Teszt: Dacia Jogger TCe 110 Extreme - 2022

Közel harmincezer kilométer Lodgy használat van mögöttem, és bármikor előadom Édith Piaf halhatatlan dalát, mert nem bánok semmit sem. Ezt persze részben a használt piaci rali fűti, melynek köszönhetően hiába nyüvöm és használom, nominálisan nem veszít értékéből a kissé bumfordi Dacia egyterű. A nagycsaládos támogatást csak egyszer lehet igénybe venni, és amúgy is kifut idén december végén, szóval fel se merül, hogy új autóra cseréljek, mikor eljön az ideje. A Lodgy hibáit, gyengeségeit és kellemetlenségeit viszont alaposan kiismertem, úgyhogy mióta megláttam a Joggert Münchenben, érdekel, előrelépés-e a Lodgy-hoz képest. Pedig valójában nem is teljes jogutód.

A Jogger öt centivel hosszabb és kettővel szélesebb, mint a Lodgy, de radikális változás, hogy a magasság öt centit csökkent, míg a tengelytávolság kilenc centit nőtt. Azaz ez már nem egyterű, hanem a klasszikus francia elvek szerint nyújtott tengelytávra felhúzott családi kombi. Mondjuk még így is csak 455 centi hosszú, például a Ford Focus kombi 12 centivel nyúlik túl rajta, de az arányok akkor is ezt adják ki. És a vicc az, hogy kompakt méretéhez képest elképesztően jó a helykínálata, simán akkora az első két sorban, mint egy alsó-középkategóriás. Majd kegyelemdöfésként megvillantja a harmadik üléssort.

A középső sorban egybe pad van, kényelmes párnával, bár a lábhely nem olyan nagy, mint a Lodgy-ban. Míg korábban sík volt az ülőlap, most hangsúlyos hurkák osztják három egyforma részre, de a családomból nem panaszkodott senki. Egyszerű reteszeléssel lehet 1/3 – 2/3 arányban dönteni vagy előre buktatni a padot, utóbbi mutatvány után kényelmesen befér a 29”-es hegyi bringa kormányra-ülésre állítva, bár csak miután kikaptam az első kerekét. Ezt amúgy is meg kell tenni, mert a csomagtér nyílása továbbra sem túl nagy, még ha kicsit nagyobb is, mint a Lodgy-é – a régi Dacia egyterű megpakolásának épp a szűk nyílás a legnagyobb akadálya.

A harmadik üléssor szinte teljesen azonos a Lodgy megoldásával, a székek előre buktathatók, vagy kiemelhetők egyesével, de ha valaki ül rajtuk, akkor nincs hová tenni a csomagtér fedő rolót – ezt tehát otthon kell tárolni. Cserébe a Jogger hátsó üvegei sötétítést kaphatnak, szóval a bent hagyott cuccokat kikémlelni korlátozottan lehet csak, de az igazán durva nem ez, hanem a parasztlengő, amit a létező összes közepes egyterűnek és családi SUV-nak kioszt a harmadik sor helykínálata. Mert ekkora tér nincs se GrandScénicben, se Mercedes GLB-ben, se Peugeot 5008-ban, se a Škoda Kodiaq – Volkswagen Tiguan Allspace – Seat Tarraco hármasban, amit a saját testemmel szemléltetek videón:

Viccnek kicsit erős lenne, úgyhogy teljesen komolyan állítom: ha Lisszabonig nem is, de a Balatonra simán elutaznék a Jogger leghátsó sorában, fájdalomtól mentesen. Ám azért nem minden fenékig tejfel, egyrészt a hátsó utasoknak nem jár lámpa, másrészt a Jogger kombisága alacsonyabb plafont jelent. Hátrafelé emelkedik (szemben a lejtő Lodgy-val), szóval az utasok felett nincs gond, de a vezető fejtere a gyári adatsor szerint 8 centivel szűkösebb, mint eddig volt, és ezt megérezni. Beszálláskor igen közel kerül az ajtókeret, és ha egy kereszteződésben kicsit előre dőlök kikémlelni a vastag szélvédőkeret mögül, menthetetlenül hozzáér a fejem a napellenzőhöz. Pedig nem is állítottam az ülést magasra. Végső soron tehát a Jogger minden ülése szűkösebb élmény valamivel, mint a Lodgy volt.

A testhezálló kialakítás menet közben aztán gyorsan feledésbe merül, mert autóként egyszerűen lemossa a korábbi Daciát. A vezető környezete egy-az-egyben a Sanderóból érkezett, és ebben a full-full kivitelben gyakorlatilag kifogástalan. Az ülés kényelmes és tág határok közt állítható, a pedálok kellemes erőt igényelnek, a kormány szintúgy, a váltó pontos és könnyű, miközben a gombja jó fogású, a kapcsolók mai Renault színvonalat hoznak, nem a tíz év előttit, az automata klíma konzolja egyszerű és világos, a műanyagok elfogadhatók és jut kárpit a műszerfalra is, a gyári telefontartóval feldobott Media Nav fejegység pedig a piac egyik legügyesebb megoldása. Nincs benne sok, de az gördülékenyen és akadás nélkül működik, Android Auto / Apple Carplay ideértve.

A műszerek szépek, a sok csicsás LCD korszakában megnyugtató a két klasszikus óra, a közéjük beépített fedélzeti komputer is ügyes – külön öröm ez akkor, amikor a VW pont eldobja régi Bordkomputerét. Ez egy klasszikus, jól bevált elemekből építkező, meglepően jó minőségű vezetői környezet – egyhangú győzelem pontozással. A vezetési élmény azonban első menetes kiütéssel alázza az elődmodellt. A Lodgy egyik legnagyobb hátránya ugyanis, hogy egyszerű felfüggesztését alaposan fel kellett keményíteni, hogy elviselje magas építést, és még így sem olyan hű de stabil, mikor a harmadik üléssorban ketten ülnek. Ezt amúgy a Jogger is megérzi, de ha felelős kapitányként elosztjuk a súlyt, akkor remek a stabilitása, miközben tud rugózni is, nyoma sincs rázásnak, sprődségnek. A másik véglet, a hajókázás-billegés sem jellemzi, tehát nem kell a hányás elleni tabletta – egyszerűen remek családi futómű.

Később lesz hibrid a Clio hajtásláncával, egyelőre azonban csak egyféle, egyliteres, háromhengeres turbómotorból választhatunk. Viszont kétféle befecskendezéssel, a drágábbik ugyanis közvetlen befecskendezést kap és ezzel 110 lóerős, no meg ami nem mindegy: 200 Nm nyomatékkal segíti a megpakolt szekér mozgatását. Igaz, a Lodgy 1.5 dCi ennél is fickósabb, és e sorok írásakor még van belőle készleten. Az biztosan kevesebbet is fogyaszt, viszont sajnos mennie kellett a piacról, Joggerből nem lesz dízel. A tesztautóval mindenesetre 7,1 litert mértem olyan körülmények között (sok tempós autópálya), ahol az 1.6 16V Lodgy 8 litert is bekajál. Terhelés alatt várni kell picit a turbónyomásra, meg persze háromhengeres hangja van, amit sokan nem szeretnek, de én speciel bírom, olyan kedvesen agresszív. A lényeg, hogy a kocsi méretéhez jó az ereje és elfogadható az étvágya, rezgéseit jól tompították, a váltót pedig szépen hozzáigazították, így végső soron meglepően kellemes vezetni a batárt.

A másik Jogger-motor ugyanez a gép, csak szívócső-befecskendezéssel és LPG rendszerrel. Használtan, illetve kilométerköltség leszorítási céllal valószínűleg az a jobb választás, elszállt üzemanyag árak mellett egyre vonzóbb az LPG. Annyi csak, hogy az a változat jelentősen gyengébb, benzinnel hajtva 90 lóerő és 160 Nm nyomaték, gázzal 100 paci, 170 Nm jellemzi, ami a kocsi 1,2 tonnájához még oké, de hat utassal már karcsú. Családi autóba biztos, hogy megéri az erősebbik motor 120 ezer forintos felára, had szóljon a klíma a horvát autópálya hegyi szakaszán is.

A kerékméret maradt a Lodgy 16 hüvelykje, de húsosabb abroncsok járnak rá, pedig hogy átdobtam volna ezeket a szép fekete felniket az enyémre, na mindegy. A felszereltségéből talán a sávelhagyás-figyelmeztetés az egyetlen valódi hiány, azt gyakran fáradt vezetők szokták értékelni figyelem lankadás esetére. Nincs radar sem a tempomathoz, bár ez forgalmas autópályán inkább előny, mint hátrány, és üvegtetőt sem kínál a Dacia. Van viszont keresztbe fordítható tetőléc, tehát mindig nálunk a csomagtartó, arccal az Ikea felé! Meg úgy amúgy nagyjából mindent tud, ami kell egy családi autóban, miközben ez a full-full kerül 7,6 millióba. Amikor a VW Polo 110 lóerős, akkor már kopasz alapmodellként is drágább ennél. Nagyon durva árazás.

Amíg árulták, a Peugeot Rifter és testvérei lehettek volna a legközelebbi ellenfelei, de már csak a Toyotánál lehet rendelni, a többiek úgy vannak, mint a Lodgy: amíg a készlet tart. Meg azt sem hallgathatom el, hogy azok teherautók, míg a Jogger személyautó, szóval inkább a Grand Scénic, a VW Touran, vagy épp a Peugeot 5008 lenne igazából rivális. Ha nem kerülne mind 10 milliónál is többe. Jut eszembe, a Jogger hasmagassága 20 centi, amivel a legtöbb ma kapható SUV nem tud versenyezni. Öt ülés mögött 600 liter a raktér, szóval horgász kombinak is adja. Még jó, hogy összkerék-hajtás nem kérhető bele, különben lenne sírás-rívás meg fogaknak csikorgatása sok műmájer álterepjáróban. 

Szóval értem én, hogy mindez elfogult ömlengésnek hangzik, de szerintem a Jogger gyakorlatilag kikezdhetetlen. Ebben a világban, amikor minden gyártó csiribiri hókuszpókusszal próbálja frissnek és felfuvalkodott árcédulájához méltónak mutatni magát, felüdülés, hogy valami ennyire csak úgy simán autószerű. Szerintem még jól is néz ki, hátulról Volvós hatást kelt, ami vicces, bár nincs metszete a két márka vásárlóinak. Nem vagyok elvakult, természetesen számtalan jobb autó van a világon, például én is szívesebben furikáznám a családot Outbackben, vagy nagy Volvo kombiban, és egy igazi nagy egyterű, mint például a Seat Alhambra, még mindig a legpraktikusabb mindenes. Nem tud a Jogger föléjük kerekedni, csak hát ezek sokkal drágábbak is. És a lényeg, hogy ezúttal nem érezni a kocsi milyenségén a spórolást – kevesebb a kontent, de ami benne van, az jó. Hát ilyen egy valódi, jó értelemben vett olcsó autó. Már szinte el is felejtettük.