rájövök, hogy ez a kicsit mélytengerien bamba, nyomokban nagyfejű plüssállatos pofa igazából simán csak kedvesen furcsa. Következő stádiumban jön a lelkiismeret-furdalás napja, amikor arra gondolok, hogy olykor barbár módon lerondáztam. A Multiplánál céltalanabbul aranyos, de a Citroën pufi gömbölyűségében sincs semmi bántó, és ettől nagyszerű.
Mind közül az utolsó harmadot szeretem a legjobban, mert ilyenkor kezdem megfejteni, hogy a C4-es formája mennyi apró régi és új ötletből áll össze. A menetfénytől lefelé olvadó fényszóró meg a krómlécből kihullámzó logó már nem akkora újdonság, hisz az összes így néz ki mostanában. Csak az e-C4-ben ott van egy pár jóval korábbi Citroën: az orra engem nyomokban az Ami 6-ra emlékeztet, az oldala a végén lecsapott tetővel pedig a GSA-ra, az osztott hátsó ablak tiszta első C4.
Alapvetően meg tényleg csak egy hagyományos kompakt (szűk 4,4 méter hosszú), csak nagyobb kerekek vannak rajta és vastagon műanyagba tunkolták az alját, hogy divatosan SUV-s legyen. Abból az építőkészletből rakták össze, amiből az összes hasonlót a Stellantis konszernen belül. Dedikált villanyautós gördeszka hiányában itt a CMP-t (Common Modular Platform) tervezték meg úgy, hogy az ódon belső égésű motorok mellett az elektromos hajtásra is berendezhető legyen.
Ebből fakadóan az e-C4-esben sem egy újabb csomagtér van a gépháztető alatt, hanem a motor (még hiteles burkolat is van a villanymotor, inverter meg narancssárga kábelek tetején) és a nettó 45 kWh-s (bruttó 50 kWh) lítium-ion aksicsomagot az aljára csavarozták. Így elveszik valamelyest a villanyautósság azon előnye, hogy az utasoknak több élettér, a csomagjaiknak pedig több liter jut. Legalább a csomagtartója ugyanúgy 380 literes (ülések döntésével 1250 liter), mint a sima C4-esé. Padlója alatt akad hely a töltőkábeleknek, bár valószínűleg a legtöbbször úgyis csak bedobtam a sporttáska és a hátizsák közé. Aztán lecsuktam a csomagtartót, beszálltam, indítottam, kiszálltam és lecsuktam határozottabban. Sose jött össze elsőre.
Otthonos az egész utastere és nem kell kék vagy bordó bőrkárpit, meg óriási napfénytető, hogy az egész kellemes legyen. Igazából ez a komor szürke sem hajlik depresszívbe a sok kis apróságtól. Sokszögletű szellőzők, gondosan megrajzolt vonalak, érdekes varrások vannak mindenütt, az ajtókárpitokon hibridesen kéklő hullámos dekorral. Oké, a műanyagok tényleg csak a legszükségesebb helyeken puhábbak, de a spórolás egyedül a térdemnél fájó. Ott is csak azért, mert nem fér el a kemény középkonzoltól.
Könnyű a felgyülemlő kacatokkal belakni a C4-et, mert váratlan mennyiségű tárolóhely van, ahová betömködhetjük a fél csomag rágót, a ki nem dobott parkolócetliket meg a kaputávirányítót. Középen az USB aljzatok között ott a vezeték nélküli töltő, alatta szabadon felhasználható tároló, pincével. A leginkább a kesztyűtartó volt meglepő, ami lehetetlenül mély. Felette még van egy kis fiók, kifejezetten tableteknek kitalálva, és egy konzol is, amire felerősíthető az iPad. Voltak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy ez mennyire biztonságos, de nem kell aggódni, mert a légzsák gellert kap a szélvédőn és a tablet elé nyílik.
Sokat elárul a fedélzeti rendszerről, hogy inkább van egy remek hely a zongoralakk-tengerben az okostelefonnak, ahol még épp rá lehet pillantani a Waze-re. Öröm, hogy hőmérséklet állításért már nem kell a 10 colos érintőképernyőt taperolni, de minden másra is csak a legvégső esetben jó. Rettenet lassan bootol be, hemzseg a kínos félrefordításoktól (pl. alkalmazások helyett almalmazások) és messze elmarad attól a digitális élménytől, amit már vagy 10 éve megad bármelyik telefon. A kormány mögötti kijelzőn pedig csak a legalapvetőbb infók jelennek meg, mint a sebesség, a töltöttség és a hatótáv. Felette ott a nagyobbacska plexilapra vetítő HUD, ami simán kiváltaná az egészet, ha polarizált szemüvegben is látható volna.
Komikus a két kamerával (elöl és hátul) megoldott 360 fokos nézet abban a korban, amikor pár dollárért egy csokor apró kamerát hoz házhoz az Aliexpress. Szoftveresen rakja össze mozgás közben a felülnézeti képet, kanyarodás közben szaggatva. Tehát, ha közben odagördeszkázik egy cirkuszi majom, akkor látni sehogy nem lehet majd.
Állami ingyenpénz nélkül 10,8 millió a legolcsóbb elektromos Citroën C4-es. Fullos ellátmánnyal (Shine Plus), adaptív tempomattal, nagyobb teljesítményű töltőkábellel, metálfénnyel, a véleményes 360 fokos kamerával és magától parkoló rendszerrel, valamint masszírozós nyergekkel már simán el lehet tolni 16 millió fölé. A fapad Feel felszereltséghez szériában jár a LED-es fényszóró, esőérzékelős ablaktörlő és automata klíma, parkradar és telefontükrözés is van benne. Egyedül az ülés- és kormányfűtést hiányolnám belőle, ez a kettő további 150 ezer forintba kerül. Többre igazából nincs szükség.
Alapterületre megvan a Citroën C4-nek a kompakt méret, csak az oszlopok borulnak úgy befelé, hogy szűkebbnek érződik miatta a tér. A lejtős tető jól mutat, de hátul 180 centivel már érezhető közelségben van a tetőkárpit. A puhára párnázott ülésekben viszont annyira jó ülni, hogy kedvem volna egy pokróccal és kakaóval az ölembe megnézni benne egy Jóbarátok részt. Hatalmas kihagyott ziccer, hogy alapból nem fűthetőek, a kormány bezzeg igen. Igény volna rá, mert egy villanyautóban szinte pazarlás csak úgy kifűteni az egész teret.
Különösen azért, mert egy januári este alatt 30-40 kilométernyi hatótávot didergett ki magából. Vagy ment egy Budapest-Szentendre retúrt, amíg én aludtam. A töltési lehetőségeim korlátozottak, ezért szinte csak a szerkesztőségben dugtam fel a C4-est. A 7,4 kW-os töltővel 7,5 óra alatt szívja meg magát, de tud 100 kW-os villámtöltést is fogadni, azzal fél óra alatt 80 százalékon van. Otthon, a kávéfőző és a mikrosütő közé bedugni nem érdemes, hacsak nincs erre a projektre másfél napunk.
350 kilométeres hatótávot ígérnek, ebből 280 körül tudott így a januári cidriben. Az első pár napon még nem számított a bolygó és úgy használtam, mint egy rendes autót. Utána meg inkább lemondtam a fűtésről, rétegesen öltöztem és hosszan kigurultam, hogy csordogáljanak vissza a kilométerek. Valahol mélyen még örültem is neki, amikor úgy mászkáltam a városban, hogy a végén megmaradt a hatótáv.
136 lóerővel meg instant 260 Nm-rel már bőven lehet haladni. Nem ugrik olyan fickósan, mint ugyanez a technika egy kisebb e-208-ban, de 10 másodperc alatt ennek is megvan a 0-100. Alatta van a sok száz kilónyi aksi, de ettől még tényleg annyira lágyan billenős a futómű, hogy látványosabb kanyarban azt hiszed, leér a kilincs. Épp ezért nem borítottam ki, Fót felé autózva rendre azon kaptam magam, hogy én vagyok az a kellemetlen villanyautós, aki 70-nel tartja fel a sort, annyira megszállt a nyugalom.
Városban kifejezetten szórakoztató az azonnal meglóduló autó és gondtalan a vezetés a váltások nélkül, hangtalanul. A Honda e-ből áthuppanva viszont baromira hiányzott az egypedálos mód és ezt az erősen fékező B fokozat sem tudta pótolni. Nem tudtam megbékélni a lassan reagáló fokozatválasztóval sem, aminek P és B gombjai is annyira picikék, hogy muszáj odanézni, ha el akarjuk találni.
Ha nem is olyan felhőn suhanás, mint egy hidrós BX, de azért az e-C4 spéci progresszív hidraulikás lengéscsillapítói is tudnak valamit. A fekvőrendőröket, hullámzásokat jól kiringatja, mintha négy vajkockán menne, pedig alapvetően egy sima kompakt elöl MacPhersonnal, hátul csatolt lengőkarral. A macsakaköves úton és élesebb töréseknél hallani lehet a dübbenést, de érezni már csak egészen halványan. Az egész e-C4 valahogy teljesen észrevétlenül könnyed ezzel a komfortos futóművel, meg az egy ujjal tekergethető kormánnyal. Mintha arra lenne kitalálva, hogy észrevétlen legyen, amíg a város egyik végéből a másikba átvergődi magát az ember. A 316-os BMW-mben már biztos felment volna a vérnyomásom az esős napi orbitális dugótól, de az e-C4-ben valahogy ez nem érdekelt. Nem kellett egyensúlyozni a kettesen a kuplungot, csak csöndben csordogálni a tömeggel, és ez a legtöbbeknek igazi áldás.
