Kenyérre kent hideg pacal

Teszt: Opel Crossland 1.2 T GS Line – 2021.

2021.11.23. 06:04

A Stellantis moriái szorgosan sodorják már az Opel sorsfonalát vaskos rézhuzalokból: a csoport tizenöt tagja közül a németek az elsők között állítják majd át az európai kínálatukat tisztán elektromos autókra, a tervek szerint már 2028-ban. Az újításnak már néhány biztató előjelét is látni: a Mokka egy határozott vonalú, könnyed túrabakancs, amiből már most kínálnak villanyosat (Mokka e); az Astra pedig a Peugeot 308 kellemes átirata, amiben már-már Calibra szinten érnek össze az ívek és a kettétört egyenesek, ebből 2023-tól jön a tisztán elektromos változat. A paletta teljes leváltása viszont hosszadalmas és rekkenő meló még: a cégcsoport nappalija egyelőre tele van félig kész prototípusokkal, így muszáj ideiglenesen néhány csontvázat átöltöztetve visszarakni a szekrénybe. Szegény nyomorult Crossland is egy ilyen csontváz.

A kis SUV-t 2017 óta gyártják, így éppen megérett a szokásos életciklusközepi faceliftre, de vesztére pont egy igen markáns határon érte utol a frissítés: az új Opelek látványosan fiatalabbak és tényleg tudják a 2021-ben elvárt szintet, a konkurencia is versenyképesebb autókat kínál, így az autóbolond igazolva érzi a Crosslanddel kapcsolatos ellenérzéseit: mégis mi ez a... ez a... - itt öklendezni kezd - háromhengeres, húsz éve reszelt (PF1) architektúrára épülő kompakt SUV? A formaterv sem segít rajta: magas és keskeny, oldalára borított nagypolgári szekrényre hajaz kispolgári tartalommal megtöltve. Ráadásul a küllem hazudik is, hisz a Crosslandet csak elsőkerékhajtással lehet kapni, merész lépés lesz eső után a szőlő melleti dűlőre hajtani vele.

A faceliftet sem vitték túlzásba az Opelnél, de az új, eddigiektől eltérő arculat miatt valami nem klappol, a nagytestvér Grandlandnél valamivel mérsékeltebben, de a Crosslandnél is látszik, hogy disznót próbáltak rúzsozni: a fényszórók és a Vizor fantázianevű hűtőrács vonalai egymásba vannak erőltetve, mint érdekházastársak a nászéjszakán, a lökhárító szürke betétje közben az ablakból figyeli a sikertelen aktust. A formaterv többi része természetesen megegyezik az elődmodellel, a tesztautó piros tetőlécéért viszont próbálok megbocsátani: mint egy befestett tincs az ötven éves hivatalnoknő halántékán - kétségbeesett kiáltás a semmilyenség vermének legaljáról. A krómozottal ellentétben mondjuk legalább ingyen van; a karosszériától eltérő színű tetőért viszont 150 ezer forintot kérnek.

A belső tengernyi műanyaga taszítja a finesse-t/a kifinomultságot, mint a kenyérre kent hideg pacal, így a Crosslandben egy percig sem gondolja senki, hogy az Opel felfelé menekülne - pedig manapság sok konkurens teszi ezt a nagyobb profit reményében. Ennek ellenére - amíg a motor nem jár - a bent tartózkodás nem kellemetlen, mert nem csúnya, bár tagadhatatlanul elment mellette az idő. Elképzelhető, hogy ez az érzés az egyre gyorsabban változó divat hibája, de az is lehet, hogy a sehova sem tartó ívekre, ötletszerűen felhordott textúrák sokaságára és fényezett műanyag héjra építő beltér soha nem is volt több, mint a süllyedő középosztály öntudatát bágyasztó OBI-rokokó.

A sofőr előtti analóg óracsoport és a közéjük ékelt 3,5 colos monokróm kijelző is az elmúlt évtized interfésze, amit ráadásul a bajuszkapcsolóról kell irányítani. Ez csak annyiban kritika, hogy objektíven sokkal jobb megoldás a kormánykerékre pakolt irányítópanel, mivel a Crossland megoldásával ellentétben ott nem kell elengedni a kormányt a matató kéznek. A központi, alapból 7 colos, a feláras NaviPro multimédiás csomagban 8 colos kijelző kezelőfelülete logikus, a navi is tisztességesen működik, de a felbontás és érintésérzékenység egy apácáról készült fametszetéhez fogható, lehetne mögötte combosabb hardver.

Valójában azonban a Waze vagy a Google Maps mérföldekkel fejlettebb rendszer, így az egész infotainment legjobb pontja, hogy támogatja az Apple CarPlayt és Android Autót is. Utóbbit próbáltam, üdítő, hogy flottul párosodik a telefonokkal és rendben működik, nem minden márkának sikerül ezt megugrani. Szintén örömteli, hogy a lényeges funkciók nem csak a kormányon és a kijelzőn, de a középkonzolon is kaptak saját gombokat - a Mokka és az Astra alapján az Opel továbbra is őrzi az analóg lángot.

A motorháztető alatt az 1.2-es benzinmotor nem túl fennkölt, pedig a választékból ez a 130 lóerős változat a legjobb választás. A teszt végén 5,6 liter jött ki átlagra, ez piszok jó érték, pedig sokszor nem csak ketten ültünk benne. A paletta alján ugyanennek a PSA-tól származó 1.2-esnek a szívó verziója az éber kóma könnyűfémbe öntött allegóriája; a már turbós, de még csak 110 lóerős élhető alternatíva, ám érzésre igenis van helye annak a plusz 20 lóerőnek. Ha valaki tényleg múlt évtizedbeli kombinációt akar, választhat 1.5-ös dízelt is 110 (automatával 120) lóerővel. A háromhengeres benzines kiegyensúlyozatlan rezgései főleg városi mászkálás közben mutatják bárdolatlannak a Crosslandet - sehol a wartburgos báj, se Yaris GR-szintű őrület -, bár sokat segít rajta, hogy magasabb fordulaton, 90/130 körüli tempónál azért kisimul.

Hétköznapi közlekedésre tehát megfelel, hovatovább adekvát, de a rezonanciák miatt a motor stresszes karaktere könnyen beivódik az utasokba. Nyilván hozzá lehet szokni, megszeretni viszont nehéz, kövér gázok mellett pedig egyáltalán nem polgári az atmoszféra, előnye viszont, hogy szabálykövető közlekedésre sarkall. A hatos váltó gombja kicsit olyan, mint a BMW-kormányok karimája - kicsit ormótlan, épp túl vaskos - bár lehet, hogy nagyobb tenyérbe jobban illik, a kar megvezetésén viszont semmi nem segít, repülésirányító kell hozzá, hogy a kulisszában kóvályogva fokozatba találjon az ember. Ez különösen az egyestől a hatosig érvényes. 300 ezer forint nem kevés, de érdemes kipróbálni az automatát.

Vizoron küllemen kívül is jutott újdonság a Crosslandbe, nem lehet elvitatni tőle az innovációt: a Grandlandhez hasonlóan a szubkompakt SUV nevéből is kigyomlálták az elődmodell nagy gyengéjét, az X betűt. Emellett csak mellékesen kapott új lengéscsillapítókat és a kormányzáson is faragtak, de a vezetési élmény így is elmarad a kategóriatársaktól: a bólogatásért és a billegésért cserébe az úthibákat is rendre közvetíti.

A Crossland főleg a régi, a villanyosított hajtásláncok nélküli platformja miatt valamivel olcsóbb tud lenni a konkurenseknél (alapkivitelben, kedvezményes áron 5,9 millió forint; a tesztautó GS-Line viszont 7,3 millió), és az Opel családon belül is az egyik legjobb ár/érték arányt nyújtja, igaz, nem sokkal: az aktuális (K) Astra alapáron 6 millióért, a hasonló méretű, de teljesen más ligában játszó Mokka pedig 6,5 millió forintért lehet hazavinni.

A kategória modelljei egyébként 6,3-6,6 millió forint környékétől indulnak, ám ezek (pl. Volkswagen T-Cross, Toyota Yaris Cross, Renault Captur) egytől egyig újabbak és kifinomultabbak, cserébe a Crossland egy leheletnyivel nagyobb náluk: hátul bőven elfértem magam mögött (181 cm), a csomagtere 410 liter. Ebbe viszont pofátlanul benyúlik a hátsó ülések egyik fém támasza is, nem elegáns, nagyobb alapterületű csomagok esetén biztos fognak miatta szitkozódni.

A nézőpont itt fordul át az elégedetlen, a jelenkor virtuális követelményein nevelkedett autóbuzériából a valóságba. A Crossland célközönségének valószínűleg teljesen mindegy, hogy ráz-e, hogy háromhengeres-e, és hogy milyen felbontása van a képernyőnek. Az is nagy dolog, hogy van. És mivel az Opelek ezután már az új EMP1/EMP2 platformra épülnek majd, valószínűleg a Crossland búcsúztatja el ezt az időszakot: az utolsó, olcsó igavonóként egy borzasztóan kompetitív ligában.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.