Golf50 – Volkswagen Golf III 1.4 Pink Floyd Edition – 1994.

Siker, pénz, csillogás és töri

Messzebbről indítom a sztorit, hiszen a cikk fő apropója, hogy idén ötvenéves a Volkswagen Golf, ezért azt találtuk ki, hogy egy-egy különleges autóval bemutatjuk a típus történelmét.

A Volkswagen 1974-ben mutatta be az első Golfot, ami rövid idő alatt annyira hihetetlenül népszerű lett, hogy még Wolfsburgban is meglepődtek. Merész lépés volt az egyes Golf: az elsőkerekes, keresztmotoros kisautó akkoriban baromi modernnek számított, és egyáltalán nem hasonlított semmire, ami addig a márka logóját hordta. Kellett is a siker, hiszen akkoriban nem volt rózsás a nagy múltú német gyártó, a Golf azonban rövid idő alatt kihúzta őket a mocsárból. Végül 6 millió mk1-et gyártottak, így a típus dicsőséges sikerként vonult be nem csak a márka, hanem az autóipar történelmébe is.

A Golf50 cikksorozat keretein belül itt emlékeztünk meg az egyes Golfról:

Irányba fordították a céget, az 1983-ban bemutatott kettes Golffal már kitaposott úton jártak és a második generációt legalább annyira odatették, mint az elsőt. A szögletes forma keveset változott, mégis az mk2 egy teljesen más, újonnan kifejlesztett autó volt. Az elődhöz hasonlóan egyszerű, de rendkívül tartós kettes Golfból végül több, mint 6,3 millió példány talált gazdára.

A Golf50 második, kettes Golfról szóló részét itt találod:

Hármas Golf? Abban a pillanatban Debrői!

Amikor BBence mondta, hogy beesett a levelesládájába egy mail, amiben egy kedves olvasó felajánlotta tesztre a hármas Golfját, a másodperc törtrésze alatt magasban vol a kezem, hogy jelezzem, ezt tisztelettel feldolgoznám. Régóta csípem a Golf harmadik generációját, majdnem az lett az első autóm is – hogy mégis minként lett inkább Astra GSi, arról itt írtam hosszabban –, így izgatottsággal vegyülő, gyermeki kíváncsisággal indultam Zsámbék irányába, hogy megtekintsem a pont harmincéves, metálkék különkiadást.

Befordultam egy rendezett, szellős ipartelepre Zsámbékon, és már a műhely előtt álló, rikítóan piros Volvo 945 kombi láttán tudtam, hogy jó helyen járok. Pár másodperccel később megláttam a műhely hátsó részében a Golfot is, illetve Robit, a tulajdonost, aki széles mosollyal az arcán köszöntött.

Egy kávé mellett tátott szájjal csodáltam a hármas Golf mellé hanyagul letámasztott, 1961-es, gyönyörű állapotú Volkswagen Bogarat, az épp felújítás alatt álló Skoda Rapidot, és folyattam a nyálamat a makulátlan Vespa 150 GL-re is. Csapkodni kellett az arcomat, hogy a csábító veteránok gyűrűjében tudatosítsam: golfozni jöttem, a többi cuccra most nincs elég idő. Aki most szomorúan legyint, hogy márpedig ő a többi autóra is kíváncsi lett volna, azt türelemre intem, nem utoljára jártam ott.

Elszoktam a szép, gyári állapotú hármas Golfok látványától, észrevétlenül eltűntek az utakról. Egy ilyen makulátlan, patent állapotú darab láttán tűnik fel igazán, hogy mennyire érett, időtálló és letisztult formájú autó ez. A hármast már meglegyintette a modern idők szele, és a kettesnél drasztikusan frissebb, de közben azért maradt a visszafogott, németesen kimért stílus, ami még így 33 évvel az 1991-es bemutató után is remekül áll neki. Mivel a fazon jól öregedett, szinte hihetetlen, hogy a korai hármasok a koruk alapján már bőven veteránnak számítanak.

Pink Floyd és Volkswagen: hogyan és miért?

Ez a darab nem azért különleges, mert egy tűzokádó VR6 morog benne, és nem is azért, mert egy piros biztonsági öves, jubileumi GTI. Ez is egy különkiadás, egy Pink Floyd Edition, amit kizárólag 1994-ben gyártottak. Némileg csalódás, hogy semmilyen megdöbbentő megfejtés nincs: annyiról van szó, hogy a Volkswagen akkoriban együttműködött a Pink Floyddal. Az együttes hét év kihagyás után, 1994-ben mutatta be az új albumát, a The Division Bellt, és turnét is szerveztek az albumhoz, amit a Volkswagen támogatott.

A Golf Pink Floyd Edition nem egy drága, gyűjtői kiadás volt, csak apró finomságokban tért el egy sima hármas Golftól. Extrák nélkül kívülről csak matricák utalnak rá, hogy különkiadásról van szó, még az alufelni se volt alap. Felárért kérhető volt egy kimondottan csak ehhez a változathoz rendelhető szín, az érdekes gyönyházkék, amit a beszédes Soundblue néven ismert.

Robihoz már a jelenlegihez hasonló, csodás állapotban került a különleges Golf, amire még az előző tulaj vett 15 colos alufelniket, illetve teljesen kék, Hella hátsó lámpákat. Utóbbiak egyébként abszolút korhű, szinte gyári tuningnak számítanak, hiszen aki akarta, már a Volkswagen szalonban is kérhette őket. Szigorúan véve a felniket és a lámpákat le kéne cserélni, de nekem speciel nem lenne szívem hozzá, annyira ügyesen feldobják az összképet.

Zorall hangcucc, színek és relikviák

Megőrülök a régi autók beltereiért. Mertek színekkel kísérletezni, használtak érdekes anyagokat, kretén formákat, voltak hülye részletek. Egészen más volt az illatuk, az ízük, a hangulatuk. Ennél az autónál is ez a helyzet: bár a hármas Golf beltere alapesetben nem emeli meg a pulzust, a Pink Floyd Editiont belül pont úgy fűszerezték, hogy mosolyt kanyarítson az arcomra. Mindenhova a vonatkozó albumot hirdető, színes logókat ragasztottak, az üléskárpitokon egyedi a minta, és még a fejtámlákra is jutott pár hímzett Pink Floyd felirat.

Tátogtam, mint a hal a szatyorban, amikor a Pioneer fejegység elnyelte a CD-t és elkezdett szólni a zene. Olyan bámulatosan tisztán, részletesen és dinamikusan csendült fel az eredeti lemezről a What Do You Want From Me, amit még modern autók is ritkán tudnak. Azonnal kiderült, hogy nem alap a hangcucc, az viszont meglepő volt, hogy gyári.

Az utastér hangszórói, a csomagtartóba igényesen beépített mélynyomó és a hangszínszabályzó a Nokiától érkeztek, és gyárilag a fejegységet is ők szállították. Utóbbit itt egy Pioneer váltotta, ami szintén gyári extra volt, de ebben az autóban nem kérték, az előző tulaj külön szerezte be. Tényleg egészen megdöbbentő élmény volt, hogy mit tud egy harmincéves, eredeti, jó minőségű hangrendszer.

Előkerült a kesztyűtartóból és néhány rekeszből egy rakás, gondosan összegyűjtött, kimondottan ehhez a különkiadáshoz passzoló, fantasztikus relikvia is. Az eredeti CD alap, de volt fém kulcstartó, aranyos modellautó, telefonkártya (egy másik modellautóval szettben), eredeti prospektusok, sőt, még logózott gyufásdobozok is előkerültek. A készlet messze legkirályabb darabja mégis az 1994-es, berlini Pink Floyd koncertről származó, hologramos, laminált VIP belépő volt. Nagyon klassz, hogy ezeket is összeszedték, hatalmasat dobnak az egyébként is igen kívánatos összképen.

Kocsiba be, ablakot le

Miközben Budapestet épp csúnyán elverte a jég, Zsámbék környékén ebből szerencsére kimaradtunk. Bevágódtunk a Golfba a pazar napsütésben, zamatos nyári levegő ömlött a klímátlan utastérbe a letekert – tényleg tekerni kellett – ablakokon és az elhúzott tetőablakon keresztül.

A Golf futóművében érezhetően minden a helyén, mindig figyeltek rá, a lengéscsillapítókat és pár apróságot a közelmúltban cserélt a tulaj. Van szervó is, de alig érezni, a kormányzás váratlanul direkt, és a futómű bár nem sportos, feszesen az úton tartja az öreg Volkswagent. Az egynégyes, 60 lóerős motor persze akkor se harapott nagyot, amikor leforgattam, és a váltó is akadozott kicsit, de mindez kit érdekel, ha közben ilyen isteni hangulata van az egésznek.

Mindig rájövök, hogy utánozhatatlan, amit egy ilyen öreg autó tud. Nem véletlenül mondom sokszor, hogy nem volt még olyan tesztautó, ami után szar szájízzel ültem volna vissza a saját, hasonló korú, traktorként kerregő kombimba. Ez a Golf nem drága, nem is erős, elméletileg nem váltja meg a világot, de engem, ott és akkor mégis könnyedén levett a lábamról. Olyan letörölhetetlen, gyermeki mosolyt rajzolt a hülye fejemre, ahogy ezen a friss, nyári napon krúzolgattam vele, amit nagyon kevés új tudna utána csinálni. Mindenkinek javaslom, hogy ha teheti, vágódjon be valami öreg fosba, mert garantálom, hogy fenomenális élmény lesz.