Deep Impact

Motorból van még egy 2,7-es V6-os, 193 lóerővel és 257 Nm-rel, érzésem szerint ezzel elég idegtépő lehet a jószág navigálása. Sokkal érdekesebb az 5,7 literes V8-as Hemi, aminek nem is az égéstere a legérdekesebb tulajdonsága, inkább az MDS-rendszer, ami alacsony terhelésnél csak négy hengert enged dolgozni. Ezzel a megoldással a vezetési stílustól függően 10-20%-kal csökken a fogyasztás, és egy nagyobb gázadásra munkába áll a motor alvó fele. A V8-asba rejtett 525 Nm-rel és 340 lóerővel már rendes rohanásba fog az autó, 6,4 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, elektronikuson szabályozott végsebessége 250 km/h. Ehhez a motorhoz ötfokozatú, AutoStick funkcióval kiegészített, vagyis kézzel is kapcsolható automata jár.

A 300C-ből Észak-Amerikán kívül van kombi Touring néven, amely a két nagyobb motorral kapható négykerék-hajtással is. Alapesetben a nyomaték 62 százaléka a hátsó kerekekre jut, ezt az arányt az autót Ausztriában összeszerelő Magna-Steyr-től származó központi differenciálmű változtatja szükség esetén. A nyomatékszabályzó szerkezet beépítéséhez kicsit módosították az eredeti padlólemezt, a Touring 2,5 centivel ül magasabban, mint az alapmodell. Ledöntött ülésekkel több mint két köbméternyi cuccot pakolhatunk a 300C kombiba.

A 300C-k csúcsa az 5,7-esből 6,1 literesre felfúrt SRT-8 változat. 425 lóerővel öt másodperc körül gyorsul százra, keményebb sportfutóművel, 20 collos kerekekkel kerül forgalomba. Az alapmodellen kicsit harmatosnak tűnő 345/320 mm-es fékek helyett az SRT-8-ba négydugattyús Brembókat szereltek. Kívülről orrkötény, hátsó légterelő és vastagabb kipufogóvégek figyelmeztetik az autóstársakat az erőtől duzzadó limó képességeire.

A nap végére pontosan értem, mitől kapkodják annyira a 300C-t, és miért nem tud elegendő 5,7-es motort gyártani a Chrysler. Nekem is kéne a 2004-es amerikai Év Autója, nekem is V8-assal. Csodaszép, az erős motorral biztos megy, mint a barom, és végre új szín a kicsit már unalmassá váló német, svéd, francia és japán vetélytársak mellett.

Crossfire

Egy 60 km-es út erejéig kipróbálhattam az egyetlen bevallottan közös Mercedes-Chrysler-fejlesztésű autót. Padlólemeze és alkatrészeinek körülbelül fele megtalálható a Mercedes SLK-ban is. Akárcsak sváb unokatestvére, a Crossfire is kétszemélyes, de míg az inkább egy csinos roadster, ez egy bevállalós külsejű sportkocsi. Vagy roadster.

Egy 3,2 literes 218 lóerős V6-ost sikerül megcsípni, hatfokozató kézi váltóval, amit gyorsan a pokolba kívánok. Kelletlenül, nehézkesen ugrik a fokozatokba, és még a kemény kéz politikája sem nyújt megfelelő megoldást. Lehet, hogy pár ezer kilométer után bejáródik, tesztautóm azonban összesen százhússzal bír, egy idő után fel is adom a küzdelmet, inkább a futóművet kóstolgatnám. Sajnos az időjárás nem kedvez, két másodpercenként váltakozik a vakító napsütés és a hófúvással tarkított átláthatatlan köd, a keskeny úton szabályoskodó németekről nem is beszélve.

Motorhanggal és céltalan gyorsításokkal vigasztalódom, a morgó V6-ast itt nem fojtották el túlzottan, az akusztikai élmény garantált. 100 km/h-nál kinyílik az addig rejtett hátsó szárny, ami annyira aprócska, hogy egyáltalán nem rontja az amúgy sem létező kilátást.

A kellemetlenségek ellenére nem érzem magam rosszul, mert az autó precízen irányítható, a hirtelen kormánymozdulatok sem hozzák zavarba a futóművet. Nekem jobban tetszik, mint az SLK, még akkor is, ha a hatalmas kerekek miatti nagy hasmagasság kicsit holdjárós külsőt kölcsönöz neki. Hosszabb, szélesebb és kicsit magasabb, dizájnja is kettővel keményebben finomkodó, mint a Mercié.

A Crossfire-ből készül roadster is vászontetővel, és a Chrysler tuningrészlegét sem kerülhette el: az SRT-6-os modell kompresszort kapott a V6-os motorhoz, az így keletkező 330 lóerő még a hozzá csatlakozó ötfokozatú automatával is öt másodperc alatt gyorsítja 100 km/h-ra a másfél tonnás autót. Ekkora erőtöbblethez természetesen keményebbre hangolt futómű, erősebb fékek, elöl 18-as, hátul 19-es kerekek és külső optikai kiegészítők járnak. Az elektronika 255 km/h-nál kiált netovábbot.

A rövid ismerkedés után csak annyi világos, hogy a Crossfire egy nem teljesen puhány sportos kupé. Hatvan kilométer után azonban nem állítanék fel puhányság-sportosság aránypárt, már csak néhány hetet kell várni, és itthon is ki lehet próbálni.

A Chrysler tavaly év végén felbontotta szerződését a magyar importőrrel. Pár hónap bizonytalanság után már száz százalék, hogy valamikor tavasszal központi irányítású Chrysler-képviselet nyílik Magyarországon. Egy 5,7-es 300C-t majd biztosan kérünk hosszabb távú tesztelésre, de a Crossfire sem érdektelen, és ne feledkezzünk meg a Voyager, Cherokee és Grand Cherokee típusokról sem. Ráadásul egy-két éven belül a Dodge-ot is behozzák, és akkor lesz Viper. Brrr.