Összehasonlító: Mini Cooper S (2007) vs Mini Cooper SE (2024)

Mákom volt: úgy jött ki a lépés, hogy nálam landolt az elektromos Cooper SE tesztautó. Adta magát az összehasonlító, úgyhogy felhívtam Balázs barátomat, akinek véletlenül pont egy kompresszoros Cooper S-e van, hogy hozzunk össze egy közös tesztet. A tervet nem bonyolítottuk túl: én elhelyezkedek a 2024-es Miniben, ő bepattan a 2007-esbe, és közösen megindulunk Dobogókő irányába, hogy megnézzük az odáig vezető, kanyargós szerpentint.

Mivel már korábban meséltem a Cooper SE-ről, nem írnám le kétszer ugyanazt. Ha bővebben is érdekel az autó, akkor kattints ide és olvasd el a bemutatóról készült cikket is:

Charles Darwin imádná

Nálam évekkel ezelőtt becsípődött a régi, kompresszoros Cooper S. Minden idők egyik legjobb hot hatch-ének tartom, már-már zavarba ejtően tökéletesen pipáltak ki benne minden egyes pontot, amitől isteni élmény egy sportos, apró autót vezetni. Legalábbis ezek voltak a kissé megfakult élményeim, amiket már időszerű volt frissíteni, mivel utoljára évekkel ezelőtt vezettem ilyet. Valójában nem is ilyet, hanem konkrétan ezt.

Ez a konkrét Cooper S egy kései, 2007-es évjáratú, de valójában 2006-ban gyártott példány, amit jó tíz éve birtokol a jelenlegi tulaja. Napi használatban volt évekig, de csak módjával pörgött bele a kilométer, mostanában pedig inkább hobbiautóként funkcionál. Garázsban lakik, a szervizre mindig lelkiismeretesen odafigyeltek, ropira csukva sose volt, tehát a Cooper S-ek között biztosan a szerencsésebbek között van.

Megdöbbentő, hogy ez a fazon mennyire képtelen elfáradni, a modern Mini még mindig szexi. Frank Stephenson bő húszéves dizájnja maga a kortalan tökéletesség, amibe lehetetlen belekötni. A formaterv időtállóságát az mutatja a legjobban, hogy a Mininél azóta is ezt a formavilágot reszelgetik tovább. Ez az evolúció akkor látszott igazán, amikor egymás mellé parkoltuk a régi Minit és az újat. Az ablakok vonalán, a levehetőnek tűnő, finoman íves tetőn, az oldalak domborításán és a lámpákon is azonnal látszott, hogy közeli rokonok.

Meglepett, hogy élőben mennyire kicsinek tűnik a méretkülönbség a két autó között: azt vártam, hogy az új bazi nagy dugongnak látszik majd a régi mellett, de valójában nem. A valóságban tényleg nagy köztük a különbség, hiszen az R53 3,66 méter hosszú, az elektromos pedig 3,86 méteres, tehát pont húsz centi a differencia, amit az ügyes dizájn szépen elrejt.

Szemből feltűnőbb a dolog, mivel a Cooper S markánsan keskenyedik felfelé, így egy trapézalakot ad ki, míg a Cooper SE sokkal inkább hasonlít egy téglalapra. Az én szememnek egyébként az elektromos Mini is telitalálat, a tervezők hibátlan arányérzékkel oldották meg a feladatot. A Cooper SE formája letisztult, egyszerű és világos, miközben megtartották az elődök jellemző részleteit, ebben hiba nincs.

A beltér egészen más: az egyetlen látványos közös pont a hatalmas, köralakú elem a műszerfal közepén. Ez a réginél egy gigantikus kilométeróra, az újnál egy nagyszerű képminőségű OLED kijelző. Itt is az a helyzet, mint a külsőnél, bejön mindkét elgondolás. Az R53 enyhén eklektikus, színpadias beltere és az SE végletekig egyszerűsített, otthonosabb kialakítása is kiválóan működik.

Gyere Dobogókő!

Beugrottam a Cooper SE-be, Balázs pedig Cooper S-be, megindultunk, hogy megkeressük a kanyarokat. Az új, 218 lóerős, 330 Nm-es csúcsnyomatékú, elektromos SE-ről nagyjából már tudtam, hogy mit várhatok. A nehéz, vezető nélkül is 1615 kilós kisautóról már a bemutatón is kiderült, hogy messze nem olyan penge és precíz, mint amit a Go-Kart mód sejtet. Teljesen más karakterű autó, mint amit egy régebbi Miniken szocializálódott arc várna.

Annak ellenére azonban, hogy a tempós kanyarokban érezni a tömegét, a kormányzása sem olyan éles, mint egy régié, valahogy mégis nagyon klassz vele menni. Vicces, hogy a futómű nagyokat rugózik, valójában nem igazán kemény, mégis pattog. Utóbbit én tudatosnak érzem, mert így átsejlik valami az elődök viselkedéséből.

A Cooper SE ügyesen fordul a kanyarokban, Go-Kart módban forszírozva szépen lengeti a hátulját, de nekem hiányzott belőle a kikezdhetetlen közvetlenség. A legnagyobb problémáról viszont szegény autó nem tehet: olyan Maxxis gumikkal érkezett, amik borzasztóan kevesek hozzá. Jóval hamarabb fogyott el a tapadás a kanyarokban, mint ami indokoltnak tűnt, éppen ezért nem is toltam túl. Az viszont megnyugtató, hogy ezekre a közepesen parának tűnő helyzetekre a Mini semlegesen reagált, mindig könnyen kontrollálható maradt.

Az elektromos Cooper SE a legtöbb, modern autóhoz képest még így is őrületes móka: a karaktere, a jelenléte, hangulata a hiányosságai ellenére is isteni. Hajlok rá, hogy még úgy is a kedvenc elektromos autómnak nevezzem, hogy egyértelműen látom és érzem, hogy miben lehetne jobb.

Lefelé autót cseréltünk és végre ellóghattam a régi nagy kedvencemmel. Szerintem ezt az autó lehetetlen nem szeretni, most olyan frenetikus volt, mint amilyenre emlékeztem. Bár sokan csajosnak mondják, ez valójában egy brutálisan férfias autó. A kuplung és a fék nehéz, a váltó pontos, de rendes erővel kell mozgatni, a kormány alig érződik, hogy szervós. Érzed, hogy mindenhol fémeket mozgatsz a kezeiddel és a lábaiddal.

A futómű betonkemény, alig rugózik, annyira, hogy amikor a sarkokba tolt kerekek valamelyike áthalad egy érmén, a kormányról meg lehet mondani, hogy fej volt vagy írás. Az egyhatos, kompresszoros, benzines négyhengeres ebben a változatban 170 lóerőt és 222 Nm-t tud. Utóbbi mai viszonylatban harmatosnak tűnhet, de valójában szinte hihetetlen, ahogy meglódítja az alig 1,2 tonnás kasznit. A kipufogóból egészséges hanggal távoznak a gázok, amit a kompresszor összetéveszthetetlen, hangos sivítása egészít ki.

Elképesztő élmény kanyarról kanyarra dobálni az útra ragasztott Cooper S-t. Szerencsére a régin rendes gumik voltak, de ezekkel is meg lehetett keresni a tapadáshatárt. Jó hír, hogy ez még egy aránylag analóg autó, ráadásul a tengelytávja is félelmetesen rövid, komolyabb dráma nélkül reagált az élesebb helyzetekre. Megint óriásit autóztam a régi Cooper S-sel, ami ismét bebizonyította, hogy mennyire precíz, hegyes szerkezet.

Matek, apróságok, fogyasztás

Az elektromos Cooper SE tesztautót magasra extrázták, így jó 18,3 milliót kell érte a kasszánál hagyni. Az árat árnyalja, hogy ebben benne van egy vaskos büntetővám, mivel az összes elektromos Mini Cooper a BMW és a kínai Great Wall közös fejlesztése, és Kínában készül. Egy kompresszoros Cooper S-t már be lehet zsákolni egymillióért is, de a vállalhatónak látszó darabok inkább kétmillió forint körül kezdődnek.

Az elektromos Mini nálam 15,8 kWh-t fogyasztott száz kilométeren, ami valamivel több, mint a 14,1 és 14,7 kWh közé ígért átlag. A Cooper SE nagyobb, 49,2 kWh-s akkujával ezzel a fogyasztással 311 kilométeres hatótáv jön ki. Ha valaki azon agyal, hogy beszerezne egy kompresszoros Cooper S-t, akkor érdemes figyelembe venni, hogy az városban 12 litert eszik. Bár ez még nem a hírhedt Prince motoros változat, ennél előfordulhatnak a motorral kapcsolatos, költséges problémák.

Tehát

Nagyon klassz volt felváltva csapatni a két Mini Cooperrel. Még úgy is látszik és azonnal érződik, hogy közeli rokonok, hogy a karakterük és a tervezésük mögötti filozófia teljesen más. A Cooper SE pompás egyedi hangulatú autó, olyan érdekes, egyedi ízzel, ami mostanában nagyon hiányzik a legtöbb új autóból. Nem úgy viselkedik, mint egy régi Cooper S, messze nem annyira direkt és szimpatikusan gépszerű, mégis maradandó, csak épp teljesen máshogy. A kompresszoros Cooper S pedig még mindig valami olyasmi, amit nagyon nehéz überelni. Fergetegesen vezethető, régivágású hot hatch, ami hajszálpontosan megmutatja, hogy nem a túlzó teljesítménytől lesz egy autó szórakoztató. Mindkét Mini pazar, kívánatos cucc, de gondolom mindannyian sejtitek, hogy 2024-ben is a régit vinném haza.