Bemutató: Toyota Aygo X

Már minden kategóriában a hobbiterepjárók a műfaj legdivatosabb képviselői, így az új Aygo X is ezt a trendet követi. Sőt, egy kicsit diktálja is, hiszen ebben a méretosztályban eddig nem volt jellemző a vizuális terepjárósítás. Valahol kicsit groteszk, hogy egy városi miniautót is csak emelt hasmagassággal és a nem létező terepképességeket kiemelő külső stílusjegyekkel lehet piacképessé tenni, de közben az is igaz, hogy az Aygo X-nek ez jól áll.

Előszériás darabokat kaptunk, mert végleges még nem létezik. Megnyugtattak minket, hogy ezeket az autók 98 százalékban kész állapotúak, ami a gyakorlatban leginkább azt jelenti, hogy kevés élő ember van, aki ki tudna szúrni különbségeket ezek és a majdani kész autók között. Az egyetlen pont, ahol a prototípusság feltűnő volt, hogy a műanyag íveket még mintás álcamatricák fedték, ezek a végleges modellekről hiányozni fognak. Pedig egészen jól néztek ki.

A formára joggal lehet mondani, hogy lendületes: mindenhol élek, hajtások és fény-árnyék játékok tarkítják, amit a rengeteg műanyag kiegészítő és kontrasztosra fényezett elemek tovább hangsúlyoznak. Az akár 18 colos kerekeit az optikailag előre dőlő kasznija sarkaiban hordja, amitől van egy pimasz, ugrásra készülő mopszra emlékeztető kiállása.

A megszokott színeken kívül a fűszereké és némi gyümölcsé a főszerep: van kardamom, csili, gyömbér és boróka, ami a valóságban azt jelenti, hogy az autó kérhető sötétzöld, bordó, púderszínű és lilás-kék árnyalatban is, amikhez kontrasztos, feketére fényezett elemek is járnak. Ha valaki a konzervatívabb megoldások híve, ezüstöt, fehéret és feketét is választhat, amiknek egy ilyen vidám kisautónál egyébként semmi értelme.

Belül már kicsit fogyott a lendület: egy kisautós, ívesen hullámzó belsőt kapunk pár ügyes részlettel és változó anyagminőséggel. Sok helyre jutott kopogós műanyag, amit a külső színekre rímelő dekorációk és kényelmes, a tesztelt felszereltségi szinten műbőrrel bevont ülések ellensúlyoznak valamelyest. Csak a két legmagasabb felszereltségű, Executive és Limited modelleket próbáltuk a kilenccolos érintőkijelzővel, de még ezeknél a változatoknál se került menübe a klímakezelés. Hatalmas plusz pont jár érte.

A helykínálat miniautós mércével a hátsó sorban is elfogadható, de fájó pont, hogy a hátsó ablakot nem lehet lehúzni, csak kibillenteni. Az utastér teljes hosszában elhúzható, feláras vászontető viszont nyitott állapotában nagyban segít a hátsó térérzeten és az oxigénáramlásnak se tesz rosszat. Érdemes halkan megemlíteni, ha nyitva van a hátsó ajtó, annak a hegye kardként mered a világba, célszerű lesz óvakodva közeledni felé.

Bőkezűen kétféle útvonallal is készültek nekünk: volt egy városi kanyargós, illetve egy hosszabb, autópályás tesztkör is. A motor minden Aygo X esetében azonos, egy nem túl nagy tűzerejű, háromhengeres 1 literest pakoltak a motortérbe 72 lóerővel, amihez ötfokozatú manuális váltó vagy fokozatmentes CVT párosítható.

A városi karikával kezdtünk, egy Limited felszereltségű, nagyon menő zöld-fekete-narancs színkombinációjú CVT-váltós darabbal. Amennyire állatul nézett ki kívülről, a váltója miatt nálam ez a változat pont annyira nem talált be: a motor már adatok szintjén se kecsegtetett túl nagy aszfaltszaggatással – nem is ez a funkciója –, de a váltó határozottan megölte a maradék bulit is. Elég nagy késéssel reagál a gyorsítási, sőt az elindulási szándékra is, de valahogy a motort is jóval gyengébbnek éreztette a vártnál. Mentségére legyen mondva, hogy manuális módba húzva, fixált áttételekkel egy fokkal jobb lett a helyzet.

Ettől függetlenül városban abszolút elemében van az Aygo X: a kormány áttételezése remek, a fordulókör kicsi, a tükrök pedig váratlanul hatalmasak és jól használhatók. Mivel emeltek az üléspozíción is, hibátlanul kilátni minden irányba, szerencsére nem olyan bunkerszerű, mint sok modern autó. A futómű feszes, de nem pattogós és a rövid tengelytávot is szépen elrejti.

Az autópályás körre egy ötsebességes manuális váltós, Executive felszereltségűt kaptunk. Nem erre találták ki, a növelt tengelytáv és a szélesebb nyomtáv ellenére továbbra sem lett az autópálya az Aygo X terepe. Viszont a manuál egészen más kávéház: fürgébbnek és erősebbnek tűnik vele az autó. A motoron így is érződik, hogy muszáj volt az Euro-normákhoz igazítani, ezért ez ma már nem az a vérmes ezres, mint néhány régebbi. A fogyasztás mindkét körön kiváló volt: a fedélzeti számítógép adatai alapján 5,5 liter körül alakult, ami szépen megközelíti a gyári, 4,7-4,9 közötti kombinált értékeket.

A vezetéssegítő extrákat egy T-Mate nevű csomagba tömörítette a Toyota, ami minden modell esetében alapáras lesz. Kisautós mércével nézve a csomag igen bőséges: van vészfék-asszisztens, sávtartó, táblafelismerő és automatikus a reflektorvezérlés. Érdekes módon az első és hátsó radarokért viszont külön kell majd fizetni.

Az Aygo X egy példásan megoldott feladat és közben egy toyotásan remek kisautó, a márkától szokatlanul fűszeresen tálalva. A külseje vagány lett, és ha nem is ejt rabul, vonzza a tekintet, elképzelhető, hogy pár azta is elhangzik majd körülötte. Ehhez képest talán váratlan fordulat, de összességében az Aygo X vezetési élménye biztonsági játéknak érződik. Belekötni nehéz lenne, hiszen nagyot sehol nem hibázik, aki viszont egy élettel teli, a külsőhöz hasonlóan vagányan mozgó kisautót vár, annak kevés lesz.

Az Aygo X már előrendelhető, az alapára Magyarországon 4,59 millió forintról indul, de az általunk próbált modellek ennél jóval drágábbak lesznek: az Executive széria manuális váltóval 5,77 millióról, automatával pedig 6,37 millióról rajtol. A plusz dekorációkkal tarkított Limited változatért kézi váltóval 6,11 millió forintot, automatával pedig 6,71 millió forintot kérnek.

Bírod a kis Toyotákat? Nézd meg, hogy mit tudott a Yaris GR a Tulaj a pályán sorozatunkban: