Veterán: Ford Escort 1.3 - 1994.

Kár lett volna tovább koptatni a 20 500 kilométert futott fehér Skodát, meg amúgy is idős volt már, ezért 1994-ben lecserélték erre a mélybordó Escort szedánra, ekkor már nem Orionnak hívták. A Skoda azért maradt, 30 évesen OT rendszámot kapott és egy garázsban pihent az újabb Escorttal együtt. 94-ben valószínűleg még senki nem sejtette, hogy az újdonság még azt a csekély kilométert sem fogja megtenni belátható időn belül, amit elődjének kellett. Amikor Zsolt megérkezett érte 2024-ben, a mellé leterített színes szőnyegre lépett és felpattintotta a Ford ajtaját. 4780 kilométert mutatott az autó számlálója és30 éves volt.

Időutazás egy új öreg Escorttal

Hivatalosan egy év vagy 6000 kilométeres futásteljesítményig újnak számít egy autó, attól függ, melyik következik be előbb. Vagyis hivatalosan nem új autó, de tekintsünk most el ettől a formaiságtól, mert így is lehetetlenül újszerű állapotokat mutat az Escort most Óbudán, ahol végre személyesen is megtekinthetem a szobrot. Épp csak annyit használták, hogy évente eljusson a kötelező szervizekre és vizsgákra, folyamatosan forgalomban tartották, de extra módon vigyáztak rá. Ilyet tényleg csak az láthatott, aki a 90-es évek elején besétált egy Ford kereskedésbe. 

Csupán 10 kilométerrel mutat most többet a számlálója, mint a vételkor és éppen nálam fordult át 4790-re. Bár azok közé tartozom, akiknek fizikai fájdalmat okoz ránézni egy autóra, amit nem használnak, ebben az esetben minden megtett méter kritikus. Ilyen peckesen álló Escortot valószínűleg csak gyerekkoromban láttam, amikor ez az autó még tényleg új volt, hozzá már csak apró adalék, inkább érdekesség és eszmei érték, hogy az eredeti abroncsain gurul. 

Veteránt lehet bármilyen régi autóból faragni, restaurálni, újjáépíteni, mégis vannak olyan kritikus pontok, amelyek elárulják ezt az Escortot. Mármint a jó értelemben igazolják a megőrzöttségét, például az ülései, amiket egyszerűen lehetetlen restaurálni és nem bírja az éveket aktív használat mellett. A korabeli technológiáknak megfelelően a lehető leghatékonyabb eljárással készültek, a szövetet formába fektették, majd összezárva, mint egy gofri sütőt, feltöltötték folyékony állagú szivaccsal, ami egészen hamar szilárdult, lényegében fröccsöntötték. 

Ez az eljárás két embert vett igénybe egy álláson és egy perc alatt 10 darab ülést tudtak legyártani, vagyis félelmetesen gyorsan és olcsón. Hatalmas gyengesége volt, hogy nem bírta az éveket, petyhüdt a szivacs és elvált a szövettől, így eltűnt az ülés mintázata is viszonylag hamar, a szövet meg csak úgy lógott rajta ez után. Éppen ezért reszkető lábakkal ülök be az Escortba, mert itt még minden ülés úgy néz ki, mint a korabeli katalógus fotókon. 

Recék, röccenések, kattanások

Számtalan kiváló terméket adott az autóiparnak a 90-es évek, de az is biztos, hogy több ponton a leghitványabb anyagokat sikerült kitermelnie magából. A fenntarthatóság és vele együtt az olcsósítás frissen került a képbe, ezért potyog mindenkinek a fejére az összes 20-30-éves BMW, Mercedes, Audi, Opel tetőkárpitja és ezért tudtak csúnyán kopni a korabeli autók. 

Mondjuk, erről itt aztán egy pillanatig nem beszélhetünk, mert a váltó gombján még ott az eredeti sorja és a műanyag kormány textúráján sem csúszik meg a tenyerem. Nincs beleragadt kosz a szellőzők tekerőkapcsolóinak felületén és a piktogramok fehérjét sem karcolták még körmök, hangosan rikítják felém harmincéves frissességüket.

Mélyfeketén gyűrődik a váltószoknya műbőrje, ahogy tolom előre a hosszú és feszes kart. Itt most nem az ízes mechanikától szalad fel a pulzusom, sokkal inkább az állapottól, attól az érzéstől, amilyet csinálni sokszor még úgy sem lehet, ha mindent kicserélünk a szerkezetben. A gyújtáskapcsoló lekattanásával felpurran az 1,3-as és vele együtt a fejemben megszólal, hogy  „ I saw the sign”.

Gyerekként az Ace of Base ‘94-es toplistás száma számtalanszor töltötte be a Kadett utasterét, és valamiért még mindig a nyarat juttatja eszembe a dallama. Tökéletesen passzolnak hozzá a frissen lehullott levelekről visszavert ultrasárga fények és az Escort bordó fényezése. Felvállalom, Dr. Alban szólal meg következőnek, ahogy kattog a gép a kezemben. 

4,1 millió eladott példány nem hazudik

Az Escort minden idők egyik legsikeresebb Fordja és pont, a számok nem hazudnak. Ezzel együtt persze ne felejtsük el, hogy nem az ötödik generáció vállán nyugszik a siker, sokkal inkább az út végét jelentette. Az 1990-ben megjelent generációt a brit és német mérnökök közös munkájának köszönhetjük, aminek épp a britek nem örültek annyira. 

A piskóta Escort és a kocka után ezzel már messze nem voltak annyira megelégedve. Generációk nőttek fel Escortokban Nagy-Brittanniában, és ha nem jön a Focus 1998-ban, sokan talán a márkáról is lemondanak. Az ötödik generációval számos egyszerűsítést hozott a Ford, például a torziós rudas hátsó felfüggesztést és a korai modellek stabilizátor nélküli első futóművét. 

Sokat rontott a megítélésén a végállások között négy és fél fordulatot megtevő szervótlan kormány, de sokaknak már a külseje miatt sem tetszett, mert a Sierra formáját újra felhasználta a Ford. Bármennyire klassz és hatékony – az ötajtós légellenállási együtthatója 0,35, ami a kategóriában remek érték volt – 1982 óta nézték a formát, nem volt valami friss. Ezért kapott megszámlálhatatlan mennyiségű frissítést a modell, ami a vége felé kicsit a megjelenésébe is beleszólt, de kapott tisztességes és tartós üléseket is. 

Három- és ötajtós, négyajtós szedán – 1993-tól nem Orion, hanem Escort néven – kombi, kabrió és sportos XR3i és RS2000 is készült belőle, szóval lefedtek mindent, amire szükség lehet. 1993-tól szériában járt légzsák a sofőrnek, lehetett az utasnak is felárért, jött a szervókormány, légkondi és egyéb hasznos extrák. Mindezzel egy olyan szegmensben, ahol ott volt már a 3-as Golf, az F Astra, a Fiat Tipo és a Renault 19 is, amibe – ellentétben az Escorttal – a világmindenség pénzét beleölte a Renault.

Borzalmasan nehéz helyzetbe került ezzel az Escort, ráadásul mindegyiknél drágábbra sikerült belőni a piaci árát, így a korábbi modellek árelőnyét sem sikerült megörökölnie. Mégis jól mutatja, mekkora volt az Escort tábor, hogy még így is tisztességesen vitték. Tízenhét féle motorral készült az életciklusa során 1,1-2,0 literes hengerűrtartalmak között dízellel is, 59 lóerő volt a leggyengébb és 224 a legerősebb, a Cosworth modell. Ezek persze nem egyszerre voltak elérhetőek, de azért komoly választási lehetőséget adott a típus és sokat is változott, mielőtt lihegve, utolsó erejével átadta volna a stafétát a dübörögve elstartoló Focusnak. 

Szó nélkül kapott OT vizsgát

Tárolása miatt apróbb korrekciók után a géptetőn, tulajdonképpen csak egy takarítást kapott az Escort. Ebben az esetben nem lehet kérdőjel az eredetisége előtt, annyi ideje nem volt a forgalomban, hogy tisztességesen elkopott volna valamelyik alkatrésze, tulajdonképpen még bejáratós. Persze az olaj és szűrők cseréje azért megtörtént, hiszen üzembe kellett helyezni majdnem 30 év egyhuzamban állás után. 

Ennél egyértelműbben OT-ra érdemes autót talán nem is lehet betolni a vizsgaközpontba. A követelmény szerint “a modell bemutatására alkalmas állapotban kell lennie”. Na, ezen még azt is be lehet mutatni, milyen futófelületű és gyártmányú abronccsal szerelték az Escortot 1994-ben. Ha aktív használatba venném, biztosan új szettet kapna, ezt pedig eltenném mellé, hogy meglegyen, hiszen a gumi öregszik, 30 év alatt pedig ez nem a megfelelő kifejezés. Akkor is így van, ha ránézésre teljesen hibátlan, szerkezetileg már lehetnek problémák. 

Ennek az autónak sosem volt koszos a motortere, a csomagtere, de tippre a hátsó lábtere sem. 1,3-as 59 lóerős motorján és körbe a motortéren még az 1994-ben ráfújt konzerváló zsír szpré nyomait láthatjuk mindenhol, itt nem végeztek nagytakarítást, ez ilyen volt, ami teljesen szürreális. Alulról ugyanígy néz ki természetesen, ha bárki kételkedne. 

Az OT a legjobb dolog, ami velünk történhet

Engedjetek meg egy kis kitérőt a muzeális minősítéssel kapcsolatban. Ebben a Magyarországban, ahol autósként te vagy a leggyűlöltebb állatfaj a közlekedésben, teljesen mindegy, milyen autód van és miben hiszel, a gatyádat is rá kell költened a mindenféle adókra és biztosításokra. Ha pedig bármit változtatsz rajta, legyen az csak egy ablak sötétítés, retteghetsz, hogy a rend éber őrei mikor kapják le a vasról a rendszámot. 

Rebellis vagy, egy gyarló, önző vadállat, aki senki másra nem gondol csak magára, a Föld egészségére pedig pláne nem, sőt, ütöd bele a szögeket a koporsójába a pöfögővel. Ebben a világban az OT rendszám és a muzeális minősítő vizsga egy olyan mentsvár, ahol tárt karokkal várnak, hogy a szép autódra egy olyan rendszámot tegyenek, amihez töredékáron köthetsz hobbiautós biztosítást és csak ötévente kell szívnod a műszaki vizsgával.

Olyan autókat tesznek így az utakra, amik garantáltan a lehető legközelebb állnak az eredeti állapotukhoz, műszakilag és esztétikailag is. Ízlés kérdése, de OT-ztatni szerintem marhára megéri bármilyen autót és az ilyen 90-es évekbeli vasakkal egyre egyszerűbb helyzetbe kerül az, aki hobbiautózni szeretne. 

Hogy ne legyen azért annyira egyszerű a helyzet, persze, nem minden fogja megkapni a rendszámot, amit beviszel. Az OT-hoz alapos felkészülésre van szükség és főként neked, aki az autót odaviszed. Lehet a zsebedben egy tökéletes állapotú autó kulcsa, ha nem vagy tisztában azzal, mid van, és nem tudod igazolni az eredetiségét, ezt mind neked kell megtenni, nem a vizsgabiztosoknak. 

Szóval innen nézve a hobbiautózás legszebb műfajának tartom, hogy ki milyen autóval vág bele, szinte teljesen mindegy, az biztos, hogy alaposnak kell lennie, ez pedig elhivatottságot követel. Egy autóbolondnál ezzel nem lehet gond, nem igaz?

Az autó nem cukorból van, ez egy kicsit mégis

Ahogy fotózás után eltesszük téli álmára az Escortot kicsit úgy érzem, mintha egy modellautót vettem volna le a polcról. Azt sem tologatom minden nap, mert törékeny, az Escortnál is ezt érzem. Olyan az állapota, ami miatt hermetikusan elzárva kéne tartani, hogy még sokan sokáig találjanak maguknak rajta érdekességet. 

Gyűjteménybe való, ahol nem koptatják sokat, különben pont az a varázsa veszik el, amit 30 éven keresztül megőrzött neki a sors, hogy megvették, mégsem használták. Különös belegondolni, hogy egy alapvetően nem értékes és nem ritka Ford Escortról beszélünk, az autó mégis különös értékeket képvisel, amilyenekkel csak nagyon kevés esetben találkozhatunk.