Mert hogy ne csak a motor legyen bonyolult, tesztautónkban egy Quattro-hajtáslánc vitte az erőt a kerekekhez. A középső önzáró Torsen-differenciál mellett az elektronikai segédberendezések, a fékekkel manipuláló EDS és ASR, tehát az elektronikus differenciálzár és kipörgésgátló is azért él és dolgozik, hogy az A6-os minden körülmények között elvigye utasait oda, ahova azok menni akarnak. A motor és a hajtás között pedig ott a hatsebességes Tiptronic. Ami szerintem inkább sportautóba való, kicsit játszottam a kormányról ujjal böködhető váltó-kapcsolókkal, taszigáltam a választókart előre-hátra, de aztán csak beraktam D-be, hadd menjen.
A sok, a vezetésbe mindig belenyúlkáló elektronika az A6-osban valahogy nem zavaró. A vezetési élmény, a gép viselkedése épp olyan megkapó, mint az összes, nem alulmotorizált Audiban. Minden kiválóan működik, érezni, hogy nem csak a pilóta ügyességének, hanem a nagyon jóindulatú technikának is köszönhető, ha kiélezett helyzetekből is sikerül jól kijönni.
Van az elektronika alatt vas is a stabilitáshoz, az 1680 kilós kasztnin elöl rugalmas felfüggesztésű segédkeret, négy lengőkar, és kétcsöves, gázos lengéscsillapítós csavarrugók tartják a cső keresztmetszetű kanyarstabilizátorral összekötött kerekeket, hátul meg szinte ugyanez, csak trapéz lengőkarokkal. Mégis, az A6 3.2 Quattro inkább nagyon kényelmes, nagyon biztonságos utazóautó, mint sportlimuzin. Különösen az automatával. Valahogy nem kívánunk vele vadul száguldozni.
Aki új A6-ost vezet, amúgy is hajlamos introvertáltságba húzódni és inkább a belső környezettel foglalkozni, mint vadul előzgetni és csúszkálva kanyarodni. Zaj az A6-ban gyakorlatilag nincs. Nem nevezhető ugyanis zajnak a V6-os morgása, ami pont annyira szűrődik be a kabinba, hogy érezzük: nem otthoni tévénézős fotelünkben szürcsölgetjük a jeges teát, hanem valódi autóban ülünk.
Van viszont számtalan gomb, kapcsoló, tekergethető mütyür, és egy jókora központi kijelző, ahol a funkciók animáltan, színkódolva váltakoznak. Kit érdekel a forgalom és hogy már megint egy 1.6-os A3 szüttyög előttünk a belső sávban, amikor tekergethetem és nyomkodhatom a klíma, a rádió, bigyóit, vagy középen lent az univerzális mindenféléket. Az Audi valahogy ezt is jól csinálta meg: míg a legtöbb autóban gyűlölöm, ha valamit nem hallgattathatok el vagy aktiválhatok egy mozdulattal, az A6-ban még a menüben való mászkálást is élveztem.
Sőt, akár hátul is szívesen elüldögéltem. Jó, középen nem, a kőkemény centerre nem ember, hanem lehajtott könyöklő való. De kétoldalt, a puha fotelekbe süllyedve, a középről és a B-oszlopból áramló hűvös fuvallatot élvezve kénytelen voltam megállapítani, hogy az A6-os sofőrös autónak is kitűnő. Itt, hátul érhető tetten az autó egyetlen tervezési hibája: az ablakemelő kapcsolóját eredetileg szinte biztosan a kapaszkodó mellé, az ottfelejtett műanyaglap helyére tervezték, csak aztán mégis a könyöklőbe került valahogy. Kis dolog, de jólesett, hogy legalább ebbe beleköthetek.
Tudják, mit ír az Audi hazai weblapja a típusról? Például ezt? " Az Audi A6 a saját útját járja. Pontosan úgy, mint azok az emberek, akik számára készítettük." Hát... - én mindig megijedek, ha az autóm elkezdi a saját útját járni. És még ennek ellenére is: ez az Audi, ezzel a belsővel, ezzel a motorral, ezzel a váltóval - nekem bizony kéne - még azzal együtt is, hogy Lothar Matthäus épp egy ilyen szürke A6-ost vezet ! Azért Önöknek is kéne?
| Értékelés: Eddig egyértelműen E-Mercit szerettem volna, amikor majd megengedhetem magamnak, hogy a felső-középkategóriából válasszak, lopásveszélyre, veszélyesen közeledő Astrákra fittyet hányva. Most az A6-os megingatott. Öt csillag. |
 |
|
|
|
|
