Használtteszt: Honda Accord CE9 2.2i VTEC

2021 tavaszán a koronavírusból kigyógyulva igazán szükségem volt a szabadságra, mint érzésre. Ezt pedig egy saját autó tudja a legjobban megadni. Egy ideje már úgy is az első autómra gyűjtöttem, és volt is már hozzá egy relatíve normális keretem. Így megkezdődött a vadászat az első autóm után. Ez pedig nem volt egyszerű menet, ugyanis félmillió forintból nem olyan könnyű olyan autót találni, ami nincs tele sufnituningokkal, megoldásokkal, tákolásokkal.

Itt lesz a szekrényben? A kávés csészében? Vagy tán a szőnyeg alatt? Az ajtó mögött nem néztem...

Aztán egy csalódásokkal teli nap után megjelent a drágám a hahun. '98-as Honda Accord, jó állapotú 2.2-es motor, bőrülés, működő klíma, friss műszaki – végülis ezeket ígérte a tulaj, méghozzá 450 ezerért. Az autót még aznap megnéztük és pár apróságtól eltekintve tényleg rendben volt, külsőleg, belsőleg mechanikailag egyaránt. Nem gondolkoztam sokat, másnap már el is hoztam és vele együtt boldog Accord tulaj lettem.

Az autó nem tudná letagadni a 90-es évekbeli Honda-mivoltát. Mind az első és hátsó lámpái, a hűtőrács, az akkori kommersz, de mégis sportosabb külseje hangosan üvölti, hogy ő is a Honda fénykorában készült. Emiatt viszont eléggé egybeolvad egy másik Honda modellel, az akkori hatodik és ötödik generációs Civiccel. Hunyorogva az eleje a hatodik generációs Civicére hasonlít, de ahhoz képest mégis picit komolyabb az arca. A segge az ötödik generációs Civic szedánét idézi, de annál mégis nagyobb. Ezen kisebb eltérések pedig komolyabb összhatást érnek el a Civichez képest. És ez is volt a cél. Ez az Accord olyan, mint a Civic elegánsabb, komolyabb nagytestvére.

Ehhez a külsőhöz a Honda Pirates Black Pearl sötétlila színe tökéletes összképet ad. Nem olyan hivalkodó, mint az új Z4 padlizsán lilája, annál sokkal visszafogottabb, de unalmasnak nem mondható. Viszont a sokéves csillagparkolóztatás miatt már nem olyan a fényezése, mint fénykorában volt, egy teljes újrafújás nagyon jól esne neki. 

A korszak extrás beltere

Ez az elegancia pedig a beltérben teljesedik ki igazán, főleg, hogy az eredeti tulaj tudtommal egy extra kivételével minden rublikát kipipált (ez az ülésfűtés volt). Eközött van a fekete műbőr belső, ami nem csak az ülésen, de a műszerfalon is megjelenik. Ez gyönyörű, de nyáron 5 perc is elég neki a napon, hogy 35 fok feletti hőt mérjünk z utastérben. De a tervezők is olyan gyönyörűnek ítélték meg ezt a műszerfalat, hogy azt napsütésben is látjuk a szélvédőn.

Ha már extrák. Csak a vezető oldali ülés állítható elektromosan, a deréktámasz kivételével.  A klíma is extra, amit a korszak divatja, a fa hatású műanyagján tudunk tekergetni, kapcsolgatni. Ez 25 év alatt már veszített az erejéből, egy tartós, napon állás után nagyon megküzd a fekete műbőr belsővel. De nem baj, erre ott van a négy elektromosan vezérelhető ablak. Az idő vasfoga ezt vagy megrágta, vagy éppen dac korszakát éli, ugyanis a két hátsó ablak vagy működik, vagy nem. Japános gondolat, hogy a gombokat hozzá nem az ajtókon (a hátsó ajtók kivételével), hanem a váltó alatt találjuk. Ez először nagyon furcsa, viszont a két év alatt annyira megszoktam, megszerettem praktikusságát, hogy minden új autóban automatikusan oda nyúlok az ablakok leengedéséért.

Viszont a vezető oldali ajtó nem maradt gomb nélkül, itt lehet a visszapillantó tükröket állítani, fűtését bekapcsolni. Becsukódni viszont nem csukódnak be elektromosan, azokat már kézzel kell behajtani, ha szükséges. Kormányon két gombon kapott helyett a duda, valamint a kormány jobb szélén lehet a tempomatot beállítani. Nem bekapcsolni, beállítani! Bekapcsolni ugyanis a kilométeróra keretén tudjuk, ahol a hátsó szélvédőfűtést (talán 3-4 szál nem égett ki benne), a ködlámpát (ami nincs benne, és azóta keresek hozzá) és a ködzárófényt is.

A középkonzol megkapta a korhű fahatású műanyagborítását, amit csak imádni vagy utálni lehet. Ennek a tetején csücsül a Bentley-ket megszégyenítő digitális óra, ami naponta lemarad egy perccel, valamint kiégett a hátsó világítása, így a nap bármelyik szakában csaknem kiolvashatatlan, de legalább van. Alatta az analóg klímapanel, amit a rádió és egy csapóajtós tároló követ. A rádió már nem eredeti benne, szóval inkább eldugom a csapóajtóval. A tetőn találjuk a napfénytető gombjait, és az infrás központizár jeladóját.

Ülései még mindig kényelmesek, ennyi év után sincsenek annyira kiülve, hogy azokat ki kelljen dobni, vagy teljesen felújítani. Egyedül a vezető oldali ülés bal oldala van picit kiszakadva, de ez elvileg még könnyen javítható. A műbőrrel bevont kartámasz is látott már szebb napokat, de állapota nem vállalhatatlan. Bár lehetett volna pár centivel hosszabb, de több a semminél.

Prospektusában kiemelték, hogy hat darab hangszóró dolgozik a minőségi zenehallgatásért. Nos, ebből nekem már nem jutott, ugyanis a műszerfalba épített két hangszóró már nem szól, a többi pedig ki lett cserélve. Nem rossz a hangzás így sem, de a jótól elég távol áll. Ezen pedig az elöregedett hangszigetelés sem segít, pedig arról is nagyon magasztosan írtak a prospektusában.

4,6 méteres hosszához egy nagyon baráti 405 literes csomagtartó dukál, amibe eddig bármilyen bevásárlás belefért, még egy normális méretű lapjára szerelt étkezőasztalt is bele lehet tuszkolni, ha ledöntjük a hátsó üléseket. Viszont sok praktikát ne keressünk benne, két sarkában van egy-egy bemélyedés, oda apróbb dolgokat el tudunk tenni, hogy ne mozogjanak sokat, valamint a hátsó üléseknél van egy mélyedés. Odáig viszont bepakolni kényelmetlen, szóval sok értelme nincs. Az álpadló alatt találjuk a pótkerék helyét, mellette pedig egy kis tárolót, ahová szerszámokat tudunk tenni.

VTEC kinda kicked in, yo

Az autóban a Honda "big block" motorjának egyik verziója, az F22Z2, 2.2-es sornégy VTEC-je van. Ezzel papíron 150 lóerőt és 200 Nm-t képes leadni az autó az első kerékre. 25 év alatt viszont biztos vagyok benne, hogy ez már 130 paci környékén van, így az elméletileg 9 másodperces 0-100-as sprint is pár másodperccel több. Talán el kéne vinnem egy Erőmérőbe?

Ez a motor nem olyan ideges, mint a vele egyidős Civic B16B motorja, ugyanis az F22Z2-es már nem képes elérni a 7000-es fordulatszámot, de 3500 fölött a feeling hasonló. A VTEC akörül rúgja ránk az ajtót. Na de nem olyan aggresszívan, mint a legújabb Civic Type-R, de közútra az Accord ereje még ennyi év után is bőven elég, szépen megrángatja a maga 1337 kilós tömegét, ha szépen kérjük.

A Holdat nem, de 210 km/órát simán elérni. 3500-as fordulatszám alatt viszont kényelmesen lehet vele krúzolni, ilyenkor a live slow, die old ideológia él benne. Ötgangos manuális váltója ennyi év után is hibátlan, gyári, és imádkozom, hogy ezt a jó szokását tartsa meg. Bár olykor nem bánnék egy hatodik fokozatot benne, de ez nem kívánságműsor. Amúgy árulták négysebességes automatával is, szóval annál mindenképpen jobb ez.

Fogyasztása viszont már nem éppen barátságos. Papírforma szerint városban 12 litert, autópályán 7 litert eszik. Városi fogyasztását (vagy zabálását) a mai napig büszkén tartja 12-13 liter között, autópályán viszont inkább a 9 liter felé közelít. A klíma pedig simán rá tud segíteni a fogyasztásra plusz fél-egy literrel mindkét esetben. Így a benzinkutat 500-550 kilométerenként kell látogatnom, bár sosem engedem, hogy a 65 literes tankja 15-20 liter alá menjen, szóval ki lehet matekozni, hogy egy teli tankkal hány kilométert tud megtenni. De hát akinek van pénze majomra...

Az autó alacsony, ami sportosabb megjelenést ad az autónak, valamint én eddig mindenkitől megkaptam, hogy „basszus, tényleg alacsony a kocsid”, amikor beülnek. A kicsit feszesebb felfüggesztése miatt viszont ha akarjuk, ha nem, át kell magunkat adni a magyar utak adta élménynek. Egyes fekvőrendőröknél pedig szereti megsúrolni az alját.

Sok gazda, sok év tákolást szül

Szívmelengető volt látni, hogy az autót '98-ban helyezték forgalomba hazánkban és azóta az úton van, viszont elvileg azóta én vagyok a tizedik gazdája, ami adhat okot egy kis aggodalomra. Míg az autó mechanikus részei korához képest megfelelő állapotban voltak a megvételkor és csak a szokásos szervizeket kellett rajta megcsinálni, addig a műszerfal mögötti kábelrengetegben rengeteg kókányolással kellett találkoznom.

Volt itt a működő gyári immobilizer mellé bekötve még egy, ami viszont nem működött, de valahonnan elvettek hozzá pár kábelt. A kábelek újramenedzselése, újak hozzáadása pedig rengeteg helyen visszaköszönt. Első ilyen kibelezés során legalább 6-7 olyan kábelt vágtam ki, aminek már nem volt funkciója, a semmibe ment, de legalább igényesen oda voltak szigszalagozva valahova.

A kalaptartó hangszóróinak kábelén is látszik, hogy utólagosak, de nem azért, mert újabbak a többihez képest, hanem a jóvanazúgy elven lett odarögzítve egy-két helyre. Az valamikor kicserélt szélvédő rosszul volt behelyezve, így egy kiadós esőzéskor a beltér is kapott belőle egy picit. Ennek eredménye pedig az lett, hogy egy év után elrepedt a bal alsó sarokban. Annyi volt a szerencsém, hogy még nem szálltak el annyira az anyagárak, így nem volt egy nagyon mélyen zsebbenyúlós szerencsétlenség a cseréje. És ez csak egy-két tákolás, ami eszembe jut az elmúlt két évről.

Komolyabb javítást idén februárban kellett rajta csinálni, ugyanis a két hátsó kerékjárati ív és a küszöbök hátsó fele elkezdett erősen rohadni. De ez a japán autóknál ennyi idősen gyakori hiba. Ez orvosolva lett, és azóta bátran állítom, hogy pár felületi rozsda kivételével nagyon jó állapotban van a kasztnija.

A lökhárítók az évek során sok harci sebet gyűjtöttek össze és a jobb első sárvédőn volt egy nagyobb horpadás, amit nem sikerült teljesen kiszedni, de ezek csak apróságok. Ahogy írtam, a fényezése látott már szebb időket, de a motorháztető és a csomagtartó kivételével ezen egy profi polirozó munkája sokat segítene. A motorháztetőn az előző tulajok nemtörődömsége miatt jó pár madárürülék utónyoma megmaradt, de kőfelverődések is egy-két helyen kikaptak darabokat a fényezésből. A csomagtartón pedig egy rossz újrafújás eredménye miatt elkezdett lepattogzani a lakkréteg.

Ezek viszont apróbb, időigényes hibák. A legnagyobb problémája az autónak mégis a műanyag alaktrészek öregedése. A műszerfalnak sajnos már alig van olyan része, ami ne recsegne, ropogna, vagy ne tört volna le belőle egy-egy tartó  (ez az első lökhárítóra is igaz). Viszont ebből az Accordból egyre kevesebb van az utakon, és – számomra sajnos – nem azért, mert mindegyik bontóban végezte. Rengeteg jó állapotú beltéri alkatrészt egyszerűen nem lehet megszerezni a hazai bontókban, mert nekik is csak leszedáltak vannak. Ilyenkor meg fórumokra, Facebook-csoportokra és külföldi oldalakra kell hagyatkozni. Ez pedig még időigényesebb folyamat. Olyan, aki már újított fel régi autót, az ilyen helyzetről biztosan többet tudna mesélni. Nekem az utángyártott megoldások is jók lennének, nincs tervben, hogy OT állapotú legyen az autó, de ennek a modellnek nincs akkora aftermarket piaca, mint egy Civicnek például.

Záróakkord

Az a gyerek leszek, aki autója minden részletét bedobja, hogy elmondhassa, neki egy ritka autója van. De ilyen 2.2-es motorral azóta sem láttam egy eladó darabot, és nem is találkozom sok ilyen modellel az úton. Minden hátrányának ellenére, örülök, hogy ez egy  ritka darab, és remélem az évek során csak javítok az állapotán.

Ha megkérdeznék, hogy megvenném-e újra ezt az autót, igennel válaszolnék és másnak is ajánlanám. Fejtörést nemegyszer okozott, de sosem hagyott cserben, viszont annál többször csalt mosolyt az arcomra, és a mai napig ugyanilyen mosollyal nézek vissza rá hibáinak ellenére. És nem csak azért, mert rohadt jól néz ki, hanem azért is, mert tudom, hogy sosem hagy cserben.

Végszóként azt tudom mondani, hogy ez ízig-vérig egy Accord, méghozzá a Honda fénykorából. Így csalódást nem tud okozni, azt csak a hanyag gazdái tudnak.