Bemutató: Dacia Duster 2021 facelift

A sajtótájékoztatón sulykolt ravasz lózung szerint azért ennyire visszafogott a frissítés, mert a Duster technikailag úgy jó, ahogy van, a formatervezők meg elsőre is hibátlan munkát végeztek. Ez végül is jobb, mintha tudatosan azért lenne ronda az első, hogy aztán a ráncfelvarrott verzió jobb eladásokat produkálhasson, á la BMW. A ráció és az üzleti szempontok szerint teljesen rendben van a Dacia gyakorlata, a matekszigorlaton is jobban fáj, ha a jó megoldást írod át rosszra.

A hotel parkolójában sorakozó Dusterekről elsőre, de másodikra is azt hittem, hogy a régiek. Főleg a lökhárító tévesztett meg, mert - mivel azt a legköltséghatékonyabb lecserélni - a gyártók általában azon cifráznak egy keveset: nagyobbra húzzák a beömlőket, kijjebb tolják ködlámpákat, stb; nem így a Dusteré, amelyen a legnagyobb változtatás az, hogy az alsó panel más színt és felületet kapott. Ezen kívül a hűtőrács fényes kis négyzetein faragtak valamennyit, esőember legyen a talpán, aki 30 méterről kiszúrja.

Ugyanígy a rögzítőpontok bolygatása nélkül lehet frissíteni az autó küllemét új fényszórókkal, a belső struktúrájuk játszótér a kihívásra vágyó dizájnernek, a nappali menetfények meg már egyenesen a márkaarculat sarokkövei, kár, hogy a dialektikusan haladó egyetemes formatervezésnek épp egy fantáziátlan periódusát éljük, amikor mindenki megelégszik egy-két Thor-kalapáccsal vagy két, sorba kötött L-alakkal: BMW, Škoda, VW, Jaguar, Toyota - egy kaptafa mind, még szerencse, hogy a Varga Pista, az a szegény pára kidobta a rendes párjukat is. ┗┗ ==== ┛┛. A Daciánál is Thor-kalapácsot oldalt fektetett Y-okat rajzoltak az első és a hátsó lámpákba, amik hátul ugyan látványosak, de nem organikus részei a formatervnek, így akinek a szeme koherenciát kíván, nem biztos, hogy szereti majd őket. Elöl szinte észrevehetetlen az újítás; a legfinomabb részlet, hogy a motívumot az új felni dizájnba is belefoglalták.

Azon egyszerű fogyasztó nevében nyígok most a minimalizmus miatt, akit húsz éve arra kondicionál a piac, hogy követelje a látszatot. Picsába a valós értékekkel, az árucikk akkor is mutatkozzon újnak, ha nem az. Baudrillard büszkén vigyorog a sírjában, a szimulákrum győzött. A modellfrissítés sokszor amúgy is inkább interakció a vásárlóval, egy poszt a köztudat instagramjára, hogy hélóhéló, itt vagyunk ám még, #kycsimmelkínálatba - adekvát példa az Audi A4 legutóbbi faceliftje, ami a hírek szerint főleg azért történt, hogy a frissen bemutatott 3-as BMW ne szorítsa ki teljesen a kollektív emlékezetből.

A Dacia ezzel a gyakorlattal ment most szembe: a Dusteren tényleg csak a legszükségesebb, a vásárlói visszajelzések alapján kisakkozott változtatásokat eszközölték. A tálalás nagyjából mindegy is, hisz a vásárlói bázis stabil, ehhez mondjuk az autóipar jelen iránya is kellett: a szabályozások miatt minden bonyolódik és minden drágul, mindenki előre menekül, és mindenki prémium akar lenni, mert ott a profit, az új isten képmása. Eközben a Renault hónaljában a Dacia nagyjából egyedüliként képviseli az olcsó, fél-puritán, de full-racionális szerepet. És ez jó, emiatt népszerű a márka piszkosul.

A modellfrissítés változtatásai is nagyobbrészt célszerűek: a Renault-knál megszokott, középkonzolra csapott tempomat-gomb a kormányra vándorolt - ahol a többi gombbal együtt háttérvilágítást is kapott - , helyére rendes pohártartó és az összkerekes verzió esetén a módválasztó tárcsa került. Az ülések változatlanok, de a fejtámlák újak, vékonyabbak, így kisebb holtteret tartanak; az eddig haszontalan, csesznye középső kartámasz helyett meg egy 1,1 literes rekeszes lett, ami ráadásul hosszirányban állítható is. Két USB-port került a szivargyújtó mellé, kis szépséghiba, hogy egyik sem Type-C, de a Dacia itt feltehetően a filléres adapterekre apellál.

Nem célszerű, de a közérzetnek jót tesz, hogy a központi kijelző már nem olyan, mint egy utas-szórakoztató rendszer egy kivénhedt Airbus-on. Van belőle kisebb és nagyobb is, a rendszer sebessége korrekt (pl. a Fordé ehhez képest abakusz), CarPlay-t és AndroidAutót is tud, de az összkerekes verziókhoz terepező-képernyő is jár, ami iránytűt és az autó aktuális dőlésszögeit is mutatja. Parasztvakításnak tűnik, de biztos van olyan éles szituáció, ahol egy-két fok különbség is számít. Szintén a digitális offroadozáshoz tartozik, hogy a képernyő gombnyomásra mutatja az autó környezetét, a lökhárítóba épített kamera a nagy bukkanók után láthatatlanná váló utat, a visszapillantóban lakó pedig a kerekeket mutatja - padkázás ellen lehet segítség – lábjegyzet, hogy ezt már az előző is tudta.

A beltér így összességében már semlegesen kortárs, és ugyanaz érvényes rá, amit a sajtótájékoztatón az autó elektronikájára és segédleteire mondtak: a kötelezőket hozza, de extrákat nem kínál. Igen, nagyrészt műanyag, de azt a nyámnyám autós újságírókon kívül úgyse kopogtatja senki. Plusz újítás a beltérben a lábtámasz, ami nekem furcsán közel került az üléshez, és a bő kétszáz kilométeres tesztút végére sem kívántam jobban.

Ezeknél komolyabb és praktikusabb újítás, hogy kétszeresére (49,8 literre) növelték az LPG-tartály méretét, így a kombinált hatótáv már combos 1200 kilométer, a műszere pedig bekerült a sofőr előtti digitális egységbe. Emellett a komolyabb igénybevétel miatt megerősítették az összkerekes verziók kuplungját is, és szintén a 4WD-knél újdonság, hogy négyévszakos abroncs (3PMSF) jár majd alapból.

Ezek azért fontos részletek, mert a Duster nem egy fortunate son, nem ezüstkanállal a kezében született, mint a tömeg-SUV-k, nem ússza meg a terepet. A kirakott 4x4-es tesztpályán a komolyabb délelőtti eső ellenére is nyugodtan végigcsorgott úgy, hogy az instruktor utasításainak megfelelően nagyjából kétszer kellett odapöccinteni a pedáloknak: alapjárat itt, lejtmenetvezérlő ott, és voilà c'est fini. Azt persze tudni kell, hogy ezek a pályák mindig vastagon Patyomkin-falvak, amik az autó képességeihez lettek építve.

Odakinn viszont senki nem fog kímélni egy Dustert, pontosan azért, mert vagy eszköznek vagy közlekedőedénynek használja mindenki. Előbbi minőségében egészen kiváló, mert ugye a hasznosságot mindig aláhúzza az ár, ebben a Dacia pedig továbbra is erős; utóbbiban pedig egyenesen ópium: vákuumban tartja az érzékeket, vezetési élménye közelíti a nullát, ami a budget-autók esetében abszolút pozitív, ráadásul a barátságos alapár mellett jut pénz a sportos kiegészítőkre (pl. biciklitartó) is, amelyek emiatt borzasztóan népszerűek is.

Egyetlen gyengéje a kézi váltó, simán eltéved a fokozatok között, megakad a kulisszájában, de pont emiatt volt annyira kontrasztos átülni az új duplakuplungos automatába, ami simán egy felsőbb szociális osztály. Kulturált és csendes, nem ránt, mint egy szamár, és ha két gondolatnyi késéssel is, de tudja, hogy mit akar a sofőr; maga lenne a román mennyország, ha összkerekessel együtt lehetne kapni az automatát - de nem lehet.

A konklúzió pedig annyi, hogy a Daciát lenézni ciki. Eddig is az volt, elitista vakság, de a Duster az összes kopogásával és olcsó műszaki megoldásával/anyagválasztásával együtt is a legjobb példa arra, hogy ténylegesen szar autót Európában már nem nagyon lehet gyártani, a semlegesért viszont továbbra is érdemes hálát adni. Sőt, egyre inkább.