Fejes a kiszáradt kútba

Jól látják, ez hátsókerék-hajtás a javából

Rossz előjelnek kell-e tartani, ha a vásárlás másnapján bedöglik a korábbi tulaj szerint addig tökéletesen működő távirányító, és elem sehol nincs hozzá? És azt, hogy egy héttel később bedöglik a motoros ablak, méghozzá úgy, hogy a vezetőoldali felhúzva, az utasoldali leeresztve marad?

Ez nyáron még egész vicces, ugyanez szakadó hóesésben a februári zimában... Választékosan káromkodok majd. Pedig ebben az autóban az egész rendszer a Boschtól származik. Egy barátom szerint a német technikát áthatja a hely szelleme, olasz közegben meghülyül. Sebaj, a hiba megoldódott magától. Amikor a relék és a biztosítékok kiszedése után sem javult meg, a Kari kintről bekönyökölt a jobb ablakba. Meg akartam neki mutatni, hogy hiába nyomkodom a gombot, a nekiinduló üveg majdnem eltörte a karját. Ez a specialitásom .

Nagyjából ennyi a rohadás. Két kicsi sarok

Egyáltalán, minek kellett megvenni, amikor ott a jól működő Mazda? A Karin kívül minden élő ember feltette ezt a kérdést. Meg néhány halott is. Egy csúnya, gonosz, takarékosnak jóindulattal sem mondható, egyetlen személy városi szállítására felesleges, rossz hírű olasz múmiát? Az autót, melynek megjelenése után két évvel a céget felvásárolta a Fiat?

Mint a legtöbb hirtelen döntés, ez sem volt előzmények nélküli. Az Ezeréves Sólyomról készült cikkemben leírtam, hogy akkor csak véletlenül vettem Mazdát, mert E21-es BMW-t, Autobianchi A112-t, Fiat Ritmo Abarthot szerettem volna. Meg elsősorban, és mindenek felett Alfa 75-öt. Egy barátom - akitől réges-rég az Alfa Giuliámat vettem - évekig hajtott egy régi motoros, kétliteres 75-öst, lényegében meghibásodás nélkül. Aztán volt egy 75 V6 Americája, amit szintén nagyon szeretett.

Hűtőszekrény- és mosógépládák egymásra tolásával készült a kaszni

Másik barátommal hosszan tervezgettük az autóvásárlását, leszűkítettük a kört 2-3 éves Octaviára. Aztán kiment a szabadpiacra, meglátott egy piros 1,8 i.e.-t, és a pénze töredékéért megvette. Soha nem bánta meg, évekig nyűtte, egyszer még totálkárból is visszahozatta, annyira szerette. Ezt is, a másik két 75-öst is vezettem, akkor döntöttem el, hogy egyszer még lesz. Alfa 75-öt vezetni kivételesen felemelő dolog.

Kockahas helyett kockafenék.
A légterelő nem eredeti.
Semmilyen 75-ösön sem az

Tavaly, autóváltáskor eljött az ideje, hogy beváltsam az ígéretem. Megnéztem Budapesten vagy ötöt, egyhez a szabadságom terhére még Szegedre is elutaztam vonattal, hátizsákomban kétszázezer forinttal és egy biankó szerződéssel. Üres kézzel jöttem haza.

Akkor is, most is mindenki lehülyézett. A veteránklubban, ahová járok, erős a németes és a franciás vonal, olaszautó-fan azonban alig akad. A korábbi munkahelyemen mindenki rettegett a régi autóktól, aki meg véletlenül nem, azt az olaszoktól verte ki a pörsenés. Ez volt tavaly, még a Mazda előtt. Most a klubban újabb elutasítások, más barátaim csak a halántékukat kocogtatták. Egyedül a TotalCarnál volt pozitív a visszhang. De itt is megkaptam a magamét Jacktől, aki kijelentette: Csiki, hiszen te nem is vagy "olyan alfás típus". Áááááááááá!

Volt már előtte is

Ez volt a gyűlöletes Alfasud Sprint 1992-ben

Az Alfa-betegség olyan, mint a malária. Ha egyszer megkapja valaki, váratlan pillanatokban kitörhet a roham. Az első Alfa Romeómat, egy Alfasud Sprint Velocét egy elcseszett svájci magánautó behozatal-eladásból megmaradt filléreimből vettem 1992-ben, potom 180 ezerért. Belezúgtam, rájártam hetekig az utcán, fel se tűnt, hogy mindig ugyanott áll. Nálam aztán elindult minden: hol 140-et, hol 190-et tudott, néha füstölt, néha nem, ritkán volt alapjárata, de inkább nem, a lámpáját fixre bedrótoztam, mert a kapcsolói elolvadtak, az ablaktörlője akadt, öt dudájából csak egy percegett halkan, mint valami fuldokló kabóca. Amikor eladtam, az új tulajnál a kormány nem jött vissza egy forduló után, mert megszorult a toronycsapágy. Nekidőlt a sárvédőnek, kiesett egy tábla gitt. A vidéki esküvőn eleredt az eső, Vileda lett az ülésekből, az utasok ünnepi gúnyái ronggyá áztak. Akkor lett vége, amikor megállt a vízpumpa, elgörbült a tengelye, majd újra elindult, és a ferde ékszíjtárcsa kilyukasztotta a blokkot. Esküszöm, nem sejtettem, hogy ennyire tré.

És az imádott Giulia 1998-ben, még mielőtt
visszatettem volna a saját rendszámát

A másik Alfámat, egy első tulajos, magyar 1967-es Giulia 1300 TI-t régebbről, 1990-ből ismertem. Hét évig vártam rá, mire garázst tudtam venni hozzá, meg el is adták nekem. Kicsit lakatolni kellett a padlót, felújítani a fékrendszert, beszerezni hozzá pár csingilingit, de öt évig a legnagyobb megelégedéssel használtam. Egy kontakthibától eltekintve soha nem hagyott cserben, voltunk vele seregnyi veterántúrán, kétszer még Ausztriában is. Azóta újra bízom a márkában.

Tavaly az Alfa 75-keresés kudarccal zárult. Minden ígéretesnek tűnő benzinest megnéztem. Közelről szétrohadt, gyurmává törött, mechanikai világvégének bizonyult valamennyi. És amikor egy olasz autót megrág az idő vasfoga, majd magukévá teszik a magyar buherátorok, az a látvány erős idegzetért kiált.

Hosszú körmökkel kinyitni lehetetlen

Talán a szegedi tanárember autója volt a legkerekebb - már ha 75-ösre mondhatunk ilyet - és a legőszintébb, de az a tartóelemeknél rohadt. És akadt bőven egyéb gyenge pontja, például a váltója. Nem hátráltam meg a rozsdától, kipróbáltam. Indítás - gyönyörű, valódiautó-hang. Kell nekem! Egyesben ki az utcácskán végig. Mint a karikacsapás, tekeredett az ablak, index kattant, alapjárat duruzsolt. Aztán ki a főútra - egyes, kuplung, kettes... GRRGRCCCS!!! Mondom kettes... GGGGGRRRRCCCCSSS!!!! Hű. Egyszerűen nem bírtam betenni bélába.

"Kicsit kopott a szinkron" - jegyezte meg erre a tanár, aki saját bevallása szerint hetente járt Olaszországba a kocsival. KICSIT??? EZ???!!! "Én nem húzatom ennyire - folytatta -, úgy simán veszi."

Arra azért nem vennék mérget, hogy ez a kilométerszámláló a valóságot mutatja

Mi az, hogy ennyire? Mi az, hogy húzatom?! Alig pörgettem bele a 2500-ba. Még ennél is lejjebb váltsak? Egy ALFÁVAL? A fejemhez kaptam. Persze, ez itt Szeged, az Alföld, az Abszolút Síkság. Itt lehet 1500-nál kapcsolgatni, naná. Megpróbáltam, úgy tényleg ment. De a harmadik és a negyedik éppoly borzalmas volt, mint a második. Elnézést, ezzel Pesten már akkor sem tudok felkapcsolni egyesből, ha az Árpád-hídra hajtok a lámpától, nem vehetem meg, remélem megérti, még egyszer elnézést - hebegtem, és elrohantam, épp elértem a vonatot.

Kiültek, de még érezni, milyen jók lehettek

Legalább tapasztalatot szereztem. A váltó szinkronja hamarább tönkremegy, mint az ötszáz forintos kínai szakállnyíró, a javítás viszont költséges. A kardántengely Hardy-tárcsáit (a gumi illesztőelemek) gyorsan szétmarcangolja a motor, nem olcsó javíttatni. A két ikerkarburátor (technikailag négy külön karbi, páronként közös úszóházzal) szinkronizálásához sem ért már szinte senki, márpedig anélkül oda az Alfa-feeling. A kormányszervó tömítései érzékenyek, jól felújítani senki nem tudja, méghozzá drágán nem. És ha komolyabban rohad a nyolcvanas évekbeli Alfákhoz képest saválló karosszéria, megfogni szinte lehetetlen.

Megvettem hát a Mazdát, és abban tényleg csak piti dolgok romlottak el, azokat is a téves diagnózis miatt kellett cserélni, fillérekért. Mi meg közben itt a TotalCarnál visszanyúltunk a kőkorszakba, és nyomtatott újságot kezdtünk készíteni februárban. Széllel szembe pisálni nem okos dolog, viszont frissítő érzés. Olvasgassák a magazint, mert jó. Mi csináltuk.